MÁSODIK FELVONÁS.
Adél házának tornáca és kis kertes udvara. Az udvar hátterében lakodalmi asztal körül ülnek a vendégek. Balról hátul ajtó a konyhába. Jobbról elől ajtó a házba. A tornácon pohárszék. Egy kis söröshordó. A földön, a korlát mellett sorban rengeteg palack, fazekakba és vájdligonkba behűtött borok, szódavizek, néhány görögdinnye. Elől jobbról a tornácon pirossal terített asztal a cselédség számára. Nyár. Alkonyat.
Mikor a függöny felgördül, már végefelé jár az ebéd, amely dél óta tart. Jókedv, csöndes nevetgélés, beszélgetés.
Az asztal körül ülnek: Sipos, vőlegénynek öltözve, Adél menyasszonyi ruhában, Császár, Viola, Stetner és a többi vendégek, férfiak, nők vegyesen. Egy pap és egy hajóskapitány is van köztük. Kati, a házmesterné az asztalról szedeget edényt és ki-bejár a konyhából az asztalhoz és vissza. Házmester elől a tornácon a behűtött italok közt rakosgat. Irma a pohárszéknél áll és dolgozik rengeteg edény közt. Ő a pohárszék és a konyha közt járkál. Lilike huszárnak öltözve ül a tornácasztalnál. Előtte korsó sör. Irma néha Lilikéhez is odamegy a továbbiak alatt.
Adél anyja díszes ruhába öltözött jobbmódú falusi polgárasszony, épp előre jött a lakodalmas asztaltól a tornácra. Feketekávét kérnek! Feketekávét kérnek!
Irma. Már kétszer főztünk újra.
Anya. Van elég kávé?
Irma. Nem tudom.
Kati épp arra jön az udvar felől.
Anya. Mondja, van elég pörkölt kávéjuk?
Kati bekiált a konyhába. Szakácsné, van elég kávé?
Szakácsné megjelenik a konyhaajtó küszöbén. Még egyszerre van.
Házmester. Hát mink mikor ebédelünk? Háromnegyed hat, kezitcsókolom, még nem jutottunk hozzá, hogy egy falatot együnk.
Szakácsné. Pedig milyen kacsa vót!
Irma. Láttam, amikor élt. Fekete kacsa volt.
Szakácsné. Mi az? Maga azt hiszi, egy kacsa volt?
Irma. Egy gyönyörű fekete kacsa volt. Olyan volt, mint a fekete hattyú.
Szakácsné. Hat egész kacsa volt!
Anya. A kisfiúra vigyáz valaki?
Irma. Én vigyázok a Lilikére.
Anya. Csak nem adnak neki sört?
Irma. Az apja ad neki sört. Hogy kértem, úgy-e, hogy ne adjon. Tetszik most hallani?
Házmester. Egy korsóval nem árt.
Irma. Dehogy nem árt.
Szakácsné a küszöbről. Kati, hová tette a kávédarálót? Visszaugrik a konyhába.
Kati. Maga darált vele az előbb!
Szakácsné a konyha belsejéből, ordítva. Jó, már megvan!
Sipos jön előre az asztaltól.
Sipos. Drága anyósom, maga mindig a konyha körül van, ez nem járja. Menjen a vendégekhez. Itt van Gál kapitány a Magyar Folyamtól, foglalkozzék egy kicsit vele. Irmához. Mi van a feketével, miért nincs fekete?
Irma Megint velem tetszik mérgeskedni, nem én vagyok a szakácsné, mit tudom én, mért nincs fekete. Csomó edénnyel siet a konyhába. Dolgozok mint egy kutya.
Sipos. Na bőgj mindjárt! Utánamegy a konyhaajtóig, oda beszél. Mi van a feketével!
Anya. Főzik már, ne legyen ideges.
Szakácsné hangja a konyhából. Főzzük! Főzzük!
Sipos előrejön a borokhoz. Hány üveg bort hoztak fel?
Házmester. Nem tudom, kérem.
Sipos. Mi az? Nem tudja, hogy hány üveg bort hozott fel a pincéből?
Házmester. Hát kérem, negyvenhatig olvastam, de aztán úgy kiabáltak folyton, hogy bort, bort, csak hordtam kérem, mint a tüzifát, kosárban.
Házmester. Most már össze is keveredett. Ez itt csopaki. Ez meg olasz rizling.
Sipos. Hát csak úgy vigye, hogy előbb a csopaki fogyjon el, mert az zavaros. Azt megismeri, ha átnéz az üvegen. A plébános úrnak és a kapitány úrnak rizlinget. A többinek mindnek zavarosat.
Irma arra megy.
Házmester. Nagyobb baj van, kérem, szóda nincs. Ez a tíz üveg az egész.
Sipos Irma felé. Azt én tudtam! Ez az egy dolog volt rádbízva, te prücsök, tudtam, hogy nem lesz szóda!
Irma. Mit csináljak, ha mind megitták!
Sipos. Hát arra való, te majom, hogy megigyák. Hány üveget hozattál?
Irma. Harminc üveg volt.
Sipos. Nahát ez hallatlan. Te az én lakodalmamra harminc üveg szódát hozatsz? Hatvanat kellett volna!
Irma. De csak harminc volt kék üvegbe.
Sipos. Hát aztán!
Irma. Az az én kedvenc, imádott színem.
Sipos. Mit szól hozzá? Az az ő színe! Házmesterhez. Küldjön át a kocsmába azonnal, ami szódájuk van, hozzák rögtön át.
Irma. Én vagyok a legszomorúbb vendég a Sipos úr lakodalmán.
Sipos. Te nem vagy itt vendég, te itt cseléd vagy. Mért truccolsz?
Irma. A gratulánál mindenkinek adott csókot, csak nekem nem. Pedig én szerelmes vagyok a Sipos úrba, nagyon jól tetszik tudni.
Sipos. Hát gyere ide, te rongyos. Kapsz egyet.
Irma. Most már nem kell. Megvárom, amíg részeg lesz, akkor kapok kettőt. Elsiet a konyhába.
Házmester a konyha felé ordít. A Julcsa menjen át a Morbitzerhez szódáért!
Sipos. Ne ordítson! Egy pápai kamarás ül az asztalnál és itt ordítanak, mint a sakálok. Menjen oda és ott mondja meg!
Julcsa megjelenik a konyhaajtó küszöbén. Megyek már! Kiszalad az udvarra és jobbra eltűnik.
Sipos. Olyan ez, mint a bolondok háza. Minek ez a kapkodás? Nyugalom és rendszer. Egy, kettő, szóda, bor, kávé. Egy, kettő, kacsa, liba, rétes, dinnye. De nem össze vissza mindent. A cigányokkal mi van?
Házmester. Még nem jöttek.
Sipos. Mikorra rendelte őket?
Házmester. Hat órára. Pedig most van hat óra.
Sipos. Micsoda pontatlanság.
Az udvaron mozgolódás, lárma.
Házmester. Talán most jönnek!
Sipos az udvar felé. Mi az?
Stetner. Megjöttek a cigányok!
Újból mozgolódás és lárma.
Sipos hátrasiet. Nem a cigányok! Ezek a fényképészek!
Közvetlenül a tornácnál, az udvaron jobbról megjelenik a két fényképész, eszközökkel.
Fényképész. Van szerencsém jónapot kívánni. Itt van a fényképész az ő amerikai gépével és igaz magyar jókívánságaival. Nevem Stiaszni. Fogadja ifjú férjuram legbensőbb szerencsekívánataimat.
Sipos. Köszönöm, gyerünk, gyerünk, kevesebb beszéd, több felvétel.
Irma a korláton át kiszól az udvarra. Sipos úr kérem!
Sipos. Ne zavarj most. Mit akarsz?
Irma. Én nem hagyom magamat levenni.
Sipos. Ne félj, nem is voltál tervbe véve.
Irma. Hát azért mondom.
Házmester. Ha a Julcsa hozza a szódát, ide tegyék a jégre.
Irma. Mondja ezt a Julcsának.
Házmester. Maga a szódaigazgató.
Szakácsné a konyhaküszöbön. Kati, kérje el a nagyságától a kulcsot, elfogyott a kockacukor!
Kati. Most nem lehet, most fényképezés lesz. Házmesterrel együtt beáll a csoportba.
Házmester. Ne zavarja a csoportot. Hagyja most a cukrot!
Közben a fényképészek felálltak a jobbszélen.
Sipos. Csöndet kérek! Most maradjatok egy kicsit nyugton, le lesz fényképezve az egész társaság. Népség, cselédség, ide a háttérbe. Házmesterék! Szakácsné!
Házmesterék a konyhaajtó előtt állnak, boldogan.
Sipos. Irma!
Irma. Nem megyek!
Sipos. Ha nem jösz, maradsz!
Házmester ordítva. Állj! Állj!
Sipos. Mit ordít? Mit ordít?
Házmester az udvar tulsó végébe mutat. Ott jön a Julcsa, hozza a szódát, még majd beleszalad a csoportképbe! Állj!
Sipos Julcsa felé. Maradj ott a szódával! Ne mozdulj!
Fényképész. Most kérem, szíveskedjék mindenki nyugton maradni és tessék mindenki énrám nézni. Ne tessék megijedni, magnéziummal lesz dolgozva, mert már nem elég erős a napfény. Vigyázat. Nagy csönd. Egy!… Kettő!…
Szakácsné a konyhaküszöbön, beleordítva a csöndbe. Kati, kérje már a kulcsot, nincs kockacukor!
Mind. Pszt!
Sipos. Csönd! Ne mozduljon! Álljon meg ott, ahol van.
Fényképész. Tehát újra kezdem az olvasást. Nyugalom és rám nézni mindenki! Nagy csönd. Egy, kettő, három. Nagy csönd és várakozás.
Óriási magnéziumlobbanás.
Általános fellélegzés, beszélgetés, nevetgélés.
Lilike hangosan kezd sírni.
Irma odaszalad hozzá, megtapogatja. Gyere gyorsan Lilike!
Sipos. Mi az, mi történt?
Irma. Tengerész lett a huszárból! Gyorsan viszi hátrafelé.
Lilike bőgve. A sörömet! A sörömet!
Irma. Jó, visszük a sört is. A kezébe adja a korsót, így sietnek a konyha mögötti ajtó felé. Lilike bőgve viszi a sört.
Anya előresiet a pohárszékhez és egy csomó edényt vesz el onnan. Házmesterné terítékeket tesz a tornác-asztalra. Julcsa már keresztülszaladt az udvaron a szódákkal és most Házmesterrel együtt rakja a jeges fazekakba.
Adél előrejön az asztaltól a tornácra. A kacsát, ami megmaradt, szépen összerendezni a tálakon és a jégszekrénybe tenni későbbre. Az uborkát is a jégre. Édesanyám nem engedem, hogy fárassza magát, csak maga üljön vissza a vendégekhez.
Anya. De Adélkám, engedj segíteni, olyan boldog vagyok.
Adél. Nem engedem anyám, maga csak menjen az asztalhoz, maga itt a legfőbb vendég. Megcsókolják egymást.
Anya. Oly boldog vagyok, hogy te ilyen köztiszteletben állasz. Milyen szép vendégkoszorú! Itt van a plébános, az előljáró!
Adél. És Gál kapitány a Magyar Folyamtól! Higyje el, anyám, tízévi munka után jólesik ez a megbecsülés. Jómodorral és tisztességgel szereztem.
Anya. Mondd édesem, gondoskodtál hajnalra káposztalevesről?
Adél. Lesz anyám, gondoskodtam.
Anya. Kolbásszal?
Adél. Hogyne, anyám, kolbásszal.
Anya. Belevagdalva?
Adél. Belevagdalva.
Anya. Olyan boldog volnék, ha engednél segíteni!
Adél. Nem lehet. Elveszi a kezéből az edényt. Itt én dirigálok, drágám.
Anya. Ma is?
Adél. Ma és mindörökké. Tessék leülni a helyére, enni és inni. Mi esne most jól édesanya?
Anya. Egy kis tejeskávé.
Adél bekiált a konyhába. Egy óriási csésze jó tejszínes kávét a mamának azonnal! Minden félórában egy liter tejeskávét a mamának, amíg le nem fekszik.
Anya közben visszament az asztalhoz.
Szakácsné. Igenis, nagysád. És kérem a kulcsot, mert nincs kockacukor.
Adél meglátja a Lilikével visszaérkező Irmát. Mindjárt! Irmához. Mért nem volt szóda? Rendbe van a szóda?
Irma előrejön, Lilikét a helyére ülteti, a sört kiveszi kezéből és elébe teszi. Hát hogyne volna rendben.
Adél. Úgy beszélsz, mintha te hoztad volna. Szegény Julcsa szaladt érte, szegény lemaradt a fotografiáról a te hibádból.
Adél. Téged rá se engedtünk volna.
Irma. Nem is kell.
Adél. Nem hallgatsz?
Házmester. Nagysád kérem, az Irma pálinkát ivott. Azért olyan erőszakos.
Adél. Te pálinkát ittál?
Irma. Igenis.
Adél. Nahát még egyszer halljam ezt!
Irma. Hallani fogja, mert még iszok.
Adél. Micsoda viselkedés ez? Na megállj, majd számolunk holnap!
Irma. Hol leszünk már holnap!
Sipos az udvaron a korláthoz jön. A szivarok hol vannak?
Adél. Te tetted el.
Sipos. Én kihoztam mind.
Adél. Hát elszívták.
Sipos. Házmester, szaladjon a trafikba, hozzon egy skatulya Britannikát a plébános úrnak, a kapitány úrnak, meg az előljáró úrnak. A többinek hozzon Kubát. Van magánál pénz?
Házmester. Igenis kérem.
Házmester. Mindjárt itt leszek kérem! Egyszer van lagzi! Elszalad a jobb elülső ajtón, majd később visszajön az udvarba a szivarokkal.
Sipos. Te meg ne rakosgass itt, gyere vissza a vendégeidhez. Beszélj egy kicsit a pápai kamarással. Máma nem kell tűzről pattanni. Nyugalom és rendszer. Most már rendben van minden. Csak a mamád mindig otthagyja Gál kapitány urat.
Adél. Mert mindig a tengerről beszél neki.
Sipos. Hát miről beszéljen egy nagymarosi átkelő kapitány?
Adél. Igen, de a mamám nem bírja. Egyszer Triesztbe utazott, akkor nagyon rosszul volt és azóta szédül, ha a tengert dicsérik neki.
Az asztaltól előre jön Viola kisasszony, nyoszolyólány.
Viola. Adél néni, ez nem járja, ne dolgozzon máma, máma maga itt menyasszony. Elveszi tőle a tányérokat.
Adél. Asszony vagyok már, te csacsi. Ott álltál, mikor asszony lettem.
Viola. Az mindegy. Amíg a fejin van a mirtuskoszorú, addig menyasszony. Menjen, kérje maga is a Szász Bandit, hogy hegedüljön. Olyan utálatos, úgy kéreti magát.
Sipos. Na gyere vissza az asztalhoz! A Szász Bandi hegedülni fog.
Adél indul vissza, de mikor a konyhaajtó elé ér, akkor:
Szakácsné a küszöbön. Nagysád az istenért, a spájzkulcsot kérem, nincs kockacukor.
Sipos. Add oda már neki, mert megőrül!
Adél. Dehogy adom! Majd én adok ki neki cukrot!
Sipos. Ma is te mész a spájzba?
Adél. Ma is. Még a temetésemen se kapja meg a kulcsot.
Beszalad a konyhába. Majd később kimegy a vendégekhez.
Sipos visszamegy a vendégekhez.
Viola. Ez aztán a gazdasszony!
Irma. Tessék ideadni. El akarja venni Violától a tányérokat.
Viola nem adja. Mit kell csinálni ezekkel?
Irma. Semmit. Tessék csak ideadni. Elveszi tőle. Vissza kell tenni ide. Az öreg nagysád vette el innen izgalmául, attól elvette az Adél nagysád, attól elvette a Viola nagysád, attól elvettem én, pedig nem is vagyok nagysád. Visszateszi a pohárszékre. Minden nagysád izgatott.
Viola. Nem csoda. Lakodalom van.
Irma. Elég baj.
Viola. Ugyan mért?
Irma. Hagyjuk ezt most, kisasszony. Lilikéhez megy.
Viola. Ez a gyönyörű kis gyerek a magáé?
Irma. Már hogy volna az enyém, mikor a házmesteréké. Hogy lehet nekem gyerekem? Én még csak tizenkilenc éves vagyok.
Viola. De cseléd.
Viola. Cselédnek már tizenhat éves korában van gyereke.
Irma. Énnekem nem volt.
Viola. Hány éves ez?
Irma. Nem tudom, de el van maradva. Pedig sört is kap. Úgy-e, Lilike?
Viola. Ilyen szép neve van?
Irma. Bizony. Én adtam neki. Nem is János, mint a kocsis. Viola kisasszonynak is szép neve van.
Viola. Én nem szeretem. Egyszerűbb nevet szerettem volna. Sári, Zsuzsi, Erzsi, Anna.
Irma. Viola is egyszerű. Az embernek mindjárt egy szag jut eszébe. De olyan jószagú. Mint Rózsa, Ibolya.
Viola. Azt nem szeretem. Kegyed, úgyebár, Ilona?
Irma. Nem kérem. Irma.
Viola. Irma. Annak nincs szaga.
Irma. Nincs.
Viola. De azért nem szép.
Irma. Nem szép, de jó.
Viola. Férfiban Sipos Lajos sem szép név.
Irma. Lajos nem szép.
Viola. Pál se szép.
Irma. Az én kedvenc ideálomnak van szép neve.
Viola. Ki az?
Irma. Aki azokat a gyönyörű tragédiákat írja a Nemzetibe. A vezetékneve nagyon közönséges. Sepszkir. De a keresztneve, az aranyos.
Viola. Hogy hívják?
Irma. Ciklus. – Nem kedves?
Viola. De kedves. Maga sokat jár a Nemzetibe?
Irma. Fájdalom, keveset. De azt a karzatra.
Viola. Az magas.
Irma. Ó, roppant magas.
Viola. És vannak, akik még magasabbról nézik?
Irma. Ó, sokan. Az angyalok a plafónról. Odamegy Violához, meghatottan. Viola kisasszony a Császár úr karján volt a templomban?
Irma. Én ott voltam a mult héten, mikor a Sipos úr meg az Adél nagysád megkérték egymás kezét. A Sipos úr már akkor meg akarta verni az Adél nagysádot. Könnyeit törli.
Viola. Annyira sajnálja az Adél nagysádot?
Irma. Nem kérem. Én a Sipos urat sajnálom.
Viola. Miért?
Irma. Hát nem tetszik tudni, hogy én szerelmes vagyok a Sipos úrba? Az egész város tudja. Azért iszok, bánatomban.
Viola. Kegyed iszik?
Irma. Már három pohár pálinkát megittam. Én azt hiszem, már részeg vagyok. A Viola kisasszony papája is részeg már.
Viola. Az én papám minden esküvőn részeg. Máskor alig iszik. De ilyenkor mindig eszibe jut boldogult szegény mama, és ő bánatában sokat iszik és olyankor mindig sír.
Irma. Ma még nem sírt.
Viola. Majd fog, ne féljen. Kegyed sokat sír?
Irma. Aránylag keveset. Máma akkor kezdtem sírni, mikor megláttam a Viola kisasszonyt a Császár úr karján. Viola kisasszony a Császár úrba szerelmes?
Viola. Ó igen, nagyon gyakran.
Irma. Nem mindig?
Viola. Nem. Főleg csak akkor, ha látom. Császár úr nagyon előnyös.
Irma. Ó igen, nagyon előnyös.
Viola. És főleg, tudja, kifogástalan. Ez ma ritkaság. Sipos nem olyan kifogástalan.
Irma. Nem, kérem. Ő kifogásos.
Viola. De puritán.
Irma. Milyen kérem?
Viola. Puritán.
Irma. Hogyne. Ó, hogyne.
Viola. Tudja isten, én azt hiszem róla, hogy perverz.
Irma. Ó, igen. Elragadtatva. Én inkább pilótának nevezem.
Viola. Nem értem, hogy lehet őt szeretni.
Irma. Én ezen nem gondolkoztam kérem. Én most csak arra gondolok, hogy ma megnősült kérem. Tudja isten, mi lesz velem.
Viola. Kegyed árva?
Irma. Igen kérem. Törvénytelen.
Viola. Kegyednek fáj a szive?
Irma. Úgy fáj kérem, mintha egy rossz fogam volna itt a bal mejjemben. Úgy sajog. A templomban majdnem elájultam. De most már nyugodtabb vagyok, kérem, mert már tudom, mi lesz itten máma.
Viola. Mi lesz itten máma?
Irma. Itten nagy botrány lesz máma, kérem. Én fogom csinálni.
Viola. Botrányt?
Irma. Igen kérem. Még megiszok egy pohár pálinkát, attul jól elszédülök és akkor felfordítom a világot.
Viola. Ne mondja. Annyira fáj?
Irma. Annyira. Lehajtja a fejét.
Viola. Milyen szép haja van.
Irma. Pedig nincs manikürözve.
Viola. Manikürözni a körmöket szokták.
Irma. Igen? Azt hittem, az kombinés.
Irma. Vagy ondola.
Viola. Azt a hajjal szokták. Ondolálni.
Irma. És akkor mi a kombinés?
Viola. Az alsóruha.
Irma. Hát az nem krepzsorzset?
Viola. Nem. Bár lehet az is.
Irma. Sose fogom ezt megtanulni.
Viola. Minek az magának?
Irma. Igaza van, minek az nekem? Pedig szerelmemhez jó volna. Ha kokkot volnék, Sipos úr is szeretne. Sipos úr oly vadregényes, mint egy nemes paripa.
Viola. Nett ember, de nem tetszetős.
Irma. Hát az bizonyos, nem olyan daruszőrű ember, mint a Császár úr.
Viola. Az arca visszataszító.
Irma. De a szeme nagyon szép. Ő kökényszemű.
Viola. Én nem figyeltem meg.
Irma. Én igen. Császár úrnak drapp szeme van.
Viola. De sokkal szuggesztivebb.
Irma. Mert többet keres, kérem. Sipos úr szegény, mert becsületes.
Viola. Igen. Csak hát már éltes.
Irma. Nem kérem. Ő friss. Ő soha nem köhög. Pedig éltesek mindig köhögnek. És én még nem láttam köpni se, soha.
Viola. Az már intenzivebb lelki élet jele.
Irma. Ó, nagyon jele.
Viola. Kegyed mint látom, imádja.
Irma. Ó nagyon hervadok utána. De most bánatomba elmegyek kokkotnak. Úgyis annak tart mindenki.
Viola. Ugyan, ugyan!
Irma. Viola kisasszony is gyermekkel gyanusított.
Viola. Kokottnak nincs gyereke?
Irma. Miért?
Viola. Kokott nem tud gyermeket világra hozni.
Irma. Mért nem tud?
Viola. Mert nem akar.
Irma. Hát az tőle függ?
Viola. Hogyne. Egyszerűen… nem ismerkedik férfival.
Irma. Hát mit csinál?
Irma. És attól nincs gyermeke?
Viola látja a közeledő Császárt. Pszt!
Császár megjelenik.
Császár kissé ivott. Drága Violám, mi önt nélkülözzük. Jöjjön, a Szász Bandi hegedülni fog.
Viola. Csakhogy eszébe jutottam.
Császár. A konyhaprincesszel tetszik társalogni?
Irma. Ne tessék engem csúfolni.
Viola. Hogy tehet ilyet?
Császár hetykén. Nem csúfolom, becsületszavamra. Nézze meg, Violám, nem olyan ebben az egyszerű cselédi ruhában, mintha hercegnőnek született volna?
Viola. Szóval ön udvarol neki?
Irma. Nem udvarol kérem. Csak húzni akarja velem a Viola kisasszonyt. A Viola kisasszonnyal meg az Adél nagysádot húzza, mert azt szereti.
Császár. Hogy mersz ilyet mondani?
Irma. Mer máma itten botrány lesz. Én megiszok még egy pohár pálinkát és itten botrány lesz.
Viola. Igazán? Milyen jó, hogy eljöttünk.
Császár. Intézkedni fogok, hogy eltávolítsanak innen. Te rongyos!
Viola. Szégyelje magát. Az előbb még udvarolt neki. Így beszélni egy nővel. Én önt lenézem. Lenézi és elsiet vissza az asztalhoz.
Az asztalnál Szász Bandi hegedűszólót ad elő.
Császár dühösen. Hát most mit csináltál itt nekem?
Irma Énnekem úgy fáj a szivem, hogy én nem tudom, mit csinálok. Ne uszítsanak, mert itt olyan lessz, amilyen még nem volt!
Császár. Részeg vagy?
Irma. Maga is részeg. Mert magának is ma nősült a szerelme.
Császár. Az én szerelmem nem nősült.
Irma. Hát férjhezment. Az éppúgy fáj. Neked is fáj, nekem is fáj.
Császár. Most már tegezel is?
Irma egyre vadabbul. Tegezek én ma mindenkit! Majd meglátod. Mit adod a grófot? Rongyos ékszerész vagy!
Császár fenyegetőleg. Mi vagyok?
Irma. Én mosom az alsóruhádat, én tudom, hogy rongyos vagy.
Császár. Hát te mi vagy?
Irma. Én született hercegnő vagyok.
Császár. Csak tévedésből a szeméten születtél.
Irma. Ott bizony. De nézd meg a nyakamat, nézd meg a kezemet, nézd meg a rüsztömet, nézd csak meg, ez nem cselédláb, biztos, főúr volt az apám. «Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!»
Adél megjelenik.
Adél. Jöjjön, a Szász Bandi hegedül Mi történik itten?
Császár. A hercegnő titokban pálinkát iszik, végleg megbolondult és kezd életveszélyes lenni.
Adél idegesen. Holnap reggel vonatra ülsz. Vége. Nem tűröm tovább. Kilöknélek már most, csak nem akarok botrányt csinálni.
Irma. De én akarok!
Adél. Micsoda?
Császár. Mondom, úgy-e?
Adél. Már reggel óta idegessé tesz. Nem lehet ráismerni. Az öltözködésnél segített nekem és olyan közel hajolt a nyakamhoz, hogy azt hittem, meg akar harapni. És most még ez a pálinka!
Irma. Tessék engem szenvedni hagyni!
Császár. Ne kiabálj most, mikor a Szász úr hegedül!
Irma. Fütyülök a Szász úrra!
Adél. Nézze… hogy villog a szeme, most is úgy néz rám, mint egy gyanus macska.
Császár. Sie ist verliebt in ihrem Mann.
Irma. Nem értem, mit mond, de ha azt mondja, hogy szerelmes vagyok a Sipos úrba, akkor igaza van neki németül is.
Adél. Azonnal eredj, hozz egy tiszta zsebkendőt a sárga szekrényből.
Irma Lilikét kivezetve. Gyere Lilike, egyedül akarnak maradni. Lilikével jobbra el.
Adél. Hallotta, mit mondott?
Császár. Most ne ezzel törődj. Egy pillanat időnk van. Hát persze, hogy magunkra akartunk maradni.
Adél. Nem akartunk.
Császár. De akartál. Ne hazudj. Egészen el van borulva a szemed. Szeretsz.
Adél. Nem igaz.
Császár. Sose szerettél úgy, mint ma. Mit tettél velem? Tönkretetted az életemet.
Adél. Nem igaz.
Császár. Most jól érzed magad?
Adél. Én most… rettenetesen érzem magam. De iszonyú erőt érzek ebben a ruhában és abban a társaságban, amely ott ül és becsül engem. Ezt meg kellett tenni. Majd csak beletöröm magamat.
Császár. És én?
Adél. El fogsz menni innen lakni.
Császár. Utánam fogsz jönni.
Adél. Soha.
Császár. Néha.
Adél fájdalmasan. Mit akarsz tőlem? Mért suttogsz itt velem?
Császár. Mért felelsz a suttogásomra?
Adél. Mit akarsz?
Császár. Szeretni akarlak.
Adél. Nem fogsz soha. Csak én foglak szeretni, mint egy kutya, még sokáig. Egyre kevésbbé, vagy egyre jobban, még nem tudom. De nem látsz többé.
Császár. De látlak.
Adél. Főzöl? Van lelked?
Császár. Te főzöl engem. Mirtussal a fejeden és lobog a szemed, úgy nézel rám, mintha fel akarnál falni.
Adél. Te gazember… mért nem tűröd, hogy okos legyek és becsületes legyek?
Császár. Akkor lettél volna okos, mielőtt először megöleltél. Tudod te milyen nehéz tégedet abbahagyni? Hát lehet azt kibírni?
Adél remegve. Nem szégyeled, így beszélni… egy menyasszonnyal?
Császár. Az én menyasszonyom vagy. Azt csináltál volna velem, amit akarsz. Az ujjadra csavartál volna. Mért hamarkodtad el?
Adél. Becsülj meg. Segíts rajtam. Ne mondj ilyen szavakat! Nézd, egész testemben reszketek ez alatt a rabruha alatt.
Császár közelebb lép hozzá.
Adél megijed tőle. Mit akarsz?
Császár. Azt mondtad… reszketsz.
Adél. Hát aztán? Holtra válva, remegve. Ne nyulj hozzám. Istenem, segítsd meg a te szegény szolgálódat. Mi lesz velem, ha hiába tettem ezt az egészet? Mért állok én most itt? Mért beszélek vele? Mért jöttél ma ide?
Császár. Nem akartam, te követelted.
Adél. Mért követeltem? Mért vagy itt? Mért van ez a ruha rajtam? Nézd, milyen verekedés van itt bent a mellemben… Alig tudom visszafogni. Hát ilyen nehéz ez? Holnap elmégy.
Császár. El. De itthagyom a címemet.
Adél. Gazember vagy?
Császár melegen, őszintén. Nem! Bátran a szemébe néz.
Adél szerelmesen néz rá. Mondd… mért tettem én szerencsétlenné magamat?
Irma jön jobbról.
Irma. Tessék a zsebkendő.
Adél kábultan. Mit akarsz?
Irma. A zsebkendőt hoztam.
Adél. Igen. Jó. Átveszi. Mit bámulsz?
Irma. Mindent bámulok.
Adél. Neked… neked, valami rossz fény van a szemedben! Azonnal menj és feküdj le!
Irma. Nem megyek! És jó fény van a szememben! És a legszebb fény van a szívemben! Mért félsz tőlem, te halvány mirtus-menyasszony, talpig fehérben!
Az asztalnál Szász Bandi bevégezte a hegedűszólót. Taps.
Adél. Eredj innen, ne nézz így rám. Nem bírom a nézésedet!
Sipos hangja. Adél hol vagy?
Adél. Mindjárt! Mindjárt! A konyhába szalad.
Irma vadul. Most a konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy magával sugdolózott.
Császár nagyon izgatottan. Mi közöd neked ehhez?
Irma. Amióta részeg vagyok, mindent ki kell mondani. Neked tizenkét ingedből kilenc rongyos. Semmit se tudok magamba tartani. Kilyukadt a szívem, most folyik, mint a rossz fazék!
Sipos előrejön.
Sipos. Adél hol van? Azt hiszem, be kéne hurcolkodni az ebédlőbe, mert eső lesz.
Császár. Nem hiszem.
Sipos. De már kaptam egypár kövér csöppet a fejemre. Adél hol van?
Irma bátran. A konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy a Császár úrral sugdolózott.
Császár felháborodva. Le kell csukni ezt egy szobába, kulccsal bezárni, mert pálinkát ivott és nem lehet vele bírni!
Sipos. Pálinkát ittál?
Irma. Igenis, végtelen fájdalmamban, mert maga megnősült. Kiszakadt a szívem tőle.
Sipos. Mit mertél mondani a feleségemről?
Irma. Nem akartam mondani, de nem tudtam visszatartani. Te édes drága mártir, csak most ne legyél mérges.
Császár. Dehát mért kell ezt tűrni kérem? Ki ez kérem? Nincs ez ellen védelem?
Sipos. Menjen csak vissza, kérem, a társasághoz. Majd én megkurancolom őnagyságát.
Császár. Nevetséges. Csak azért ön se izgassa fel magát.
Sipos. Kérem, csak bízza rám.
Császár visszamegy az asztalhoz, ahova később Adél is visszasiet a konyhából.
Sipos szigorúan. Zárjalak be egy szobába?
Irma vadul. Igen, de gyere te is velem, te szép őszi felhő. És zárkózzunk be együtt.
Sipos. Ha itt nem bír veled senki, én tényleg felviszlek a padlásra és bezárlak.
Irma. Akkor úgy fogok dörömbölni és ordítani, hogy olyan még nem volt.
Sipos. De hát mi ez? A legutolsó cseléd akarja megzavarni a lakodalmamat? Rendőrrel foglak elvitetni!
Irma. Nem fog!
Sipos. Mért?
Irma. Mert akkor felakasztom magamat.
Sipos nagynehezen türtőztetve magát. Mondd: nem lehet veled okosan beszélni?
Irma. De lehet.
Sipos. Mit akarsz tulajdonképen? Mondd meg fiam, nyugodtan: mit akarsz?
Irma. A feleséged akarok lenni.
Sipos. Éppen máma?
Irma. Nem. Egyszer valamikor, mégis! Mondd, mikor leszek a tied?
Sipos. Pont amikor a kakas kotlik.
Irma. Ne keseríts engem. Mondd, mikor leszel az enyém?
Sipos. Amikor az oroszlán fütyül.
Irma. Csúfolsz? Pedig énnekem ég most az egész kis testem.
Sipos. Látom a szemedből. Puskapor van a szoknyádban. Szégyeld magad. Te nem vagy tisztességes.
Irma fenyegetőleg. Ne mondja ezt!
Sipos. Terád nem lehet vigyázni. Te odavaló vagy, a rossz lányok közé.
Irma. Amért szeretlek?
Sipos. Aki ilyen szemtelenül tud szeretni, az odavaló.
Irma. Hát hogy szeresselek, ha nem hagyod magad máskép?
Sipos. Így se hagyom magam.
Irma. Csókolj meg kétszer.
Sipos. Akkor nyugton maradsz?
Irma. Igen.
Sipos. Megigéred, becsületedre?
Irma. Megigérem. De akkor háromszor csókolj meg.
Sipos. Te részeg csirke.
Irma. Azt is miattad tettem.
Sipos. Na gyere ide!
Irma hozzáhajol. Nézd milyen szép vagyok, mikor így könnyben úszik a szemem. Csak egyszer mondd, hogy igen.
Sipos. Na gyerünk, gyerünk! Utána nyul.
Irma. Ne csináld ilyen üzletiesen. Én olyan szegény vagyok, de olyan szép vagyok! Azért fürdök mindig. Láttál volna meztelenül, mikor égszínkék voltam!
Sipos. Ne beszélj annyit. Magához kapja, megcsókolja erősen. Na, most nyugton maradsz?
Irma szédülve. Hogyne, kérem szépen. Lélegzetet vesz. Hány csók volt ez?
Sipos. Pont három.
Irma. Én azt hittem… milliárd.
Sipos. Most eredj és feküdj le. Aludd ki magad. Mit csináltál itt a Császárral?
Irma. Mit bánja azt maga?
Sipos. Nem is bánom.
Irma. De bánja.
Sipos. Ugyan mért bánnám?
Irma. Mert minek szeresse el magától mind a kettőt?
Sipos. Melyik kettőt?
Irma. Az Adélt már elszerette, hát most fél, hogy engem is elszeret.
Sipos dühösen, komolyan. Most azonnal meg fogod magyarázni, amit mondtál. Egy-kettő! Addig nem mégy el innen, amíg ezt meg nem magyarázod!
Hangok az asztaltól. Sipos! Sipos!
Sipos. Mindjárt! Beszélj! Egy-kettő!
Stetner hangja. Ne mindjárt, hanem rögtön!
Adél. Lajos! Gyere már!
Sipos. Mindjárt jövök! Beszélj, mert összetörlek!
Irma. Elszerették a feleségedet, te vérző szív! Én minden tudok!
Hangok az asztaltól. Sipos Lajos! Sipos Lajos!
Adél. Gyere már, a Stetner felolvassa a verset!
Házmester Katival jön balról, tányérokkal. Menjen a konyhába, hozza ki az ebédjét.
Sipos nagyon idegesen. Nem mégy. Itt maradsz, amíg visszajövök. Mindent el fogsz mondani. Majd adok én neked! Megállj! Visszamegy a türelmetlenkedő asztaltársasághoz.
Irma vadul. Igenis megállok! Igenis mindent el fogok mondani! Most gyön a dolog! Iszik egy üvegből.
Közben Sipos az asztalhoz ért, ahol éljenzéssel fogadták.
Házmester. Este van, már feljött a vacsoracsillag, mi meg most jutunk hozzá, hogy ebédeljünk. Leül az asztalhoz.
Kati szintén leül enni. A Jánoskát hova tetted?
Irma. A Lilikét? Lefektettem. A tornác bal szélén áll, fölfelé fordított tekintettel, mintha az égre nézne.
Kati. Mért nem hozod az ételedet? Mit csinálsz ott?
Irma. Hálát adok a jó istennek, hogy háromszor megégette a szájamat a Lajos.
Házmester. Ennek nincs ki mind a négy kereke.
Kati. Bizony nincs.
Esznek.
Stetner úr: az asztalnál, harsányan. Tisztelt Társaság!
Hangok. Halljuk, halljuk! Halljuk Stetnert!
Stetner. Hölgyeim és uraim!
Egy női hang. Esik az eső!
Hangok. Pszt! Csönd!
A női hang. Menjünk be, esik az eső!
Hangok. Csönd! – Halljuk! – Nem esik! – Halljuk Stetnert! – Esik az eső!
Stetner. Leszek bátor az ifjú párt verses költeményben felköszönteni. Kérek egy kis figyelmet.
Adél. Halljuk!
Stetner.