HARMADIK FELVONÁS.
Földszinti várószoba a kerületi kapitányságon, ódon kültelki házban. Hosszúkás, fehérre meszelt hivatalszoba, melynek hátul két ablaka és egy üveges ajtaja van. Ez mind egy kis udvarra nyílik. Balról elől ajtó, mely a rendőrtanácsoshoz vezet. Hátul a bal ablaknál íróasztal, mögötte aktaszekrény. Jobb szélen íróasztal, fölötte a falon a főkapitány arcképe. Ez alatt valami hivatalos táblázat. Néhány szék. Hátul, a hátfal mentén, szemben a közönséggel, két hosszú fapad a felek számára. Mindenik padon öt ülőhely.
Másnap reggel.
Mikor a függöny felgördül, a bal íróasztalnál ül és dolgozik az Irnok. A jobb íróasztalnál ül az Őrmester, őszes hajú, derék öreg rendőr. Hátul a padon sorban ül: a bal szélen Sipos, még a tegnapi ruhában, mellette a földön utazóbőröndje, ezen kabátja és kalapja. Mellette sok üres hely. Aztán jó messze Adél, már kipihenve és átöltözve, majd Adéltól jó messze, a pad másik végén, egymás mellett Házmester és Kati.
Hosszú, igen hosszú szünet. Az Irnok és az Őrmester egykedvű, Adél maga elé néz, házmesterék meg vannak ijedve, Sipos nyugtalan.
Csönd.
Sipos az irnokhoz, cédulával a kezében. Kérem szépen, nem lehetne megtudni, mért vagyunk mi ide beidézve?
Irnok. Nem.
Sipos. Sejtelmünk sincs róla, kérem, és már itt ülünk egy félórája. Tíz órára voltunk idézve sürgősen és már féltizenegy.
Irnok. Sajnálom. Sőt, hogy úgy mondjam, mélyen fájlalom. Tovább ír.
Szünet.
Sipos. Nem lehetne bemenni a tanácsos úrhoz?
Irnok írásközben. Nem.
Sipos. Mért nem lehetne bemenni?
Irnok. Mert nem lehetne bemenni.
Sipos. Az más. Köszönöm. Visszaül, vállat von.
Őrmester. A tanácsos úrnál kihallgatás folyik. Várjanak türelemmel a sorukra.
Sipos. Köszönjük szépen.
Szünet.
Sipos. Sejtelmem sincs, mit akarnak tőlünk. Nézi a cédulát. «Tíz órakor.» Oldalt, kék ceruzával: «Sürgős.»
Házmester. Nekik, úgy látszik, nem sürgős.
Sipos. Tényleg, magának lesz igaza. Nem lehet más, mint a cigányzene miatt. Meddig nyúzta az a három vályogvető?
Házmester. Reggel hét óráig.
Sipos. Érdekes, én elaludtam éjfél felé a tornácon, nem is hallottam.
Házmester. Félnyolcig tetszett aludni, csak úgy, az asztalra borulva.
Sipos. Azt viszont hallottam úgy félálomban, hogy a Stetner még ordított sokáig.
Házmester. A Stetner úr reggel ötig vonyított.
Sipos. Mit csinált?
Házmester. Vonyított kérem, mint az eb. A versit szavalta.
Szünet.
Sipos. Talán nagyon erősen vonyított?
Házmester. Borzasztóan. Reggel ötkor ráborítottuk a jeges vizet, akkor elhallgatott és hazament.
Sipos. Biztos, hogy a szomszédok jelentettek föl, éjjeli csendháborításért.
Kati. Miféle csendet háborítottunk kérem? Szép kis csend volt az! Folyton dörgött az ég, mintha le akarna szakadni.
Sipos. Hja, annak szabad.
Az üvegajtó nyílik, két szegény ember jön be.
Őrmester. Mit akarnak? Cédulát vesz át tőlük. Várjanak kint, maguk tizenegy órára vannak idézve. Ezek itt most a tízórások. Rájuk nyomja az ajtót, visszaül a helyére.
Szünet.
Az üvegajtó nyílik, belép Roticsné és Társalkodónője. Roticsné drága, bús, fekete selyemruhában, gyászban.
Roticsné cédulát ad az Őrmesternek. Tessék. Be lettem idézve.
Őrmester ránéz a cédulára. Tízórások. Oda üljenek a tízórásokhoz.
Roticsné és Társalkodónője leül a padra.
Sipos. Ez is tízórás? Velünk együtt?
Házmester. Úgy látszik.
Sipos. Ez ott volt a lakodalmon?
Házmester. Én nem láttam.
Sipos. Ki ez?
Házmester. Nem tudom. Adélhoz. Nagyságos asszony, nem tetszik ismerni?
Adél. Nem.
Házmester. Lehet, hogy ez valamelyik szomszéd, aki minket följelentett.
Sipos. Ilyen finom hölgy nem lakik arra mifelénk egy se.
Házmester. Biztos méltóságos asszony.
Szünet.
Adél. Szeretném tudni, hogy mit határozott? Sipos nem felel. Azt kérdeztem, hogy mit határozott?
Sipos nem néz a szemébe. Ez a koffer itten, ez felel helyettem.
Adél. Vagyis elmegy.
Sipos. El.
Adél. Hova?
Sipos. Azt még nem tudom. De oda magához, soha többé.
Adél. Én el vagyok mindenre készülve, de tudnom kell, mihez tartsam magamat. Szóval elhagy?
Sipos. El.
Adél. Örökre.
Sipos. Ez olyan tiszta munka, mint az angol polituros bútor. Erről nem is érdemes beszélni. Kérem, kiméljen meg.
Adél. Meg fogom kimélni. Megigértem tegnap, állom a szavamat. Csak az érdekel, mi lesz a fehérneműjével.
Sipos. A nagy kofferemben van fölül.
Adél. És a ruhái?
Sipos. A nagy kofferemben, alul. Este érte küldök két inast a műhelyből.
Adél. Itt a kis kofferben mi van?
Sipos. Napi szükséglet.
Adél. Fésű, kefe?
Adél. Inggombok?
Sipos. Benne.
Adél. Fogkefe, fogpor, szappan, sósborszesz?
Sipos. Benne.
Adél. Aszpirin?
Sipos. Benne. Ecset, zsilett, timsó, cipőkanál, hálóing, nyakkendő, zsebkendő, szivar, bajuszkötő, hajvíz, gallér, ne féljen, minden.
Adél. Papucs?
Sipos. Az nincs, az istállóját neki.
Adél. Elküldöm.
Sipos. Köszönöm.
Szünet.
Az üvegajtó nyílik, Császár lép be izgatottan.
Császár. Most hallom… hogy itt vannak. Mi az? Mi történt?
Senkise felel.
Őrmester. A cédulát kérem.
Császár. Nekem nincs cédulám. Én az uraságok barátja vagyok.
Sipos. Nekem nem.
Császár. Dehát… Adél, az istenért, mit keres maga a rendőrségen?
Adél. Nem tudjuk, miért idéztek be. Valószínűleg nagy volt a lárma a lakodalmon és feljelentettek éjjeli csendháborításért.
Császár. Ez hallatlan. Kérem, én rendelkezésre állok, én itt maradok, én tanu vagyok, bármit akarnak maguktól. Őrmesterhez. Kérem, én tanu vagyok.
Őrmester. Akkor üljön le oda a többihez.
Császár leül Roticsné mellé. Én úgy meg voltam lepve. Mikor fölkeltem és szétnézek, az egész ház üres, csak a Julcsa van otthon, azt mondta, hogy mind idejöttek. Adélhoz. Kik ezek?
Adél. Nem tudjuk. Lehet, hogy a feljelentők.
Szünet.
Császár Roticsnéhoz. Bocsánat. Kihez legyen szerencsém?
Roticsné. Roticsné vagyok.
Császár. Bocsánat. Most se tudok többet.
Roticsné. Sajnálom. Én önt nem ismerem. Legyen szíves bemutatkozni.
Császár. Pardon. Császár Pál vagyok.
Roticsné fejbiccentéssel. Roticsné. Mi tetszik?
Császár. Miért méltóztatik itt lenni?
Roticsné. Ahoz önnek semmi köze.
Császár. Köszönöm. Több közölnivalója nincs?
Roticsné. Nincs.
Császár. Újból köszönöm ezt a keveset is.
Csönd. Szünet.
Az ajtó nyílik, Ilona lép be cédulával a kezében, az Őrmesterhez megy.
Őrmester a cédulát nézve. Keceli Ilona?
Ilona. Igen.
Őrmester. Felügyelet alatt álló leány?
Ilona. Igen kérem.
Őrmester. Tízórás maga is. Üljön oda a többihez.
Mozgás.
Sipos. Ez is tízórás? Most már aztán igazán kezdek összekavarodni.
Őrmester. Mért nem ül le?
Ilona. Köszönöm, én inkább állok. Szerényen áll meg a pad jobb vége mellett. Kati elhúzódik tőle. Mind balra rukkolnak, még Adél is.
Sipos. Nahát, most már aztán nevezzenek Pinkásznak, ha egy szót értek az egészből. Fölkel, erélyesen. Kérem szépen, bocsánatot kérek, de most már igazán bátorkodom komolyan megkérdezni, mit akarnak itt tőlünk és miféle társaságba vagyunk itt keverve?
Elakad a szava, mert a baloldali ajtó, mely a rendőrtanácsoshoz vezet, kinyílik és kilép rajta Irma. Irma narancsszínű, legmodernebb, mélyen kivágott báli ruhában van, tele csillogó aranyflitterrel. A ruha agyongyűrött, viselt, piszkos. Fején csillogó fejdísz. Narancsszínű harisnya, piszkos fehér báli cipő. Az egyik harisnyája lelóg.
Irma megtörten, a zokogástól fáradtan, senkit meg nem ismerve, megy végig a szobán, lezökken az Őrmester íróasztala mellett jobbról elől álló székre, elrejti arcát és keservesen sír.
Sipos némán kisérte a szemével odáig. Irma! Te vagy az?
Irma felelet helyett felzokog.
Sipos. Irma! Mi az? Irma! Nem beszélsz?!
Irma zokogva. Nem!
Sipos. Én tegnap részeg voltam, azt tudom. Biztos, hogy most alszom valahol, a kertben vagy az ágyban és ezt mind álmodom. Fogdossa magát.
Mindenki csudálkozva nézi Irmát.
Házmester. Ez nem álom, kérem, ez az Irma.
Adél. Irma!
Irma sírva. Nem! Nem!
Sipos. Kérem, tessék engem azonnal bevezetni a méltóságos tanácsos úrhoz, mert én megőrülök és szétverem ezt a korcsmát.
Őrmester. Tessék tartózkodni az ilyen kifejezésektől. Ez nem korcsma.
Sipos. Én be akarok menni a vezetőséghez. Hol van itt a vezérigazgató? Indul.
Irnok. Nem lehet bemenni, mert még a rendőrorvos úr van bent.
Sipos. Az is tízórás?
Irnok. Igen. Ő a feljelentő.
Sipos. Kit jelentett fel?
Irnok. A Roticsnét.
Sipos. Micsoda Roticsnét?
Irnok. Azt, aki ott ül. Özvegy Roticsné, úgynevezett bűnbarlang-tulajdonosnő.
Császár. Pardón. Messze elhúzódik tőle.
Sipos keservesen vigyorogva. Most aztán igazán biztos kezd lenni, hogy otthon alszom valahol a Tavaszmező-utcában. Borzasztó mélyen aludhatom, hogy még erre se ébredek fel.
A bal ajtó nyílik, kijön onnan a Rendőrorvos és a Rendőrtanácsos. Mögöttük az ajtónálló. Irnok és Őrmester feláll.
Ajtónálló cédulát tart a kezében. Sipos Lajosné!
Adél feláll. Én vagyok.
Ajtónálló. Tessék bemenni.
Adél balra el, Ajtónálló utána. Az ajtó becsukódik.
Rendőrorvos. Ne fáradj, tanácsos úr, köszönöm szépen, a viszontlátásra.
Tanácsos. Én köszönöm. Szervusz doktor. És még egyszer köszönöm, hogy így vigyázol a becsületemre. Légy nyugodt, ellátjuk ezt a dolgot. Este hol vagytok?
Rendőrorvos. Kérlek, Margiték megjöttek Szegedről, vacsora után átmegyünk a Morbitzerhez cigányt hallgatni. Nem jönnétek ti is?
Tanácsos. Én szívesen jönnék, de tudod, Lina milyen.
Rendőrorvos. Hát mindenesetre nagyon fogunk örülni, ha jöttök. Szervusz.
Tanácsos. Szervusz. Ha csak lehet, jövünk. Kézcsókomat Herminnek és Margitnak. Kézcsókomat Vilmának, Erzsikének és Piroskának.
Rendőrorvos. Kézcsókomat Linának.
Tanácsos. Köszönöm, átadom. Szervusz.
Rendőrorvos. Szervusz. Elsiet az udvar felé.
Tanácsos indul visszafelé, Sipos elébe áll.
Sipos. Engedelmet kérek, van szerencsém magamat bemutatni. Sipos Lajos vagyok.
Tanácsos. Mi tetszik?
Sipos. Azt mondják kérem, a rendőrorvos úr a följelentő, itt ülünk kérem egy ijedtségben kérem, miről van itt szó, tanácsos úr?
Tanácsos. Igenis ő a feljelentő. Talán valami kifogása van ellene?
Sipos. Dehogy van, kérem, csak nem tudjuk, mért idéztek be ide bennünket.
Tanácsos. Őrmester, micsoda illat van itt? Mint valami drogériában.
Irma hangosan felzokog.
Őrmester feláll. Tanácsos úrnak alásan jelentem, én nem tudom, de valaki be van itt szagosítva, már én is alig bírom.
Tanácsos Roticsnéhez. Biztosan maga parfümös, de megálljon, beparfűmözöm én magát máma azért, amit evvel a lánnyal csinált.
Roticsné. Nagyságos tanácsos úr, itt folyjon ki a két szemem, ha én egyáltalán szóbaálltam vele.
Tanácsos. Fogja be a száját.
Sipos. Úgy látszik, mégse méltóságos asszony.
Tanácsos Siposhoz. A maga felesége az, aki most bement?
Sipos. Még igen.
Tanácsos. És maga nem tudja, miről van szó?
Sipos. Nem kérem.
Tanácsos. Ez a lány itt a maguk szolgálatában van?
Sipos. Igen kérem.
Tanácsos. Ma reggel dr Ságody Tibor úr, kötelességéhez híven, mint rendőrorvos, sorrajártam a kerületben levő úgynevezett rosszhírű házakat. Az egyikben, amely Roticsné őnagysága tulajdonát képezi, reggel nyolc órakor ott találta az önök szolgálóját, Szabó Irmát, ebben a díszöltönyben, így, ahogy itt látja, amikor Roticsné őnagysága épen fel akarta venni tanoncnak az intézetébe.
Roticsné. Bocsánatot kérek…
Roticsné. Kérem, tanácsos úr. Visszaül.
Tanácsos. Őrmester, nyisson ki itt valamit, mert megfájul a feje az embernek ettől a pacsuli-szagtól.
Őrmester. Igenis. Kinyitja az ajtót.
Tanácsos. A lány biztosan jól ki volt tanítva, ez a báliruhás hölgy, mert nagyon hevesen védte Roticsné őnagyságát. Azt mondta, amit ilyenkor szoktak, hogy saját jószántából jelentkezett, szerelmi bánatában akarta magát erre a piszok életre adni, az orvos úr pedig rendőrt hivatott és behozatta őt ide, miután megállapította, hogy hazugságokat beszélt és ártatlan.
Sipos. Hogyan, hogy ártatlan?
Tanácsos. Úgy hogy ártatlan.
Sipos. Igen kérem.
Tanácsos. Igen kérem. Mit bámul?
Sipos. Nem bámulok kérem. Ez rettenetes kérem.
Tanácsos. Nem is olyan rettenetes.
Sipos. Nem.
Tanácsos. A lány el volt keseredve, össze-vissza beszélt mindent. Nekem azt hazudta, hogy neki van egy gyereke, valami Lilike.
Irma felzokog. Lilike!
Kati. Hazudik, kérem. Az az én gyerekem, ő nevezte el Lilikének, hazudik kérem.
Tanácsos. És azt is mondta, hogy egész éjjel egy huszárral mulatott.
Kati. Az is az én gyerekem, kérem.
Tanácsos. Mi az, magának huszár fia van?
Kati. Nem kérem. Az az a bizonyos Lilike.
Tanácsos. A huszár? Maga őrült.
Kati. Az ugyanaz a gyerek kérem. Az csak huszárnak volt öltözve. Az még fiatal ahoz, hogy lányokkal mulasson.
Tanácsos. Hány éves?
Kati. Három és fél.
Tanácsos. Az tényleg még fiatal. Nekem mindjárt gyanús is volt ez az önvádolás. Fiatalkori hisztéria. Azért vettem különös gondjaimba.
Sipos. Ez rettenetes kérem.
Tanácsos. Bizony rettenetes, hogy a gazdái így vigyáztak rá. Majd ellátjuk mi a maguk baját is. A lány azt vallotta, hogy szerelmes valami rajzolóba és az halálra kínozta, úgy hogy bánatában ment oda abba a rosszhírű házba.
Roticsné. Bocsánatot kérek…
Tanácsos. Mit mondtam az előbb?
Roticsné. Azt tetszett mondani: kuss.
Tanácsos. Nahát, ahoz tartsa magát.
Roticsné. Kérem, tanácsos úr. Visszaül.
Tanácsos. Most benn Rácz kapitány úr megállapítja, hogy itt csábítás, leánykereskedés esete forog-e fenn vagy igaz az, hogy ezt a szegény teremtést a bűnbe kergette valami disznó.
Sipos. Kicsoda kérem?
Tanácsos. Valami disznó.
Sipos. Igen kérem. Az lehet.
Tanácsos. És akkor majd azt is megkeressük és ellátjuk a baját annak is.
Sipos. Igen kérem. Nagyon helyes.
Tanácsos Irma felé. És majd téged is ellátunk. Majd te leszel szives megnevezni.
Sipos. A disznót?
Tanácsos. Azt, igen. Roticsnéhoz. Mit fészkelődik, mit akar?
Roticsné. Lehet beszélni?
Tanácsos. Lehet.
Roticsné. Nem kuss?
Tanácsos. Nem.
Roticsné. Kérem. Milliószor bocsánatot kérek, de azt tetszett mondani, hogy nekem rosszhírű házam van.
Tanácsos. Hát milyen háza van?
Roticsné. Pardon, nekem van a legjobb hírű rosszhírű házam Pesten.
Tanácsos. Tudomásul szolgál.
Roticsné. Én nem lehetek kérem úgy kezelve, mint a többi. Azt a rendőrség is tudja rólam, hogy a legkorrektebben vagyok szervezve, kérem, én híres vagyok arról, hogy humánus vagyok, mint valóságos anya bánok a leányaimmal, nálam kérem vannak lányok, akik harmincöt év óta vannak ott.
Tanácsos. Bravó!
Roticsné. Az én intézetem legelső Pesten, olyan nincs a világon még egy.
Tanácsos. Úgy dicséri, Roticsné, mintha az volna az ambiciója, hogy mi mind odaadjuk a lányainkat nevelni.
Roticsné. Kérem, én azt nem kívánom.
Tanácsos. Hála Istennek.
Roticsné. Csak azért mondom, mert nálam ki van zárva az, amiért a doktor úr tetszett feljelenteni. Én nem csábítok senkit sem, én tudom, hogy ez büntetendő, annyi eszem nekem is van. A hölgy becsöngetett nálam reggel nyolckor, mint egy bolond, kérem, ebben a kosztümben kérem, és evvel az illattal kérem, és azt kérdezte, hogy mikor nyitjuk az intézetet. Mondom, mi az, hogy mikor nyitjuk? Most csuktuk be. Hát hogy ő rossz nő akar lenni. Mondom, menjen a fenébe, hagyjon engem békén, legyen rossz nő máshol. Azt mondja, ha én nem hagyom őtet rossz nő lenni, ő beugrik a Dunába. Mondom, jó, tiszteltetem a halakat. Pont akkor tetszett bejönni a doktor úr és mindjárt olyan idegesen tetszett neki fellépni, hogy mi ez, és hogy én lányokat csábítok, – ez mind azért van, mert a hölgy elkezdett sírni, az tűnt fel a doktor úrnak. Igaza is van, én életemben nem hallottam, hogy valaki föl akarja magát vetetni mint örömleány és ehhez úgy sír, mint egy bubánatleány. Én tudom méltányolni a doktor úrnak a felháborodását, de én tisztán fogok kigyönni ebből a dologból, mert én nem csináltam semmit, csak pechem volt. Mi az, hogy pechem volt? Még csak pechem se volt. Én éppen ki akartam dobni.
Tanácsos. Kész?
Roticsné. Kész.
Tanácsos. Mondja, Roticsné. Mért van maga gyászban?
Roticsné. Mert meghalt a férjem.
Tanácsos. Mikor?
Roticsné. Ezerkilencszázkilencben.
Tanácsos. És tizenöt év óta gyászolja?
Roticsné. Kérem, én kénytelen vagyok gyászban járni, mert máskép nem kapok sehol tiszteletet.
Tanácsos. Kitől?
Roticsné. Az emberiségtől.
Tanácsos. És minek magának a tisztelet?
Roticsné. Pardon. Én több adót fizetek, mint a Gerbeaud.
Tanácsos. Na de több segéddel is dolgozik.
Roticsné. Az én életem egy nyitott könyv kérem. Én az Ellynor Glyn olvasok kérem, eredetiben, én a Pester Lloyd vagyok előfizetve, én minden nap leszek villanyozva kérem. A doktor úr engemet üldöz. Sír.
Tanácsos. Na ne sírjon, drága szép gyermekem. Nem kell félni, mi igazságos emberek vagyunk, ha magának igaza van, itt nem harapják le a fejét.
Roticsné. Nahát, aki az én fejemet leharapja, annak gönnolom azt az ebédet.
Tanácsos leint a levegőbe.
A bal ajtó nyílik, Adél kijön.
Tanácsos. Felolvasták önnek a leány vallomását?
Adél. Igenis, kérem.
Tanácsos. Jó. Küldje be a következőt. Elmegy balra.
Ajtónálló. Özvegy Roticsné!
Roticsné. Jelen. Be akar menni a Társalkodónőjével együtt.
Ajtónálló. Halt! Ez kicsoda?
Roticsné. Ez az én társalkodónőm.
Ajtónálló. Az nem lett behíva. Az ittmarad.
Roticsné. Hát itt marad. A Társalkodónőhöz. Please stay here and wait till I come back.
Társalkodónő. Yes, Mylady. Visszaül a helyére.
Roticsné és Ajtónálló bemegy, az ajtó becsukódik mögöttük.
Adél visszaül a helyére.
Sipos. Mit akartak magától?
Adél. A maga eszelős hölgye egy bűnbarlangban felvételre jelentkezett.
Császár. Szörnyűség.
Adél. Azzal indokolta, hogy maga küldte oda.
Sipos. Én?
Irma fájdalmasan felzokog.
Császár. Borzalmas.
Adél. Engem tesznek felelőssé, mint bejelentett munkaadót.
Császár. Hallatlan. Dehát mi ez az egész? Hogy jutott eszébe neki?
Adél. Nekem felolvasták a vallomását. Ő halálosan szerelmes Sipos Lajos bútorrajzoló úrba. Sipos Lajos bútorrajzoló úr visszautasította az ő szerelmét. Ettől végleg elkeseredett. Akkor Sipos Lajos úr reményt nyujtott neki.
Sipos. Én?
Adél oda se néz. Sipos Lajos úr a saját esküvőjén háromszor forrón megcsókolta.
Irma felzokog.
Adél. Őnagysága akkor boldog lett, mert azt hitte, hogy bírja Sipos Lajos bútorrajzoló úr szerelmét. De Sipos úr akkor kacéran ellökte magától, azzal az indokolással, hogy ő érzéki. Sipos úr kacér ember. Később féltékenységi jelenetet csinált a hölgynek.
Sipos. Én?
Adél oda se néz. Saját lakodalmán féltékenységi jelenetet csinált a mindenes szolgálójának. Azzal gyanusította őt, hogy viszonyt folytat Császár Pál műötvössel.
Császár. Velem?
Adél. Azt mondom, amit felolvastak nekem.
Császár. Ez szemtelenség. Ijedten. A hölgytől.
Adél. Sipos úr aztán felváltva hol csókolta, hol ellökte a hölgyet, és ezt addig ismételte, amíg a hölgy elkeseredése a tetőpontra ért. Sipos úr ekkor biztosította őt, hogy tehetsége van az érzékiséghez és unszolta őt, hogy erre a pályára lépjen.
Sipos. Én unszoltam? Szemtelen hazugság!
Adél. Miután ezt az atyai jótanácsot többször és nyomatékkal megismételte, a hölgy elkeseredésében elszaladt tőle. A ládájában volt megtakarított pénze, két dollár és tíz cseh korona. Ezt magához vette és elment a Schöja-kávéházba.
Császár. Miért?
Adél. Hogy a Sipos úr által ajánlott pályára lépjen. A kávéházban megismerkedett egy leánnyal, aki már rálépett erre a pályára. Ez kicsalta tőle a két dollárját.
Irma felzokog. Nem igaz!
Ilona izgatottan. Kérem az nem igaz, a hölgy jogosan zokog. Én vagyok az a lány. Én nem csaltam ki tőle a két dollárját.
Adél. Hát ki csalta ki tőle?
Ilona. Kérem az úgy volt, hogy ő bejött a kávéházba, csupa víz volt, mert esett az eső és én ott ültem a kassza mellett, mert nem lehetett kimenni az utcára, úgy esett az eső. És akkor megismerkedtünk és ő ezt elmondta nekem, éppen úgy, ahogy mondani tetszett. És én elmondtam neki az én életrajzomat kérem, én is éppúgy voltam mint ő, Becskereken, egy epebajos gyógyszerész miatt és ezt elmeséltem neki kérem, reggel hat óráig. Akkor ő mondta nekem kérem, hogy neki kokottruha kell, mert ő úgy nem mehet jelentkezni. Én mondtam, hogy nekem van egy orange-crépe georgette-ruhám, flitterrel és laméval, én nem viselem, szívesen átadom neki akár ingyen is, mert egy kicsit át van táncolva. De ő követelte, hogy két dollárért adjam és én eladtam neki kérem. És tíz cseh koronáért egy fejdíszt kérem, az megér húsz cseh koronát, tessék nézni, hol tetszik ezt megkapni annyiért?
Császár. Na? És aztán?
Ilona. Aztán eljött hozzám, én felöltöztettem és kifestettem, ő kifizette a csekély összeget és visszamentünk a kávéházba.
Adél. Ott aztán leitatta.
Ilona. Ő itatott le kérem engemet, mert én nem bírom az italt, kérem Unicumot ittunk, mert nekem savanyu gyomorbajom van, és ő egyre józanabb lett kérem, én meg alig bírtam a fejemet, mikor a főpincér őtet haza akarta vinni.
Irma felzokog.
Sipos. Micsoda szörnyűség!
Ilona. A főpincérnek megtetszett kérem és mindjárt látta, hogy privát, hát el akarta vinni kérem, de én megmentettem.
Sipos. Hogyan?
Ilona. Behittam kérem a főpincért a telefonfülkébe, ott felvilágosítottam és lekentem neki két pofont kérem és tiszta szívjóságból én kísértem haza a főpincér urat.
Sipos. Szegény martir.
Ilona. Hiába tetszik gunyolni kérem, ha tudná, hogy fájt a gyomrom és milyen fáradt voltam és álmos voltam!… Már hét óra volt reggel, már gyöttek kávézni a reggeli vendégek.
Sipos. Förtelmes ezt hallani is.
Adél. Még szörnyűködik!
Ilona. Csak mert azt tetszett mondani, hogy én kicsaltam tőle a pénzét.
Irma felzokog.
A bal ajtó nyílik, kijön Roticsné és az Ajtónálló.
Ajtónálló. Sipos Lajos!
Sipos. Jelen. Fölkel és indul.
Ajtónálló. Popovics András! Popovics Andrásné!
Házmester és Kati feláll.
Sipos. Ki az?
Házmester. Én.
Sipos. Magát Popovicsnak hívják? Sose tudtam, hogy Popovicsnak hívják.
Házmester. Popovics András.
Sipos. Én nem tudtam.
Ajtónálló. Menjenek be.
Sipos, Házmester, Kati bemegy a bal ajtón, utánuk az Ajtónálló, az ajtó becsukódik.
Roticsné leül a helyére.
A telefon megszólal az Őrmester mögött, a falon.
Őrmester a telefonhoz lép. – Halló! – Halló! – Igen. – Igen, az. – Az beszél, nem hallja? – Igen. Itt van, igen. Itt van a vezérigazgató úr. – Lent a fogdában. – Nem marad itt. Átviszik a központba. – Azt nem lehet. – Nem lehet. A vezérigazgató úr nem jöhet a telefonhoz. – Értse meg, le van csukva, fogoly, nem jöhet a telefonhoz. Ezt már tudhatná a méltóságos asszony, elég gyakorlatuk van. – Azt lehet. Ebédet küldhet. Igen. Párnát is, paplant is. Joga van. Ágyneműt is, ebédet is szabad. Igen. Kérem szépen. – Jónapot.
Visszaül az asztalhoz.
Társalkodónő rossz magyar kiejtéssel. Nem mehetünk haza?
Roticsné. Legyen nyugodt, mindjárt mehetünk. Csak még igazolva lesz, hogy azelőtt nem is ismertem ezt a hölgyet.
Kis szünet.
Adél. Császár kérem, maga menjen haza.
Császár. Mért?
Adél. Itt már nincs szükség magára.
Császár. Amíg maga itt van, addig én itt maradok.
Adél. Menjen haza.
Adél. Oda, ahol eddig lakott.
Császár. Hát nem parancsolja, hogy elköltözzem?
Adél. Nem. Azt parancsolom, hogy ottmaradjon.
Császár. Kérem. Feláll. Akkor ma nem is megyek munkába. Otthon várom.
Adél. Azt se bánom. Ezt így rendelte a jó Isten. Engem megbüntetett, mert okos akartam lenni. Nem szabad okosabbnak lenni, mint ő. Pechem volt. Az az okos, akinek szerencséje van. Menj haza és várj, amíg hazajövök. És ha hazajöttem, várj, amíg megöregszem. És ha megöregedtem, hagyj el. És akkor én majd személyesen megyek el a jó Istenhez, számonkérni tőle, hogy mért nem engedi az embert becsületesnek lenni ezen a rossz világon.
Császár kezet csókol neki és elmegy az üvegajtón.
Irma felzokog.
Adél. Mért zokogsz?
Irma zokogva. Mert ő most a Sipos úr szobáját kapja!
Adél. Most boldog vagy, mi?
Irma felzokogva. Igen!
Az udvari üvegajtó nyílik, Rendőr lép be.
Rendőr az Őrmesterhez lép. Őrmester úrnak alásan jelentem, eljártam a megbízatásban. A nevezett utcasarkon a gyermeknapi gyüjtést végzi kegyelmes grófné. Eng… engen… Nem tudja elolvasni.
Őrmester. Ne ordítson itt a felek előtt hivatalos titkot. Mondja ide a fülembe. Feláll, hozzáhajol.
Rendőr feszes haptákban hosszasan súg a fülébe.
Őrmester. Jól van. Átveszi tőle a cédulát, visszaül a helyére és sokáig ír.
Rendőr feszesen szalutál. Kimegy az üvegajtón az udvarra.
Kis szünet.
Roticsné a Társalkodónőjéhez. Please, wait patiently Miss Burnaby. I dont think we shall have to wait long. In some minutes we shall come on and then we may go home.
Társalkodónő. Oh, please! I dont mind to wait.
Őrmester. Ne gajdoljanak itten idegen nyelven. Tilos a tanuknak összebeszélni.
Roticsné. Mi nem beszélünk össze. Ez a hölgy nem tanu. Ez az én társalkodónőm.
Őrmester. Nem mintha nem érteném, amit föcsög. Tíz évig voltam Amerikában. I know English as well as you. But the rule is, that the witnesses are not allowed to speak with one another. That’s why I am here: to take care of this.
Társalkodónő. Well done, policeman!
A bal ajtó nyílik, Sipos, Házmester és Kati kijön. Sipos leül.
Házmester Adélhoz. Mivelünk mi legyen most kérem?
Adél. A rendőrség elengedi magukat?
Kati. Igen kérem. De ha szüksége van itt ránk a nagysádnak…
Adél. Nekem a világon senkire sincs szükségem. Menjenek haza rendet csinálni. Az üveges csinálja meg a tükröt, amit a Stetner betört. A számlát majd vigye a Stetnerhez. A tornácot felmosni. Sipos úr szobáját kitakarítani, a nagykofferjét kivinni a tornácra, a szobát lezárni. Egy liter tejeskávét adni a mamámnak. Elmehetnek.
Házmester és Kati. Kezitcsókolom. Elmennek.
Ajtónálló balról belép. Sipos Lajosné!
Adél feláll.
Roticsné feláll. És én kérem?
Ajtónálló. Özvegy Roticsné elmehet.
Roticsné az Őrmesterhez. Na látja. Ajánlom magamat. Goan! Elmegy a Társalkodónővel.
Adél bemegy a bal ajtón, az Ajtónálló künnmarad.
Ajtónálló. Maga Sipos Lajos?
Sipos. Az vagyok.
Ajtónálló miután cédulára nézett. Maga is elmehet.
Sipos. Muszáj elmenni?
Ajtónálló. Dehogy muszáj.
Sipos. Hát akkor még ittmaradok.
Ajtónálló. Tőlem akár újévig. Bemegy Adél után.
Sipos visszaül a pad balszélére. Ilona a pad jobb széle mellett áll. Szünet. Sipos a csöndesen sirdogáló Irmára nézeget igen nagy zavarban.
Sipos. Te Irma, mondd fiacskám…
Irma felnéz rá bátran.
Sipos lesütött szemmel, zavartan. Te tudtad… hogy a házmestert Popovicsnak hívják?
Irma könnyáztatott hangon, szipogva. Igen. A… a felesége… a Popovicsné… Zokog.
Sipos. Azt mindjárt gondoltam.
Szünet.
Sipos. Hát most mi lesz veled?
Irma. Nem tudom. Most szeretnék odaülni maga mellé. Szabad?
Sipos. Hogyne volna szabad.
Irma. Ilyen nagy gyalázat után?
Sipos. Még nagyobb után is.
Irma boldogan odaül Sipos mellé. Nagy gyalázat volt?
Sipos. Nem.
Sipos. Olyan… középgyalázat.
Irma. De ugye azért nekem tiszta lelkem van.
Sipos. Hallottad mit mondott? A szobámat lezárni.
Irma. A Császár megy oda lakni.
Sipos. Menjen is.
Irma. Csillagsugár és gyönyörű főangyal, most mért nem mérges?
Sipos. Nagyon megszelidültem én fiam.
Irma. Én most boldog leszek, Sipos úr.
Sipos. Hol?
Irma. Budapesten.
Sipos. Igen?
Irma. Magánál.
Sipos. Ne mondd.
Irma. Örök boldogság és szép tavaszi május.
Sipos. Most, nyáron?
Irma. Mindig. Koporsómig… csupa virágzat és pilótarepülés. Ne legyen szomorú, biborcsillag és egyetlen centercsatár.
Sipos. Fáradt csatár vagyok én. Tegnap reggel óta vagyok talpon. Lakodalmon voltam. Ha három éjszaka összeragadna, azt is kialudnám.
Kis szünet.
Sipos. Mért csináltad azt?
Irma. Mit?
Sipos. Hogy odamentél. Abba a házba.
Irma. Öngyilkosságból tettem.
Sipos. Így akartál öngyilkos lenni?
Irma. Így. Ha a Dunába ugrok és meghalok, nem tudom többé siratni magamat. Így meg örökké sirattam volna tiszta szerelmemet és ifjú lelkemet.
Ilona a könnyeit törli.
Sipos. Micsoda hülyeség. Borzalom. Bemenni ilyen gyereknek… abba a házba.
Irma. Azt mondta, odavaló vagyok.
Sipos. Nem vagy odavaló.
Irma. Aki odamegy, az már odavaló.
Sipos. Nem igaz. Te bánatodban mentél oda.
Irma. Más is úgy megy oda.
Sipos. Honnan tudod?
Irma. A Keczeli Ilona mondta. Ő is úgy ment oda.
Sipos. Ő se odavaló.
Irma. Hát hova való?
Ilona. Kis virágos kertbe való vagyok, öntözni kérem, kertészlánynak való vagyok, füvet szeretnék kaszálni! Csöndesen sír.
Sipos. Hát… mért nem kaszál?
Ilona. Nincs énnekem ahhoz pénzem kérem. Majd ha vagyonom lesz, férjhezmegyek. Az sok pénzbe kerül.
Irma. Nekem már két dollárba van.
Sipos. Te férjhezmégy?
Irma. Igen.
Sipos. Kihez?
Irma. Hozzád.
Sipos. Biztos?
Irma. Biztos.
Sipos. A dologban az a különös, hogy valószínűleg igazad van. Püspököt úgy se kapsz.
Irma. Nem is kell, mert te vagy az én selyemnadrágos hercegem, akiért én elmentem a bálba aranyruhában.
Sipos. Na ez egy kis túlzás.
Irma. Te már régen szereted a Hamupipőkét… és jársz, jársz, a kezedben az üvegcipővel… és most már belátod, hogy csakis az én lábamra illik…
Sipos Ilonához, aki Irma lábát nézi. Nézd csak meg. Azt megnézheted. Olyan lába van, mint egy princesznek. Mutasd neki, fiam.
Őrmester ágaskodik, szintén nézi.
Sipos. Mutasd az őrmester úrnak is. Ő is szereti.
Őrmester. Nem szeretem. Visszaül.
Sipos. Mért?
Őrmester. Mer vikony.
Sipos. Hát milyet szeret?
Őrmester vigyorog, óriási gömböt rajzol a kezével a levegőbe.
Sipos Ilonához. És a keze milyen úri. És az a kis félbolond lelke milyen kedves.
Ilona sír.
Sipos. Már megint sírsz?
Ilona. Mert olyan szép, hogy kegyed ilyen büszke rá. Ez tiszta szerelem. Én azt úgy imádom nézni. Istenbizony, ez egészen békebeli szerelem.
Szünet.
Sipos elfogultan, a kezében tartva Irma kezét. Nagyon részeg voltál tegnap?
Irma. Nagyon. De nem a pálinkától.
Sipos. Hát mitől?
Irma. A három csóktól. A vállára hajlik.
Sipos. Ne mondd. Olyan édes vagyok?
Irma. Nem is tudod.
Sipos. Ezt nekem sose mondta senki.
Irma. Én mindig mondani fogom.
Sipos. Mikor?
Irma. Most, hogy a tied leszek. Ugye?
Sipos. Igen fiam.
Irma. Ne mondd nekem mindig: fiam. Én nem vagyok fiú. Meg fogod látni.
Sipos. Remélem!
Irma. Mondd… hát már fütyül az oroszlán?
Sipos. Határozottan kezd fütyülni.
Ilona könnyekkel a hangjában. Hogy én hogy imádom nézni, mikor privátok így szeretik egymást!
Sipos. Nem különös, hogy ez a szép lány ilyet szeret, mint én?
Ilona. Ó nem!
Sipos. Te tudnál szeretni ilyet, mint én?
Ilona elragadtatva. Ó, én csak ronda embert tudnék igazán szeretni! Én gyűlölöm a szép fiúkat. Azoktól csak szenvedünk.
Irma. Kellett ez neked?
Sipos. Hogyne. Ez mindig kell, mert még elbizakodik az ember.
Irma. Mondd, ugye szép életünk lesz és virágzó kikelet?
Sipos. Csakis.
Irma. Fogunk sokat fürdeni?
Sipos. Egész nap.
Irma. És megyünk a klasszikusokhoz?
Sipos. Soha.
Irma. De elveszel feleségül!
Sipos. Amint lehet.
Irma. És, ugye, lesz gyerekünk?
Sipos. Rögtön.
Irma. És, ugye, én leszek az anyja?
Sipos. Ha jól viseled magad.
Irma. És te mije leszel neki?
A bal ajtó nyílik, Adél jön ki, mögötte az Ajtónálló.
Ajtónálló. Keczeli Ilona!
Ilona bemegy balra.
Ajtónálló utánamegy.
Irma elhúzódik Sipostól.
Adél. Van még valami mondanivalója számomra?
Sipos. Koffer beszél. Én hallgatok.
Adél. Hajlandó tudomásul venni, hogy döntöttem a sorsomról?
Sipos. Kérem.
Adél. Hogy mit határoztam, arra nem kíváncsi?
Sipos. Ha jól megvizsgálom magamat, azt hiszem, nem vagyok kíváncsi.
Adél. Így is jó. Hát akkor nem lesz olyan nehéz segíteni a mi dolgunkon. Vannak még ügyvédek a világon.
Sipos. Még csak az kéne, hogy kivesszenek.
Adél. Ez az egész? Így válunk el tíz év után?
Sipos. Így. Én nem vagyok siber, aki minden nyáron megbocsát a feleségének. Én asztalos vagyok. Én egyszer se bocsátok meg.
Adél. Ez az egy, amit még tisztelek magában. De én nem kértem bocsánatot.
Sipos. Én meg ezt tisztelem magában. Nekem nincs autóm. Nekem becsületem van. Én már nem tudom a szívemet összeragasztani. Össze tetszett törni, most már így marad.
Adél. Szép szárazon mondja. Könnyet se ejt.
Sipos. Mink iparosok befelé nedvesedünk.
Adél. Ki fogja a holmiját rendbetartani?
Szünet.
Irma. Én.
Adél. Hja… úgy!
Szünet.
Sipos. Lássa, hogy én vagyok az árva, ha elszakadunk. Magát nem kell félteni.
Adél. Nem is. Elég baj, hogy eddig féltettem magamat. Hát jól van, Sipos, menjen. Én azt hittem, most jön a nyugalom és a csendes öregség. Együtt. Magának is, nekem is. Jól van. Nem így lesz. Jön egy szép esztendő, talán csak egy szép hónap. Romajzer Adél még egyszer kivirágzik, megfiatalodik, kifesti magát, sír és nevet, szenved és örvendezik, szeretni fogják, szerelmes lesz, királyné lesz, kutya lesz, megkínoz egy szép fiút, kap tőle boldogságot és éjjeli sírást, végül is elpucolja a pénzét és levitézlik. Az volt a baj, hogy a becsületet jobban akartam szeretni, mint magamat. Legalább ezt ismerje el.
Sipos. Maga egy derék asszony, csak én nem tudok többé a szemébe nézni. De azért fogok magára gondolni.
Adél. Azt el is várom. Én nem igen fogok magára gondolni.
Sipos. Isten vele.
Adél elindul. Rövidke út után hirtelen megáll.
Ugyanekkor Irma is megszólal.
Irma. Kérem…
Adél. Hja igaz… ⎫
⎬
⎭ egyszerre.
Adél. Na… mit akarsz mondani?
Irma. Csak tessék előbb… én majd aztán…
Adél. Nem, nem, csak mondd fiam, mert attól félek, hogy mind a ketten ugyanazt akartuk mondani Te figyelmeztetni akartál, hogy ne felejtsem el…
Irma. A papucsot.
Adél. Úgy van. Én meg azt akartam mondani, hogy nem felejtettem el El, az udvar felé.
Szünet.
Sipos szomorúan bólogat. «Harsány üdvkiáltás zengjen a tájékon, – Áldás és boldogság Sipos Lajosékon!»
Irma visszaborul a mellére. «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!»
Sipos. Nagyon szép.
Urasági inas belép az udvar felől. Balkezében ételhordó, jobbkarján piros selyempaplan, csipkés párna, lepedő. Jónapot.
Inas. A vezérigazgató úrnak hoztam ágyneműt és ebédet.
Őrmester. A vezérigazgató urat már átszállították a főkapitányságra. Oda vigye utána a holmiját.
Inas. Köszönöm. Indul.
Őrmester. A főkapitányságra. Tudja, hol van az?
Inas. Hogyne tudnám, az idén már hatodszor alszunk ott. Elmegy.
A bal ajtó nyílik, belép a Rendőrtanácsos, utána jön Ilona, utána az Ajtónálló, aki ottmarad az ajtónál.
Mindenki feláll.
Tanácsos. Itt van még Siposné?
Sipos. Elment kérem.
Tanácsos. Maga Sipos?
Sipos. Az vagyok kérem.
Tanácsos. Mennyi megtakarított pénze volt ennek a lánynak?
Sipos. Úgy tudom két dollárja volt és tíz cseh koronája. Irmára néz.
Irma. Igen.
Tanácsos. Honnan volt az neked?
Irma. A verejtékemből kérem.
Tanácsos. Az nem válasz.
Irma. Bánatomba gyüjtöttem kérem, hozományra.
Tanácsos. Ez a lány nem akarja visszaadni a két dollárt. Azt mondja, hogy ma reggel odaadta a gyermeknapi gyüjtésre a Mária Terézia-téren. Mi azonban ennek utánajárunk, hogy igaz-e.
Ilona. Tessék utánajárni.
Őrmester. Nagyságos tanácsos úrnak alássan jelentem, Horvát rendőr lett erre a nyomozásra kiküldve és már visszajött jelentést tenni. Céduláról olvassa. A Mária Terézia-tér délkeleti részén kegyelmes grófné… Engen… enger… engen…
Tanácsos. Na mindegy a neve. Tovább.
Őrmester. Kegyelmes grófné végzi a gyüjtést. Azon kérdésére, hogy lett-e leadva két dollár, a kegyelmes asszony igazolta, hogy reggel nyolc órakor egy leány két dollárt szorított a perselybe. Onnan emlékszik rá, mert ez volt az első fizető vendég.