ADOMÁK ÉS ÉLCEK.
Az uri-utczán ballagott Gazsi bácsi a déli órákban. Találkozik vele valaki.
– Hova megy ebédelni Gazsi bácsi?
– A kis pipába uramöcsém; mert az fölér egy nagy csibukkal is.
– S miért ér föl Gazsi bácsi?
– Azért mert olyan jeles italt mérnek benne, hogy mikor valaki mint tiszteletbeli esküdt ment be oda, s megivott egy félmeszely bort úgy jött ki, mint vicispán.
*
Gazsi bácsi a városház-téren sétált a szeles időben, plaidjebe sokszorosan beburkolva. Hát egyszer csak jön egy szélfuvatag, s a hosszú plaidet kibontja. Egyik szárnyát tartotta Gazsi bácsi erősen a kezében, de bizony a szél kibontotta egész terjedelmében, s a másik végét ugy fogta el egy drabant Békás megyeren és szépen fölgöngyölítette, míg vissza nem göngyölitette Gazsi bácsiig.
Ez volt aztán a hosszú plaid!
*
Egy télen Gazsi bácsi huzamos ideig fekvő beteg volt. Fölépülése után találkozik Lauka Gusztival.
– Hallom typhusban feküdtél, szólítja meg Guszti részvéttel.
– Nem typhusban, hanem – – – gatyában volt a felelet.
*
Ez is kedvenc adomája volt.
– Menyus gazda, a kend szamara az egyház tagjában bitangolt. Adjon zálogot vagy elveszem a szamarát, mondá a tisztelendő ur a szamarastúl előtte álló Menyus gazdának.
– Ha elveszi a tisztelendő ur, vöm lesz felelé elmésen a vádlott.
*
A hatvani-utcában ballagott Bernáth Gazsi egy miniszteriális urral, ki Deák Ferencznek igen nagy tisztelője volt.
Meglátnak egy csinost paraszt leányt és Gazsi nem késik kinyilatkoztatni, hogy a fehér cseléd csinos egy szive szerinti persona, s hogy szeretne csókot cuppantani piros arcájára.
– No nekem csak a művelt szellemű, tanult és okos nők tetszenek – jegyzé meg a miniszterialis ur.
– Hát ha csak okos embert szeretsz – felelé Gazsi – akkor csókold meg Deák Ferencet, az elég okos.
*
A nemzeti szálloda éttermében leteszi a pincér a kért sült csirkét Gazsi bácsi elé.
Ránéz az a hozottra és megszólal.
– Hiszen ez a csirke már a Noe bárkájában mint kakas kukorikolt – – mindjárt megismertem.
*
Egyszer a már rég ideje leégett „Griff madár“-hoz cimzett vendéglőben beszélgetésbe eredt Bernáth Gazsi egy túl diákos fiatal emberrel. A beszélgetés folyamában fölkiált a fiatal ember:
– No hát nem úgy beszélek én, mint egy könyv?
– Oh nagyon is úgy – felelé Gazsi, és megérdemli, hogy szamárbőrbe kössék.
*
Moháczi bácsi, a ki meglehetős testi terjedelmének megfelelő appetitusáról ismert egyéniség Budapesten, panaszkodott Gazsi bácsinak.
– Egészen elvesztettem étvágyamat!
– Kivánom, hogy ne szegény ember találja meg, felelé Gazsi.
*
Ép abban a pillanatban látja meg Gazsi bácsi a suhancot, midőn fürdést kisértendő, elsiklik a viz szélén s nagyot bukik hanyatt.
– Úgy kell öcsém – szól hozzá az arra menő Gazsi bácsi – miért nem patkoltattad meg a talpadat.
*
Egy ködös napon találkozott Gazsi egy vidéki celebritással a lánchid elején.
A vidéki panaszkodott a nagy köd ellen, mely egészen elrablá tőle a kilátást a fejedelmi Budára és az ősz Gellértre.
– Soha se busulj barátom, vigasztalta őt Gazsi, legalább nem látod a feketesárga zászlót!
*
Ama gyászos emlékű napon, midőn Nyári Pál szerencsétlen elhatározását a Stein-féle házban foganatosítá, Gazsi bácsi déltájban a Privorszky-kávéház elé ült pihenni.
A szép idő többeket is kicsalt a kávéház előtti asztalokhoz.
– Hallotta-e a szerencsétlen esetet Gazsi bácsi? szólítja ismerőse a gondolataiba mélyedt öreget.
– Hallottam – viszonzá szomorún; rég tépelődött szegény ilyen sötét ideákkal, hiában szóltunk neki, hogy nincs oka túlságig hajtani aggodalmát, nem használt. Hozzá vérmes is volt, egy erős vértolulás a feje felé, könnyen megzavarta elméjét.
Ezen és hasonló gondolatok között emlékezett meg az elhunytról, komolyan megindítóan.
De a mint gondolataiban letért róla, azonnal megváltozott előadása is, és pár perc alatt azon vették észre magokat a hallgatók, hogy a szomorú hangulatot kedélyes váltotta föl, minek oka az volt, hogy Gazsi bácsi finoman árnyalt átmenetek után így végezte szavait:
– Engem sem egyszer fogott elő a melancholia. Egyszer jurista koromban elfogyott a pénzem, és hitelemet is egészen kimerítém, végre elhatároztam, hogy másodemeleti lakásomból leugrom. A jó gondolatot tett követte. Leugrottam a második emeletről, de csak hirtelen megbántam, az első emeleten meggondoltam magamat és visszaugrottam.
*
Egyszer, midőn a kávéházi politikusok közt a pénz-krizis volt a beszélgetési anyag, Gazsi oldalát is kifurta a tudomány.
– Úgy kellene itt tenni, mint a kinai császár tett, mindjárt nem lenne baj.
– Hát hogy tett a kinai császár?
– Megutáltatta a pénzt a néppel. Mert a kinai császár oly nagy garasokat veretett, hogy a ki hármat akart vinni, kénytelen volt hordárt fogadni föl. Uton-utfélen hevert a sok eldobált garas. Nem kellett senkinek. Ott mohosodott a sárban. Egyszer valamennyi városi doktort egy beteghez hittak. Vallatták szegényt hogy mit csinált. Az nem mert szólni semmit. Mikor pedig bevallotta, hogy három garassal indult piacra, mindjárt letettek róla a doktorok. No de nem is lehetett volna megmenteni!
Ez aztán ajánlatos pénzügyi operatió.
*
– Mikor fizetsz Gazsi? kérdi barátja.
– Majd ha elengeded adósságomat.
*
A városligeti tóba belefordult egy szandolinozó fiatal ember. Gazsi épen ott sétált és megszólalt:
– Vigyenek létrát gyorsan, hadd másszon föl a vizből, különben elmerül. Hogy megy akkor haza ebben a nagy sárban!
*
Egykor a jó Gazsi bácsi tréfás beszédeivel hangos nevetésre fakasztá a társaságot, midőn a jelenvoltak egyike így szólt hozzá:
– Bolond vagy te Gazsi!
– Jaj barátom, én már régen fölhasználtam az eszemet, nem úgy mint te.
*
– Az se rosz barátom a mit most láttam, mondá Gazsi egy fiatal hirlapirónak. A mint a városház-utcai szivar és lutris boltban kabannosokat válogatok, diadalmas arccal ront be egy szenvedélyes lutrizó magyar a német boltoshoz, magasra tartva kijött számait:
– Fizess német, koldussá tettem a császárodat.
*
– Láttál-e már fecskét? kérdik Gazsi bácsitól.
– Igen sokszor – tavaly.
*
Tudvalevőleg Bernát Gazsi atyja igen bő költő volt, úgy hogy halála után Gazsira nem sok maradt. Ő mindazonáltal nem vonta összébb vitorláit, hanem addig markolt, a míg volt mibe.
Barátja szemére hányta a gondatlanságot s gazdálkodásra intette, mire Gazsi nagy sokára azt mondja:
– Barátom, becsületes ember létemre csak apám mesterségét folytatom!
*
– Volt nekem egy korhely jogász ismerősöm, beszélte egyszer Gazsi, kivel épen sörözgetünk kényelmesen a „Prófétá“-nál, midőn az apja egész váratlanul belép, megismeri fiát és fejcsóválva megáll előtte.
– Már most mi tévő legyek semmirekellő? szólalt meg a megkeseredett apa.
– Fizesse ki apám a seremet, felelé készségesen a justitia leendő katonája.
Ez volt a legnagyobb jurista impertinentia, mit életemben hallottam.
*
Berándult a falusi paraszt a pesti fiskálishoz valami sürgős ügyben, s a mint megérkezett éjjel, azon módon sietett lakására, s elkezdett kapuján kegyetlenül dörömbölni.
Az éktelen zajra fölnyilik egy ablak s kiszól egy mérges fő az alkalmatlankodóhoz:
– Hát kend mit háborítja itt a csöndet, hogy még a holtakat is fölriogatná az öklével.
– A nagyságos X. fiskális urat keresem.
– Hát nem látja, hogy ott csüng a csengetyűhuzó?
– Dejsz’ uram, azért hogy vidéki ember vagyok, tudom én mi az emberség! Nem ilyen magamszőrű parasztnak csinálták azt oda ha’ urak számára.
Azzal ismét elkezdte öklével döngetni a kaput.
*
Az ötvenes év elején vedlett köpenyeges cserepár fogja el Bernát Gazsit az utcán. Gazsi ráismert, hogy Királyi Pál, a kit – mivel vitéz honvédként vett részt a szabadságharcban – annak utána besorozták az osztrák ármádiába. Úgy került haza valahonnan Olaszországból.
– Arra kérnélek, mondj valami jó magyaros helyet, a hol nincsenek spitzlik s tisztességes emberek közt ehetik és lakhatik az ember.
– Barátom, felelt Gazsi, akkor eredj az „arany sas“-ba; ott még nem tudják, hogy vége van a forradalomnak.
*
– Hallottátok-e már az érdekfeszítő gyónás történetét? Nem? No úgy elmondom, – kezdte Gazsi bácsi fekete kávé mellett a maga mondókáját.
Vallatja a csinos paraszt leányt a gyóntató atya.
– Van-e még hátra valami édes leányom?
– Van bizony, felel szemérmetesen a leányka, Csakhogy nem merem elmondani…
– Ments isten édes leányom! Mindent meg kell mondanod, ha a föltámadás hasznaiban akarsz részesülni!
– Hát, mond a leány, magam voltam a konyhában, oszt’ begyütt Esván bácsi…
– Nos aztán? sürgeti türelmetlenül a szent atya.
– Osztán megfogta a kötényem sarkát…
– Nos aztán! szólj hamar.
– Osztán megveregette az orcámat…
– Nos aztán? mond nagyot nyelve a pap.
– Osztán begyütt édes anyám.
– Ajnye ördég bujjék az anyádba! tört ki a várakozásában csalatkozott lelki atya.
*
– Hanem van ennek még egy társa. Az aztán a furcsa poenitentia. A barát egy legényt gyóntatott, ki szemérmesen bevallotta, hogy van szeretője, s egyszer uram bocsá! meg is csókolta, mert csak egyedül volt vele.
– Nos tovább? kérdi a szent atya.
– Hát igaz, hogy nagy kisértésnek voltam kitéve, de már megölelni nem mertem Juliskámat, keményen álltam ellen a kisértésnek.
– Úgy? No hát imádkozzál három miatyánkot, s egyél egy porció szénát – hangzott itélete.
– Nem vagyok ökör szent atyám!
– Nem fiam, hanem szamár!…
*
Az az adoma, mely Gazsi bácsit minden őszszel megkerülte a következő:
– Megtermett az idén szépecskén a krumpli, mondja a gazdasszony az urának. Már csak azt nem tom, a télre egy pár diákot vegyünk-e föl, vagy a malackáinkat hizlaljuk-e ki rajta?
*
Ez is kolerás időben történt.
– Én nem veszem azokat a kolerás csöppöket a herkopaternek sem! mond Gazsi.
– Minek hivatott hát? kérdi az orvos.
– Mert azt hallottam, hogy a doktor ur most ingyen jár.
*
Hajdanában, mikor épen olyan német volt a vendéglői cselédség, mint most, történt K....val, hogy felvetődött Pestre és annak rendi és módja szerint vendéglőbe szállott.
Az ut pora és a kocsirázás hatalmasan közreműködvén ét- és itvágyának kifejlődésénél, első teendője is az volt, midőn a kocsiról leszállott, hogy az étterembe menjen. Étlapot hozatott, de miután az németül volt szerkesztve, ő nem is értett belőle semmit. De azért nem jött zavarba, hanem rámutatott az első sorra, mint a melyen minden becsületes korcsmában a leves szokott állni és mondá a pincérnek:
– Prinx mir tasz!
A pincér hajlongva távozott, és a villásreggeli étlapjából hozta a hideg csirkepecsenyét.
K.... nem szólt semmit, csak különösnek találta, hogy Pesten megfordítva eszik az ebédet; most hát a végére mutatott; mert ha elején van a pecsenye akkor a hátulján lesz a leves.
– Prinx mit tasz!
A pincér egész kézséggel hozta a tojásos salátát, mint a mely nagyon illik a csirkepecsenyéhez.
De már ekkor aztán elég volt K....nak a cifraság, s egész dühvel huzta végig ujját az étlapon.
– Azt a slajferos dicsőségedet! Prinx mir tasz!
A közül a sok étel közül így találta meg azután a levest, hogy mindent meghozatott egyszerre.
*
– Olvasta Gazsi bátyám, hogy mi van megint az „Allgemeine“-ban?
Ugyan mi?
– Hát az van benne, hogy a németek adták mindig a magyaroknak a föntartó elemet. Valjon mi lehet az a föntartó elem?
– Alkalmasint a – hozentráger.
*
Egy miniszteri tanácsos képviselővel a kis pipa vendéglőbe mentem estelizni, beszélte egy izben Gazsi. A tanácsos sokatjelentőleg így szólt a vendéglőshez:
– Ugyan édes Karikás uram, mindig hallom emlegetni, hogy a kis pipában igen jó töltött káposztát lehet kapni, nem tenné-e meg azt a barátságot, hogy adatna nekem egy adagot?
A vendéglős ily szives fölszólításnak hódolva, személyesen ment ki a konyhába, szétnézendő, hogy ebédről maradt-e még káposzta?
Kis időre hozza a pincér a finom melegített töltött káposztát, melyet a tanácsos képviselő midőn legjobb izüen falatoz, így szól Karikás uram:
– De már tekintetes képviselő ur, én is bátor vagyok egy kérdést intézni a tekintetes urhoz, ha meg nem sérteném; ugyan kérem alássan, méltóztassék nekem megmondani, hogy melyik oldalhoz tartozik?
A tanácsos képviselő meghökkenve, kandi szemmel merőn arcba nézi a kérdezőt és tapintatos kurta észlelése után felelt:
– Én baloldali vagyok.
– No biz isten tisztelt képviselő ur (nem tekintetes vagy nagyságolta tovább) igazán megvallom, hogy másként sajnáltam volna is azt a jó magyaros töltött káposztát abba a közös gyomrába.
A tanácsos képviselő nagyot nyelt és hallgatott.
*
Gazsi bácsi kérdi egy másik öregtől:
– Hány éves?
– Nyolcvankettő – felelé az.
– Úgy hát ha kutyák lennénk, ön kölykem lehetne.
*
Az irói világban Nagy Ignác nem tartozott az Adonisok közé. Róla hozta Gazsi bácsi a következő adomát forgalomba.
– Ah nagysád oly kegyetlen! Miért utasítja vissza szerelmemet?
– Mert ön oly csunya! mondá őszintén a hölgy.
– Istenem, felelé Nagy Ignác, hisz nekünk férfiaknak szabad egy kissé csunyáknak lennünk!
– Igen, viszonzá a nő, de ön felettébb visszaél e szabadsággal.
*
Az ötvenes években Lisznyai Kálmán Bernát Gazsival a kerepesi temetőben sétáltak.
– Látod Kálmán, – mond Gazsi – mi is ide jövünk, ha az isten éltet.
*
1820-ban Sáros-Patakon ama hires jogtudos és jogtanár Kövy Sándor utolsó évi tanítványa voltam, beszélte Gazsi bácsi.
Az akkori lexikon első rangú fene gyerekéül én is beillettem. A pataki jurista akkor nagy ur volt.
Következik az examen.
Gyötrött az ambitió, hogy annyi rokon és kedves ismerős előtt miként kell megszégyenülnöm. Rám került a sor.
– Domine Caspare Gazsi! Mély csend. Feleljen de… debitis.
Egy mázsa kő gördült le szivemről. Ezen a terrenumon mindig otthon voltam. Futtam a leckét, mint a karikacsapás.
Nemcsak tapsokat arattam, hanem „eminens kalkulust.“
*
Egyszer két telivér örmény ebéd után bevetődött a korona kávéházba. Az egyik azt kérdte, jár-e ide cigány lap? Ezt csakhamar kilökték, mert gorombáskodott. A másik letelepedett. Jól táplált tömeg volt. Lehetett mintegy négy mázsa.
– Pincér.
– Befél.
– Három itce kávét kérek.
A pincér elájult. A vendégek megugrottak. Körül tekint.
– Furcsa nép ez a pesti. Mindjárt meghökken. Hisz én otthon kakaó kávéban fürdöm, melyet magam termelek. No már erre a tréfára rágyujtok.
Rövid idő alatt a telivér polgártárs oly borzasztó füstöt szuszszangatott ki az öblös pipából, hogy a füstgömböc kitörvén az ablakot, a szomszédban leselkedő boltos görög zápfogát kirántotta.
*
Az 1872-ki kolera alkalmával a vadászkürti társaság tagjai kegyes ajánlatokra fakadtak. Az orvos: Én ingyen fogom gyógyítani a betegeket. A patikás: Én ingyen látom el gyógyszerekkel. A mérnök: Én ingyen mérem ki a halottaknak az örökös ház-helyét. Ekkor Bernát Gazsi, ki épen akkor érkezett oda, közbe vág: Én meg ingyen kiteleltetem a szent Mihály lovát.
*
Ugyanakkor történt ez is.
– Ejnye barátom, de enyhe telünk van az idén,
– Hja, az onnan van, mert a kolera miatt vesztegzár alatt tartják a határon.
*
Milyen szerény ember volt Gazsi bácsi tudja mindenki, a ki vele érintkezett. Szokása volt naponként ellátogatni Emresz déligyümölcs és csemege-kereskedésébe, úgy tizenegy óra körül, s ha megkinálták, nem vett mást az inycsiklándó candirozott nyalánkságokból, mint három szem aszuszilvát. Egyszer az üzlet fiókjaira – a por ellen – üvegfödélt csináltak; az átlátszó levén, Gazsi bácsi nem vette észre, a mint oda nyul, ujjai az üveget koppantották, nem jött ki sodrából, hanem megfenyegette mutató ujjával az üvegszekrényt és nem volt többé senkinek az a rábeszélő tehetsége, bármi szépen kinálta a főnök ur, hogy eszegessen.
*
Volt neki egy jó embere, a megboldogult Drevenyák, az rábirta őt, hogy Manó napján gratuláljon gr. Andrássynak, ki szintén nagy embere volt az „öreg urnak.“ (Így soha se hitták a fiatalos Gazsi bácsit, pedig már hetedik X. nyomta vállát.) Ő olyan furcsa ötletdús levelet irt aztán Andrássynak, hogy az rögtön kiszurt 100 forintot. A bankót Gazsi bácsi bevarrta a zsebébe: „jó lesz majd a temetésemre“.
*
A kis pipában, hol vacsorálni szokott, nézte egy mellette ülő uri ember meglehetős sulyos acélvégü botját, s dicsérte: „Hm, barátom, volt nekem juratus koromban egy, a melyet még a nagyapámtól örököltem, szép darab volt, a tetejébe familiaris cimerünk belevésve. Hanem egyszer két pajtásom a korcsmában összeszólalkozott és az én botommal olyat ütött a másik bordájára, hogy másfél esztendeig leveleket pecsételt vele“.
*
Egyszer megtörtént, hogy exequálták.
„Hát reggel, a mint az ágyban civilben füstölök, kopogtatnak az ajtón. Szabad, tessék; betolja magát három persona. Uram én N. végrehajtó vagyok, a másik egy biztos és egy drabant. – De csak egy székem volt, s mivel mondám, hogy civilben voltam a paplan alatt, hát nem is tudtam a paplan alól szabadulni; tehát az egyik urat megkináltam a leüléssel a székre, a másikat: üljön az ágyamra, a drabantnak már nem tudtam más helyet adni, hát az ágy alól kihuztam azt az edényt és ráültettem.
– Tehát exequálni jöttek az urak? jó – mondám – tehát válaszanak ki egy dominiumot, a melyik tetszik, persze az ágy fölött függő mappáról. Egyik dominiumom a Tisza alatt van, a másik a holdban. – Hanem nem hallgattak reám a huncutok, mindenemet összevissza pecsételték, még volt egy pár májas kolbász az ablakom közé akasztva, egy jó barátom küldte, még azt is a falhoz pecsételték.
*
Lauka Guszti találkozik Gazsival.
– Hallottad-e Gazsi, hogy tegnap a gazdag X özvegye meghalt?
– Ej be kár, egy nappal előbb még jó partie lett volna.
*
Az uri-utcai kávéház előtt nagy kockás német ruháju fiatal ember áll a nyáron s egyszerre meglátja őt Bernát Gazsi.
Nézi nézi, azután hozzá megy és mondja:
– Uram siessen rögtön, fusson, rohanjon, meneküljön, mert önnek vége van. Törnek az életére.
– De kérem… hebegé a megijjesztett.
– Ne vesztegesse az időt, hanem siessen a belügyminiszteriumhoz passusért, onnét menjen Székesfehérvárra, s azután Schwarz Gyulának hindosztáni vasutjával szökjék, nem bánom én, akár Jakaterinoszlawba.
– De hát miért? kockáztatja e kérdést a megnyaggatott fiatal ember.
– Hát azért, mert itt a kávéházban két angol van és azok 100 font sterlingbe fogadtak, hogy az ön nadrágján még ma három parthie sakkot fognak játszani.
*
A katonai speizcetli a legbolondabb, a mit életemben hallottam. A katonaságnál rendesen tartanak tudományos felolvasásokat, hogy hivják az inhobert, a generalisokat, az obislajtimontokat, az obervakmeisztert, hogy kell pucolni a gombokat, szijjakat stb., de a főzésmesterségről soha egy kukkot sem szól a Belehrung. A főzés olyan tudomány, mint a szerelem, vele születik a katonával, azért ha az ujonc, mikor rákerül a szakácsság, mentegetőzik, miként ő sohasem főzött, a menazsegazdától azon választ kapja, hogy csak a tűz főz, izlést pedig a katona éhes gyomra nem ismer.
Egykor évtizedek előtt vizitatiót tartott A. tábornok Galiciában, s a mint a bakák szobáinak ajtain a heti étrendet megpillantá, szeme-szája elállt, mert olyan főzeléket nem ismert, milyennel a magyar fiuk élnek. Azért tehát hivatta az az napon művészkedő szakácsot, miként magyarázná meg az egész hétre magyarul kiirt főzelék miféleségeit.
A baka megjelent bagótól dagadt képpel, oldalán egy kis szenes tarisznyával.
– Méltóztassék parancsolni generalis ur.
– Hát mi a ménkő nevet adtok ti a főzeléknek? Hiszen én magyar vagyok, még sem ismerem az ilyeneket.
– Könnyü azt megérteni nekünk, kik ilyenekkel élünk.
– Hadd lássam hát, beszéld el.
Vasárnap: köpencs öntve = zsidó perec.
Hétfő: kutyatök savanyun = krumpli.
Kedd: tót miatyánk = hajdina kása.
Szerda: macska nadrág = sodrott tészta.
Csütörtök: homok = buzadara.
Péntek: cigány kávé = fekete olcsó bab.
Szombat: srét = borsó, mely keményebb, ha fől.
– Miért nem nevezitek igazi nevén ezeket?
– Azért generalis uram, mert a paraszt eszik gombátát, krumplit, babot, borsót, de mi nem vagyunk parasztok.
*
Bernát Gazsi is künn volt a kőbányai sertéskiállításon, még pedig Lauka Gusztival.
Lauka Guszti pálcikájával addig háborgatta egy négymázsás fejedelmi nyugodalmát, míg az megunta a mulatságot és odébb állt.
– Te Gazsi, mit gondolhatott ez a disznó mikor odébb ment.
– Valószínüleg azt, hogy – az okosabb enged.
*
– Barátom prenumerálj soha meg nem jelenő költeményeimre.
– Szivesen Gazsi, mennyi az előfizetési díj?
– Egy forint, de ha díszpéldányra fizetsz kettő.
*
– Bizony erős bor az a „Sas“-beli. Tegnap csak egy félmeszelyt ittam meg belőle, s midőn haza az akademia palotája felé mentem, oly erős tántorgás fogott el, hogy a falba ütöm fejemet, ha annak a tudományos épületnek nem lett volna annyi esze, hogy kitért előlem.
*
– No csak nem megyek én többet Ó-Budára.
– Talán valami érte, Gazsi bátyám!
– Soha olyan tolvaj népet! Gondold el öcsém, egy ezüst hatos volt csak velem, s abból is kiloptak három krajcárt.
*
Képviselők vacsoráltak az „arany sas“-nál és arról beszélgettek, ki a legjobb vadász a képviselőházban.
Egyik X-et, másik Y-t mondta, míg a tulsó asztalról egy szerre csak megszólalt Gazsi bátyánk:
– Megmondom én. Hrabár Manó, mert fél óra alatt senki sem hordott még annyi vadat össze, mint ő.
*
Egyszer két darab cigány lókupec bevetődik valamelyik alföldi parochiára, s az udvaron kezdi fincoltatni jól fölpaprikázott orru deres gebéjét. A plébános megpillantja az ágaskodó paripát, s a lováért ajánlott cserét elfogadja.
– Bizony nagyságos nemzetes főtistelendő ur, nem nekünk való az a friss paripa, jobb lesz ez ide! – mondá ravasz humorral az egyik cigány.
A cserekötés előtt azonban a pap közölte a dolgot gazdasszonyával, ki úgy látszott, hogy ur volt a háznál. A dupla minőségű konyha-miniszter a lócambium megtekintése végett talpig fehér viganóban megjelenik az istállóban, és szemlére veszi a cigány-gebét.
A cigányok tátott szájjal várták az indorsátát, de nem volt rájuk nézve kedvező, mert a szemfüles gazdasszony azonnal kijelenté, hogy a pap lova többet ér, mint az övék. A cigányok kicsöppentek a csere-paradicsomból.
A mint a már lekonyult fülü deres paripával ballagnak az udvarról kifelé, azt mondja az egyik cigány a másiknak:
– Hej komé, azt gondoltam én, hogy a fekete a pap, pedig nem igaz, mert a fehér ám a pap.
*
– Ugyan Gazsi ki az ott, az a hosszuhaju ember?
– Követjelölt.
– Hát ez kicsoda, ez a kis kopasz, szürke bonzsurban?
– Követjelölt.
– Hát ez a kajla lábu, a ki épen most ment el mellettünk?
– Követjelölt.
– Ugyan kérlek, nem mutatnál már nekem egy olyan embert is, a ki nem az.
*
– Ejnye de szép pipa! Ugyan mibe került? kérdezte Gazsi egy régi jó ismerősétől.
– Úgy öt-hatezer forintba – felelé ez őszintén.
– A fiam elvégezte tanulmányait, és ezzel ajándékozott meg, mikor az utolsó vizsgán szerencsésen megbukott.
*
Meg volt hiva a legatus a jegyzőhöz ebédre. Véletlenből-e vagy számításból, a házi kisasszonynyal szemben jutott hely. Ebédközben a legatus szokatlan lévén még a szép szemek tüzéhöz, föl se pillantott tányérjáról, se nem beszélt, csak evett, mintha nem is ő volna, hanem a zsákja.
A kisasszony megunva a hasztalan kisérleteket, mikkel a legatust beszédre hozni iparkodott, ahhoz az eszközhöz folyamodott, mely a leghallgatabb fiatal embert is beszédessé teszi t. i. a tréfához, elkezdte dobálni a fiok pap fejét kenyérgolyócskákkal.
Egy darabig türte a mi emberünk a bosszantást, de mikor már nem állhatta tovább, ily szókra fakadt fölragadva az előtte fekvő fél kenyeret:
– Kisasszony! Úgy üssön meg még egyszer, hogy isten ucscse hozzá vágom ezt a szatyit.
*
Jókai kitünő regényirónk egyszer meghivta Gazsit reggelire, de előbb megkérdezte, mit kiván reggelizni.
– Elég lesz egy kis pálinka a kávé előtt, hogy a pecsenyére a bor jól essék – felelé Gazsi.
*
Vas Gereben találkozik a váci-utcán Gazsival.
– Oh igen.
– Det mihi decem florenos post festam.
– Most jut eszembe, hogy nem én tudok diákul, hanem a bátyám, hanem azzal is hiába beszélsz, mert annak sincs pénze.
*
Hallottatok-e már valamit a gyógyíthatatlan bajról, a mi ellen nincs orvosság? kérdezte egy csomó fiatal irótól Gazsi bácsi a vadászkürti kávéházban. – Nem. No hát halljátok és okuljatok. Az elmult kemény télen elfagyott egy uri ember füle, mi neki tetemes alkalmatlanságot okozott. Hányta és vetette is fejét e fölött jobbra-balra, miként segíthetne baján, de nem használván a kámforféle házi szerek, elvégre orvoshoz folyamodott.
Az orvos nem késedelmezett számára egy alkalmas receptet irni, mit emberünk jól el is tett tárcájába, hogy el ne veszítse, adandó alkalommal a gyógyszertárba küldendő.
Az alkalom nem soká késett, kocsisát azon helységbe kellett küldenie, hol a gyógyszertár létezik.
– Nesze Jancsi, szólitá meg kocsisát, egy darab szépen összehajtogatott papirt adván neki át, vidd ezt a patikába és hozz reája orvosságot.
A kocsis estve megjövén, a fagyott fülü uri ember nagy sietséggel ment az udvarra elébe:
– No hát – kiáltá – meghoztad az orvosságot?
– Hát mi a menydörgös menykőért nem? vágott közbe amaz.
– Hát a mint kezébe adtam a patikásnak ezt a cédulát, s megnézte, nagyot nevetett, s azt mondta, hogy ez ellen nincs a patikában orvosság.
Hüledezve nézi most már betegünk az ominosus receptet, és akkor látja nem kis boszuságára, hogy tévedésből az adó intő-czédulát adta kocsisának a recept helyett.
*
A ...gi kerületnek nem lévén jelöltje, a pesti központi kormánypárti választmányhoz irt, hogy ajánljon neki egyet.
Ez L.... ujságirót ajánlotta, kit az egész kerületben senki sem ismert. Midőn e miatt a választmányi elnöknél többen panaszkodtak volna, ez ekkép vigasztalta őket:
– Tudják uraim, jobb helynek jobb kell, ide ez is jó!
*
Gazsi bácsi az „arany sas“ zsufolt termében ül többek társaságában, midőn egy a pénzbőséget csak negative ismerő barátja belép. Az ujonjött helyet keres Gazsiék mellett, de nem talál s boszankodva fölkiált:
– Itt sincs hely, már most hová üljek?
– Pajtás, ülj a pugyillárisodba – ott találsz helyet.
*
– Hová mész Gazsi?
– Vidékre.
– Képviselőnek?
– Nem, korcsmárosnak.
*
Bernát Gazsi találkozik egy ismerőssel.
– Hová, hová, Gazsi bácsi?
– Gőzfürdőbe.
– Thyü teringettét ebb’ a kutya melegben?
– Hja barátom én homeopatha vagyok. Az adósság alól is csak úgy lehet kibujni, – ha az ember – uj adósságot csinál.
*
– Nézze Gazsi bátyám, milyen szépek vannak ezek között az angol szűzek között.
– Angol apácák azok öcsém.
*
Ködös borongós őszi nap volt. Szürke plaidbe burkolva egy öreg ember haladt az utcán, fején asztrakán kucsma, egyik kezében esernyő, a másikban egy pipaszár. Végtelen lassusággal lépdelt a váci-utca hullámzó embertömege között, nem nézve sem jobbra sem balra. A zsibárus-utca szögletére érve egy pillanatra megállt, s a mint meglátta, hogy abból egy meklenburgi lovas szekér hajtat feléje, fölemelte esernyőjét s integetett neki.
A kocsis megállt, az öreg pedig szép lassan elhaladt előtte a másik szögletig.
– Jól járt, így szólt hozzám, a mint meglátott, mert különben elgázoltam volna lovait.
*
– Hová Gazsi bátyám? kérdezte egyszer tőle Törzs Kálmán szorosan füléhez tartva tenyerét, s belekiáltva a mily erősen csak az ember az utcán teheti.
Gazsi orra elé tartá a pipaszárt és így válaszolt:
– Hát nem látod öcsém, hogy hurcolkodom? És most lodulj előlem, mert én szállítom a kormány telegrammjait Jávába.
*
1848-ban Kossuth fölszólította, vállalna kormányhivatalt.
– Ha a hivatal abból áll, hogy a nyugtatványt megirjam, akkor nem bánom – viszonzá Gazsi.
– Jól van hát – mondá Kossuth – egy ilyen nagy ország ilyet is elbir egyet, de már kettő sok volna.
Igy lett aztán miniszteri fogalmazó, igazán, „tiszteletbeli“.
*
– Dolgoztál-e Gazsi hivatalos minőségedben valamit? kérdeztek egyszer az 50-es évek elején.
– Ugyan hadd el, hiszen akkor az akasztófáról lógva beszélnék veled, – válaszolá inkább keserün, mint jókedvvel.
*
– Gazsi bátyám, nevettél-e 48 óta? kérdezték tőle egyszer.
– Sem azóta, sem azelőtt. Öt dolog van, a mit soha sem tettem. Száz aranyat tüzök ki annak a fejére, a ki engem valaha nevetni, fizetni, gorombáskodni, hizelegni vagy szaladni látott.
*
Jó kedve akkor se hagyta el, mikor már halálát érezte. Pezsgőt szürcsölgetett a kandalló mellett s mondá:
– Tudtam, hogy megöl a francia.
*
Petőfinek hozzáirt két levelét ereklyeként őrizte, s csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. Halála előtt gróf Teleki Sándornak küldte.
Az egyikben őt Petőfi „Bálványomnak“ szólítja. A másikban, melyben már azt is tudtára adja, hogy megnősült, egy kis „paprikást“ kér, a mi jól esik a a sok szerelmi édességre, „de ne legyen annyira paprikás, hogy aztán az asszony ne élvezhessen“. E levél így van cimezve: „Szent Gáspár barátomnak.“
E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is mikor talán egy krajcárja sem volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s igy szólt:
– Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen, többet ér egy dupla országnál.
*
Hagyományai között egy lepecsételt levelet találtak, melyre az volt irva: „Lavotta tiszteletdija.“ Valószinüleg az az összeg ez, melyet a zenedétől kapott az őszszel Lavotta arcképéért és kéziratáért. Belül pedig ez volt olvasható: „Temetési költségeimre.“ Szegény öreg, hozzá nem nyult volna.
*
Gazsi bácsit éjjeli tizenegykor a nemzeti szinház előtt találják.
– Hova, hova olyan sietve öreg?
– Megyek a szinházba.
– Patvarba, hiszen már régen vége az előadásnak.
– Igen, de én a holnapi előadásra megyek.
*
Akkortájban, midőn a közösügyes világ hozzánk beütött, esetleg több beamter kenyér nélkül maradt.
Egyik, eredetileg valami karinthiai káposztataposó, elszokván már végkép az ősi mesterségtől, fölszedte sátorfáját s neki ment a széles nagy világnak hivatalt keresni. Csehországban meg is lelte azt csakhamar, mihely kiböffenté, hogy Magyarországból kiebrudalták.
Míg a munka német nyelven folyt, csak rendén ment minden, hanem a mint a főnök rövid időn egy magyar okmányt nyomott a karinthia sógor tubákfogyasztó orra elé cseh nyelvre fordítás végett: a kiakolbolított fetter keserű ábrázattal vallotta be, hogy sem magyarul sem csehül egy árva kukkot sem tud.
– Nem-e – szörnyüködék a főnök – és hány évig hivatalnokoskodék ön Magyarországon?
– Összesen két évig.
– Két évig! Pfui! szégyelje magát az ur, ha két álló évig hivatalnokoskodott Magyarországon, és még csak – csehül sem tanult meg.
*
Hallottad-e már Gazsi, hogy a bécsi gróf N....y 120,000 tallért nyert egy külföldi lotterián?
– Úgy kell neki, mért játszott!
– Nos hát mit szólsz hozzá?
– Ha nem vacsorál, kijöhet vele egy hétig.