XXXV.
A BOHÉMEK.
– Estély Berzsenyiéknél. Fényözön. A lépcsőházban délszaki növényzet. Kilenczkor Berzsenyi báró felrakja összes rendjeleit, s az inasok fölhúzzák fehér keztyűiket. Féltizkor megjelenik az első bouton; nyomában Golkonda egész gyémánttermése. Tiz óra tájban, mikor a szinháznak vége, bevonulnak a Bohémek: Schaunard, a nagy zenész, Marcel, a nagy festő, Rodolphe, a nagy költő, Colline, a nagy bölcsész, és Auguszt, a nagy művész. Az előcsarnokban az inasok lesegítik a Bohémek felöltőit; minthogy a felöltők akasztó-szalagja el van szakadva, Colline, a nagy bölcsész, egy szobaleányt hivat. Katicza sietve jő, s megkezdi az akasztószalagok felvarrását. A Bohémek ekközben felvonulnak a hallba. A hallban: –
Schaunard, a nagy zenész. – A kérdés az, hogy minő a puttyogós bor?
Arthur, a főkomornyik. – A nagyságos úrnak tréfálni méltóztatik. Csak nem gondolja, hogy a báró úr »Talizmán«-nal sérti meg a vendégeit?
Marcel, a nagy festő. – E fiú művelt s tudja, hogy az ital Francziaországban kezdődik.
Schaunard, a nagy zenész. – Csakhogy én a fanyar pezsgőt nem szeretem. Én csak Moët et Chandon-t iszom.
Arthur. – Hat különböző márka áll Nagyságod rendelkezésére, mindenféle fajtából. Édes, sec, demi sec, vin brut. A márkák: Moët & Chandon, Irroy, Pommery & Greno, Georges Goulet, J. Mumm, Heidsieck.
Marcel. – Nekem mindig Heidsieck sec-et hordjon. Jó lesz, ha félre tesz számomra három üveggel. Dugja el a kis fehér szalonban a nagy állótükör mögé.
Rodolphe, a nagy költő. – És mi van a pántlikás szivarokkal? Hol vannak a pántlikás szivarok?
Arthur. – Még vacsora előtt parancsolja Nagyságod a havannát?
Rodolphe. – Nem, egyelőre csak egy skatulya czigarettát adjon. Egy vagy két pakli »Szfinx és Obeliszk«-et.
Colline, a nagy bölcsész. – Én nem itt szívom el a szivart, hanem odahaza. Csomagoljanak be egy ötven darabos skatulyát a nagy Menendez-ekből.
Schaunard. – De hol van a menu? Lássuk a menut!
Colline. – Engem föltétlenül olyanok közé ültessen, a kik nem esznek osztrigát, mert én a szomszédaim osztrigáit is meg szoktam enni.
Arthur. – Nagyságod Csalavéri Torkos Frigyesné ő méltósága és Naphegyi Tinka ő nagysága között fog ülni.
Colline. – Nekem nem kell hölgy, nekem osztriga kell. Cserélje meg a kártyákat s ültessen engem a szélütött főapát mellé; az nem eszik osztrigát.
Marcel. – Engem öreg hölgyek közé ültessen, mert a fiatalok szeretik kiszolgáltatni magukat, és én nem azért jövök ide, hogy imádkozzak és dolgozzak.
Rodolphe. – Én mellém fiatal és kövér asszonyokat jelöljön ki, jól dekolletálva. Ez nekem étvágyat csinál.
Schaunard. – A fődolog az, hogy a kocsik megvárjanak bennünket; nem úgy, mint a multkor. A fenének van kedve gyalog kutyagolni haza a pokolba, mikor az ember a pukkadásig tele pakolta magát.
Colline. – A legnagyobb ostobaság az, hogy a mikor az ember ehetik, ihatik, a mennyit akar, a szobalányok nem ülhetnek az asztalhoz.
Auguszt, a nagy művész (a ki eddig némán tekintett maga elé). – Nos?
Arthur. – Tessék?
Auguszt (fagyos ábrázattal). – Nos?
Arthur. – Parancsol Nagyságod?
Auguszt. – Nos? A csekk?
Arthur. – Miféle csekk?
Auguszt. – Vagy talán azt hiszi a gazdája, hogy én az ő szép szeméért jöttem ide? És hogyha megetet és megitat, akkor én ingyen fogok monológokat előadni? Engem nem lehet inggombokkal lefőzni! Hol van a csekk? The money, l’argent, das Geld? Las millreis, soldi, baksis, penyaz?
Arthur. – Holnap reggel Nagyságod lakásán lesz.
Auguszt. – Holnap? A holnap az istené! De jól van, nem bánom, most az egyszer. Jövőre azonban tanuljanak modort. A modor az, hogy az ember mindenekelőtt átnyujtja a csekket.
(A vendégek átsétálnak a nagy terembe. Harmadfél órai szünet. Éjféltájban a hall ujra benépesül. Megjelennek: Berzsenyi Blanka és Elza, hédervári Hirschler Zelma, Héthársyné, Gabnaffy Ariadne és Nyuszi, Várai-Fejér Nandine és Piczu, Soroksáry Miska gróf, Csalavéri Torkos Frigyesné, Pschutt Tilda, Beteg Puszi, Bertalan Dóri, Várföldi Sebő, a Hunhegyi-család, Grünspan Berczi, a Gabnaffy-fiúk, Szilárdffyék, Berzsenyi Zoltán, Hirsényi Nándi, Rejtvényi Elek, még igen sok hölgy és úr s végűl a bohémek.)
Csalavéri Torkosné (Rodolphehoz). – Nagyon örülök, hogy végre megismerkedhettem egy szellemes emberrel; mindig kiváncsi voltam rá, hogy egy szellemes ember hogyan öltözködik és milyen magaviseletet tanusít a magánéletben. Mondjon, kérem, hamar valami szellemességet, mert égek a vágytól önön mulathatni!
Rodolphe. – Valóban, asszonyom… (összefüggéstelen szavakat hebeg.)
Colline. – A szellemességről jut eszembe, hogy hallottam ma egy igen sikerült anekdotát. Volt egyszer egy kis fiú, a ki mindig együtt aludt a szüleivel…
Rodolphe. (Schaunardhoz). – Dobjátok ki ezt a vízilovat. (Collinet eltávolítják és biztonságba helyezik.)
Gabnaffy Nyuszi (Marcelhez). – Ó, én Musette kisasszonyt nagyon jól ismerem! Sokat hallok róla a szabónémtól; különben egyforma a derékbőségünk.
Auguszt (Várai Fejér Piczuhoz). – Ezt a monológot elő fogom adni magának, ha majd asszony lesz.
Piczu. – Akkor már nem fog érdekelni. A legszebb monológnál is szebben beszél a tett.
Hirsényi Nándi. – Jön a boston! Jön a boston!
Rejtvényi (Blankához halkan). – Ha csak egy fordulót tesz a gróffal, engem nem lát többet!
(A vendégek átszállingóznak a tánczterembe. A szin üres marad. Egy félórai szünet. Megjelennek: Berzsenyi báró, Csalavéri Torkos és Várai Fejér.)
Berzsenyi. – Én csak egyet ismerek közülök, ezt a Rejtélyi Sándort. Igen szakavatott fiú, de tőlem nyugodtan kitörheti a nyakát.
Csalavéri Torkos. – Akkor hát mért hívod meg őket?
Berzsenyi. – Először: nem hívom meg őket. Másodszor: azért hívom meg őket, mert ez az asszonyok dolga, nem az enyém. Harmadszor: ti is meghívjátok őket. Negyedszer: mert nem akarom, hogy ti azt mondjátok: a báróéknál igen unalmas. Ötödször: mert azt gondoltam, hogy tudnak czigánykereket vetni, és nem tudnak. Hatodszor: miattam itt épp úgy felfordulhatnak, mint másutt. S a mi a fő: én kezdjem meg eltávolítani őket?
Csalavéri Torkos. – Te már megteheted.
Berzsenyi. – És te?
Csalavéri Torkos. – Rólam azt mondanák, hogy sajnálom a bort meg a szivart az irodalom és művészettől.
Várai Fejér. – Hát bocsáss meg nekem, kedves báró, hogy az előbb majdnem megütött a guta, mikor ezt a festészt megpillantottam, de ezt nem fogod megtiltani nekem, valahányszor ilyen egyének tolulnak elém.
Berzsenyi. – Kérlek, kérlek, a mint parancsolod. De igazán nem értem, miért ügyelsz föl ilyen selejtes vendégekre.
Várai Fejér. – Ha tudomásodra hozom, hogy ez a festész mint vejem kivánna szerepelni, azonnal érteni fogsz engemet. Ez a személy ma pofát vett magának megkérni tőlem a Piczut!
Berzsenyi. – És ez komoly?
Csalavéri Torkos. – Na hát ez igazán hallatlan!
Berzsenyi. – Nem tudom magam elé helyezni, hogy így legyen.
Várai Fejér. – De hát mit akarnak még ezek az emberek? A vacsorát, pezsgőt, szivart akarjátok, jó; és hogy ne sokat társalogjunk, én belátok egy adag vidám koldulást, velem lehet beszélni. De a lányomat elvenni feleségül! – ez már mégis csak szemtelenség!
Csalavéri Torkos. – Én ebben egészen otthon vagyok. Nálam is ismeretes egy ilyen alak; sőt teljesen befészkelte magát házamban, mert az asszonyokkal ilyes ügyekben nem lehet komolyan értekezni. Először ellopta a feleségemtől szerelemből az összes zsebkendőket; azután az asszony mindenféle foulard-okat és selyemkendőket ajándékozott neki, hogy meg ne hűljön, úgy, hogy mikor nem találtam meg mindjárt a törülközőt, azt kellett hinnem, hogy ez az alak vitte el. És most végül ez az alak folyton ide-oda küldözgeti az inasaimat, úgy, hogy ha énnekem szükségem van valamire, mehetek magam!
Várai Fejér. – Eh, ha csak a feleségemről volna szó!… De a leányomat akarja feleségül venni, a leányomat!
Berzsenyi. – És aztán… fiatalság: bolondság… az ember, jól van, nem bánom, be tud látni egy kis időtöltést…
Várai Fejér. – De ő nem az ő idejét akarja tölteni, hanem el akarja venni az én pénzemet! Reggel megiszsza a kávét, délben megeszi az ebédet, és így tovább, à la bonne heure, miattam legyen úgy. De hogy este, miután már minden egyebet befalt, lenyelt, zsebrevágott, el akarja venni tőlem a leányt, a hozományt, és mindent, a mit egy hosszú életen át előállítottam!…
Berzsenyi. – És ezek bohémeknek nevezik magukat!
Csalavéri Torkos. – Kétségtelenül a cseh körzőtől… Tessék, megint itt vannak!
Várai Fejér. – Azért nem kell szólni az illetőnek. Ilyen mindenre képes embernek inkább elnyelem az egészet.
Csalavéri Torkos. – Legalább kipanaszoltuk magunkat.
(A nagy társaság újra bevonul a hallba.)
Mind. – A monológot! Halljuk a monológot!
Hirsényi Nándi. – Tisztelt Társulat! Auguszt, a nagy művész, elő fogja adni Rodolphenak, a nagy költőnek, ez alkalomra írott monológját.
Sokan. – Éljen! Éljen!
Auguszt. – Hölgyeim, uraim! »A tolvaj szarka« Rodolphetól!
Mind. – Halljuk! Halljuk! (Helyet foglalnak. Várai Fejér, Csalavéri Torkos és Berzsenyi el a balfenéken.)