VIII.
KARLSBADBAN.
– Reggel hét óra; Puppnál. Berzsenyi papa egyedül ül egy első rangú asztalnál s a Pester Lloydot olvassa. Két üres tojáshéj és egy lábvizes teás-csésze; jelei, hogy Mr. Dewey a szolgaszemélyzettel kelt s szokott búcsújárását már elvégezte. Blanka és Elza jönnek. –
Berzsenyi papa. – No, hogy aludtatok?
Blanka. – Kitünően, akár csak otthon.
Berzsenyi papa. – Majd meglátjátok, mennyivel jobb itt, mint Ischlben. Ischlben egész nap esik s nem lehet semmit se csinálni. Az ember folyton a zenekart hallgatja és mindig megbolondul tőle. Itt roppant változatos. Az ember fölkel, elvégzi a sétáját, ujságot olvas, ebédel, ebéd után egy kis pihenőt tart s elolvassa az ujságot, azután egyet sétál, megvacsorál, átfutja az esti lapokat, lefekszik és elalszik. Közben, a változatosság kedvéért, az ember elmegy valahová, ha akar, vagy nem megy el sehová, hanem ujságot olvas. Pompásan fogtok mulatni, meglátjátok. De hol hagytátok a mamátokat?
Blanka. – Elment előbb a templomba, csak aztán reggelizik. Tudod, neki, ha valahová megérkezik, az első dolga az, hogy elmegy a templomba. Ma különben a pápáért is imádkozni akar.
Berzsenyi papa. – Hát mi baja a pápának?
Blanka. – Tudod, ő már nagyon öreg. S a jó keresztény nem várja, hogy ő szentsége éppen halálán legyen…
Berzsenyi papa. – Jobb szeretném, ha a pápa imádkoznék anyádért; anyádnak több szüksége van rá.
Blanka. – Szerencse, hogy a mama nem hallja. (A leányok reggelizni kezdenek).
Berzsenyi papa. – Tudod, itt annyi mindenféle nemzetség, japán, kinézer és mindenféle vallás van, hogy az olyan konzervativ ember is, mint én, hat hétre felvilágosodásba esik. Itt van például egy született kinai is, a von Blasewitz báró, monarkiánk pekingi követe; holnap be fogom magam mutattatni neki. Azt hiszem, örülni fog, hogy megismerkedhetik velem; ha Pekingben marad a szegény Ketteler báróval, most már nem örülne semminek. Ő is megmondhatná nektek, hogy Karlsbadban nagyon jó.
Blanka. – Mit csinál itt?
Berzsenyi papa. – Nézi, hogy a gyermekei hogyan tanulnak szamaragolni. Mit csináljon egyebet egy követ, ha élve marad? Azért, hogy valami dolga legyen, mondhatom, egyelőre nem fog visszamenni Kinába.
Blanka. – Ugy látszik, beteg gyomra mentette meg az életét.
Berzsenyi papa. – Vagy inkább egészséges orra. Nekünk mindenesetre elégtételül szolgálhat, hogy a mi követünk volt Pekingben a legkülönb diplomata. Meg fogtok ismerkedni a családjával. Szeretem, ha olyan embernek a családjával barátkoztok, a ki elmondhatja magáról, hogy ő volt a legokosabb ember egész Ázsiában. Hát te mért vagy olyan szótalan, kis tipelő galambom?
Elza. – Attól félek, papa, hogy unatkozni fogok itt. Tudod, én még nem vagyok úgy, mint a Blasewitz báró; nekem nem elég az, hogy élek…
Berzsenyi papa. – Unatkozni? Már hogy unatkoznál itt? Itt lehetetlen unatkozni. Látod, én már harmadik hete vagyok itt; család, társaság, urak, lovak, mindenki nélkül, de az ember sétálgat, mások is sétálgatnak… Akarod talán a Pester Lloydot?
Elza. – Köszönöm, papa; nem kérem.
Blanka. – Kitől van benne tárcza?
Berzsenyi papa. – Azt nem néztem; gondolom Adolf Duxtól. Én csak a csevegést olvastam az őszi búzáról, meg az Allerlei-t a német császár beszédéről…
Blanka. – Micsoda ember, ugy e papa?! Micsoda nagy ember! Ez a beszéd igazán óriási volt. Az embernek csak úgy dobogott a szive, a mig olvasta!…
Berzsenyi papa. – Tudod, fiam, te nagyon szereted a költészetet és ez nagyon illik egy fiatal leányhoz. De én már csak egy öreg konzervativ vagyok, s én nem szeretem azokat a beszédeket, a melyektől a papirok csak úgy bukfenczeznek lefelé. Én tisztelem a szép beszédet, leveszem előtte a kalapomat, de legjobban azt a beszédet szeretem, a melyik hasznos, ha nem is nagyon szép.
Blanka. – A német császár nem tehet róla, hogy a papirok a háborúnak már a hírére is leesnek.
Berzsenyi papa. – Persze, hogy nem tehet róla. Én se tehetek róla. Senki se tehet róla. Én csak azt mondom, hogy ha a német császár olyat tósztozna, a mitől a papirok fölfelé ugrálnának, akkor még nagyobb ember volna. Nem igaz?
Blanka. – Nekem hiába beszélsz, papa; én szerelmes, igen, szerelmes vagyok a német császárba.
Berzsenyi papa. – Ne tedd azt, fiam; itt még a morganatikus házasság lehetősége is ki van zárva. De itt jön jó anyátok. (Berzsenyi mama megérkezik; Berzsenyi papa feláll és kezet csókol neki.) Szenvedő vagy még, kedves Elizem?
Berzsenyi mama. – Nem, már könnyebben lélekzem; csak a vasút zakatolása nem ment ki a fejemből. Az este nem is vettem észre, Jacques, hogy milyen jó színben vagy!
Berzsenyi papa. – Igyál egy csésze teát, kedvesem. Nem akarsz egy vánkost?… Garçon, egy vánkost! Meg egy tabouret-t! Egy tabouret-t is, garçon!
Elza (Blankához sugva.) – Attól félek, a papa rossz fát tett a tűzre.
Blanka (Elzához, épp úgy.) – Ön is megtanulhatná végre: tisztelni a szülőit. Még nem doktor kegyed, vagy mi?
Berzsenyi mama. – Megint veszekedtek? Az első órában, hogy a papával vagyunk?
Berzsenyi papa (megpacskolja Berzsenyi mama kezét.) – Kedves, jó Elizem!
Berzsenyi mama. – Milyen rég nem voltunk igy együtt, mindnyájan, s idegenek nélkül! Miért is, hogy a nyár legnagyobb részét egymástól távol kell töltenünk, ki erre, ki arra?! Ó Jacques, mostanában gyakran gondolok rá, hogy szűkebb viszonyok között talán kellemesebben élnénk!
Berzsenyi papa. – Valóban, kedves Elizem, csak a karlsbadi meeting alkalmával élünk igazi bensőséggel teljes családi életet!… (A leányokhoz:) – No, gyerekek, a mama most megreggelizik, aztán elmentek valahová, vagy ujságot olvastok, ha akartok.
Blanka. – Igaz, papa, neked még nem is mondtuk, milyen érdekes utazásunk volt!
Berzsenyi mama. – Igen, Jacques, képzeld, a vonatot, a melyen jöttünk… soha se találnád ki, hogy ki vezette?
Berzsenyi papa. – A vonatvezető?
Berzsenyi mama. – De milyen vonatvezető! Lippe-Detmold Henrik, a mingréliai fejedelem!
Berzsenyi papa. – Hogyan? Tán elűzték trónjáról s most lokomotiv-vezető?…
Berzsenyi mama. – Nem. Csak műkedvelésből! Meg akarja tanulni ezt a mesterséget.
Berzsenyi papa. – És rajtatok tanul? Akkor vezeti a vonatot, mikor ti ültök rajta? Látjátok, mindig szidjátok Pestet, de azt Pesten nem engedik meg, hogy ilyen gyakorlatlan egyének vezessék azt a vonatot, a melyen mások is ülnek. Én nem bánom, ha a mingrélai fejedelem vonatvezetést tanul, de akkor tessék bábokat, viaszfigurákat ültetni a kocsikba, ne az én családomat!… Mi bajod neked, Elza?
Elza. – Szeretném, ha már kezdődnék a verseny. Olyan régóta ülünk itt.
Berzsenyi papa. – Mért nem olvasol ujságot?
Elza. – Mert nem érdekel. Mert könyv nélkül tudom, hogy mi van benne. Azaz, hogy mégis…
Berzsenyi papa. – Igen, nézd csak meg, leányom, mit tipel az ujság a »Sprudel-Handicap«-re?
Elza. – Papa, mondok én neked jobb tipet, csak már menjünk innen.
Berzsenyi papa. – Nos?
Elza (sugva.) – Czaribrod. De ne mondd meg Blankának, mert ha mindenki megrakja: nagyon kevés osztalékot kapunk!
(Fölkelnek, és elmennek valahová; a kik azonban nem akarnak, nem mennek el, hanem ott maradnak és ebédig átfutják az ujságot.)