Karácsonyi levelek
Csendesen uszkáló, ezüstperemü bárányfelhőn rózsás kis angyal hasalt. Egy csomó levélke volt előtte, azokat nagy élvezettel olvasta. Írástudó angyal volt, mert mielőtt szárnyai nőttek volna, odalenn a földön elvégzett harmadfél elemi osztályt. Volt a levelei közt olyan, amelyet durva papirra írtak, girbe-görbe gyerekbetükkel és fogyatékos helyesírással. De volt köztük elegáns, címeres kártya is. Az egyik levélkén nagyot nevetett az angyal: a vérpiros borítékból erős ibolya-illat áradt, a helyesírása pedig oly kezdetleges volt, hogy egy harmadfél elemit végzett angyal is mulathatott rajta.
Az angyal egyszerre összerezzent és föltekintett…
– Hát ez mi? A felhő túlsó szélén furcsa kis jószág ült. Valami angyalféle lehetett ő is… Akkora volt, mint az írástudó angyal, de nálánál jóval izmosabb és barnább. Hattyuszárny helyett denevérszárnyacskát viselt a vállán, formás kis testét pedig finom selyempehely borította. Szénfekete, göndör haja volt, a szép szeme pedig úgy csillogott, mint az eleven parázs.
Az idegen szellem vásottan lógatta a lábát a semmiségbe, közbe pedig jobb ügyhöz méltó odaadással szopogatta a hüvelykujját.
– Nem illik az ujjadat szopogatni! – rivalt rá az angyal.
A denevérszárnyu kikapta az ujját a szájából, de csak azért, hogy kiölthesse a piros, hegyes kis nyelvét.
– No hiszen te derék legény vagy! – szörnyüködött az angyal. – Mit akarsz itt?
– Semmit!
– Mi a neved?
– Izé.
– Izé? De furcsa név! Engem Idisznek hívnak. Hogyan kerültél ide?
– Az északi szél hozott magával. Egy gólyafészekben aludtam, de a szél kivetett és magával sodort. Még tovább is vitt volna, ha meg nem kapaszkodom a felhőkben.
– Angyal vagy te, Izé?
– Nem tudom. Senki sem mondta még, hogy mi vagyok, de nem is vagyok rá kiváncsi.
– Hát mi a mesterséged?
– Sok mesterséghez értek. Nappal az erdőben bogarászó gyerekeket ijesztgetem, holdfényben pedig versenyt énekelek a kandurral a háztetőn. Vadászni is szoktam, békára és gyíkra és néha megnyergelem a füles bagolyt. A tulajdonképpeni mesterségem az, hogy konkolyt vetek el a búzaföldön.
Idisz ámulva hallgatta új ismerősét. Mi tagadás benne: tetszett neki a kis haszontalan, mert hisz’ a jóságot mindig vonzza a gonoszság.
– Hát te mit csinálsz? – kérdezte Izé.
– Karácsonyi leveleket olvasok. Szokás a kis és a nagy gyermekek között, hogy karácsony előtt megírják a Jézuskának, miféle ajándékot szeretnének. Sokan a cipőjükbe teszik a levelet, sokan meg az ablakba. Az arkangyalok összeszedik az egész postát és fölhozzák a mennyországba.
– Hát hisznek még a földi gyerekek a Jézuskában?
– Karácsony táján nagyon sokan hisznek. Vannak olyanok is, akik nem hisznek, de tettetik magukat, mintha hinnének… Ezt a hét levelet az arkangyaltól kaptam jutalmul, hogy az elmult esztendőben mindig jó voltam. Tehetük velük, amit akarok.
– És mit akarsz velük tenni?
– Először is szépen megszámozom valamennyit, hogy tévedés ne essék. Aztán borítékba teszem és ráírom a címet… Aztán az arkangyal az Úr lábai elé teszi a leveleket és az Úr megáldja valamennyit. Akkor aztán teljesülni fog az, amit a gyerekek kértek. Akarod, hogy elolvassam neked a leveleket? Nagyon mulatságosak ám!
1. Édes Jézuskám! Nekem nem kell játék, mert az úgy is eltörik, nem is kell új ruha, mert az elszakad. Aztán, ha kell is, úgy se kapok. Hanem szeretném, ha Edgar úrfinak, a nagyságos háziúr fiának sok pofont adhatnék, mert szemtelen és finnyás. És szeretnék egy huszárt, nem megenni valót, hanem játszani valót. De azt úgyse kapok.
Fancsal Jancsika.
a házmester fia.
2. Édes Jézusom! Én már tizenegyesztendős leány vagyok és nem játszom bábuval, mint az ostoba gyermekek. Egy kérésem azonban mégis volna. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép vagyok és az utcán utánam is fordul minden ember. Nagy örömöm telnék benne, ha a jó tata, aki most olyan sok pénzt nyert a kefegyári részvényeken, lefestetne valami híres festővel és kiállíttatná a képemet a Műcsarnokban, hogy mindenki láthassa. Kérésemet megújítva, maradtam a jó tata szerető leánya
Röderer Zelma.
3. Édes Jézusom, nekem annyi csukamájolajat és más orvosságot kell innom, kérlek szépen, tedd meg, hogy kigyógyuljak karácsonyra a bajomból.
Pistike.
4. A legszebb karácsonyi ajándék, amiről szívem álmodik: egy csók Tőle, aki engem legjobban szeret…
5. Édes Jézuskám! Nekem most gyermek-bálba kell mennem, azért nem érek rá hosszasan írni. Mit kérjek? Annyi a játékom és a ruhám, hogy nem jut eszembe semmi. Jó volna azonban, ha végigjárnál Budapesten és elhoznád nekem azt, ami a legdrágább. Annak bizonyára nagyon fogok örülni.
Elvira.
6. Édes szent Jézus! Én kérek két babát, egy szőkét és egy barnát, olyat, amely becsukja a szemét, ha lefekszik és azt tudja mondani: mama!
Böske.
7. Édes Jézuskám! A piros balett-cipőmbe teszem ezt a levelet, mert tudom, hogy az én angyali Zsigám meg fogja ott találni. Hogy mit kivánok magamnak karácsonyra? Semmi drága limlomot, semmi cifra haszontalanságot – csak 10 db. kefegyári részvényt. Ebből láthatod, Zsigám – akarom mondani: édes Jézuskám, mennyire megkomolyodott
Lolód.
(Ez volt a vérpiros, ibolyaszagu, hibásan írt levél, amelyen az angyal annyit kacagott.)
Idisz elolvasta a leveleket (meglátszott rajta, hogy magának is öröme telik a folyékony olvasásában), Izé pedig nagy érdeklődéssel hallgatta.
– Most beteszem a leveleket a borítékokba, – mondta az angyal.
– Óh engedd meg, hogy én tegyem! – szólt könyörgő hangon Izé. – Most látom csak, milyen jó dolog jót tenni az emberekkel. Szeretném, ha nekem is némi részem lehetne a munkádban!
Idiszt meghatotta ez a kivánság.
– Ez szép tőled, Izé. Úgy látom, hogy alapjában véve jó szíved van. Végezz hát hamar, én ezalatt felröppenek a mennyországba és megtudom, mikor kezdődik a nagy áldás.
Idisz elröpült, mint a pillangó, Izé pedig kaján mosolylyal az ajkár ragasztgatta a leveleket.
A munkájában nem volt köszönet. Mert a kis nyomorult készakarva fölcserélte a borítékokat. Az első számu levél a második számu borítékba, a második levél a harmadik borítékba, a harmadik a negyedikbe került és így tovább. A hetedik levél megin az első borítékba került.
– Nagyszerü lesz! – vihogott Izé. – Mindegyik gyerek mást kap, mint – amit kívánt.
Alig hogy elkészült a munkájával, már megjelent Idisz.
– Hamar, hamar a leveleket! – kiáltotta.
Az arkangyal az Úr lába elé tette a leveleket. Az Úr mosolygott és megáldotta azokat. Az áldás a végzet áldása volt.
*
Furcsa dolog történt odalenn a földön…
Röderer Zelma, aki azt kérte a Jézuskától, hogy festesse le valami híres mesterrel és állíttassa ki a képét a Műcsarnokban, Röderer Zelmát nem festették le, hanem feleségül adták Edgárhoz, a nagyságos háziúr fiához. És Zelma sok pofont adott Edgárnak, mert az szemtelen volt és finnyás. És a huszárt is megkapta Zelma, akit Fancsal Jancsika kívánt magának és a huszár nem volt megenni való, hanem játszani való.
Pistikét pedig, aki annyi csukamájolajat ivott és aki annyira szeretett volna meggyógyulni, Pistikét lefestette egy híres mester. A képnek az volt a címe: A kis halott, – a Műcsarnokban mindenki megbámulta.
Janka kigyógyult a bajából és belátta, hogy Ő, akitől egy csókot szeretett volna karácsonyi ajándékul, fajankó, aki nem érdemli meg, hogy szeressék.
Elvirán, aki a legdrágábbat kívánta magának, ami Pesten található, beteljesült a Janka végzete: karácsonyi ajándékul egy csókot kapott attól, aki legjobban szerette: a papájától. Egyebet nem kapott. Mert a papája részvényese volt a kefegyárnak, a kefegyár pedig megbukott.
Böske két babát kért magának. Ehelyett azt kapta, amit Elvira kért: a legdrágább ajándékot, ami Pesten található. Az édesatyja évek multán egy bárót hozott neki, aki feleségül is vette. A báró az esküvőt követő napon félmillió adósságot vallott be.
Loló, a ballerina, aki tíz kefegyári részvényt kért a Jézuskától, két babát kapott. Az egyik szőke volt, a másik barna. Azt tudták mondani, hogy mama! A papájukat nem emlegették, mert az Amerikában volt.
A Loló tíz kefegyári részvényét megkapta Fancsal Jancsika, a házmester fia. Az apja egynap egy csomó cifra papirost hozott neki a gyárból és azt mondta: Csinálj sárkányt belőle.
Mikor a dolog kiderült, a szegény kis Idisz majd kisírta a két szemét.
– Óh, csak tudnám, hogy hol van az a betyár Izé!
A tapasztaltabb angyalok azonban vigasztalgatták, hogy a gyerekek karácsony után már úgy sem hisznek a Jézuskában.