Bűneim

Milyen jogon járok én szabadon? hogy hogy nem laktam még soha vizsgálati fogságban, vagy fogházban, vagy börtönben vagy fegyházban vagy gyüjtőfogházban? Nagyon gyanús vagyok magam előtt. Nem lehetek ártatlan, ha engem be nem csuknak! Igen. Honnan van nekem annyi pénzem, hogy elkerülhetem a lopást? Én azt a pénzt, ami nálam van, azt a tolvajoktól lophattam. Nem emlékszem. De úgy rémlik, hogy a tolvajok énmiattam ülnek, énhelyettem. Én vagyok az igazi tolvaj. Amit úgynevezett dolgozásomért kapok, azt a pénzt, nem tudom megérdemlem-e a munkámért, mert nem tudhatom, hogy ebben a munkában van-e hűség és emberség? Van-e abból minden teremtésnek legalább annyi öröme, mint az eső utáni rapíd napsütésből? Én úgy látom, hogy az én egész firkatúrámmal csak a magam szenvedélyét oltogatom; az analfabétáknak, akiknek legtöbbel tartozom, azoknak soha semmi örömet nem szerezhetek. Azokat is be szokták zárni, kiket a razzián megfognak és akikről kisül, hogy nincs foglalkozásuk. Ha a detektívek engem is megfognának a mezőn, mint a pillangót, mit mondanék, mi az én foglalkozásom? Hátha nem olvastak semmit a kezem alól? Iró vagy költő, vagy micsoda csak annak lehetek, aki a kezem alól olvasni szokott. Aki az én írásomból nem olvas, annak semmi se vagyok. És hogy úgynevezett író vagyok, az mit jelent? Az talán csak affélét jelent, hogy beadványt intéztem a világhoz; követeltem például azt, hogy tiltsák be azt a förtelmes éhezést, amelyet fényes nappal, mindenki szeme láttára űznek itt, ezek a romlott, szemérmetlen szegények. Még fejletlen gyermekeket is látni hogy éhesek, sőt hallani is, mert vinnyognak állati szenvedélyükben. Aztán indítványoztam például, hogy nézzenek az égre felfelé azok az emberek, akiknek forgatható szemgolyók vannak betéve a fejükbe. Mióta élek, soha se néznek az égre! Nem tanulják meg a felhők leckéjét, pedig azok a felhők oly szépen vannak nyomtatva kellemes kék papíron, oly tisztán, olvashatóan! Nem lehet semmi kifogásuk a felhők ellen. Haszontalanok, nem akarnak tanulni. Beadványomat nem veszik figyelembe. Tehát az én írói foglalkozásom nem érvényes.

Igen, és tervező voltam itten, vállalkozó: a vakoknak mozit akartam építtetni, a bénáknak bálat akartam rendezni, a süketeknek hangversenytermet akartam nyitni. Megbuktam. Csődbe jutottam. Le lehetne tartóztatni. Felfedező vagyok, hajót követelek az államtól mint Kolumbus, a hatodik földrészt akarom megkeresni, azt ahol az emberek laknak! Szóval bolond vagyok. Mért nem csuknak a bolondok házába? Mért nem zárnak be vérfertőzésért, hisz kóstolgattam a nőket. Hát nem minden nő testvérem?

De igazán, mért nem ülök én is hamis eskü miatt, mikor annyit esküdöztem égre-földre szerkesztőségben, színházban, könyvkiadó irodában, mikor előleget kértem regényekre s darabokra s cikkekre, melyeket aztán elfelejtettem megírni. Ez mind csalás is, sikkasztás is, nem igaz? Ha csalóról, sikkasztóról hallok, mindig gondolok magamra is egy kicsit. Hamis tanuzásért is be lehetnék csukva, igenis, mert tanuja vagyok a világnak, az időnek, az emberiségnek, lélekzem itt és jártatom a számat. Ez hamis tanuságtétel. Bűnpalástolást követek el, hogy nem ordítom fel az égnek és nem üvöltöm tova a tiszta korlátlanságnak azokat az őket halálosan sértő alacsonyságokat és korlátoltságokat, amiket itt lyukas két fülemmel egész nap hallgatok! Kémkedésért is be lehetnék zárva, hisz ellenség közt élek, a földet megszállva tartó szívtelenek között és lakásomon éjjel titokban írom jelentéseimet. És aztán, mért nem vagyok bezárva gyilkosságért? Az állam a privát gyilkosokat, ha megfogja, be szokta zárni őket, mert a gyilkosság állami monopólium, mint a só meg mint a dohány. Azok, akik az állami érdek megkerülésével csempésznek innen emberéletet, azok börtönbe mennek. A börtönben a széndioxidtól és a szabadság után való bánattól elpusztulnak. Nem én öltem meg őket?

És van egy bűn, azoknak az alattomos irígy embereknek az ocsmány bűne, kik a szegényeket meg akarják fosztani a lemondástól, a nagylelkűségtől, az önzetlenségtől, az önfeláldozástól, az értéktőzsdén eddig legmagasabban jegyzett erényektől. Ezeket a megátalkodott példányokat forradalmároknak szokták nevezni, s bezárják őket. Én mért nem vagyok bezárva? Én az emberállomány másik része ellen is forralok mindenféle titkos terveket, a halvaszületett gazdagok ellen. Szeretném ha élnének! A leglealázóbb vétséget követem el ellenök, igen: sajnálom őket! Sajnálom őket bélem mélyéből. Meggyujtott bombát lóbálok, hozzájuk csapom, az izzó vörös szívet! Fel akarom őket robbantani, hogy berendezésük a levegőbe repüljön, féltékenyen őrzött régiségeik: az irígység, az unalom, a részvétlenség, a hiúság, a boldogtalanság ízzé-porrá törjenek és megégjenek, megsemmisüljenek. Énbelőlem még egy példányt kéne csináltatni, hogy két példányban zárjanak be vagy végezzenek ki, mert a gazdagokat sem állom, a szegényeket se; mind a kettőnek elsápadt ellensége vagyok.

Nem, nincs az rendjén, hogy én csak a magam bőrébe vagyok bezárva. Ez a börtön csak nekem magamnak szenvedés, a testvéreim úgy látják, hogy szabadon járok, anyám is azt hiszi, hogy én szabad vagyok és örül anyám és testvéreim is örülnek. Azoknak a testvérei, kik kőporos börtönben könyökölnek, azok emésztik magukat kárukban és szomorúságukban és azoknak anyja is emészti magát és feleségük is pityereg és gyermekeik is szomorúak, és barátaik is, akik szerettek velük beszélgetni s szerették látni őket és kutyájuk is szomorú, nyugtalanul kezd ügetni, s megáll és görbén sétál és úgy szaglássza a földet.