EZER BOCSÁNAT
Bundás vadállatok, tollas madarak, pénzes halak, fagyos kígyók, békák, nyúzott giliszták, poros pillangók, lakkos bogarak, bolyhos hernyók, havas férgek, semmilyen bacillusok!
Bársony virágok, selyem levelek, zefir füvek!
Durcás fák, ragadós gyümölcsök, taknyos bugák, ideges nádak, pucér gombák, birkózó gyökerek és üldözött indák, álmos mohák, halottas bodzabél, mézes borostyán, csókos méz, meghült nyirok, fegyenc salétrom, ellágyult penész, legaggodalmasabb pókháló s legfélénkebb pihe, legesleggyöngédebb árnyék és legcsodálatosabb sötétség!
Szőrös hegyek, meztelen vizek, nevetős jegek, titoktartó havak, brüsszeli zuzmara, ájult dér, önmagatokkal álmodó jégvirágok, rozsda batik munkája!
Calcit, apatit, apophillit idegen mosolyai s minden ásott kövek elámult világossága, égi, tengeri csillagok, Sphaerozoum Italicum, legeslegszebb leánya az óceánnak!
Felhők, hold udvara, szivárvány, köd, pára, napfény alatt húnyt szemem ékszerei s bolygórendszerei!
Színek színei, minden fény, délibáb, vulkán, nafták, gőzök, gázak, mérgek, illatok, sugarak és hangok, szelek, nedvek, melegségek és erők, minden élet és természet, minden levegő s minden, ami lehet és lehetne, maszületett világ hályogos csodája! nem tudok örökösen úszni s repkedni, mindent lehelni s mindent lesni, tanulni, nem tudok eszmélni, nem vagyok csurom bámulat és szűntelen merengés és a szívem nem süt a nap és hold közt a szünetet nem tartó idő felett.
Leesett a szívem ide az emberek közé, emberré vagyok zsugorodva, rövidlátó lettem, nagyot hallok, össze vagyok butulva. Bőröm be van testszínnel mázolva s vázam megrakódott emberhússal. Foglyul ejtettek az emberek, halálig és örökké el vagyok ítélve. Feltörtek az emberek és belém hatoltak. Számon, orromon, fülemen, szememen és minden pórusomon át folyton tódulnak belém ezek a megfoghatatlan apró monászok: az emberek. Szívem is rekvirálták a telhetetlenek, olyan népes a szívem velük, úgy feszül, hogy majd szétreped és olyan nehéz, hogy majd leszakad.