NEM IGEN ÉRTEM
Érzékiség volt az, egoizmus, micsoda? Sokszor a fiúkorban, emlékszem, az ágyban meg mosdóm előtt állva vagy fürdőben ülve rohamát fogadtam egy hivatlan gyöngédségnek és megcsókoltam és csókolgattam a saját jó meleg fehér vállamat és felső karomat. Lehet, hogy a tilos csókot tanultam akkor? De későbbi időben, mikor eleget már élvezhettem a csókot a nőn, akkor is ragasztottam így a saját bőrömre csókot, igen, még a kezemet is megcsókoltam sokszor az asztalnál ülve, olvasás, unalom és képzelődés közben. Ilyenkor mindig egyedül voltam. Más szeme láttára eszembe nem jutott volna ilyent csinálni. Ha őszintén gondolok vissza magamnak adott csókjaimra, akkor megtalálom ezek fölött a csókok fölött azt az érzést, ami akkor kitört ajkamon: de szeretem magamat. Nőnek és édes kis gyermeknek a karját, vállát meg szoktam csókolni, szeretett barátnak is csókoltam az arcát, még kezét is a szeretet lobos hangulataiban, de a meztelen karját vagy a vállát eszem ágában nem volt megcsókolni. Nem tudom, hogy vegyem magamnak ajándékozott csókjaimat, haragudjam-e magamra, nem tudom.