ÖNZETLENSÉG
A két szemem oda kellene adnom egy vak embernek. A két fülem egy süketnek. A két lábam egy lábatlannak. A két kezem egy olyannak, akinek leesett a két karja. Az orrom oda kéne adnom egy orratlannak. A fogaim egy fogatlannak. A szívem egy szívtelennek. A hajam egy kopasznak. A bőröm le kéne vetnem és oda kéne adnom egy aggastyánnak: tessék átöltözni. A gégém, a mandulám, a tüdőm, a vesém, a lépem, a májam, a gyomrom és mindenem, a vérem és a csontjaim, az idegeim, az inaim, mind darabonként és ízenként és deciliterenként és centiméterenként oda kéne adnom egy-egy olyannak, akinek a bútorzatában valamije vagy elromlott, vagy legyengült. A korlátoltságot a homlokom mögül oda kéne adnom egy bezárt őrültnek, hadd jöjjön vissza. Az életet, ezt a felébredést, ezt oda kéne adnom ennek az asztalnak, hogy élő legyen! Ha ennyire oda tudnám magamat adni, még akkor sem mondhatnám magamat önzetlennek, tudom.