Bűneim

Nem, nem, nem szabad a koldusnak pénzt adnom, tudom én, mert ha pénzt kap, soha nem hagyja ott a helyét, nem megy el tüntetni s nem követeli alamizsna helyett a világot. Bűnpalástolás, megvesztegetés, butítás, rabszolgatartás az, hogy pénzt adok a koldusnak, tudom én igenis. De mikor nincs apróm és lusta vagyok a koldusnál váltani, meg mikor sietésemben elsikkasztom a koldusnak járó bért, meg mikor szórakozottságomban vagy hanyagságomban nem adok pénzt a koldusnak, mindig úgy érzem, mintha valaki visszarántana, hogy menjek vissza a koldushoz, mert adós maradtam néki. Igen, a koldus elvárja a pénzt tőlem, hisz azért áll ott a falnál, én tehát avval a pénzzel amit vár, avval tartozom néki, úgy mintha kölcsönadta volna. Ha nem adok pénzt a koldusnak, akkor csalódást adok néki, csalódást pedig senkinek ezen a világon nincs jogom adni; nekem azt sehol meg nem engedték.

És ha forradalomba óhajtom a koldust avval lökdösni, avval hogy én pénzt nem adok néki, látom, hogy nem megy, hiszen annyiszor nem adtam már a koldusnak pénzt és lám, ő meg se mozdul! És aztán, ha forradalomba hágna is, azt a forradalmat elő kell készíteni néki, nem? Szervezni kell a forradalmat. Unalmas, lassú ipar az a forradalom. Addig mit eszik a koldus míg győz, ha nem adok pénzt neki? És aztán, mennyi pénz kell majd ahoz a forradalomhoz. Röpiratra, plakátra, agitátorok fizetésére s géppuskákra, mennyi, de mennyi pénz kell! Pénzt kell adnom a koldusnak. Nem, nem! Én nem adhatok pénzt géppuskára, mert a géppuska a halálé, én pedig úgy hiszem, az életé vagyok.