ÉN HASZONTALAN
Mindig, mindig, mindig várom az élet érvényes megjelenését. Mindennek ünnepélyét, ünnepnapját. A gondolattal való ideális társalgást, a természettel való üdvözült együttlétet, a leánynyal való édeni megismerkedést, a nővel és baráttal való rajongó beszélgetést, amely nem is beszéd, hanem dallam, mint az opera. Várom mindennap azt a holnap reggelt, hogy könnyben megmosdva s mosolyban megtörülközve napos homlokkal lépek ki a kapumon, felhőszínekkel felzászlózott uccára, melyen csipkés és illatszeres párok járnak-kelnek, de olyformán, mintha koreográfus rendezte volna az uccai közlekedést és a szembejövők mind összecsókolóznak, mint hajdan a gavotte-ban. Nem tudok leszokni hamis bánatokról, kancsal reményekről, frivol sóhajokról.