Bűneim

Soha nem beszélek a siketnémákkal. Ha ember vagyok, ők nem barátaim? Éppen úgy kéne barátkoznom velük is, mint azokkal, akik hanggal beszélnek. A siketnémák a két kezükkel beszélgetnek; nekem is van két kezem, megtanulhattam volna nyelvüket. Egyszer Florenzben egy vén férfi, emlékszem olyan fekete volt az arca, mint az odaégett maróni, az az uccán a kezembe nyujtott egy cédulát, azon a cédulán legfelül oda volt nyomtatva: Io sono sordo-muto és az alatt a siketnémák abécéje volt sűrű kicsiny kezekből, a két emberkéz hajlásai s ujjmozdulatai adták az abécé minden betűjét, még a w betűt is. Azután a számok következtek; minden számjegyet tud a kéz mutatni, zérót is. Az a vén sötét olasz férfi koldus volt és a soldot az ujjai mozgatásával köszönte meg. Vajjon milyen hangja van egy-egy némának? Milyen az a hang, amelyik a némának a hangszálain halva hallgat? Csak a köhögését hallani némely némának, egyéb hangot nem ád és a köhejéből nem lehet a beszélő hangját meg a dalhangjait képzelni. Milyen az a hang, amelyik nem hallik? Van a némáknak hangjuk, hisz emberek, hisz élnek, csak nem tudják kiadni. Milyen az a hang, amelyik nincs? Kíváncsi vagyok rá! Szeretném, ha megszólalnának a kedvemért a némák, ha azt mondanák: jó reggelt. Igen. Azt a cédulát eltettem akkor, hogy meg fogom tanulni a siketnémák beszédjét és ha az életben, vasúton, ország útján vagy börtönben vagy kórházban siketnémával kerülök össze, majd társalogni fogunk. De cédulám és jószándékom elkallódott azután. A siketnémáknak senkijök, semmijök nem vagyok. Idegenjök vagyok. Félek tőlük. Nem vagyok-e ellenségük? De az vagyok. Mily könnyedén sajnáltam csak őket, milyen keveset. Csak másodpercekig. Mikor elmentek mellettem siketnémák, alkonyatkor, a Városliget felé, hadarva témáikat ujjaikkal, utánuk néztem és megállottam. Nőt is láttam már így siketnéma csapatban. Nem tudom hol laknak. Nem tudom életük történetét. Nem tudom szerelmüket, bútoraikat, reményüket, halálukat. A siketnémáknak az egész világ siketnéma. A futballmérkőzés, a madaras tavasz, a zenés mise, az őszéji szélvész, az izgatott tenger. Nem törtem a fejem regényen, színdarabon, ahol siketnémáké az élet. Nem írtam soha verset őfelőlük, az ő nevükben. Nem tudok siketnéma lenni.