Bűneim

Például sohase mesélem el gyermekkori tolvajságaimat. Még művészkompániában is úgy hallgattam gyermekkori lopásaim felől, mintha úri társaságban ülnék, ahol ez nem téma s polgárnép közt és grófnői szalónban ha eszembe jutott, hogy tolvajkodtam gyermek kezemmel, zavarta szememet a pillanatnyi emlék és átszökött a homlokomban a kis gondolat: jaj ha tudnák rólam, kikergetnének. Bizony. Nincs rovancsolás és nincs bűnügyi vizsgálat azoknak a bronzkrajcároknak és nikkel tíz- és húszfilléreseknek a dolgában, amelyeket az apa zsebéből, a bugyellárisból kicsentem éjszaka, mikor apa aludt. Nincs bíróság, amely tárgyalná a kockacukor-affert, azokét a kockacukrokét, amelyeket a kis kulcsokat megkaparintva s a szekrényt kinyitva, egyedül a szobában, kimarkoltam a cukordobozból. A pogácsák, szőlőfürtök, barackok, szilvaszemek és cseresznye meg ribizli, amelyeket ugyanezen mód zsebeltem, ha mind egy rakáson volna együtt, kitenne egy piacot. Igen, zár alól loptam süteményt meg a gyümölcsöt otthon, mert mama zár alatt tartotta a gyerekek miatt, meg a cseléd miatt. Meg a jó kenyér, az is zár alatt volt otthon, abból is sok-sok törvénytelen karéjt vágtam, mikor hozzáfértem, tanuk nélkül. Hát a piacon azoktól a nehéz kofáktól, akik a bódéjuk előtt a kis széken elaludtak nyárban ebéd után, hát azoktól hányszor és mennyit oroztam ügyes kis cimborákkal együtt, mosolyos fehér vajalmát, világos új diót, nagy ragyás császárkörtét, aranyhajú, óriás, zöld csövestengerit. Egyszer emlékszem egy ilyen szörnyeteg széles kofa felébredt és a futók után, utánunk hajított egy életveszélyes görögdinnyét; ha a fejem búbját találta volna, ottmaradtam volna a piac kövezetén, attól a sötétzöld ágyúgolyóbistól. De nem jól célzott az a kofa s mi megettük a lövedéket. Ugyanerre az időre esnek a boltosoktól való lopások, amelyeket hol egy bizalmas baráttal szövetkezve, hol egyedül gyakoroltam. A hordós fügéből, a datolyából, a szentjánoskenyérből, a mogyoróból, nem tudhatom hány szem az, milyen súly s mennyi érték az és mennyi édes, jó íz, amennyit kezdő életemben a magam emberségéből élveztem. A boltban a pult előtt székeken állott ez a sok minden úri üdvösség, meg hordókban meg zsákokban. A bolt elé is ki szokták volt tenni székekre a boltosok csalogatónak a mogyorós meg a szentjánoskenyeres zsákokat. Emlékszem, hogy reszketni kezdett a kezem a lopás után a zsebemben, mikor a zsákmányt szorongattam és olyant képzeltem, hogy a szívem el van fehéredve, mert a félelmet szenvedtem. Egy téli este sikerült egy rusznit is kiemelni a kis hordóból, amelyben vízben szorultak a rusznik babérlevél és sok bors között. Ezért a lopásért megfizettem nemcsak érzéssel, hanem egyheti fekvéssel is, olyan beteg lettem a rusznitól. Azok a vékony nádpálcák is úgylátszik mindörökre elintézés nélkül maradnak, akiket a bolt előtt kihúztam a nádpálcakötegből, mikor nem ment el senki ott a bolt előtt, se nem néztek ki a boltból. Azt a sok-sok bronzot és nikkelt, akiket apától loptam, azokat cukorra, édesgyökérre, mézesre, pezsgőporra, levonós képekre, spárgára, márványgolyóra s gumipuskának való gumira költöttem, mert ezeket a csemegéket és szórakozócikkeket eszem nélkül kívántam. Az is színigazság, hogy az elemi iskolában az osztálytársaimtól levonós képet, tiszta papírt, ezüstpapírt és palavesszőt lopkodtam a pad alól, ha megláttam, hogy leesett még a padból tízpercben, mikor a gyerekek az udvaron játszottak, csak szegénysorsú gyerekek tettek úgy, mintha dolguk volna bent az osztályban, mintha egyéb dolguk is volna bent, mint lopni. Elévültek ezek az ügyek, igazán? Ezek mind csak gyermekségek, igen? Rosszat, rosszat érzek belső részemben annak az emlékére, hogy apának a zsebéből a bronzokat meg a nikkeleket kiszedtem, mert apa mikor levette a kalapot a fejéről, akkor se volt hajadonfőtt, mert a gond a haján maradt apának, egyszer azt hallottam tőle, hogy úgy nyomja a gond, mintha ólomcilinder volna a fejében. Azért se tudok megbocsátani magamnak, hogy a kockacukorhoz, a pogácsához, a gyümölcshöz meg a kenyérhez nyúltam engedelem nélkül otthon, mert a testvéreimet meg a cselédet megrövidítettem. Azoknak a kofáknak és boltosoknak, akiktől lopkodtam, azoknak viszont megbocsátok, mert gyönge vagyok, mert megbocsátásra mindig esendő vagyok, mert nem tudok magamból bírót csinálni. Ó igen, az úgy is van, hogy azok a kofák, meg azok a boltosok, akiknél lopkodtam, azok nem tudták mit cselekszenek.