Bűneim

A két szememmel sokat vétkeztem. Vettem észre, hogy idegeneknek, akik nem ismernek, azoknak beleakad a nézésük a két szemembe, mint két göröngybe beleakad a síma útja a cipőknek. Éreztem, hogy két nehéz meleg szív a két szemem. Sokszor rátettem nehéz szemeimet buta fejű urakra, mikor az étteremben ártatlanul táplálják magukat. Társaságban udvarló s mesélő urak s más nőket csúfoló nők szemébe bevezettem a nézésemet és azoknak a szemei megrebbentek és hangjukon éreztem, hogy kényelmetlen pillanataik vannak. A két szemem két rendőr, úgy képzeltem. A két szemem a halál színházi látcsöve, úgy sejtettem. Úgy néztem az emberekre s nekik ezt el kellett szenvedni. Sokat kellemetlenkedtem. Sokszor nem is szántszándékkal tettem rosszat a szememmel, csak szórakozottságból néztem meg valaki ismeretlent e két kémmel, e két gyóntatóval, e két ellenséggel, két szememmel. Magamnak is kényelmetlenek voltak a szemeim. Nem is az enyém ez a két szem. Úgy kell visszatartanom néha két szememet, ahogy visszatartanak két lovat, akik vágtatni akarnak. És rövidítenem kell és hűtenem, homályosítanom és kifényesítenem nézésemet. Úgy kell tartanom vigyázva két szememet, mint a pincér a poharakat tartja, hogy ki ne ömöljön belőlük a tekintetem. Sokszor azt érzem, hogy akkor is be van a két szemem csukva, mikor nyitva van. Két ablak a két szemem, amely be van zárva s én a szobában ülök idebenn. Ha nyitva felejtem az ablakokat és azok, akiket megnézek, szenvednek, akkor nem én néztem rájuk, nem én bántottam őket. Én nem tehetek szemeimről. Az élet és a halál laknak bennem, vadházasok. Azok néznek ki a szemeimből. A világ okádik szemeimből azokra, akik a maguk gyönyörűségeiről gondolkoznak a szemem előtt. Saját maguk pirítanak magukra, akik a szemembe találnak pillantani, mikor ott vagyok, ahol ők hazudnak. Az emberé a két szemem, nem az enyém. Sokat vétettem velük. Felhasználtam őket vizslák gyanánt, a csókvadászaton. Felhasználtam őket ostobák és naív hiúk csúfolására. Felhasználtam őket illetlen kíváncsiságra, kegyetlen tréfákra. Megtettem, hogy koros dámákhoz küldtem követségbe szemeimet és azok kialudt szemeit megpislogtattam és észrevettem, hogy békabőrük kimelegszik és ujjaik galvanizálva balettet kezdenek és nyelvük megmossa poros ajkaikat. Aztán ott hagytam őket megihletett ábrándjukkal. Csunyaság volt tőlem amit tettem, így suttyomban, a magam mulatságára. Szánom-bánom. Igen, majd be is zárom a két szememet, ezt a két elvetemült csavargót.