Bűneim

Talán az nem bűn, hogy szomorú vagyok? Az bűn az élettel szemben, úgy mint a jókedvem bűn az emberek ellen és a néma állatok ellen és a temetetlen Hold ellen. Szomorúságra támasztott homlokom, hosszas könyökölésem, makacs gondolkozásom, ablakon való kibámulásom, a díványon hanyatt fekve a szoba mennyezetén folytatott tanulmányaim, írásom, olvasásom és lemondásaim és a belső részemben dühöngő uccai harcok, mindezek bűnök az élettel szemben. Az élet a legvilágosabb, a legmelegebb és a legszellősebb és a legízesebb és a legcsodálatosabb és a legszebb. Az élet virágos és rozsos földbirtok, az élet őzes park, az élet hattyús halastó. Az élet barbár királynő, őfelsége nem tart udvari poétákat, legfeljebb csak táncosokat. A csend mohón lesi a futballisták ordításait, a víz az evezősök alá feküdt, a nap az uszodában a napfürdőzőket csókolja vállon, az erdő dalt és kacagást követel. Az élet nem nézi, hogy gyilkosok-e azok, akik mulatni mennek, az élet nem bánja ha csalók és rablók úsznak autóikon a kedveseikkel a tavasz délelőttje felé. A táj, a kép, az ittasság, az egészség, a csodálat minden fizikumnak rendelkezésére áll. Az élet nem finnyás, nem törődik avval amivel én törődöm: az élet maga él az olyanokban, akik az életet űzik. Az élet élni akar, esze ágában nincs lemondani az életről. A hadiak kisasszonyai lovagolni tanulnak és a szél kipirosítja az arcukat. A legbutább és legkövérebb igazgató úr sétál át május délután a hídon és az égben senki nem lesz rosszul tőle, az ég a legszebb felhőit teszi ki s mosolyog, mint a főváros, mikor királyi vendég kocsizik végig az uccán. Az élet kéjenc nőstény, a bőrünket kedveli, nem a szívünket. Az élet duzzog, mert elhanyagolom őt. Az élet bosszút áll rajtam, mert megsértettem. A nap olyan hahotával csap rám, mert nem tudok vele farkasszemet nézni, mert meggyengült a szemem, mert sírtam.