KISÉRTETEK
Ma láttam a Margitsziget sétányán egy törpét, aki púpos és sánta volt, egy pici kis soványat, vörös is volt egyúttal és beteg színe volt. Cvikker volt az orrán, még az is! És a cvikkernek zsinórja volt, felmászott az a fülére. És még ünnepnap is van ma, azt se tudom micsoda ünnep. Mikor ezt az embert megláttam, abban a pillanatban olyan rosszul lettem, hogy nem tudtam tovább menni, odadültem egy fának és ott pihentem. A fejemben hátul és a mellemben balfelől és a hasamban és a lábam szárában éreztem rosszul magam. Aztán megkönnyebbültem és tovább sétáltam. Hogy mert elmúlni ez a rosszullét, mikor az a púpos, sánta törpe tovább is olyan, amilyen? Egyszer a járdán elment mellettem egy sovány sápadt férfi, fáradt öltözetben, csend volt és azt hallottam, hogy annak a férfinak a szájából sípol valaki. Nyitva volt a szája. Nem is sípolás volt az, hanem furulyázás, olyan módon hallatszott. Alattomos, sziszegő, sértő hang volt. Úgy hatott, mintha gégéjében egy soffőr ülne s a szembejövőket rémes kis sípszavával ijesztgetné a jármű elől. Láttam egy hadikórházban egy élő testet az ágyon felültetve, annak a testnek se lába, se keze nem volt egy sem, de a feje megvolt! És a fején az egyik szeme ki volt folyva s a szeme alatt az arca bőre össze volt égve, piros és kék és ólomszínű volt. Láttam Belgrád városszéli koldusasszonyait a sárban ülni, mikor az úgynevezett győztes csapatok bevonultak, azok a vén asszonyok úgy tettek mintha sírnának és meztelen, csonka lábszáraikat nézegették és emelgették meztelen csonka karjukat. Láttam magyar vásárokon is a porban ülni és csúszni-mászni ilyen csonkakarú s csonkalábú koldusaggastyánokat és koldusmatrónákat, mindig zsoltárt énekeltek és a fejüket hintáltatták jobbra-balra, mint az ázsiai kígyóbűvölők.