Bűneim

Ha nem lennék, az én térfogatommal több hely volna a villamoson. Az a kenyér, amennyit az én életem lefoglal, az másnak jutna, tán két személyre is elég volna, vagy többre is, a szegénység gyermekei közt, hisz azok oly kevés kenyérre vannak szoktatva. Ha nem lennék, az a dohány, amennyit pusztítok, az felszabadult volna s abból a nagy-nagy kazal dohányból, amit eddig elhamvasztottam, abból egy pár szállal több vagy jobb jutott volna sok sok férfinak, vagy talán valamennyivel, amennyit nem tudok kiszámítani, annyival olcsóbb lenne a szegény legényeknek a cigaretli, ha én nem élnék. Igen, az is bizonyos, hogy a szövet, az ingnek, zsebkendőnek való vászon, a harisnyának való cérna és a nyakkendőnek való selyem, a cipőnek és a kesztyűnek és a bőröndnek és a papucsnak való bőr, ez mind egy sejtelemnyivel olcsóbb volna, mert több volna, mert én nem kérnék belőlük, ha nem lennék itt. Ha nem lennék, talán egy milliméterrel kevésbbé volna lehajolva a háta nem tudom melyik szabósegédnek, aki a mezzanínon varrja a mellényt. És a szeme is talán egy órával, vagy egy perccel tovább lehetett volna el pápaszem nélkül életében. Aki gallért vasal, aki cipőt krémez, aki cigarettepapírt fehérít a gyárban, aki kéziratot ver a szedőgépen, aki a tartozást könyveli a divatáruboltban, aki a darabot szerepezi a színháznál, aki takarít, aki főz, aki a telefonközpontban fülel és szól, aki a postán öklözi a leveleket, aki az uccán a szemetet sepri, mindaz, aki dolgozik, mind ez az úr és mind ez a hölgy valamennyivel könnyebben szabadult volna a földről, ha legalább én nem lennék. A levélhordó kevesebb lépcsőt hágott volna, úgy szeretném tudni hánnyal kevesebbet! Azok a lányok, akik az én alakomat találták ölelgetni, más férfit ölelgettek volna az én helyemben, ha nem lennék. Itt vagyok és azok a hímek, akiknek a helyét elfoglaltam az ölelő karok közt, azok megnyúlt vén arccal néznek rám távolról, egy-egy csillagos könnycseppet ejtve, és megmaradt csókjaik, mint száraz falevelek szállanak le szájukról. Ha nem lennék, a lapokban az én versem helyett és az én tárcám helyett mindig más nevek tárcái, versei jelentek volna meg és azoknak a neveknek a zsebébe ment volna a honorárium. Azok a versek, amelyeket olyankor én szorítottam ki, hol vannak azok? Mi sérelem, mi sóvárság, mi ujság, mi madárszín van azokban? Szeretném azokat tudni s úgy érzem, azoknak az érzékeny poétáival a számadásomat egyszer rendbe kéne valahogy hozni. Az volt a képzeletem, hogy ajándékba jöttem ide s az lett belőle, hogy terhére vagyok a világnak.

Ha szégyenemben a föld alá bújtam volna már, legalább a szegények ellophatnák a fejfámat egy estére befűteni.