MEGHALLOM A HANGOMAT
Mikor beszélek néha fölébred bennem az én életem, fölébred a hangomtól, mint egy csecsemő a bölcsőben. És akkor hallgatom hangomat és olyan sajnálat fog el önmagam iránt, hogy sírhatnám. Nyelnem kell keményet és el kell hallgatnom folyton egypár másodpercre s el kell nevetnem magam, hogy a sírás át ne törje hangomat és szememet.