Bűneim

Mennyi könyvet olvastam és mennyi eleven emberrel nem beszéltem. Hiszen az is olvasmány, ha hangos szavak sorakoznak előttem. Mennyi embert, mennyi életet nem olvasok! Ezek az emberbőrbe kötött könyvek, amelyeket fel se nyitottam, ezek el fognak veszni, ezeket elmulasztottam örökre, mert ezek csak egyetlenegy példányban jelentek meg.

A könyvforma könyvek közül is mennyit, de mennyit nem olvasok. Látok a könyvesboltban és a könyvesbolt kirakatában könyveket, amelyekre nem is vagyok kíváncsi. Tudom, hogy ezeknek a könyveknek a fedeléről az író neve utánam néz, mikor elmegyek a kirakat elől. Népes Pantheonban merengenek képzeletemben azok az írók, akiknek könyveit nincs figyelmem elolvasni. Pedig minden szó nekem íródott le, hogy olvassam, igen, el kellene olvasnom az úgynevezett rossz írók minden szavát is, hiszen éltek vagy élnek ők, mint emberek és amit ők műveltek, az is reám tartozik. Beszédes vagyok írókkal, olyanokkal, akiknek egyetlenegy írott szavát nem ismerem se könyvből, se színészek szájából. Bókolok nékik, tiszteletet és csodálatot mutatok szemük előtt és igazán tisztelem is őket, mert élnek és igazán csodálom is őket, mert írnak, pedig látni a szemükön és hallani a hangjukon, hogy nincsen erre való kötelességük. Csak az ilyen írót csodálom, az ilyent, aki valami olyat ír, amilyet nem szoktam olvasni. Csodálom és megbámulom. Hol az ő melegforrása, milyen alakú az ő szíve, milyen színű az ő napja az ő egén, merre sétál az ő alkonyati útja, milyen illatú az ibolya és a száraz levél, meg a száraz kenyérhaj az ő orra alatt, minemű gázak és gőzök fulladoznak az ő létének csöveiben? Az ilyen író idegen előttem, izgató, csupa titok, csupa embertől messzevalóság. Mi lehet az, ami írói tehetség helyett van benne s ami az ilyent írni uszítja, hiszen az is tehetség! de milyen az? honnan való az? mi az? Zavarba esem az ilyen író előtt, szorongást érzek őelőtte s olyasmit, amit áhitatnak szoktak mondani. Idegeimet kemény kötelek kezdik szorítani, tüdőm malomkővé válik, homlokom ólom borítja, szemem fáj, hangom botlik és elhallgatok. Ilyen bámulattal bámulom a fegyvergyárban a gépeket, mert nem értem a szerkezetüket. Ilyen bámulattal bámulom meg az ostoba vastag úriembert is, mert nem tudom követni, nem tudom képzelni őt, nem tudom el se hinni őt. Elgyöngülök és térdre esem előtte, ajkaim összeverődnek, imádkozom.

Bűnöm, hogy kívánt könyvekben gyönyörűséggel úszom és utazom és szállok és alszom. Az életről, az élők életéről megfeledkezem olvasás közben, nem tudok róla, elpártoltam attól, hűtelen vagyok. Az író üldözött életére se gondolok olvasás közben, csak gyönyörködöm, mert még a fájdalmat vető olvasmány is csupa gyönyörűség. Igen, és költők és írók könyvéről beszéltem nővel, férfival, és a versek és a regények szépségeit és érvényességeit idéztük és áldottuk együtt, és nem jutottak eszembe a költőnek meg az írónak saját szíve s eseményei.