ÁRULÓ VAGYOK
Az alkonyat sápadt sugarai, azok egy égigérő hárfa húrjai s én az én hárfás ujjaimmal ezeken a sugarakon elzendítem az én árvaságomat és az én gőgömet, és az a tengereken végig fog hangzani. Ilyesmit írok kéjes versben és a versért elfogadok olyan gyönge honoráriumot, ami tíz lépésre se hallatszik el.
Elárultam a költészetet. Úgy teszek, mintha elhinném, hogy a vers egy pohárka likőr vagy egy skatulya cipőkrém, mert hisz ára van. Kereskedő vagyok, nem költő; a verssel befestett papírt eladom. Papírkereskedő vagyok. Mit ér egy szívdobbanásom, amely olyan gömbölyű s olyan tüzes és olyan óriási mint a Föld? Mennyit ér a Föld? Mennyit ér egy sóhajom, amely hosszabb mint az Egyenlítő? Meg lehet azt fizetni? Mennyit ér egy rím, egy jelző, egy hasonlat, egy csöpp sós igazság, amit a szememből kisajtoltam? Ki szabhatja meg a pénzbeli értékét a fájdalomnak, mely szívem öltözőjéből ajkamra szökik, zenével mint az énekesnő? Szabad pénzt várnom, pénzt elfogadnom, követelnem a kék lángért, amely hajamról elillan, szabad azért pénzt kapnom, mint a kávéházi bűvésznek? Szabad elviselnem, hogy homlokomra, a pólus havára, bankót ragasszanak nyállal, mint a muzsikuscigány homlokára? Szabad lealacsonyodnom a királyig, aki civillistát kap? Hisz én a király koronájának a csúcsán állok a ballábam nagyujjának a hegyével és a jobbkezem mutatóujja hegyével az esthajnalcsillagot érintem: én a király fölött a művész vagyok.
Lángban állok és jajveszékelek az ifjúságért, verset írok. Meg lehet az ifjúságot fizetni? Mennyit ér az pénznemekben, értékpapírban, műkincsekben, földbirtokban, nyersaranyban? Mit ér, mennyit, az igazságok fölé havazó igazság, a belátás, a sajnálat, a szeretet, az elmúlás, a madaras, harmatcsöppes, rózsás, füves, napfényes, vadonat új reggel? Mit ér az élet, az emberek kiderült mézesdiós élete, a világ tengerestül, felhőstül, mennyit ér az, mekkora honorárium jár azért? Mennyit ér az élet, igazán, oly nagyon kíváncsi vagyok! A halált meg szokták fizetni a gyárosok, mikor az elesett munkás holttestére pénzt tesznek és úgy átadják a családnak. De az életnek lehet-e ára, az életnek, a csurom eleven életnek, a gőzölgő, lágy életnek, a mozduló embernek lehet-e ára?
Kevésnek tartom, ha egy milliárdot ígérnek egy versért, soknak érzem, ha egy fillért kapok érte. A honoráriumot amit kapok, úgy veszem, mintha pénzbírságra ítéltek volna. Meg vagyok szégyenülve. Zavarban vagyok itt az emberek közt. Kínlódom.