Carmela

– A conferentia soká tart, – mondá a grófnő. – Remélem, hogy ezt jó jelnek vehetem. Megmondhatja most már, – izé – Hellényi úr, – hogy mikép gondolkozik Kerényi gróf a vegyes házasságról?

– Mindenesetre, grófnő. Most már megmondhatom, hogy Rényi tanár vagy Kerényi gróf lelke mélyéből azt óhajtja, hogy az a javaslat mentől elébb törvénynyé váljék.

– Ah!… És a gróf úr igénybe is fogja venni a törvény engedményeit? Megengedem, hogy ez lenne a legkényelmesebb mód arra, hogy nevét uj fénynyel vegye körül. Csak azt sajnálom a dologban, hogy Vilma bárónő tisztelt rokona akkor tette félre grófi nevét, mikor még becsülettel viselhette volna, s hogy oly körülmények között készül azt ujra fölvenni, mikor ennek – ellenkezője áll.

– A grófnő csalódik, – viszonzá Helley igen nyugodt hangon. – Kerényi grófnak semmi ilynemű szándéka nincsen. A grófi czímről letett, mert bátyja öngyilkossága és azon könyörületes gyűjtések után, melyekből az elhunyt adósságait megfizették, nem vélte azt a czímet becsülettel viselhetni. Föl fogja venni ujra, hogy oly törvény mellett szavazzon, mely lehetővé teszi, hogy az ő húga, egy beteges, szegény, de derék leány oly férfiúhoz mehessen, ki őt évekig híven szerette, nem tudva, nem is sejtve, hogy grófi leányt szeret; oly férfiúhoz, ki Rényi Árpádnak igaz, hű barátja, Rényi anyjának és húgának istápja és segítője volt a nyomorban, ki e családdal megosztotta kenyerét és az élet minden viszontagságai közt jónak, hűnek, megbízhatónak bizonyult. Ez a férfi pedig zsidó.

– Ha úgy áll a dolog, – mondá a grófné hidegen, – akkor Helley úr be fogja látni, hogy sem Rényi tanárhoz, sem ő hozzá nincsen több szavunk. Ugy-e Vilma? Köszönjük Helley úr fáradozását. Helley úr, úgy látszik, maga is rokonszenvez az izraelitákkal – nekünk pedig sem e néphez, sem azokhoz nincs közünk, kik e fajjal nem átalnak barátkozni.

A grófnő nem vetett ügyet azon mozdulatokra és tekintetekre, melyekkel Vilma e csipős kifakadást megakasztani iparkodott. Féltében, hogy még erősebb dolgokat talál mondani, a leány odasietett Putnoky grófnőhöz és egy szót súgott fülébe. E szóra leírhatatlan megvetés kifejezését öltötték a grófnő finom vonásai. Tetőtől talpig nézegette a fiatal embert és a legcsöndesebb impertinentiával mondá:

– Jelentse, kérem, tiszteletemet Rényi úrnak. Csodálom találékonyságát. Szemtelenségnek elég lett volna, ha irásban tudatja velünk véleményét. De ő meglelte módját, hogy kétszeresen megsértsen bennünket, azzal, a mit izen, és azzal, a kitől izeni. Az úr az első – izé… izraelita, a ki e termekbe lépett; meg lehet győződve, hogy az utolsó is. A hazautazásra még kifutja az utalványozott pénz?

Helley mindezt mosolyogva hallgatta. De Vilma az utolsó szavaknál szenvedélyesen fölkiáltott és a grófnő lábai elé dobta az utalványt.

– Kegyetlen vagy, Szerafin, illetlen és nőietlen! Helley úr, kérem a karját!

– Vilma – az Istenért – ezt csak nem teszed? Ily botrány!

– Botrány, a mi itt történt. És én jóvá teszem. Helley úr, kérem, kísérjen el atyámhoz. Ő büszke lesz, önnel megismerkedhetni.

Helley karját nyujtotta a báróleánynak, ki izgalomtól reszketve símult hozzája. Mély bókkal búcsúzott a grófnőtől: – Láthatja, asszonyom, hogy előitélet ellen is van orvosság. Méltóságodnál sem lesz késő a kúra. Javulást kívánok.

És nyájas mosolylyal elvitte szép prédáját…

… A főispán magán kívül volt. A grófnő egyik inasa lihegve jött egy levéllel, melyben Putnokyné tudatta vele, hogy leánya egy zsidó literátor karján készül a megye házában megjelenni. Eléjük sietett, – de későn. A fiatal párral a nagy lépcső alján találkozott. Vilma halványan, de nyugodtan állott meg apjával szemben e szavakkal: – Engedje édes atyám, Helley urat bemutatnom, Kerényi Árpád bátyám legjobb barátját.

A főispán meghökkenve nézett a fiatal emberre. – Árpád barátja? Hát nem jön el maga? A levele szerint ma estére vártam…

Helley mosolyogva felelt: – Nem jön. Már itt van.

– Magad vagy! Árpád! Hogy rád nem ismertem!

A főispán karjaiba zárta fiatal rokonát; Vilma fülig pirulva nyujtott neki kezet. Ugy érezte, hogy most kevésbbé bizalmas iránta, mint két perczczel előbb, mikor oly nagyon «idegen»-nek tudta.

*

Kerényi Árpád gróf azok között volt, kik a főrendi házban a vegyes házasság törvénye mellett szavaztak. A törvény megbukott. De ő és felesége még mindig reménylik, hogy a javaslat valamikor, sőt hogy nemsokára törvénynyé lesz. Mert szegény Kerényi comtesse, kiről azt mondják, hogy sorvadásban sínylik, csak azt akarja megérni, hogy Helley József tanárnak neje lehessen. Vajjon megéri-e?