III.
A grófné meghallotta e rövid szóváltást. Boudoirja ajtaja mögött állott, hogy még egy búcsúcsókot kapjon a gróftól, de az inas jelenléte visszariasztotta. Egy kicsit bántotta, hogy Béla nem vette komolyabban, a mit neki igért; de volt valami, a mi még jobban nyugtalanította. Féltékeny kis fejében megmozdult a tépelődés, hogy tán van oka férjének a pénzétől meg nem válni. Semmi határozott vagy csak kifejezhető gyanúja nem volt, mégis aggódott s e mellett igen bosszankodott önmagán, hogy tudott aggódni. A könyvtárba vonúlt, hogy olvasással kiverje fejéből a rossz gondolatokat. De a könyvekre nem állt a feje – a még olvasatlan tegnapi hirlapok után nyúlt. Az egyik boulevard-ujság művészeti rovatában egy kis pletykahir ragadta meg figyelmét, mely így szólt:
«Kunoss Aranka, kedvelt operette-énekesünk, ki tudvalevőleg már pár hete távol maradt a szinpadtól, mint halljuk, végleg elhatározta, hogy az évad hátralevő részét távol a fővárostól, csöndes visszavonultságban fogja tölteni. A föltevés, hogy baja tisztán lelki rázkódások okozta idegességre szorítkozik, alaptalannak bizonyúlt; úgy tudjuk, hogy szerves alterátió is járúlt hozzá, melyet csak több havi gyógyítással lehet eltüntetni. Szerencsére a művésznő azon kedvező helyzetben van, hogy teljes mértékben élvezheti azt a magányos pihenést, melyet egészsége állapota megkövetel. Mint biztos forrásból értesülünk, megvette a *** megyei Bükkösi uradalmat s már hetek óta ott tanyáz a szép kastélyban, melynek utolsó gazdája – báró Bükkösi Loránt – csak nem rég mint szolgabiró talált menedéket a megyei adminisztráczióban. Így tünedeztek el a régi nemzetségek, újak lépvén helyükbe. Ez esetben legalább van okunk azzal vigasztalódni, hogy hazánkban kezd gazdagon jövedelmezni a művészet. Kóhn Aurélia kisasszony alig álmodta meg gyermekkorában, hogy egy bárói kastélyba fogja magát beletrillázni. Igaz, hogy egy bárói uradalom csak gyönge kárpótlás egy grófi koronáért.»
Salkházy grófnéra a közlemény oly izgató benyomást tett, mintha egyenesen ellene lett volna irva. Feje után kapott, felugrott himbáló székéből és lázasan járt föl s alá a könyvtárban. Bükkös csak félórányira volt Salkházától; Kúnoss-Kohn Auréliáról pedig a grófné hirből tudta, hogy az Béla grófnak házassága előtti utolsó szerelme volt.
A féltékenység termékeny költő. A grófné félóra alatt készen volt azon házasságtörési dráma egész tervével, melyben az ő boldogságának tönkrejutása képezte a katasztrófát. Tiszta volt előtte minden. Ezért ment hát Béla mindennap a vadászatra; ezért vitt magával ekkora összegeket, mert hisz a Kúnoss-féle hölgyekhez inkább lehet nyakravaló, mint ezresbankó nélkül benyitni. Csak női méltóságának érzete tartóztatá a féltékeny nőt, hogy nyomban utána nem hajtatott férjének. Keserű három órát töltött a szegény grófné, a sárga szemű szörny, a féltési daemon társaságában, míg végre a szánka távoli csöngetyűi a vadászok hazaérkezését jelenték.
Mikor Béla gróf a kastélyba lépett, a grófné halálra ijedt dúlt tekintetétől. A gróf sápadt volt, ajka véresre harapva, szeme tétovázott. Miska, a ki háta mögött állott, szintén halovány volt, de szeme még sötétebben nézett, mint a grófé. Feszes állásban várta gazdája parancsát, hogy segítsen-e az átöltözködésnél? A gróf, mintha félne szeme közé nézni, csak félvállról mondta: – Mehetsz. Majd hivatlak, mikor kellesz.
Miska indult, de az ajtóból, mielőtt a kilincset becsapta, még egyszer visszafordúlt. A gróf összerezzent, mikor inasa sápadt arczát feléje fordította. Egy darabig lihegve nézte a bezárult ajtót, mintha elfelejtette volna, hogy neje is itt van.
– Az istenért, történt valami? – kérdé az asszony reszketve.
A gróf borzongott. – Semmi! – mondá fojtott hangon. – Csak – csak – gyáva vagyok.
Ezzel szobájába ment és magára zárta az ajtót.