V.
Nyomasztó volt ezentúl a kastélyban az élet. Mintha nem is volna ott levegő, oly nehezen lélekzett mindenki.
A gróf félve várta, hogy neje az ő feltűnő viselete okait tudakolja; a szegény hölgy nem bírta magát rávenni. Első teendője az volt, hogy szerencsétlen ösztönének engedve, titkon a gróf tárczáját motozza. A pénz nem volt benne; világos, hogy miért nem. Egy pillanatig sem kételkedett, hogy ez összeg árán békült ki ura a bükkösi telhetetlen delnővel. A gróf ismét saját zárkózott hangulatának tulajdonította egy ideig neje hallgatását s nem tudván, hogy kérdéseivel szemben mi mondó lehetne, pár napig belenyugodott e kölcsönös némaságba. De mikor egyik éjjel a szegény nőnek halk sirását hallotta, nem birt többé magával. Kutatni kezdé, hogy mi baja. Kérdésére kérdés jött válaszúl, melyre megfagyott a gróf vére.
– Hová tetted azt a pénzt? Ne hazudj! Az iróasztalba nem tetted.
Salkházy gróf lovagias ember volt. Szavára többet adott, mint földi és mennyei üdvére. Inkább agyonlövette volna magát – oh, mért is nem tette? – semhogy a zsiványnak adott igéretét megszegve, őt átadja a törvénynek. De ez esetben érzé, hogy oly háló fonódik köréje, mely nemcsak az ő, hanem a felesége boldogságát is megfojtani készül. A grófné megmutatta neki azt az ujságközleményt; elmondotta, hogy semmi kétsége az iránt, hogy férje őt négy havi házasélet után régi kedvesével megcsalta. Sőt meg volt a grófné győződve, hogy mindez már házasságuk előtt eleve ki volt csinálva, hogy a gróf neki hamisan esküdött hűséget az oltár előtt. E rajongó nőnek szerelme, bizalma becsülése: minden, a mire Béla gróf élete boldogságát alapítá, koczkán forgott. De ez még nem ingatta volna meg föltett szándokában. Megesküdött neki, hogy csalódik: a nő hallgatott és sírt. Így tartott ez napokon és éjjeken át, míg a gróf kénytelen volt neje egészségét, eszét, életét félteni. Egyszer hajnalra kelve, a grófné nem felelt «jó reggelt»-jére: ájultságban találta, mely egy órahosszat tartott. Az orvos nem tudott a fiatal szervezetben semmi bajt és zavart fölfedezni. Úgy vélekedett, hogy valami bánat vagy félelem uralkodik a grófnén. Ha ennek oka ki nem tudódik és el nem háríttatik, úgy mond, a baj tovább dúlhat és fejlődhetik, úgy, hogy orvosi tudomány sem ellenőrizni, sem megszüntetni nem lesz képes. Salkházy gróf meg volt rendülve és felmerült előtte a kérdés, hogy mi lesz az ő neve, ha megengedi halni feleségét, mikor egy szavával megmenthetné az életét. Ez az egy szó, igaz, becsületszavának megszegése lenne; de csak elméletben. Mert módjában lesz nejétől biztosítékot szerezni az iránt, hogy Miskának bántódása ne lehessen; ha pedig Miska büntetlen marad, akkor a gróf becsületén nincsen csorba. Így jutott a gróf odáig, hogy compromissumot kötött szigorú becsületkodexével; elhatározta többet adni lelkiismerete szavára, mint becsületszavára. Egy éjjel ölébe vette sápadt nejét és megeskette, hogy a mit most mondani fog, azt senkinek, de senkinek el nem árulja ezen a világon. Az asszony megesküdött és a gróf megszólalt…