Csodálatos történetek

London egyik szűk és sötét mellékuccácskájában még egy éve is kopott és viharvert sárga betűk hirdették:

C. Cave ritkaság- és régiségkereskedő

A kirakatban a legnagyobb összevisszaságban a legkülönbözőbb tárgyak hevertek. Volt ott elefántagyar, pajzsok és kardok, két tigriskoponya, egy ember koponyája, egész csomó molyette, kitömött majom. Az egyiknek a kezében lámpás volt kifujt strucctojáson, halászfelszerelés és egy példátlanul piszkos, üres üvegakvárium. Történetünk kezdetén a kirakatban állott egy tojásalakú, pompásan csiszolt kristály is. Ennek a szemléletébe merült el a kirakat előtt két úriember: az egyik egy magas, vékony pap, a másik pedig egy feketeszakállas sötétbőrű fiatalember. A sötétbőrű fiatalember heves kézmozdulatokkal magyarázott valamit és szemmelláthatólag minden erejével arra igyekezett társát rávenni, hogy vegye meg számára a kristálytojást.

Mialatt ezek ketten odakünn vitáztak, Mr. Cave belépett az üzletbe. Szakállán még mindig ott voltak a reggeli maradványainak nyomai, de amikor észrevette, hogy a kirakat előtt álló két ember figyelmét mi köti le olyan nagyon, elfeledkezett még arról is, hogy lesöpörje szakálláról a kenyér- és vajmaradványokat. Bűntudattal arcán hátrapislantott a lakás irányába és csöndesen becsukta az ajtót. Alacsony öreg ember volt, nagyon sápadt arccal és különös, vizes-kék szemekkel. Haja sötétszürke volt és öltözete hosszú kék kabátból, régen divatját mult cilinderből, puha bársonypapucsokból állott. Mr. Cave dermedten állott meg és úgy figyelte a két vitatkozó embert. A pap mélyen a nadrágzsebébe nyúlt, egy marék aprópénzt húzott ki belőle és megelégedetten nevetett társára. M. Cave-et egészen leverte, amikor beléptek az üzletbe.

A pap minden teketória nélkül megkérdezte, hogy mi az ára a kristálytojásnak. Mr. Cave idegesen a lakás felé pillantott ismét és kijelentette, hogy a kristály öt fontba kerül.

A pap túlságosan magasnak találta az árat.

Valóban, Mr. Cave maga sem gondolta, mikor potom pénzen megvette a tojást, hogy valaha is ilyen hallatlanul nagy árat fog érte kérni – s ezzel hosszú alkudozás vette kezdetét. Végül is Mr. Cave kinyitotta az ajtót és úgy jelentette ki:

– A tojás öt fontba kerül!

Ebben a pillanatban a lakásba vezető ajtó nyílásában megjelent egy idősebb asszony és kíváncsian a két vevőre bámult.

– A tojás öt fontba kerül! – ismételte meg Mr. Cave, de hangja most már idegesen megcsuklott.

A fiatalember egészen idáig nem szólt egy árva szót sem, csak Cave-et figyelte állhatatosan. Most megszólalt:

– Adja meg az öt fontot.

A pap ámulva pillantott rá, vajjon nem tréfál-e, azután ismét Mr. Cave felé fordult és még jobban elcsodálkozott, amikor látta, hogy a kereskedő egészen elsápadt.

– Öt font sok pénz – mondotta a pap, de azért zsebébe nyúlt és elkezdte összeszedni pénzét. Valami két és fél fontot össze is kapart, de azután végül is társához fordult segítségért, akivel, úgy látszik, egészen bizalmas lábon állott. Ez alkalmat adott Mr. Cave-nek arra, hogy összeszedje gondolatait és a kereskedő egyszerre izgatottan magyarázni kezdte, hogy szó, ami szó, a kristály voltaképpen nem is eladó. A két vevőt természetesen nagyon meglepte ez és felelősségre vonták M. Cave-et, hogy miért nem gondolt erre azelőtt, mielőtt alkuba bocsátkozott volna. Mr. Cave zavarba jött, de makacsul kitartott amellett, hogy aznap délután nem rendelkezhetik a kristálytojás fölött, mert már előzőleg jelentkezett egy vevő, aki másnapig gondolkodási időt kért. A két vevő, abban a hiszemben, hogy Mr. Cave ezzel csak még jobban fel akarja csavarni a tojás árát, úgy tett, mintha ki akarnának menni az üzletből. Ebben a pillanatban azonban a lakás ajtaja kinyilt és belépett rajta egy kis szemű, sötéthajú, nagyon kövér asszony, aki fiatalabb és sokkal hatalmasabb volt Mr. Cave-nél. Az asszony nagyon nehézkesen mozgott és arcán a harag pírja égett.

– A kristály, igenis, eladó – mondotta határozottan – és öt font elég pénz érte. Nem tudom, mi ütött hozzád, Cave, hogy nem fogadod el az urak ajánlatát!

Mr. Cave, nagyon megzavarodva a hirtelen közbelépés miatt, szemüvege fölött ránézett feleségére és idegesen kijelentette, hogy az üzletet ő vezeti és abba nem tűr beleszólást. Hosszú vita vette kezdetét. A két vevő nagy érdeklődéssel szemlélte a jelenetet és időről időre Mrs. Cave pártját fogva szemmellátható mulatsággal, bele-beleszóltak a veszekedésbe. Cave sarokba szorítva is ragaszkodott ahhoz, hogy aznap reggel valaki meg akarta vásárolni a kristályt és ebből sehogy sem akart engedni. Végül is a fiatal keleti vetett véget a vitának azzal, hogy két nap mulva benéznek a tojásért.

– De akkor aztán ragaszkodunk az öt fonthoz – jelentette ki a pap elmenőben.

Mrs. Cave férje helyett is mentegetőzött és kijelentette, hogy az ura „néha egy kicsit különös“; azzal a két vevő eltávozott az üzletből, magára hagyva a házaspárt, hogy tovább vitatkozzanak a tojás fölött.

Mrs. Cave nem nagyon kímélte az urát. A szegény kis emberke egész testében remegve az izgalomtól, egyrészt azt vitatta, hogy van egy másik vevője is a tojásra, másrészt pedig kijelentette, hogy a kristály testvérek között is megér tíz fontot.

– Hát akkor miért kértél érte csak öt fontot? – volt rá felesége válasza.

Mr. Cave mostohalányával és mostohafiával lakott együtt, így aztán este a vacsoránál a dolgot újra megtárgyalták. Egyiküknek sem volt túlságosan jó véleménye Mr. Cave kereskedői ügyességéről, de délelőtti eljárását egyenesen őrültségnek találták.

– Szentül meg vagyok győződve arról, – mondotta tizennyolcéves mostohafia – hogy már más ajánlatokat is visszautasított.

– De öt fontot! – káltott fel felháborodva Mr. Cave mostohalánya, aki bizony már jócskán megvolt huszonhat esztendős.

Mr. Cave dadogva kezdte magyarázni, hogy üzleti dolgait ő érti legjobban, de bizony nem nagyon sikerült meggyőznie családját szavai igazságáról.

Végre is vacsoráját otthagyva, égő fülekkel, könnyekkel szemeiben kiment a szobából, hogy bezárja a boltot. Mért is hagyta olyan sokáig a kristályt a kirakatban? Ilyen őrültség! Egyre csak ez járt az eszében és sokáig nem tudott kitalálni semmit, hogyan kerülje ki a tojás eladását.

– Légy szíves, ne szólj bele üzleti ügyeimbe! – volt minden, amit Mr. Cave ki tudott nyögni.

Vacsora után mostohalánya és mostohafia kicsípték magukat és elmentek hazulról, felesége pedig felment a hálószobába, hogy egy kis szívderítő pálinka mellett meghányja-vesse magában a kristály eladásának dolgát. Mr. Cave az üzletbe ment és órákon át ott maradt, hogy – mint feleségének magyarázólag mondotta – az aranyhalmedence körül szikladarabokat helyezzen el nagy művészettel, valójában pedig, hogy legbensőbb szive vágyát kielégítse, amiről majd később szólunk részletesebben.

Másnap reggel Mrs. Cave észrevette, hogy a kristály eltünt a kirakatból és egy halom ócska halászkönyv mögött van elrejtve. Az asszony nem szólt semmit, hanem fogta a tojást és a kirakat legfeltünőbb helyére tette.

A nap nagyon komoran telt el. Mr. Cave – ha ugyan lehetséges volt – még szórakozottabbnak mutatkozott, mint rendesen és határtalanul ideges volt mindenkivel. Délután, amikor felesége szokása szerint lefeküdt aludni, a kristályt ismét bevette a kirakatból.

Másnap Mr. Cave-nek el kellett mennie egy iskolába, ahol az igazgató a természetrajzi szertár számára egy kitömött cethalat akart vásárolni és távollétében Mrs. Cave gondolatai ismét a kristályra terelődtek. Mrs. Cave már szépen beosztotta magának az öt fontot, amit a kristályért fognak kapni és a vásárlandó tárgyak között első helyen egy zöld selyemruha, második helyen pedig egy richmondi kirándulás szerepelt. Ebben a pillanatban megszólalt az üzletajtó fölött a csengő. A látogató csak azt jött bejelenteni, hogy már nincsen szüksége azokra az élő békákra, amelyeket két nappal előbb rendelt. Mrs. Cave-et nem nagyon érdekelte férje üzleteinek ez a csoportja, igy az egész dolog hidegen hagyta, de tekintete önkénytelenül is a kirakatra tévedt, hogy gyönyörködjék a selyemruhát és kirándulást jelentő kristályban.

Legnagyobb meglepetésére a kristály eltünt a kirakatból!

Első dolga volt félretolni a halászkönyveket, amelyek mögé előző nap rejtette férje a tojást, de a kristályt ott sem találta és hiába forgatta fel a következő félóra alatt az egész üzletet, sehol sem akadt a kristály nyomára.

Amikor Mr. Cave negyedkettőkor hazajött a cápaügyének letárgyalása után, a boltot a legnagyobb rendetlenségben találta. Felesége négykézláb mászkált a pult alatt és a preparáló szerek között kutatott a kristálytojás után. Dühösen támadt neki férjének, amikor belépett az üzletbe és egyenesen azzal vádolta, hogy bizonyosan „ő dugta el“.

– Mit dugtam el? – kérdezte Mr. Cave.

– A kristályt!

Mr. Cave-et szemmelláthatólag nagyon meglepte ez a kijelentés és gyorsan a kirakatablakhoz sietett.

– Nincsen ott? – kérdezte. – Jóságos Isten! Mi történhetett vele?

A hangok hallatára kinyílt a lakás ajtaja és belépett a boltba Mr. Cave mostohafia, aki alig egy-két perccel Mr. Cave előtt jött csak haza és vadul káromkodni kezdett. A fiu egy ócskabútorkereskedőnél volt alkalmazásban, szemben, az ucca túlsó oldalán, de hazajárt ebédelni és most dühöngött, hogy még mindig nincs az ebéd az asztalon.

Amikor azonban meghallotta, hogy a kristály eltünt, megfeledkezett ebédjéről, mindenről és haragja most már anyjáról mostohaapjára terelődött. Először persze mindketten azt hitték, hogy Mr. Cave „dugta el“ a tojást, de Cave erélyesen tagadta, hogy bármit is tudna a kristály sorsáról, sőt odáig ment, hogy végül is először feleségét, azután mostohafiát vádolta azzal, hogy magukhoz vették a kristályt. Ezzel nagyon éles és nagyon helyes vita vette kezdetét, melynek az lett a vége, hogy Mrs. Cave hisztériás görcsökbe tört ki, a mostohafiú pedig egy félórával később ment be az üzletbe aznap délután.

Este a dolgot ismét megtárgyalták Mr. Cave mostohalányának jelenlétében és a vacsora azzal végződött, hogy Cave hangosan bevágva maga mögött az ajtót, visszavonult a boltba. A család többi tagjai Cave-ről távollétében még a keresztvizet is leszedték, azután hozzáláttak a ház átkutatásához.

Másnap a két vevő ismét jelentkezett. Mrs Cave könnyek között fogadta őket és bőbeszédűen elmesélte, hogy ember el nem tudja képzelni, mit kellett neki szenvednie Cave-től házasságuk alatt… Nagynehezen végre kinyögte, hogy a tojás érthetetlen módon eltünt. A pap és barnabőrű társa csendesen egymásra nevettek és kijelentették, hogy „valóban nagyon különös“. Amikor Mrs. Cave a mosolyon felbátorodva hozzákezdett élettörténete elbeszéléséhez, ki akartak menne a boltból. Mrs. Cave még nem adta föl a reményt, hogy megtalálja a tojást, éppen ezért elkérte a pap címét, hogy az esetben, ha mégis előkerülne a kristály, tudathassa vele. A pap készséggel átnyujtotta névjegyét, de ugy látszik a kártya később valahogy elkallódott és Mrs. Cave sehogyan sem tudott visszaemlékezni a megadott címre.

Estére a Cave-család tagjai annyira kimerültek a kutatásban, hogy a vacsora fáradt csöndben zajlott le.

Egy ideig nagyon feszült volt a hangulat a Cave-családban, de miután sem a kristály, sem a vevők nem bukkantak fel többé, az egész dolog lassan-lassan feledésbe ment.

Nos, őszintén szólva be kell vallanom, hogy Mr. Cave hazudott, mert nagyon is jól tudta, hogy a kristály hol volt. A tojás Mr. Jacoby Wace segédorvos szobájában rejtőzött a Szent Katalin-kórházban Ott állott egy asztalkán, fekete bársonnyal letakarva, egy üveg amerikai whisky mellett.

A részleteket is, amelyeknek alapján ez a történet íródott, Mr. Wace mondotta el. Cave a kristályt a kórházba a cápa üres gyomrába rejtve csempészte, másnap, hogy a pap és a sötétbőrü fiatalember meg akarták venni. Könyörögve kérte a segédorvost, hogy rejtse el néhány napig számára. Mr. Wace egy ideig habozott. Barátsága Cave-vel egy kicsikét különös volt. A fiatal orvos nagy előszeretettel tanulmányozta a ritka embertipusokat és az öreg ritkaságkereskedőt nem egyszer hívta meg vacsora után egy egy pohár borra magához, hogy Cave kifejthesse mulatságos felfogását az életről általában és feleségéről különösen. Mr. Wace ismerte Mrs. Cave-et is, mert néhányszor előfordult, hogy Mr. Cave nem volt olyankor odahaza, amikor az orvos beszólt érte a ritkaságboltba. Wace ilyenformán tudott azokról az állandó nézeteltérésekről is, amelyek Cave és felesége között mindennaposak voltak, így alaposan mérlegelve a dolgot, úgy határozott, hogy a kristálynak menedéket ad. Mr. Cave megígérte, hogy majd később részletesen elmondja, miért ragaszkodik olyan nagyon a tojáshoz, de annyit már az első alkalommal is elárult, hogy víziókat látott benne.

Még aznap este ismét felkereste Mr. Wacet s egy bonyolult történetet adott elő neki. A kritályt egy sor más furcsasággal együtt vásárolta meg egy másik ritkaságkereskedő tárgyainak árverésén és miután fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az értéke, tiz shillingre írta ki az árát. Hónapokon keresztül állott a kirakatban ezen az áron a tojás, de nem akadt rá vevő és már éppen arra gondolt, hogy leszállítja az árát, amikor különös felfedezésre jutott.

Akkortájt nagyon rossz volt az egészségi állapota – nem szabad elfeledni, hogy a későbbi események során is állandóan gyöngülőben volt Mr Cave fizikai ereje – és nagyon elkeserítette felesége és mostohagyerekei rossz bánásmódja. Mrs. Cave hiű, képzelődő, szívtelen asszony volt, aki egyre mértéktelenebbül adta át magát az alkoholok örömeinek, mostohalánya közönséges és goromba volt, mostohafia pedig szívből gyűlölte Mr. Cave-et és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ennek kifejezést is ne adjon. A bolt sem ment a legjobban és Mr. Wace azt hiszi, hogy időről időre bizony Cave is a pohár fenekére nézegetett.

Cave jómódú szülők gyermeke volt, gondos nevelésben is részesült, igy aztán a folytonos gondok és bajok nyomán melankólia és álmatlanság köszöntött rá időnek előtte. Nem akarta megzavarni családja éjszakai nyugodalmát, így az álmatlan hajnalokon Cave csöndesen felkelt a felesége mellől és vándorolni kezdett a házban. Egy ilyen alkalommal egy szép augusztusi hajnalon, ugy három óra tájban, véletlenül a boltba tévedt.

A piszkos, kis üzletben koromsötét volt, kivéve egyetlen pontot, ahonnan szokatlan csillogás ütötte meg szemét. Közelebb lépve, észrevette, hogy a fény a kristálytajásból sugárzik. A redőny hasadékán keresztül vékonyka fénysugár esett a tojásra, és egész belsejét fénnyel árasztotta el. Mr. Cave-nek feltünt a dolog, mert ellenkezett az optika minden szabályával, amint azt fiatal korában tanulta. Azt értette, hogy a kristály visszaveri a sugarakat és hogy belsejében egy közös gyujtópontban találkoznak a sugarak, de ez a szétszórt fény ellentétben állt fizikai tudásával.

Egészen közel lépett a kristályhoz, belekukucskált és azzal az érdeklődéssel, amelyet gyerekkorában árzett a kutatások iránt, mindenfelől vizsgálni kezdte a különös tüneményt. Legnagyobb bámulatára a fény nem maradt egy helyben a tojas belsejében, hanem ide-oda táncolt benne, mintha csak a tojás belül üres lenne és belül valami fénylő gáz gomolyogna. Amint ide-oda járkált a tojás körül, hogy különböző szemszögekből vegye szemügyre, egyszerre azt vette észre, hogy bár a fénysugár és a kristály közél állott, azért a kristály továbbra is fényesen ragyogott. Ezen egészen elbámulva, fogta a kristályt, elvitte a fény útjából és a bolt legsötétebb sarkába állította A tojás még vagy négy-öt percig világos maradt, azután lassan-lassan elsötétedett, majd egészen kialudt. Ismét visszatette a vékonyka napsugárba és a kristály pillanat alatt újból ragyogni kezdett.

Legalább idáig Mr. Wace mindenben megerősíti Mr. Cave figyelemreméltó történetét. Ő maga is ismételten a fény felé tartotta a kristályt és utána a tojás koromsötét szobában is még percekig világított. Mindazonáltal úgy látszik, hogy a kristály sugárzása egészen különös lehetett és nem minden szem látta egyformán, mert például Mr. Hardinger egyáltalán képtelen volt bármiféle tüzet is észrevenni benne. De maga Mr. Wace is Mr. Cavehez viszonylag sokkal-sokkal kevesebbet látott ebből a sugárzásból, sőt még Mr. Cave maga sem mindig egyformának látta a fényt, amelyet a kristály magából kisugárzott: ha gyönge és kimerült volt, ez a különös képessége egyszerre megsokszorozódott.

A kristály sugárzása mingyárt kezdettől fogva különös lenyügöző hatással volt Mr. Cavere és köteteknél többet beszélt a szegény ember elhagyatottságáról az a tény, hogy teremtett léleknek nem szólt egy szót sem rendkívüli megfigyeléseiről. Úgy látszik, odahaza, a Cave-családban, olyan atmoszféra uralkodhatott, hogy a boldogság elárulása egyértelmű lett volna annak elvesztésével. Mr. Cave megfigyelte, hogy amint a hajnal közeledett és a napvilág erősödött, a kristály egyszerre elvesztette tündöklését és volt idő, amikor csak az éjszaka kellős közepén, a bolt legsötétebb sarkaiban láthatott belőle valamit.

Mr. Cave hamarosan rájött arra, hogy ha azt az öreg fekete bársonydarabot, amellyel az értékesebb tárgyakat szokta éjszakára letakarni, a fejére borította, nappal is megfigyelhette a kristály belsejében tündöklő mozgást. Végtelenül vigyázott, hogy a felesége ne találjon így rá és csak délutánonként merte elővenni a tojást, amikor felesége ebédutáni álmát aludta, de még ekkor is a pult alá bujt mindig.

Egy szép napon, amint a kristályt ide-oda forgatta kezében, valami egészen különöset vett észre benne. Felbukkant és már el is tünt, mint a villámlás, de ezalatt a másodperc alatt úgy rémlett neki, mintha a kristály belsejében egy tágas és idegen más világ bukkant volna fel és amint most lázas izgalommal ismét ide-oda forgatta a kristályt, a látomány még egyszer előbukkant.

Fölösleges és fárasztó is volna itt még egyszer leírni Mr. Cave hosszú kisérletezéseit, hiszen az eredmény magában véve is eleget mond: hogy ha a kristály belsejébe a beeső fénysugártól mintegy 107 fokos szög alatt tekintett be, egy kiterjedt és különös tájék képe tünt fel abban. A kép egyáltalán nem volt álomszerű, sőt nagyon is valószerű benyomást keltett és mennél tisztább volt a fénysugár, annál kézzelfoghatóbbnak látszott, Mozgó kép volt, amennyiben lassan és kiszámítottan különböző tárgyak mozogtak benne.

Mr. Cave leírása – mint arról Mr. Wace biztosít – nagyon részletes és pontos volt és teljességgel hiányzott belőle minden olyan túlzás, ami hallucinációra látszott volna mutatni. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy Mr. Wace hiába próbálkozott számtalanszor a a kristály belsejében felfedezni mindazt, amiről Mr. Cave beszélt neki; minden kísérlete hiábavaló maradt.

A kép, amely Mr. Cave elé tárult, változatlanul mindig ugyanazt a kiterjedt síkságot mutatta és úgy tünt föl előtte, mintha tekintélyes magasságból pillantott volna le rá, mintha csak valami torony vagy árboc tetején állott volna. Keleten és nyugaton nagy távolságban a síkságot hatalmas vöröses sziklák határolták és a sziklás folytatódtak észak és dél felé is – Mr. Cave a csillagok segítségével még az égtájakat is meg tudta határozni látományában –, de északon és délen lassan elvesztek a messzeségben. Mr. Cave a keleti sziklasorhoz állott közelebb és első látománya alkalmából a nap éppen akkor bukkant ki a hegyek fölött. Odalent, az árnyékban, bizonytalan alakú élőlények sokasága nyüzsgött és az öreg ritkaságkereskedő először madaraknak nézte őket. Egészen lent a síkság közepén épületsor vonult, de nem tudta tisztán kivenni az apróbb részleteket, mert ahhoz túlságosan messze volt tőlük. Különös alakú fákat is látott, sötét, mohazöld és ezüstösen csillogó szürke levelekkel, amelyek egy széles és csillogó csatornát szegélyeztek. Egyszerre egy hatalmas, pompás színekben ragyogó valami röpült át a képen, de Mr. Cave csak villámlásszerűleg figyelhette meg az eseményeket, annyira remegtek az igalomtól a lábai.

Legközelebbi látománya alkalmából, amely több mint egy hét mulva következett csak be, miután hiába kísérletezett ez alatt a hét alatt ismét megtalálni a képet, egészen más szemszögből látta a völgyet. A kép egészen más volt, de ő csodálatosképpen meg volt győződve arról, – amiben különben későbbi megfigyelései is megerősítettek, – hogy a különös világra most is pontosan ugyanarról a helyről tekint alá, ha mingyárt más irányba nézett is. A nagy épületek hosszú homlokzatsora, melyeknek előzőleg csak a tetejét látta, most más perspektívából látszott, így jobban megfigyelhette a részleteket. A házak előtt szokatlanul hosszú és nagy arányokban épített terrasz vonult végig és szabályos távolságokban rendkívül magas és mégis kecses árbocok meredeztek a magasba, s azok tetején apró, csillogó tárgyak voltak, amelyek visszaverték a lenyugvó nap sugarait. Mr. Cave eleinte nem tulajdonított túlságosan nagy jelentőséget ezeknek a csillogó tárgyaknak és csak akkor ébredt a tudatára, hogy tulajdonképpen mik is lehetnek, amikor később Mr. Wacenek elmesélte vízióját.

A terrasz alatt gyönyörű virágok pompáztak és a dús gyeppázsiton bizonyos testes teremtményeket vett észre, amelyek nagyon hasonlítottak a bogarakra, de azoknál sokszorta nagyobbak voltak. A gyeppázsiton túl rózsaszínű út vonult és az út tulsó oldalán, pontosan a sziklákkal párhuzamosan, éles, tükörszerűen csillogó víz terült el.

Az eget hatalmas madarak csapatai lepték el, amint gyönyörű íveket írtak le szálltukban és a folyó tulsó oldalán pompásnál pompásabb színes épületek emelkedtek, melyek között moha és hinárszerű fák állottak. Egyszerre valami ismételten keresztülcsapdosott a képen, mintha csak valami drágaköves legyezőt lengettek volna meg, vagy pedig szárnyak vertek volna és hirtelen egy arc, vagyis helyesebben szólva egy arc felső fele tünt fel a kristályban. Egy hatalmas szem közeledett veszedelmesen Mr. Cave szeméhez, mintha csak valaki a kristály tulsó oldalára tapasztotta volna szemét. Mr. Cave-t annyira megrémítette ennek a szemnek a valószerűsége, hogy hirtelen visszakapta fejét és a kristály mögé nézett, hogy megnézze, ki űz vele tréfát. A figyelése annyira lekötötte, hogy egészen megdöbbent, amikor a kis bolt hűvös sötétjében teljesen egyedül találta magát, de mialatt körülnézett, a kristály fénye kialudt.

Ezek voltak Mr. Cave első megfigyelései. Elbeszélése csodálatosképpen igen aprólékos volt és minden részletre kiterjedt. Az első perctől kezdve annyira lekötötte a kis öreg emberke minden érdeklődését a különös kristály, hogy szórakozottan, semmivel sem törődve, látta el napi teendőit és valósággal leste a pillanatot, amikor ismét a kristály megfigyelésére fordíthatja idejét. Alig néhány nappal első látománya után jelent meg a két vevő az üzletben, így érthető, hogy az öreg úr kétségbeesése nem ismert határt, mint ahogy azután nem ismert határt öröme sem, amikor nagynehezen sikerült a kristályt megmentenie az eladatás veszélyétől.

Amíg a felfedezés csak Mr. Cave titka volt, egyszerű csoda maradt, miután azonban Mr. Wace tudományos kutatásokkal foglalkozott és szerette mindennek az okát felderíteni, abban a pillanatban, amikor a kristály hozzá került és Mr. Cave elmondta különös történetét, rendszeresen kezdett foglalkozni a dologgal, annál is inkább, miután ő maga is megfigyelte a kristály különös foszforeszkálását a sötétben. Mr. Cave minden este úgy félkilenc tájban elment a kórházba Mr. Wacehez és féltizenegyig ott maradt, sőt vasárnap még délutánonként is megjelent a kis laboratóriumban, ahol Wace a kristályt elrejtette.

Wace kezdettől fogva pontos feljegyzéseket készített és neki köszönhetjük, hogy ma már pontosan tudjuk, milyen szög alatt kellett a kristályba belenézni, hogy a látomány előtünjék. Ő készítette azt a dobozt is, amelyben a kristályt tartották és amelynek belsejébe csak egy hajszálvékony nyíláson szüremlett egy vékony fénysugár és ő készítette el fekete pamutszövetből azt a zsákot is, amelyet Cave a fejére húzott, amikor a kristályba nézett. Ez persze lényegesen megkönnyítette a megfigyelést, úgyhogy most már Cave a völgyet abból a szemszögből vehette megfigyelés alá, amelyikből éppen akarta.

Ilyenformán most már pontosan le tudjuk írni, milyen is volt az a különös világ a kristály belsejében. Cave tisztán és világosan látta, hogy mi játszódik le odabent. Cave elmondta, mit látott és Wace – aki diákkorában elsajátította, hogy kell a sötétben gyorsírással feljegyzéseket készíteni – nyomban papírra vetette a megfigyeléseket. Ha a kristály fénye kialudt, úgy visszatették a dobozba, rácsukták a fedelet és meggyujtották a lámpát, azonfelül Wace egész sor kérdést intézett Cavehez, megfigyeléseinek azokra a részleteire vonatkozólag, amelyek nem tetszettek előtte teljesen szabatosaknak.

Cave figyelme hamarosan azokra a madárszerű teremtményekre terelődött, amelyeket oly sűrűn látott előző látományai alkalmával. Első megfigyeléseitől eltérőleg, sokáig azt tartotta róluk, hogy holmi nappali denevérek lehetnek, majd különös módon azt kezdte hinni, hogy talán cherubok. A furcsa teremtmények fejei gömbölyűek voltak és hihetetlenül hasonlítottak az emberi fejhez. Hamarosan kiderült, hogy az egyik teremtmény szeme volt az, amely úgy megijesztette Mr. Cave-et második megfigyelésénél. Hatalmas, ezüstös szárnyaik voltak, amelyeket nem borított toll és amelyek úgy csillogtak, mint a frissen ölt hal pikkelyei. A szárnyak nem voltak olyanok, mint általában a madarak szárnyai szoktak lenni, vagy a denevéreké, hanem mint Mr. Wace megtudta, a szárnyakat domború bordák feszítették ki. (Legjobban talán a lepkék szárnyaira hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy a bordák ívesen kifeszítették őket.)

A különös teremtmények teste aránylag kicsi volt és közvetlenül szájuk alól különös csápszerű nyúlványok ereszkedtek alá. Bámilyen különösnek is tünt fel eleinte Mr. Wacenek, végül is nem vonhatta kétségbe, hogy ezek a különös teremtmények voltak a majdnem egészen emberi palotasorok és a gyönyörű kertek urai. Mr. Cave sok más furcsasággal együtt azt is megfigyelte, hogy a házaknak nem voltak ajtajai, hanem csak nagy, gömbölyű ablakaik és a furcsa teremtmények ezen jártak ki és be. Amint röptükben elérkeztek az ablakokhoz, kinyujtották csápjaikat, megálltak rajtuk, egészen szorosan összehajtogatták szárnyaikat, azután beugrottak a szobába. De ezeken kívül a völgyben még temérdek aprószárnyú, dongószerű teremtmény és pompás színekben csillogó, óriási szárnytalan bogár is repkedett. Az utakon és a terraszokon ezenkívül még sok nagyfejű és a szárnyas teremtményekhez mindenben teljesen hasonló különös lény is mászkált hosszú csápjain össze-vissza.

Már említettük, hogy a terrasz árbocain apró csillogó tárgyak állottak és Mr. Cave egy este rájött, hogy ezek a csillogó tárgyak éppen olyan kristályok, amilyenbe ő kukucskált. Időről időre egyik-másik szárnyas teremtmény odarepült valamelyik kristályhoz és szárnyait becsukva, csápjaival az árbocba megkapaszkodva, egy ideig feszült érdeklődéssel – néha tizenöt percig is tartott egy-egy ilyen megfigyelés – szemlélte, hogy mi játszódik le a kristály belsejében. Hosszas vizsgálódások után Mr. Wace és Mr. Cave rájött, hogy a kristály, amelybe Cave belenézett, a terrasz legvégén álló árbocon állott és hogy legalább egy alkalommal annak a másik világnak egy teremtménye Mr. Cave arcába bámult, mialatt megfigyeléseit végezte.

Ennyit ennek a nagyon különös történetnek a kétségbevonhatatlan tényeiről.

Ha csak nem akarjuk feltételezni, hogy az egész történetet Mr. Wace találta ki, egy-két dolognak feltétlenül hitelt kell adnunk és pedig, hogy Mr. Cave kristálya vagy két világban volt egyidejűleg és mialatt az egyikben ide-oda cipelték, a másikban állandóan egy helyben maradt, ami kétségkívül lehetetlennek látszik, vagy pedig, hogy a kristálytojásnak valami különös összefüggése volt a másik, tökéletesen hasonló kristállyal, amely a másik világban volt.

Úgyhogy ami megfelelő körülmények között az egyikben látható volt, azt a másikban is látni lehetett és fordítva. Ma még nem tudjuk a módját, hogyan lehet két kristályt ilyen összefüggésbe hozni, de mai tudásunk mégis csak elég már ahhoz, hogy ne vonjuk kétségbe: az ilyen dolog valóban lehetséges. Wace is, jómagam is, meg vagyunk győződve arról, hogy valóban ilyen összefüggésnek kellett lennie a két kristály között…

És vajjon hol lehetett ez a másik világ? Mr. Wace nagy tudása hamarosan fényt derített erre is. Napnyugta után a másik világ égboltja hamarosan elsötétült és csakhamar feltüntek a csillagok. Ugyanazok a csillagok ragyogtak a másik világban is, ugyanazokban a konstellációkban, mint innen, a földről nézve. Mr. Cave felismerte a Fiastyúkot, a Pleiadokat, az Aldebarant és a Siriust, úgyhogy kétségtelen volt, hogy a másik világ is a naprendszerhez tartozik és alig néhány százmillió kilométerre a miénktől. Ezen az alapon Mr. Wace megállapította azt is, hogy éjjel az égbolt odaát sokkal kékebb volt, mint minálunk és hogy a nap valamivel kisebbnek látszott. És éjszaka két hold kelt föl az égbolton!

– Egészen olyanok, mint a mi holdunk, csak sokkal kisebbek és másképpen mozognak – mesélte Mr. Cave.

Egyikük olyan gyorsan járta útját, hogy mozgása szemmellátható volt. A két hold sohasem járt túlságosan magasan az égen, de fényük mingyárt kialudt, amint feljöttek az égboltra, ami kétségtelenül arra vezethető vissza, hogy mozgásukban maga az égitest vetett árnyékot rájuk, olyan közel jártak hozzá. Ezek a megfigyelések, bár Mr. Cave semmit sem értett a csillagászathoz, mindenben megfeleltek annak, amit az asztronómia a Marsról tanít. Valóban, egészen valószínű, hogy Mr. Cave, a kristályba nézve, a Mars bolygót és annak lakóit látta. Ha ez valóban így volt, úgy az esti csillag, amely oly fényesen tündökölt a másik világ égboltján, nem volt egyéb, mint a mi Földünk.

Egy ideig a Mars-lakók – ha ugyan tényleg Mars-lakók voltak – úgy látszik, nem vették észre, hogy Mr. Cave figyeli őket. Egyszer-másszor ugyan belekukucskáltak a kristályba, de azután gyorsan továbbálltak egy másik árbochoz, mint hogyha nem lettek volna megelégedve a látvánnyal. Így aztán Mr. Cave nyugodtan szemmel kísérhette a különös szárnyas lények életét, anélkül, hogy bármi is zavarta volna szemlélődésében és beszámolói – jóllehet egy kicsit elmosódottak és szakadozottak voltak is – még mindig nagyon szuggesztív benyomást gyakoroltak Wace-re. Képzeljék csak el, hogy egy marsbeli megfigyelőnek milyen látványban lehetett része, ha hosszas előkészületek és szemfárasztó figyelés után egy magas templomtoronyból letekint London uccáinak nyüzsgő életére!

Mr. Cave nem tudta megmondani, vajjon a szárnyas Mars-lakók ugyanazok voltak-e, akik a terraszokon és a sétautakon járkáltak és hogy vajjon ezek is tudtak-e szárnyakat csatolni vállaikra? Többízben is látott bizonyos ügyetlen kétlábúakat, amelyek talán legjobban még a majmokra hasonlítottak. Ezek a lények fehérek és szinte teljesen áttetszőek voltak. Mr. Cave látta, amint ezeknek a különös lényeknek egy csoportja egyszer vadul menekült az utánuk ugrándozó gömbölyűfejű Mars-lakók elől. Az egyik Mars-lakónak mégis sikerült hosszú csápjaival egyet közülük elfognia, de ebben a pillanatban a kép elhomályosult és Mr. Cave sötétben maradt.

Egy más alkalommal szörnyű dolog tünt föl az egyik sétaúton, amelyről Mr. Cave eleinte azt hitte, hogy valami óriási bogár, de amint egyre gyorsabban közeledett a csatorna felé, Cave rájött, hogy hallatlanul bonyolult szerkezetű, fényes fémből készült gépezet. Amikor újból belepillantott a kristályba, hogy ismét szemügyre vegye a különös szerkezetet, addigra már eltünt a házak mögött.

Egy idő mulva Mr. Wace-szel elhatározták, hogy magukra vonják a Mars-lakók figyelmét és a legközelebbi alkalommal, amikor az egyik Mars-lakó különös szeme ismét odatapadt a kristályhoz, Mr. Cave fölkiáltott, félreugrott, fölcsavarták a villanyt és vadul gesztikulálni kezdtek, mintha csak jeleket akarnának adni. Amikor azonban Mr. Cave ismét belenézett a kristályba, a Mars-lakó már eltünt.

Idáig jutottak a megfigyelésekkel november elsején, amikor Mr. Cave úgy kezdte érezni, hogy családja gyanúja a kristályt illetőleg teljesen elült és ettől kezdve a tojást ide-oda vitte magával, hogy ha arra akár éjjel, akár nappal alkalma adódna, beletekinthessen. Mr. Cave életében most már szemmelláthatólag a kristálytojás játszotta a döntőszerepet.

Decemberben Wace minden idejét lefoglalták a közeledő vizsgák, így aztán egy hétre felfüggesztették a megfigyeléseket és tíz vagy tizennégy napig – Wace nem egészen bizonyos ebben – nem találkozott Caveval. Amikor túlesett a vizsgákon, Wace első dolga volt, hogy fölkeresse Cave üzletét, de amikor a ház elé jutott, észrevette, hogy a redőnyök le vannak húzva. Kopogott az ajtón és a mostohafiú lépett eléje gyászruhában. Azonnal kihívta Mr. Cave-et, aki olcsó, de mégis pompázó özvegyi gyászban sietett eléje. Mr. Wacet nem nagyon lepte meg, amikor az asszony elmondotta, hogy Cave meghalt és már el is temették. Bőségesen ömlött az özvegy ajkáról a szó, de végül is Mr. Wace mégis csak megtudott egyetmást Cave halálának körülményeiről. A kis, öreg régiségkereskedőt az utolsó találkozásukat követő reggel holtan találták a boltban és jéghideg kezeiben még mindig ott szorongatta a kristályt. Arcára mosoly ült – mondotta Mr. Cave – és egy bársony rongy feküdt a lábainál. Már öt-hat órája halott lehetett, amikor rábukkantak.

Wace-t nagyon megrendítette az öreg úr halála és keserű szemrehányásokat kezdett tenni magának, hogy nem vigyázott jobban Cave egészségére. De főérdeklődése azért mégis a kristályt illette. Óvatosan kérdezősködni kezdett a tojás sorsáról és valósággal megdermedt, amikor azt hallotta, hogy a kristálytojást eladták.

Mrs. Cave első gondolata, mialatt Cave holttestét felvitték az emeletre, mindjárt az volt, hogy tüstént ír a bolond papnak, aki öt fontot ígért a kristályért és közli vele, hogy a tojást megtalálták, de akárhogyan is kutattak lányával együtt a házban, képtelenek voltak rábukkanni a címre. Miután nem volt pénzük arra, hogy Cave-et a család méltóságát illető pompával temettessék el, egy régiségkereskedő társukhoz fordultak, aki megvette raktáruk jó részét.

Ezek között volt a kristálytojás is.

Mr. Wace néhány banális vígasztaló szó után, amelyeket talán egy kicsit felületesen is mormolt el, tüstént ennek a régiségkereskedőnek a boltjába sietett, de itt az a hír várta, hogy a kristálytojást már eladták egy magas, szürkeruhás, sötétképű úrnak. Ezzel ennek a különös – és legalább, ami engem illet, nagyon is szuggesztív – történetnek hirtelen vége is szakad. A régiségkereskedő nem tudta megmondani, hogy ki volt a szürkeruhás, sötétképű idegen és nem is vette annyira szemügyre hogy személyleírást tudott volna róla adni. Wace ugyan jó darabig reménytelen keresztkérdések alá fogta a kereskedőt, de végül is ráeszmélt, hogy minden hiába és minden szétfoszlott, mint egy álom. Hazament lakására és csodálta még azt is, hogy íróasztalán ott látta a feljegyzéseket, amelyeket Cave megfigyeléseiről készített.

A dolgoknak ez a fordulata természetesen nagyon leverte és elcsüggesztette Wace-t. Elment másodszor is a régiségkereskedőhöz, majd hirdetéseket adott föl a legkülönbözőbb ujságokban, amelyekben a kristálytojás után érdeklődött. Wace megírta a történetet és be is küldte néhány lapnak, de a szerkesztők azt hitték, ostoba tréfáról van szó, így megkérték, hogy fontolja meg jól a dolgot, mielőtt leadnák a történetet, mert – sajnos – olyan kevés tanubizonyság szól mellette, hogy egy ilyen különös elbeszélés nagymértékben veszélyeztetné a tudományos hírnevét.

Közben Wace dolga is nagyon megszaporodott, így aztán pár hónap mulva feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja a tojást és azóta valóban nem is bukkant elő a kristály. Időről-időre persze Wace – mint maga mondotta nekem – valósággal a haját tépi dühében a kristály eltűnése fölötti elkeseredésében és legfontosabb dolgát is otthagyva, sorra járja a ritkaságkereskedőket abban a reményben, hogy mégis csak nyomára bukkan a tojásnak.

Hogy előkerül-e valaha is a kristály, vagy sem, ma persze igazán nem lehetne megmondani, de ha a vevője ritkasággyűjtő lett volna, úgy feltétlenül tudomást kellett volna szereznie a régiségkereskedő útján arról, hogy Wace milyen lázasan kutat a kristály után. Wace megtalálta Mr. Cave lelkészét és a társaságában levő „keleti urat“ is, akiről kiderült, hogy jávai herceg. A herceg a tojást csak merő kíváncsiságból és különcködésből akarta megvenni és azért ragaszkodott annyira a kristály megszerzéséhez, mert látta, hogy Cave semmi áron sem akar tőle megválni.

Könnyen lehetséges, hogy Cave halála után a kristályt egyszerűen olyasvalaki vásárolta meg, aki minden, csak nem ritkasággyűjtő és így a kristálytojás – könnyen lehetséges – talán nincsen száz méternyire sem tőlem, valamelyik szomszédos lakásban, ahol a kopott szalón díszét képezi talán, vagy mint papírnyomó hever egy íróasztalon, anélkül, hogy bárkinek is tudomása volna csodálatos tulajdonságairól. Bevallom, ez a föltevés volt a főoka annak, hogy az egész történetet megírtam, mert azt reméltem, hogy így talán felhívom tulajdonosa figyelmét arra, milyen érték van a kezei között.

Szerény véleményem szerint a kristályt illetőleg Wace-nak igaza van és én is azt tartom, hogy a marsbeli árbocon álló kristály valami kapcsolatban van Mr. Cave kristályával, ha mindjárt nem is tudom szabatosan megmagyarázni, hogy milyen is lehet ez az összefüggés. Wace is, én is, meg vagyunk győződve arról, hogy a földi kristály – valamikor, réges-régen – a Marsról került a Földre, hogy a Mars-lakóknak betekintést nyujtson életünkbe. Valószínű, hogy a többi árbocon álló kristályok párjai szintén a mi Földünkön vannak, mert semmiféle teória vagy hallucináció nem bírkózhatik meg a tényekkel.