MÁJUS 2

Főhadiszállás, május.

Gorlicénél áttörtük az orosz frontot, hatalmas és kiszámíthatatlanul nagy akczió indult meg Mackensen vezérlete alatt. Ez minden, a mit tudunk. Otthon még nem tudják. Természetes, hogy az ujságirókban minden idegszál tánczol: ezt meg kellene táviratozni. Még nem szabad. Meg kell várni a hivatalos jelentést. Ennyi küzködés után ilyen ragyogó örömhír! És hallgatni kell. Elmegyek, csavargok az utczán, kínzó érzés, hogy én már tudom és Pesten még nem tudják. Megint felmegyek a parancsnokság irodájába, kérem, hogy legalább valami olyan szöveget táviratozhassak, a miből kitűnik, hogy jó hír van. Nagynehezen megengedi a czenzura a következő táviratom továbbítását: «Legnagyobb örömömre, fájdalom, nem táviratozhatok.» Sokat ugyan ebből otthon se fognak érteni, de legalább a magam lelkiállapotán segítettem. Izgalmas nap, éjszaka virrasztás, de semmi, semmi újabb hír nem jön.

Főhadiszállás, május.

Már mindenki tud egy-egy apró részletet. Nowak úrnak, a német írónak egy magasrangú katona-ismerőse, a ki a vezérkarral utazott, a következőket mondta el arról, hogy vezérkarunk mely külsőségek közt végezte munkáját a nagy támadás napján.

Báró Conrad vezérkari főnök és kísérete a főhadiszállásról különvonaton utazott a harczok színhelyére. A különvonat egy része csupa olyan étkezőkocsiból állott, a melyet a vezérkar részére irodakocsikká alakítottak át. Az asztalokon térképek, táviró- és telefonkészülékek voltak elhelyezve, a kocsik belső falait pedig valóságos drótszövevény borította. Mialatt a vonat a harcztér felé robogott, a vezérkari főnök és a vele utazó része a vezérkarnak, térképei mellett dolgozott. Minden egyes állomáson, a hol a vonat megállott, ezt az egész táviró- és telefonszerkezetet bekapcsolták az állomás hálózatába és a vonat nem ment addig tovább, míg a vezérkar a szükséges jelentéseket meg nem kapta és a szükséges intézkedéseit táviró és telefon útján le nem adta. Ennek a távirónak és telefonnak működési sugara mintegy négyezeregyszáz kilométer volt, úgy, hogy az állomásokon álló vonat egyszerre volt összekapcsolva Bécscsel, Berlinnel és a harcztér legfontosabb pontjaival. A vezérkar Krakóba érkezve, azonnal automobilokra szállt és bejárta az egész támadó harczvonalat a Dunajec és a Biala mellett. A rengeteg automobil ragyogó napfényes időben vágtatott végig a front mögött, a hol a katonák lelkesen üdvözölték a menetet. Az ilymódon inspekcziót tartó vezérkar végtelen lelkesedésnek volt tanuja végig az egész vonalon. Német katonákat láttak a poros országúton masirozni, hosszú és keserves gyaloglás után még mindig friss erőben, a mint menetelés közben négyes szólamra énekelték az indulókat. Magyar honvédek bajor katonákkal vonultak együtt, tiroli vadászok gyalogosított halálfejes huszárokkal egyazon csoportban.

A krakói vonaton, május.

Megyünk Tarnow felé, ott még utolérjük az előnyomuló csapatokat. A vonaton jegyzem fel ezeket a dolgokat, a miket a főparancsnokság egy tisztje mesélt, a ki a harczok színhelyéről jön.

A dunajeci harczokba induló sereg végre-valahára olyan országútakon masirozhatott, a melyek galicziai viszonyokhoz képest jó állapotban voltak. Száraz időjárás tette ezt lehetővé és az emberfeletti munka, a mely az álló harczok idején a front mögött folyt. A frontra vezető széles országutakat teljes mértékben ki lehetett használni, úgyannyira, hogy volt egy út, a melyen egyszerre négy oszlopban haladhatott egymás mellett a felvonuló hadsereg. Ezt a majdnem példátlan látványt a tiszt így írja le:

– Az út szélén bosnyákok haladtak. Málhahordó lovakat vezettek, mellettük német nehéz tüzérség vonult fel. E mellett német gyalogság. E közé a három menetoszlop közé ékelődött negyediknek az autók ama hosszú sora, a mely a magyar-osztrák főparancsnokság tagjait vitte a front felé. Ritkán akadt meg ez az előre mozgó tömeg és ilyenkor is néhány percz múlva helyreállt a rend.

– Csak így történhetett, hogy a szövetséges csapatok naponta negyven, sőt némely helyen ötven kilométert haladhattak. Az autókon haladó Oberkommandó útja hatalmas táborhelyek mellett vitt el, a hol szekerek, mozgókonykák, tábori mészárszékek, sebesült-állomások, pékműhelyek, sátorkórházak és a masirozásban elfáradt katonák részére üdítőhelyek sorakoztak példás rendben.

– Majd visszafelé szállított foglyok menetével találkoztam. A foglyok négy- és ötszázas csoportokban jöttek, húsz-húsz lovas őrizete alatt. Egy kisebb csoportot mindössze két jóképű osztrák népfölkelő kísért. Ezek egyikét Frigyes főherczeg megszólította:

– Kétszázkilenczvennyolcz foglyot hozunk, – mondta a népfölkelő – de ez semmi, mert ott a másik úton tízszer ennyi jön.

– A foglyok közt sebesültek is voltak, a kik nem bírták a gyaloglást. Ezeket a foglyok vitték. Báró Conrad vezérkari főnök megszólított egy orosz tisztet, a ki azt mondta neki, hogy csupán az ő ezredéből ezer ember esett el. A fogoly tiszt azt beszélte, hogy mikor száz és száz ágyú egyszerre kezdte lőni az orosz árkokat, a katonák, kiknek parancsuk volt, hogy ne mozdúljanak helyükről, részint levették a sapkájukat, letérdeltek és imádkoztak, részint az árok falához lapúlva némán czigarettáztak.

– A foglyok közt egy tüzérségi tábornok is van. Ez a helyszinén kommandirozott két tüzérdandárt és minden igyekezetével azon volt, hogy ágyúit megmentse feléje közeledő gyalogságunktól. De csak néhány ágyút sikerült biztonságba helyeznie, a többit elvették tőle, a mely küzdelemben ő is fogságba került.

– Érdemes a feljegyzésre, hogy a nagy csatában jó szolgálatokat tettek katonazenekaraink derék zenészei. Hangszereiket trénkocsikra rakták fel, ők pedig fáradhatatlan sebesültszállítókká váltak.

*

A vonat az összelőtt Bogumilowice állomáson áll meg utoljára. In n gyalog megyünk tovább, át a Dunajecen.