PALI.
Nem ismernék önök Palit? Lehetetlen. Nos hát, meg akarják ismerni, hagyják oda az utolsó felvonás alatt a szinház nézőterét s menjenek ki a legszellősebb előcsarnokba. Ott áll Pali egy sarokban, rá lehet ismerni a vörös orráról és arról, hogy inkább ruhafogasnak, mint embernek tetszik. Pedig jól megtermett három láb magas kis ember. Ha figyelmükre méltatják a derék legénykét, a következő tárgyakat fogják nála találni: a) Egy hosszú rókamálos bundát, igen impozáns körvonalakkal. A szín és minőség bizonytalan. Valószínüleg bársony és nem lehetetlen, hogy barna. Pál úr különös nagy gonddal és szeretettel iparkodik e rengeteg ruhaszörnyet oly módon venni szárnyai alá, hogy ne érintkezzék a föld porával, amiből kitetszik, hogy az becses családi ereklye és a mamát fogja előadás után lágy meleg keblével megóvni a zimankós idő mérgétől. b) Egy óriási kávébarna nagykendőt. Hivatása, hogy Ilonka kisasszony gyöngéd vállaira boruljon hazamenet. A kisasszony ugyan lázongani fog amiatt, hogy száz meg száz ember szemeláttára magára vegye a csúf portékát; de a mama szeme egyet fog villámlani… és punktum. A lázadás le van verve. Pál úr ráteríti a kendőt a szilfid termetre. c) Egy világos kabátkát Katica kisasszony számára. Katica kisasszony ugyanis erősebb, izmosabb mint a »penészvirág« (ez Ilonka bece-neve), neki elég a hacuka is. d) Két esernyőt. e) Két pár sárcipőt, egyet a mamának, másikat a »penészvirágnak.« f) Egy…, de ez még titok. Egy csomag sült gesztenyét, mellyel meg fogja lepni szinház után testvéreit. A kisasszonyok eleinte ugyan röstelkedni fognak a Kerepesi-úton, a mozgó nép áradatában gesztenyét enni; de azután suttyomban egyik is, másik is ki fog csenni egy szemet a csomagból és titokban rózsás ajkai közt eltüntetni… tudjuk mi már azt jól!
Ami a Paliból ily túlzsufoltság mellett még kilátszik, az a következő: pufók piros arc, eleven, hamis szemek (ilyenek vannak Katicának is), szöszke selyem haj (egészen a »penészvirágé«), kikopott térdek, tintás ujjak, félrehágott cipősarkak és a bal szem alatt egy ellenséges kéz karmolásának hosszas nyoma. Meg kell adni, hogy az egész alak nagyon harcias benyomást tesz és valahol, valamelyik gimnázium osztálykönyvében sűrün szerepelhet bizonyos Pál úrfi neve clamantesek és excedálók közt. E percben azonban Pali arcán nagy megindultság, szelidség tükrözik s egész magatartása elárulja, hogy nem közönséges dolog történik családja életében.
Mert az nagy eset. Képzeljék csak! Tavaly nyáron összeesküvés keletkezett az özvegy árvaszéki ülnökné lakásában, melyben résztvettek Ilonka és Katica. Célja az volt, hogy rávegyék a mamát, vigye el őket egyszer szinházba. Hogyan, kérdik önök bizonyára, tavaly merült fel a terv és még csak most ért sikert? Oh, mert önök talán nem tudják, miféle nagy forrongás megy végbe egy szegény család körében, mikor szinházba készül. A vagyonosok, kiket fogatok, bérkocsik röpítenek a szinház csarnokához; kik akkor mennek előadásra, amikor kedvük tartja; kik gyakran már unatkozva foglalnak helyet széküken és sajnálják az elszalasztott vacsora-társaságot: nem is sejtik, hogy vannak a szinházban olyanok, kik hónapok, teljes egy év álmait látják megvalósulva, mikor a nézőtérre lépnek és hogy imitt-amott kis lakásokban még nagyon sokáig fog csengni-bongni ennek a feledhetlen estének emléke…
Ime, itt is miféle Scyllak és Charybdisek közt evezett a révig a jól szervezett összeesküvés. Először is a mama kijelentette, hogy a szinházból nem lesz semmi se.
– Varrjatok, kössetek beste lányai. No nézze meg az ember a tűzre valókat! Ráértek szinházba járni, ha férjhez mentek, ha ugyan olyan bolond uratok lesz, aki elereszt.
No de a szegény jó mamát még könnyű levenni a lábáról. Mi kell egyéb, minthogy a »penészvirág« odasimuljon az áldott asszonyság amazoni kebléhez és patyolat kezével megsimogassa tokás állát, meg hogy Katica az ő lator tekintetű szemét egy párszor kérőleg ráemelje? Még egy pár »pusztuljatok a nyakamról«, »nem viszed innen azt a hegyes orrodat«, »rávennék ezek a bűnre még a szenteket is« után megvan a koncesszió: »Jól van no, adta csuf macskái, majd összespóroljuk a jegyek árát!«
Igen ám, de ezzel a spórolással már nem lehet olyan könnyen beszélni, mint a mamával. Mert hiába, drágák a jegyek, a garasnak meg száz helye van. A kegydíj, amit a vármegye megszavazott az idő előtt elhúnyt ülnök családjának, nagyon kicsi, a száj pedig sok, aki enni kér. Hát a házbér, hát a ruha, hát a szén, fa, hát a cseléd, hát a mosópénz, hát a kéményseprő… jajjaj gyerekek, beleőszül az ember, ha rágondol is! Aztán lányok, mi nem mehetünk mindenféle helyre. Apátok oszlopos tisztviselő volt a megyénél; öregapátok vicispán a tótok közt; én meg lánykoromban a megyei bálokon táncoltam; hej lányok, az volt ám a valami, ott volt ám ami volt stb. stb.
No de hát végre együtt van a költség három körszékre. Azaz, hogy többször is együtt volt biz az, de mindig lába kelt. Először Pál úrfi iskolai könyveire ment el. Másodszor akkor, mikor a »penészvirág« megbetegedett. No de az olyan ijedelem volt, hogy nem is gondoltak sokáig szinházra, mulatságra. A harmadik eset meg egészen különös volt. Már összekuporgatták megint a költséget, már zengett a ház a készülődéstől, mikor emberek jöttek abból a faluból, ahol egykor a vicispán nagyapa lakott és templomépítésre koledáltak. A rokonság minden tagja alá volt már iratkozva, csak a szegény özvegy volt kénytelen elrejtőzni előlük. De ettől fogva a jó asszonyságnak alig lehetett szavát venni; szomoruan járt-kelt a szobában; az ételhez is csak hogy hozzá nyult. Ezt már nem lehetett elviselni. Egyszer Ilona meg Katica elfogták az utcán a kéregetőket, felvitték a lakásba és aláiratták a mamával a jegyek árát. Ők pedig megint hoppon maradtak.
Végre azonban minden kétséget kizárólag bizonyos volt, hogy »mennek«. Most aztán egy új nagy kérdés merült fel: a darab. Mert annak kell a legszebbnek lenni, amit valaha poéta kigondolt, toll leírt, szinész eljátszott, közönség megtapsolt. Istenem, de hát melyik az? Abban egyetértettek, hogy a nagy dívának benne kell lennie a darabban; de a többi részlet ködben úszott előttük. Már-már kiválasztották a megnézendőt, de akkor Penészvirág meghallotta valamelyik barátnőjétől, hogy annak a bátyja ennél is szebb darabot látott. Jaj, várjuk meg, amíg azt adják! Máskor meg Katica futott haza ilyen vészhírrel. No de ezek csak aranyszegélyű bárányfelhők voltak, melyek mosolyogva úsztak át a kis lakás derült egén. Végre megállapodtak a darabban is.
Most vette kezdetét Pál úrfi szerepe. Ő bizatott meg avval, hogy kutassa ki, melyik a legjobb hely a szinházban és váltsa meg a jegyeket. Pál úrfi e megbizatásnak vitézül megfelelt. Tudod-e, ki az a buksifejű legényke, aki már reggel nyolc órakor a szinház pénztárának ajtaja előtt didereg, holott az csak tíz órakor nyílik meg? Tudod-e ki az, aki a pénztárnyitáskor a tolongásban három hordárnak lesodorja a sipkáját, másik háromnak pedig agyontapossa a tyúkszemeit? Aki mint egy diadalmas hadvezér vonul hazafelé, zsebében a mai legjobb három körszék-jeggyel és kabátja könyökén egy újabb szakadással? Akit izgatottan les Penészvirág az ablakon s aki elé Katica százszor is kiszalad a lépcsőhöz, összerezzenve, elsápadva, valahányszor léptek kopognak alulról? Aki nemsokára ott ül méltóságosan az asztal mellett és egyfelől Katica, másfelől Penészvirág diktálja bele a jól megérdemelt honoráriumot, vagyis a túrós lepényt?
Nem más, mint Pali; ugyanaz, aki jelenleg ott áll a szinház külső csarnokában, dúsan megterhelve ruhanemüvel. Áll és figyel. Lelke odaben van testvéreinél és kis fantáziájával száz meg száz alakban elképzeli őket, amint mulatnak, kacagnak, amint kipiroslik arcuk az örömtől s feldobog szivük az édes-bús nóták gyönyörétől… Tisztán látja őket maga előtt.
Úgy lesz bizonyosan. Ilonka mindenre könnyez, Katica pedig mindenre kacag. De hogy kacag! Három gödör is képződik minden pofácskáján; a szemei pedig eltünnek egészen. A mama néha rászól Katára: »Mindjárt hazaviszlek adta lánya, ha így vihogsz!« Katica szájára tapasztja a kendőt; egy darabig elcsendesül; de aztán kimegy valamelyik komikus a szinpadra és van megint hahaha, hihihi… Ellenben Ilonka komolyan viseli magát. Nagy, sötétkék szemeivel szinte felfalja az aranyos dívát és dehogy engedne elröppeni szavaiból egyet a fülei mellett! Nem látja, hogy szinházi messzelátók irányozódnak feléje; nem hallja, hogy mögötte, előtte azt suttogják: ejnye be szép teremtés! Csak a mama morog magában: »No nézd, milyen szemtelenül bámul ide az a sok pernahajder!«
Azt hinnék persze önök, hogy Pali most irígykedik testvéreire? Éppenséggel nem. A szeme szögletében ugyan leselkedik egy szikrázó kis gnóm, mely azt suttogja neki:
– Hát igazság ez Pali, hogy amíg ők mulatnak, te itt künn hallgatod a légvonat süvítését?
Hess, kísértő! Pali nem tántorodik meg. Komolyan, kevélyen jár fel s alá a kockákon, mint ahogy illik egy olyan emberhez, aki ma fontos szerepet töltött be a családban. De hallga… Onnan belülről egy édes hang éneke csendül ki fojtottan… Pali elsápad. Ez bizonyosan a híres énekesnő! A halkan kiszűrődő ének is azt sziszegi füleibe:
– No Pali, hát te még sohasem hallottál engem?… Oh, oh… Hogy lehet az? A pajtásaid már mind ismernek, mind tapsoltak nekem… No már még se járja, hogy téged nem vittek el a szinházba… Oh te szegény Lázár!
Pali összeszorítja fogait. Azért se hallgat a lázító szavakra, azért se irígykedik! Égő szemeit a libegő gázlángokon, a rendőrök bolyhos süvegein, a szinházi szolgáknak az üvegfal mögött sikamló piros egyenruháin jártatja, csakhogy elvonja figyelmét e gondolatoktól. Néha urak jönnek ki a nézőtérről és a ruhatárban magukra veszik a téli kabátot. Az egyik dudol magában; a másik ajkain mosoly játszik; a harmadik kacagva beszél valamit kimenőben a társának, amiből Pali csak annyit hall:
– Ennek a Kassainak az orra hallatlan… hát a grimaszai!
Pali szive összeszorul. Kassai orra! Istenem, milyen lehet az? Valami csodálatos, mulatságos dolog! És ő nem láthatja… Már ez sok. Mintha egy könny szivárogna végig arcán, mintha a sok gázláng, rendőr, ruhatáros mind rezgő táncot járna körülötte. Jó, hogy vége az előadásnak és a nézők már ömlenek ki a szinházból. Ott jönnek a lányok is. Csupa fény, csupa derű az arcuk. Pali repül elébük és amíg rájuk rakja a cókmókot, ezer kérdéssel rohanja meg őket. Milyen a darab? Hogy mulattak? Jó volt-e a hely?… Igen ám, ha olyan könnyű lenne felelni! Katica ugyan beszél, amíg hazaérnek, folyton beszél, de abból egy szót sem lehet érteni. Hanem otthon, mikor kilihegik egy kissé magukat, átveszi birodalmát az emlékezés. Pitteg-pattog a hasáb a kályhában. »Penészvirág« szépen elbeszél mindent töviről-hegyire; néha közbefecseg Katica is; Pali pedig buzgón hallgatja őket s mintha csak hájjal kenegetnék.
Mikor lefekszenek, mikor a lámpa elalszik, még mindegyre folyik a mese; egyszer egyik, másszor másik ágyból hangzik fel a szó; és a ragyogó est képe átszövődik álmukba s ott folytatódik. Csak Pali hánykolódik ágyában s egyszer óriási hahotában tör ki.
– Mi az, Pali? – riadoznak fel a lányok.
Pali álmosan motyogja.
– Nincs itt? Hová tűnt? Hisz világosan láttam…
– Kit? Mit?
– Kassainak az orrát.