MARISKA.
Mariska felébredt, természetesen rosszkedvüen. Mindig rosszkedvüen ébred. A szőkehajú bábú, aki vele hált, meg a csöngetyüs bárány, aki az asztalon állva töltötte az éjt, gondba borultan nézik kis gazdasszonyukat, s vigasztalhatlanoknak látszanak, hogy ügyet se vet rájuk. Igen, az egész Mariskából nem látszik egyéb, mint egy sírásra görbült durcás szájacska.
Személyleírását még kiegészíthetjük a következőkkel: pufók arcocska, két nagy kék szem, szöszke lenhaj, 23 fog (egyet, éppen a középsőt, elvitte az egér), rózsás kövér karok és kacsók.
Különben Mariskának teljesen igaza van, hogy szivecskéjébe egy kis reggeli világfájdalmat engedett belopózni. A világ a négyéves emberrel határozottan ellenségesen bánik reggel. Minden önálló akarattól megfosztják.
Mariska például azt tartja, hogy a mosdás szükségtelen valami és meg van győződve, hogy szurtos ábrázattal is meg tudna élni. És mi történik? Az egész világ ellentétbe helyezkedik az ő életfelfogásával és kaján kárörömmel azt kiáltja:
– Mosdasd meg Mariskát! gyötörd meg Mariskát!
Tudniillik, a dadának kiáltják ezt, aki nem is késik követni a világ parancsát. Mariska átéli a szivacs és hideg víz keserveit.
Mariska véleménye szerint a fésülködés sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ember megreggelizhessék. A reggelihez elég a kávé, a zsemlye, a kanál, meg a kendő, amit az ember nyakába kötnek. De sőt ez az utóbbi sem feltétlenül szükséges, mert sokkal jobban ízlik a kávé, ha az ember leöntheti vele a ruháját. És az egész világ, amely pedig illetéktelen, mert nem négyéves, azt a tant hirdeti, hogy a reggelihez szükséges a fésű is.
Mariskát megfésülik.
De hogy visszatérjünk a ruhához, Mariska véleménye szerint a legnagyobb igazságtalanság, amit a világ egy négyéves lénnyel szemben elkövet, a ruhakérdés. Azt követelik tőle, hogy ne csak tépetlen legyen a ruhácskája, hanem, hogy mind a két harisnyája meglegyen, sőt még az egyik cipőjét sem engedik elveszteni. Ha nem volna az embernek függője, amit hébe-korba elveszthet, bizony nem lenne érdemes élni ebben a korban!
És ha még kivánná azt, hogy harisnyát, cipőt huzzanak rá. De szó sincs róla. Ő nem barátja az öltöztetésnek, sőt többnyire világosan tiltakozik is ellene, s így méltán csodálkozik a nagy emberek eszejárásán, akik mégis megvárják tőle, hogy vigyázzon a ruhájára.
Mariska, átesvén a torturákon, kibocsájtja szivéből a világfájdalmat. Hess, fekete bogár… Mariska átadja magát a nap élvezeteinek.
Ezek közt az első helyet a reggeli foglalja el. Mariska, mint egy kis királyné, egy székbe helyezkedik s teljes önérzettel várja a kávét. Az étvágy nagyban követeli jogait; lábacskái türelmetlenül dobognak; de azért nem feledkezik meg kis barátairól: a báburól s a bárányról sem. A viaszkisasszony nyakára kis asztalkendő kerül.
– Baba, jól viselje magát! Be ne piszkítsa a ruháját, mert Mariska megharagszik. Bari, te is légy szófogadó, mert jön az ördög és elvisz!
A bari olyan ostobán néz gyapjas pofájával kis gazdasszonyára, hogy abból minden jó kimagyarázható a világon. Baba is egészen csöndesnek igérkezik. Mariska meg van elégedve, s mikor a dada behozza a reggelit, az első kanál kávé ugyan Mariskáé, de a második bizonyosan a babáé, a harmadik a barié, sőt gyakran még a negyediket sem tartja meg magának a nagylelkű Mariska. Az többnyire apáé, aki az asztalnál az ujságot olvassa. A dada és a mama nem kapnak, mert hisz övék a hatalom és a kávé birodalma. Ők annyi kávét ihatnak, amennyit csak akarnak.
Ilyen módon aztán mindenki jóllakik; még a cica is jókedvüen dorombol a szék lábánál (az is kapott néhány kanállal a kávéból). Mariskának most az a kitünő gondolata támad, hogy milyen jó lenne egy kanállal megkínálni a levegőt.
A gondolatot tett követi s egy kanál tartalma szétfröccsen a levegőben… A kávé túlnyomó része apa arcába röppent, aki prüszkölve törülgeti bajszát és szakállát. Ez jó tréfa volt. Mariska sikongat örömében; a viaszkisasszony nevet gyöngyszemeivel; bari nyakán megcsendül a kis csengő; a cica a szék vállára ugrik, hogy jobban lássa a jelenetet; – és ami fő, a papa is nevet. Igy hát a dolog rendben van.
Csak a dada és a mama nem nevetnek. Azoknak külön véleményük van, sőt a mama általános meglepetésre megpacskolja azt a kezét Mariskának, amelyikkel a sikerült tréfát elkövette.
A mécses persze eltörik. Mariska sír, még pedig olyan kétségbeesetten, hogy az egész társaság meg van döbbenve. (Kivéve a mamát, meg a dadát.) De csak egy-két percig tart a búbánat és Mariska gyorsan napirendre tér felette. Azaz nem egészen, fejecskéjében tovább fűződik az eset, s egy kis bölcselkedés után a következő eredményre jut:
A mama haragszik az ő jobbkezére, mert az rosszul viselte magát. Csunya jobbkéz! Mariska jó kis leány s elhatározza, hogy többé rá sem néz a haszontalanra. Sőt ő maga is rádupláz a szegény kacsóra. (Nesze, te rossz!) Igen, de a balkéz ártatlan. Arra nem haragszik a mama. Mi lenne, ha avval próbálnók meg azt, ami az előbb oly gyászosan végződött?
És Mariska most már balkézzel föccsenti szét a kávét a semmiségbe. Tessék, igyatok ti is napsugarak, abrosz, papa szakálla… Mariska diadalmasan néz szét, hogy a hatást lesse. Ah, a hatás még gyászosabb.
Mama most már nemcsak a balkezet paskolja meg, hanem a kávét is elviteti előle. Mariska sír egy verset és igen haragos mindenre. Hogy is ne, mikor az ember manapság már azt sem tudja, melyik kezével szabad szerte föccsenteni a kávét?
A reggeli szórakozásai imigy véget érvén, következnek a többiek. A második helyet a sorban az ujjszopás foglalja el. Ez az élvezet kiadósabb mint a reggeli, mert egész nap részesülhet benne az ember és érdekesebb is, mert tiltva van. Ha rajta csipik Mariskát, sokkal terhesebb következményekkel jár, mint a kávémanipuláció, mert ez ellen már nem csak a mama, meg a dada esküdtek össze, hanem apa is, a bácsi is, a szakácsné is, az egész világ. Alig hinnék, mi történt a minap?
Mariska a konyhában volt. Egyedül, egészen egyedül! Ilyesmi már hetek óta nem történt vele. Szive lázasan dobogott, arca kipirult a gyönyörtől, lator szemei még egyszer kémlelve futottak végig a tányérok és kemence felett; – és a másik percben ujjacskája a szájában volt. Ah, ez feledhetetlen, isteni élvezet volt.
És a mama mégis megtudta. Soha sem találják ki azt, hogy ki volt az áruló? A kéményseprő, aki a kemencét tisztogatta és nem lehetett látni. A kéményseprők mindig kiállhatatlanok voltak, hátha még így viselik magukat!
De azért Mariska nem mond le az ujjszopás örömeiről. Ime, mi történik most is? A mama a szobájában fésülködik. Mariska besompolyog hozzá s a következő párbeszéd fejlődik köztük:
Mariska: Jaj, mama, mit csinált tegnap a Pista!
Mama: Mit, kis lányom?
Mariska: Az borzasztó volt, mama… jaj de furcsa… így tett… (Mariska tétovázó arcot vág, mintha nem merne belefogni a mutatványba.)
Mama: No hát, mutasd meg már, mit tett az a Pista?
Mariska: Megengeded, mama?
Mama: Meg, fiam.
Mariska: Igy ni. (A kis ujjak egyike a gyöngyfogak közé kerül. Amint kiderül a mutatványból, Pista tegnap az ujját szopta.)
Mama: Ezt tette Pista? Látod, Mariskám, milyen csúf dolog ez. Az ilyen gyerekeket szokta a Mikulás a puttonyba tenni s elviszi őket a kútba. Ott aztán szophatják az ujjukat. Te, kicsikém, ugy-e, sohasem teszed azt?
Mariska (mohón áldozva az ujjszopásnak): Én, mama, sohasem.
Mama: Tudom, hogy nekem jó leánykám van… De Mariska, vedd ki már az ujjadat a szádból; eleget láttam már, milyen utálatos fiu az a Pista. Igy. Meg vagyok veled elégedve, angyalom!
A dada, akitől az imént megugrott Mariska, megjelenik a szinhelyen s Mariska vígan szökell ki a gyermekszobába. Ám kis idő mulva szerét ejti apa szobájában is ilyen kis párbeszédre:
Mariska: Apa, tudod-e, mit csinált tegnap az a rossz Pista?
Apa: Mit, kincsem?
Mariska: Nem merem megmutatni, apa. Jaj, jaj, milyen az a Pista!
Apa: De csak hadd lássuk!
Mariska: Ezt, ni! (A mutatvány ugyanaz, ami az imént volt.)
Apa: Micsoda, irgum, birgum, makkalsó! Ezt tette Pista? No, majd összeállunk az apjával és hátrakötjük a gézenguz sarkát. Nem viszi el ám szárazon!
Mariska ilyen fifikával kimerítvén napi élvezeteinek második pontját is, egészen az ő kis országának, a gyermekszobának szenteli magát.
Sebesen röppen itt a nap. Mariskának ezer dolga van a bábuval, aki mindig rossz; s még több baja a báránnyal, aki nagyon ostoba. Szerencsére ott van a macska, az nagyon eszes teremtés és igen jól megértik egymást Mariskával.
Közben pedig fogadja látogatóit. Mindennap vizitbe jönnek hozzá piros és zöld borítékban a cukorkák. Ezekkel a kedves vendégekkel egy nagybajuszos és szakállas úr is jön, a nagybácsi; de az egészen mellékes.
A bácsi imádja Mariskát, nem tudna ellenni egy napig sem, hogy az ölébe ne ültesse s különösen nagy kedve telik benne, ha összeborzolja a szakállát. Mariska ezt szivesen megteszi, mert még nincs itt a szomszédék Pistája. Akkor a bácsi csillaga elhalványul.
Pista apró-cseprő feketeszemű legényke, egy évvel idősebb mint Mariska, és valóságos ezermester. Olyan kártyavárat tud építeni, hogy abban egy törpe király ellakhatnék az egész udvarával; s egy szájdorombon olyan furcsa nótákat fuj el, hogy Mariskának eláll a szeme-szája. Oh, az gyönyörű! Pista fujja; Mariska táncra kerekedik a bábuval; lebeg a szöszkisasszony aranysárga haja… hipp, hopp, sohase halunk meg!
Azután Pista egy kis papirhajót készít. Van rajta vitorla, zászló, az elejébe befog hat legyet s vígan indul a hajócska az Operenciás-tengerre, vagy még annál is messzebbre. Gyí, lovak, gyí! A két gyerek összebúva nézi, merre veszi útját a különös fogat. A szőkefürtös fejecske, meg a borzas fekete buksi egymáshoz tapad; a két kis pajtás karja egymás nyaka köré fonódok bizalmasan… És az öreg fali óra barátságosan beszélget le hozzájuk: tik, tak, tik, tak. Majd zöngve hirdeti az idő szállását a szobácska csöndjén át: egy, kettő, három, négy…
A kis pajtások megéheznek. A doromb elhallgat; a papirhajót felfordítják a szárnyas lovacskák; bari a kuckóba kerül. Most érdekesebb dolog foglalja el Mariskát, Pistát: a vajaskenyér, amit uzsonnára hoznak be nekik.
Kedves vajaskenyér! A Pistáé gyorsan eltűnik, mikor Mariska még alig nyult a magáéhoz. Pistát, úgy látszik nem elégítette ki a maga része, mert epedő szemmel nézi pajtásáét. Szophatná bár az ujját (ha ugyan igaz a Mariska legendája), rajta nem zsarnokoskodhatik dada, aki a sarokban köt valami százesztendős harisnyán; de ő az ujjánál ízesebbnek tartja a vajaskenyeret. A buksiban önző terv fogamzik meg:
– Mariska! hozok neked holnap egy szarvasbogarat.
Mariska csaknem elejti a kenyerét meglepetésében.
– Szarvasbogarat? – dadogja hihetetlenül.
– Igen, Mariska, két nagy szarva van és sok lába.
– És nekem adod?
– Neked, ha te is nekem adod a vajaskenyered felét.
Mariska arca elborul. A dolog komoly megfontolást érdemel. A szarvasbogár nagyértékű, csábos valami, de az ár sem megvetendő. Pista azonban ravaszul segít a dolgán:
– Ha nem adod, akkor a szarvasbogarat Esztinek viszem.
Ez hat. A kenyér kettétörik s a pajtások megosztoznak rajta.
Az aranyos percek elfutnak. Az öreg falióra beszólítja a szobába az estét; Pistát hazaviszik; a vacsorának is vége; a macska álmosan kucorog az asztal alatt, alszik a bábú, szundikál a bárány; Mariska felkivánkozik az anyja ölébe és ott összekuporodik, mint egy kis gombolyag. Arcát elönti az álom tűzpiros mámora, szemei letapadnak és édesen elalszik.
Lefektetik ágyacskájába, melléje a bábut; apa, anya lábujjhegyen jár-kel még egy darabig körötte, s a gyermekálmok édesen lebegnek fejecskéje felett. Elhozzák a kis papirhajót vitorlájával, zászlójával újra; Mariska beleül, mellé telepedik a viaszkisasszony meg a bárány, meg a nagy agancsú, soklábú szarvasbogár, s csingling, indul a hajócska. De ni, Pista is rajta van; kezében egy nagy darab vajaskenyér és uram, teremtőm, alig hinné az ember, megkínálja a felével Mariskát! A saját kenyerének a felével! Ah, mily gyönyör… Mariska első diadala! És a hajócska csöndesen ring a hullámfodrokon.