WeRead Powered by ReaderPub
Elbeszélések és tárcák cover

Elbeszélések és tárcák

Chapter 27: AZ OROSZLÁNBŐR.
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

Válogatás rövid elbeszélésekből és tárcákból, amelyek mindennapi jeleneteket és jellemrajzokat tárnak fel: kávéházi és vidéki hangulatokat, emberi vágyakat, függőségeket és anyagi kényszereket. A szövegek éles társadalomrajzzal és részletgazdag leírással mutatják be a kisemberek helyzetét, a hatalmi viszonyok és erkölcsi dilemmák keltette feszült pillanatokat, gyakran ironikus vagy együttérző hangvétellel. Formailag novellák és rövidebb impressziók váltakoznak, így a kötet a hétköznapi élet apró drámáit és humánus mozzanatait ragadja meg.

AZ OROSZLÁNBŐR.

Lord Simpson azt az ügyetlenséget követte el, hogy elkésve született. T. i. mikor az apjának már két fia volt. Az első örökölte a teljes apai vagyont, a másik kettőnek még a fönnmaradó szegénységet is kétfelé kellett osztani.

A legifjabb Simpson kapott egy villát Skócia havas hegyei közt s övé volt a tar tetőkön ugráló zerge mind, sőt a levegőben kóválygó sasokat is jogosan magáénak tarthatta. A jó levegőből is tetszés szerinti mennyiséget szivhatott egészséges tüdejébe.

Körülbelül annyi évi jövedelme volt, a mennyit bátyjaura Windsorban az udvarhölgyeknek ajándékozott virágbokrétákra elköltött.

Vagyis legidősebb lord Simpson virágárusnéja annyi jövedelmet huzott a Simpson-családtól, a mennyit maga a legifjabb Simpson-ivadék.

Beállt katonának; bátyja vett neki tiszti rangot; de nem parádés katonának készült, táncolni a királyné előtt, lovagolni fényes hadiszemléken s katonai akadályversenyeken.

Akkor állt be, mikor verekedni kellett; elment Ázsiába, megfürdött az Indus szent vizében, vadászott a Paropamizus lejtőin, korbácsolta a hindukat és ölte az afgánokat. Azután harcolt, koplalt és izzadott Afrika sivatagain, kaszabolt boereket és zulukat, fél fülét Ázsiában, három ujját Afrikában hagyta, s egypár szurás és lövés nyomát hordozta hatalmas testében.

Mikor aztán megunta azt az életet, hogy az árnyas bokrok alól nyugalom helyett a halál leskelődjék rá, s mindig azzal a kilátással hajtsa le a fejét, hogy többet sohasem emeli föl, mert orvellenség vagy mérges kigyó örökre elszenderitheti: egy rakás exotikus fegyverrel, tigris és oroszlánbőrökkel megterhelten visszatért Angliába.

Mikor a vad katona fekete arcával megjelent bátyja házánál, ez éppen egy hadiszemléről tért vissza, (kapitány volt a testőröknél) s ragyogó disz-egyenruháját ledobálta magáról.

– Hoztam neked egy oroszlánbőrt Indiából.

– Mit csinálok én vele? Szebbet veszek a Trafalgarsquare-on.

A vadember dühbe jött.

– Mit csinálsz vele? Hát majd belebujsz, ha szamárnak érzed magadat.

– Főhadnagy ur! ön nem sok udvariasságot tanult a pokol fenekén, a hol járt.

– Kapitány ur! én nem pacsulit, hanem vért szoktam szagolgatni, nem az udvarhölgyek kezét, hanem a kardom markolatát szoktam szorongatni. Nem viaszfigura vagyok, hanem katona. Nem mézeskalácsból, hanem acélból van a fegyverem.

Ezzel fogta kapitány-bátyja kardját, s kétfelé törte.

– Ne busuljon kapitány ur! majd küldök másikat a legközelebbi játékszer-kereskedésből.

– Fél jobb! Mars! – kiáltott a kapitány, s Simpson Arthur főhadnagy a bengáliai lovasezredben eltávozott.

Ilyen volt a találkozás a két testvér között.

Az oroszlánbőr azonban ott maradt.

Arthur Londonba ment, ott lakott Mary.

Ki volt Mary? Az első nő, a ki Arthurnak örök hűséget esküdött. De pap nem volt jelen az esküvőn. Csillagok és virágok látták a szerelmi kettőst. A csillagok ragyogtak, a virágok illatoztak (ezt teszik már évezredek óta), a szerelmesek csókolóztak, s örök hűséget esküvének egymásnak (ezt teszik már évezredek óta). De ah! a csillag lehull, a virág elhervad, a csók elcsattanik, s a hűség elmulik.

Arthur lóháton ment Londonba, a hol köd volt s éjszaka, mikor megérkezett. Afrika és Ázsia melegsége után borzongatta testét a hideg hazai levegő.

Másnap Maryhez ment, a ki fölugrott a kanapéról és elpirult, mikor őt meglátta. De e piruló arcot nem rejté a harcos széles keblére; zavart jelentett az, nem a szerelmes sziv örömét árulta el.

– Nézz rám, Mary. Arthur vagyok. Szeretsz még?

A leány nem felelt. Arthur feléje akart lépni, de megbotlott valamibe, a mi a diván elé volt teritve.

Egy oroszlánbőr volt.

Arthurt halálos ijedtség fogta el. Eleven oroszlán előtt sohasem érezte e félelmet.

– Kitől kaptad ezt az oroszlánbőrt?

Mary nem felelt.

– Mert ezt én lőttem Indiában s a bátyámnak ajándékoztam. Ő tőle kaptad?

Néma csönd.

– Mióta vagy a kedvese?

Mary zokogott.

– Mit sirsz? Hisz jó dolgod van. A kedves bátyám roppant gazdag s melléje nagyon ostoba; te meg szegény vagy és okos: éppen összeilletek.

Egy darabig a bengál harci indulót verte a két sarkantyujával, aztán elnevette magát.

– Ez kómikus. A bátyámnak viszem az oroszlánbőrt, használat végett, pedig én vagyok a szamár. Ez az oroszlán nagyon jó szolgálatot tett nekem, sajnálnám itt hagyni; küldesd a Charing-Cross-hotelbe. Adieu, kis csalfa!

… Eltávozott. Rá egy évre agyonlőtték Szudánban.