WeRead Powered by ReaderPub
Elbeszélések és tárcák cover

Elbeszélések és tárcák

Chapter 28: LEVÉL A JÉZUSKÁHOZ.
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

Válogatás rövid elbeszélésekből és tárcákból, amelyek mindennapi jeleneteket és jellemrajzokat tárnak fel: kávéházi és vidéki hangulatokat, emberi vágyakat, függőségeket és anyagi kényszereket. A szövegek éles társadalomrajzzal és részletgazdag leírással mutatják be a kisemberek helyzetét, a hatalmi viszonyok és erkölcsi dilemmák keltette feszült pillanatokat, gyakran ironikus vagy együttérző hangvétellel. Formailag novellák és rövidebb impressziók váltakoznak, így a kötet a hétköznapi élet apró drámáit és humánus mozzanatait ragadja meg.

LEVÉL A JÉZUSKÁHOZ.

A Gyurka haza jön az iskolából, s táskáját le nem téve, kabátját le nem vetve szól:

– Papa, tud a Jézuska olvasni?

Az ilyen Jézuska-kérdésekkel szemben nagyon bizalmatlan vagyok, mert sohse tudom, hogy a gyerek miféle karácsonyi titkot akar kivenni belőlem, a melyet neki még nem szabad tudni. Azért csak némi habozás után feleltem:

– Tud.

– Hát magyarul tud-e?

– A Jézuska minden nyelven tud.

– Hogyan?

– Ugy, hogy ráteszi a kezét a könyvre, s rögtön tudja, hogy mi van benne. A hogy a doktor bácsi rátette a multkor a kezét a melledre, s rögtön tudta, hogy beteg vagy.

Ez a kissé sántitó hasonlat eloszlatta György ur tizéves elméjének minden kételkedését s igy felelt:

– Akkor a Vágónak igaza volt.

– Mit mondott a Vágó?

– Azt, hogy karácsony előtt meg lehet irni a Jézuskának, hogy mi a kivánságunk, s ő mindent teljesit.

– De csak azét, a ki jó.

– Irhatunk mi is, papa?

– Hogyne, csak rajta.

Erre a fiuk és lányok rögtön összeültek tanácskozni. Napokon keresztül csak tanácskoztak és jegyezgettek, végre friss tintával, uj tollal a tiszta papiros elé ültek s nagy izgatottsággal mindegyik elkezdte szépen sorjába fölirni, hogy mit kiván a Jézuskától. Még Palkó is kapott egy vörös ceruzát, egy darab papirost, s nagy buzgósággal hatalmas ákombákomokat rajzolt.

Két nap alatt készen voltak a levelek, egy napig még tanakodtak azon, hogy mit felejtettek ki, aztán leragasztották.

– Papa, hová tegyük?

– Hát Mikuláskor hová raktátok a cipőtöket?

– Az ablakba. Gyerekek, rakjuk az ablakba.

Ki is rakták mind az ablakba, s most már a napokon át tartott csönd és rend teljesen fölomlott. Az a nézet kapott lábra, hogy most már szabad a vásár, lehet rosszalkodni, mert a levelek visszavonhatatlanul elmentek a Jézuskához, az ajándék biztos.

A Gyurka nagy elbizakodottságában összeverekedett az öcscsével, a miért az anyja, bár a fiu nagyon ellenkezett, becsukta az éléskamrába.

Mikor hazajöttem és értesültem a dologról, kieresztettem a fiut, s mint kuria (mert az asszony legföljebb királyi tábla lehet a háznál) sulyositottam a büntetést. Még pedig a következőképp:

Megnéztem az ablakot. A Jézuska hála Isten még nem vitte el a leveleket. Kivettem a Gyuri levelét s a gyerekek feszült figyelme közt fölbontottam.

– Mit csinál vele a papa? – kérdé az urfi szepegve.

– Beleirom, hogy számodra egy nagy virgácsot is hozzon.

– De nem fog ám hozni.

– Miért?

– Mert a Jézuska sohase hoz büntetést, csak ajándékot. A büntetést a Mikulásra bizta az Isten.

Meghökkentem. Ebben van valami. Nem kell a Jézuska fényes nimbusát tönkretenni.

– Jó, igazad van. Hanem akkor kihuzok egyet a kért könyveidből.

Itt a Kata sugott neki valamit.

– Jól van papa, – szólt György ur vidám ábrázattal, – akkor huzza ki a maga könyvét, a Hős fiuk-at.

(Szépen vagyunk. Mint iró én vagyok gyermekeim előtt a legnépszerütlenebb.)

– Miért éppen az enyimet?

– Mert az ugy is megvan a maga könyvtárában.

(Vagy ugy? No igy megbocsátok.)

Kihuztam a Hős fiuk-at s az egész paksamétát visszatettem az ablakba. Este volt, mind lefeküdni készültek. A vetkőzés ezuttal nem járt a szőnyegen való hempergéssel s az ágyról való lebukfencezéssel, ellenkezőleg, nagy csöndben folyt le, mert a Kata mesélte nekik, hogyan jutnak el a levelek a Jézuskához.

– Tudjátok, mikor már mindenki elalszik, még az utcai lámpások is és senkise jár az utcán, nagy fehér sasokon ülve száz meg száz kis angyal száll le a városba, ablakról ablakra jár, keresztülnyul az üvegen (keresztül tud ám az angyal nyulni a falon is, még ha vasból van is) s beszedi a leveleket. Mikor mind beszedték, a fehér sasok röpülnek velük az ég felé. Az első csillagnál megpihennek, ott sok ezer fehér szakállu öreg bácsi lakik, a kik átvizsgálják a leveleket. Ezek az öreg emberek mindenkit ismernek, a ki a földön lakik. Egész nap a csillag szélén ülnek, s hosszu messzelátókon nézik a földet, s mindent látnak, a mi ott történik. Ők átolvassák a mi levelünket is. Ha aztán van egy fiu, vagy leány, a ki különben jó magaviseletü, de rosszul tanul: ezért a rossz tanulásért kihuznak egy könyvet, vagy egy játékot. Ha valakiről tudják, hogy torkos (Maca, ez neked szól), azért is kihuznak egy ajándékot. Mikor mindezt elvégezték, a fehér sasok repülnek tovább a kis angyalokkal és a levelekkel. A következő csillagon laknak a mindentudó idősebb angyalok, a kik még egyszer átvizsgálják a leveleket, s ujra kihuznak valamit. Ezek az idősebb angyalok nappal kint sétálnak a mezőn, hol aranyból van a fű és gyémántból a virág, este pedig a mint leereszkedik a felhő s párnaként beteriti a mezőt, vagyis a jó Isten megveti nekik az ágyat: lefeküsznek és megálmodnak mindent, a mit a földön az emberek cselekesznek. Mikor ők is elvégezték a dolgukat, a kis angyalok a fehér sasokon ülve repülnek tovább, tovább, föl a legfényesebb csillaghoz. Ez a legfényesebb csillag a kis Jézus házának ablaka, mely mindig nyitva van és mindig ragyog. Ezen az ablakon a kis angyalok egyszerre bezuditják a sok levelet, mely ugy hull oda be, mint télen, mikor a hó esik, a hópelyhek milliói a hogy hullanak az égből.

Erre György ur, a ki már az orráig huzta a paplant, megriadt.

– S a Jézuska megint kihuz? De jó, hogy olyan sokat irtam a levelembe…

– Nem, a Jézuska már nem huz ki semmit… Ő csak kiadja a parancsot, hogy melyik gyereknek melyik angyal viszi az ajándékokat…

– Csönd, aludjatok, – szólt rájuk a mama s elfujta a lámpást.

S én a szomszéd szobában meghatva gondoltam arra, hogy ez a sötét gyerekszoba mily dicső birodalommá változott át e pillanatban: csillagsugaras, aranymezős, gyémántvirágos tündérbirodalommá, melyben fehér sasokon apró angyalok repülnek csillagról csillagra.

Másnap délután a Gyuri egy kopott ruhás, lyukas könyökü fiut hozott haza az iskolából.

– Papa, ez a Hoffmann, a ki egy osztályba jár velem.

– Mit akar?

– Elmeséltem neki, hogyan irtunk levelet a Jézuskának és hogyan szedték össze és vitték a csillagba az angyalkák. Azt mondja, hogy ő is szeretne irni.

– Hát miért nem ir?

– Mert nincs neki se apja, se anyja, se testvére, a ki megmutatná neki, hogyan kell irni… és hogy ő olyan szegény fiu, hogy őt még a messzelátós fehérszakállu bácsik meg a mindentudó angyalok se ösmerik…

Ekkor megszólalt Hoffman:

– Kérem, bácsi, én pincében lakom, oda nem látnak le az égből…

– Dehogy nem, fiam, az égből mindenkit látnak…

– De engem nem; én rólam nem tudnak semmit, mert engem nem is Hoffmannak hivnak.

– Hát?

– Szabónak – Hoffman az az asztalos, a ki nevel…

– No majd meglátod, hogy észrevesznek az angyalkák, csak ülj le a Gyurival és irjátok meg a levelet…

Gyuri boldog volt, mert csak azért hivta el a fiut. Neki ültek s egy óra alatt szerencsésen elkészültek a kivánságok listájával.

Ekkor Gyuri kétségbeesett arccal jön hozzám.

– Papa, nem tudjuk, mit csináljunk a levéllel.

– Miért?

– Mert a Hoffman olyan pincében lakik, a melynek nincsen ablaka… az inasokkal van ott együtt.

– Jó, hát tegyétek ki a mi ablakunkba.

Ki is tették s a szegény Hoffman elégedetten távozott. Kivánalmai különben szerények voltak. Csak sok-sok cukrot, süteményt, egy labdát, egy fütyülőt s egy ostort óhajtott. Meg is kapta, no meg két viseltes ruhát a Gyurkától.

A Jézuska különben elkövetett egy feledékenységet is: Gyurkának meghozta a kitörölt Hős fiuk-at.

A mit György ur ugy magyarázott, hogy ő még sem olyan rossz fiu, mint az apja gondolja.

Kata ellenben ugy, hogy a papa olyan hires iró, hogy munkáit még a mennybéli hatalmak is tisztelik.

Ez az elismerés volt az én karácsonyi ajándékom.