A RAVASZ MISKA.
Szép nyári este Miska hazafelé ballagott a mezőről. Ötödmagával ballagott: négy ökör huzott mellette egy üres hosszu szekeret, ő pedig a hosszu ostort összecsavargatta s az utszéli virágok fejét csapdosta el vele. Hej, máskor be vigan durrogott a kieresztett sudár s nem a virágok szenvedtek, hanem Bimbó, meg a Csákó, a mint odacsipett a nyakukra az ostorral. A pipa is hidegen ült a süvege mellé tüzve, már régen nem volt benne tűz, hej, de annál inkább a Miska szivében, annak is a kellő közepében lobogott, lángolt a szép Fekete Juliskáért, a biró leányáért.
Ezért nyugodott az ostor, ezért nem égett a pipa, ezért pusztultak a virágok. Mert Miska azon gondolkodott, hogyan vehetné ő el, a szegény szolgalegény, Fekete Juliskát, a ki nemcsak a legszebb, de a leggazdagabb leány is a faluban. Szépnek Miska is volt olyan szép legénybe, de a pénzmagból még sátoros ünnepeken sem igen sokat zörgethetett a lajbija zsebében.
Fekete uram se zörgetett, az igaz, mert az öreg bankónak nem szokása zörögni, hanem abból a kékhasu pénzből aztán jó csomó hüselt a ládafiában; tudta Miska nagyon jól, hogy az a láda a legnagyobb akadálya az ő boldogságának. Ezzel kéne valamit tenni.
Miska bolondfejü fickó; bolond gondolatai is támadtak. Fölült a szekérre, megcsapkodta az ökröket s hazáig erősen zaklatva azokat, a falu előtt balra kanyarodott, a kertek alatt haladva tova.
Ott állt a kert keritésénél a Fekete Juliska. Miska megállitotta az ökröket.
– No Juliska, mit csinál az apád?
– Ha még egyszer itt találja kelmedet, letöri a derekát.
– Én is ott leszek akkor. Hát te veled hogy bánik?
– Mindennap azt mondja, hogy feledjem el kelmedet.
– Hát elkezdted-e már a feledést?
– Próbáltam, de nem tudok hozzá.
– Köszönöm angyalom; már nem próbálod sokáig.
– Mér’?
– Már engedni fog az öreg. Ellopom a ládáját.
– Jézus Mária! hiszen akkor magát becsukják.
– Dehogy csuknak; nem tartom meg magamnak a ládát, elásom; csak azt akarom, hogy szegény ember legyen, akkor majd nekem ád téged.
– De még marad neki földje, marhája, lova, azt nem lophatja el.
– Mégis csak kevesebb lesz ő kigyelme, ha elvesziti pénzes ládáját. Majd aztán, ha feleségem lészsz, visszaadom neki.
– Ne tegye Miska, nagyon félek, még baj kerekedhetik ebből, aztán vége lesz mindennek. Inkább arról gondolkozzunk, hogyan találkozhatnánk, mint eddig is, minden este. Ha még egyszer itt találja, – aszonta, – akkor engem elküld szolgálni a városba.
– No hát a láda dolgát későbbre halaszszuk; hanem a másikról is gondoskodtam már. Ezentul is mindennap rendesen találkozunk.
– Hogyan?
– Én körösztül mászom a keritésen, körösztül megyek a kerten, te meg kinyitod a szobád ablakát, a melyik a kertbe nyilik, kikönyökölsz rajta, magam pedig majd odaállok az ablakod alá.
– Hiszen eddig is igy volt. Hátha apám észreveszi?
– Várj csak, most jön a java. Apádnak nem lehet semmi kifogása, mert én nem teérted járok a kertbe.
– Hát ugyan mér’?
– A szilvát lopni.
– Már ez meg miféle bolond beszéd?
– Nem olyan bolond, mint a minőnek látszik. Én mindennap ellopok egy-két kosár szilvát ebből a szilvásból, ha aztán apád itt kap, azt mondom neki, hogy én nem teérted jártam ide, hanem szilvát lopni. Igy aztán a derekamat se bántja, meg téged sem küld el szolgálni.
– De hát a szilvalopás?
– Ugyan, az az egy-két kosár szilva, azért csak nem csap lármát.
Szép nyári éj; Miska erősen lopja a szilvát – Juliska ablaka alatt. Egy-egy szilva csak hangos cuppanás közt szakad le a száráról. A tolvajok mintha ketten volnának, mert suttogás is hallik. A házajtó megzörren, kilép rajta Fekete János. Uccu Miska neki a legközelebbi szilvafának s föl az ágai közé. Fekete gazda is ott áll már s nézegeti az ágravalót, a ki ötösével hamzsolja a szilvát.
– Mit csinálsz itt, Miska öcsém?
– Látja biró uram, hogy csöndesen legelek.
– De az az én szilvám ám.
– A magaméból nem ehetem, könyörgöm alásan.
– A máséból meg nem szabad ám. Már régen veszem észre, hogy lopják a szilvát, no de majd véget vetek én az éjszakai mulatságnak. Gyere csak le onnan.
Miska lemászott s jóizüen ropogtatta a jó magvaváló szilvát.
– Ajnye, de jó szilvája van gazduram, ilyent nem evett a hetvenhetedik öregapám sem.
– Majd emlegeted te még a hetvenhetedik öregapját valakinek, de nem a szilvaevésiről, – gondolá az öreg. – No Miska, szedj még egy kis szilvát.
– Köszönöm, teleszedtem az ingem ujját.
– Elég lesz reggelig? Mert még el találod unni magadat, ha elfogy.
– Akkor majd szedek másikat.
– Bajjal. Aligha van olyan hosszu kezed, hogy a szilvásig elérjen a – kóterből.
– Mibül?
– A kóterből. Csak nem vezethetlek a vendégszobába! Bújj be szógám, látod, az ajtaja is nyitva van, éppen téged vár; régen vót ilyen hires vendége szegénynek.
Fekete János hosszu furkos-bottal mutatta a kóter felé vezető utat. Hiszen ha nem azzal mutatta volna! Miska már nem csemcsegett, a fejét vakarta s begyalogolt a kóterbe. A biró becsukta utána az ajtót s aztán beszólt hozzá:
– Tudod-e, Miska öcsém, hogy mi vagy te? Először szamár vagy, másodszor tolvaj vagy.
Miskának szeget ütött a fejébe a dolog. Derengett előtte, hogy ostobaságot követett el. Ez a biró komisz egy ember, nagy ellensége; tudja Isten, mit csinál vele. Aszongya, hogy szamár, mán mér’ szamár, tán mert nem a barackot lopta, mikor az is ott van; de mikor ő jobban szereti a szilvát! Nagyobb baj, hogy azt is aszongya, hogy tolvaj; ez Miskának sohse jutott eszébe, már szinte látta mag előtt a kátai zsandárok tollas csákóját… A kóteri állapot unalmait nem tudta mivel elüzni. Először a szilvát ette meg nagy lassusággal, próbálta változatosság okáért a levegőbe dobálni s a szájával elkapkodni, de ehhez a mulatsághoz nagy volt a sötétség. A szilva véget érvén, a magját fogyasztotta el, de ebbe bele fájdult a foga. Azután fütyült, mire a kutyák ugatni kezdtek, végre elővette a pipáját, de nem volt hozzá masinája, akkor mérgében elaludt.
Reggel a biró hangjára ébredt föl. Valakinek kikiáltott az utcára:
– A kisbirót keresi? Elküldtem Kátára a zsandárokért.
Miska fölugrott. A zsandárokért? Teringettét, hisz ő nem tolvaj, nem lopni járt ő ide!
– Biró uram, álljon meg egy szóra. Mér’ küld a zsandárokért?
– Mer tudom, hogy magadba aligha sétálnál be a városba.
– Hát én zsandárokkal se sétálok be a városba.
– Nem-e?
– Nem én, mer’ én nem vagyok tolvaj.
– Hát a szilvámat ki lopta meg?
– Nem a kelmed férges szilvájáért jártam én ide.
– Az éjjel nem találtad olyan férgesnek. Hát ugyan miért, ha nem azért?
Miska hirtelen megállt. Itt van valami, a mit neki nem szabad kimondani. Hiszen éppen azért lopta a szilvát, hogy erre a valamire rá ne jőjjenek. Hát most kárba vesszen az egész szilvalopás, a mit ő olyan szépen kieszelt?
Kocsi zörömbölt be az udvarra s egy hang (bizonyosan a kocsisé) igy szólt:
– Tisztelteti a Juliska lányasszony a biró uramat, hogy nem késett le a vasutról.
– Biró uram, biró uram! – kiált Miska. – Hol a Juliska?
– A vasuton masiroz Cegléd városába.
– No akkor masirozok én is kifelé a kóterbül, mert mindjárt kisül, hogy mi járatban loptam én a szilvát?
– Csak ki vele.
– Biz’ én a Juliska lányasszony ablaka alatt kódorogtam.
– Látod öcsém, azért vagy szamár, mert azt hiszed, hogy én ezt még nem tudtam. Azért masiroz Cegléd felé a Juliska.
– No ereszt-e már kifelé? Tolvaj vagyok-e én vagy nem?
– Tolvaj nem vagy, de loptál.
– Becsületes szándékkal tettem.
– Akkor kieresztelek. De ajánlom öcsém, hogy ha máskor egy leánynyal kacsalódzol, – ne legyen az apjának szilvása.
– Meg ne legyen pénzesládája, – sóhajtott Miska búsan; – a zsandárokkal hogy leszünk?
– Ugy, hogy az éjjel a gazdádnak minden ökrét ellopták, azért hivatom őket.
– Tyüh! az áldóját, – orditott Miska, – gazduram, ha elcsapnak fogadjon szolgálatba.
– Nem merlek, elrontanád a gyomrodat a szilvámmal.
– Elrontotta kelmed az enyimet azokkal az ellopott ökrökkel. Istennek ajánlom. – – –
Az ökröket csakugyan ellopták. Miskát csakugyan elcsapták. Félóra mulva tarisznyával, hosszu bottal kutyagolt végig a falun.
– Megyek szolgálatba – Ceglédre.
– Ne menj bolond! Fölfogadlak én, – kiáltá ijedten a biró.
– Elrontanám a gyomromat a szilvájával.
– Hadd el, ehetel barackot, ha szereted, csak maradj itt.
Fölcsaptak. Miska most hiven szolgálja Fekete Jánost. Aszongyák, a Juliska is hazakerül nemsokára.