SEBESÜLT
Hosszu vészfütty hallik, a körut két járdáján sorfalat állanak a népek. Autó fut el, utána egy másik, harmadik, negyedik, ötödik… Mindnek a kormánya mellett vöröskeresztes kis zászló repked. Szürke katonák ülnek bennük, hatan, heten egy autóban. – Éljen! Éljen! – harapózik végig a járda népén s a szürke katonák a sapkájukhoz nyulnak, ki jobbkézzel, ki ballal. Aki balkézzel szalutál, annak a jobbkarja a nyakába van kötve. A másiknak a balkarján a kötés. A harmadik összefogja a köpenyt a mellén, biztosan a mellén a seb szegénynek. Akin semmi se látszik igy futtában, alkalmasint a lábában esett hiba. Egy golyó az ára ennek a finom kocsikázásnak. A közönség éljenez, az autók szaporán rohannak egymásután az egyforma szürke katonákkal. Usznak előttem, egy katona beleakad a szemembe. A soffőr mellett ül, levette a sapkáját, lengeti az éljenző publikum felé jobbra-balra, kötés a homlokán. Sovány, barna paraszt-képe volt, a szájában hosszu barna szivar fehér szipkában.
A haja hátra-hátracsapott a gyorsaság szelében. Utána néztem, mig csak látni lehetett köszöngető sipkáját és a szájából kimeredő szivart szipkástul. Ez a magyar baka most, hogy kiszállitották a vaggonból, a pályaudvaron rögtön szivart kapott tiszta uj szipkával együtt, meg édes, meleg kávét is adtak neki ott helyben, talán egy szép grófnő nyujtotta neki a tulajdon finom kezeivel, jóságosan nézett rá és mondott is talán neki egy-két kedves szót. Most meg éljenzi a pesti nép a paloták tövében és ő viszonozza jobbra-balra üdvözletüket, mint egy bevonuló uralkodó, aki tudja, hogy az egész ünnep csak ő érte van. A haja repdes a szélben, ez nagyon jól esik s a mellében valami ismeretlen hevületet csinál a puha ülésen való repülés. Soha se ült még autón és ez a fáin passzió és az éljenzés és a fényes város és a kávé ize és a jó szivar a szipkában, mondhatatlan édességet habarhatott a lelkében, valószinütlen gyönyört, olyasmit, amit az emberek boldogságnak neveznek és ami olyan közel jár a halálhoz.