IRIGYELNÉK EGY POLGÁRT,
ha tudnék irigyelni halandót, oh, e polgárt mennyire irigyelném. Látom, mikor bevonulását tartja este a dunaparti étterembe, maga előtt bocsájtván csinos és kellemes nejét, aki merev fejtartással zizzen tova az asztalok közötti mesgyén, rózsaszinben fénylő orcáival, ondulált és oldalt lapitott arany hajzatával s valami engesztelhetetlen közönynyel egyenesen néző szemeiben s termetén feszülő és röppenő halvány selymeiben, mint egy felöltöztetett drága bábu. A polgár egy lépésnyire utána nyomul, jobbra és balra kapkod tekintetével, s ahány tükör az étterem falain, mindbe belepillant s mig kiséri nejét, mint egy uzsorás az ő lábon járó kincsét, mint egy keleti rabszolgakereskedő az ő kivánatos portékáját, tekintete és járása és egész attitude-je azt látszik nyilatkozni: „Ez az enyém, látod? Nem a tied, az enyém. Én ezzel rendelkezem. Kizárólag. Mit szólsz hozzá és hozzám? Nézd. Kéne? Az enyém. Ő Énné.“ Ugy megy utána és ugy néz rá, a hitvesre, mintha az ő találmánya lenne, mintha az ő sikere, az ő pénze, az ő tehetsége, az ő gyártmánya menne előtte.
Leülteti nejét és önmagát az előre lefoglalt asztalhoz, körülhordja szemeit, mint valami ünnepélyen, abban a helyiségben, ahová táplálkozni jött, az étlapot kegyesen átveszi s annyi méltósággal s fontossággal s nyugalommal, gonddal és oly teljes és nagy homlokkal hajol föléje, mint egy uralkodó az elébe terjesztett államügy fölé. Azután elkezdenek enni és esznek.
Irigyelném e polgárt, ha le nem szoktam volna az irigylésről. Az ő feje aránylag nagy, hizott, sima, ránctalan. Bajuszából alul és felül való borotválással bajuszkát varázsolt a borbély. Orcáit kétszer borotválják, egyszer lefelé, azután visszafelé. Ugy hivják ezt: kiborotválni. Homloka sima és feje kopasz és ugy ragyog, mint a rózsaszin márvány. A fülei fölött és mögött és ruganyos tarkóján haja nem látszik, géppel van megsemmisitve, letagadva. Mintha nem is volna haj a világon, mintha a kopaszság lenne a diadal és az ifjuság. Ki ő, mi ő? Gyáros, nagykereskedő, vállalkozó, megvagyonosodott fiskális, birtokos, háztulajdonos, magánzó, ilyesmi. Nyár van, tölti a nyarat.
Ami belőle élvezhető, élvezi. Háború van, tudja. A német tábornokokért rajong, a német szervező tehetségnek hódol, az olaszokat szidja. Most örvend napról-napra az orosz várak omlásának, mikor ujságot olvas. Mit gondol magában a háboru felől? Olykor megfordul a fejében, hogy a háboruban megölik az embereket. Átfutja az elesettek névsorát. Látja a sebesülteket iparkodni az utcai forgalom közt. A vöröskeresztes zászló sokszor meglebben nagy házak tetején, látja. Lát sok-sok gyászba öltözött asszonyt. Mit gondol? Gondolja: háboru van. Gondolja: mindig volt háboru és mindig lesz háboru. Gondolja: a fajok harca. Gondolja: ennek már igy kell lenni. Gondolja: sokáig tart. Gondolja: egyszer majd csak vége lesz. Gondolja: nagy időket élünk. Mindent gondol és mond a dologról, amit hallott valaha s amit szokás mondani, s ugy mond mindent, mintha ő mondaná legelőször. Tud a harctérről adomákat, kapott egypár érdekes levelet. Borzalmas eseteket meséltek neki sebesült tiszt-ismerősei.
Ő él. Az ő élete lerombolhatatlan vár, megdönthetetlen törvény, megingathatatlan szikla a viharos tengerben. A világtörténelem iskolai tantárgy, jó hogy ő már tul van rajta. Az Auguszta-hajón egy estét kellemesen lehet tölteni. Az orfeum meg fog nyilni. Az idén sem igen lesz Flers-Caillavet bohózat. Kár. A szenvedés, a sebek, a kétségbeesés, a nyomor és nyomorékság és a halál, a halál, a halál a világon mind tények, amelyekről ő nem tehet. Ő jól érzi magát, lapos aranyórája egy percet nem késik és nem siet, az ő homlokán a nyugalom vizirásával mintha ez lenne: minden rendben van, ahogy egy kis kocsma ajtaja fölött Páris környékén a cégértáblán ez a felirás van: Tout va bien.
Mi a háború? Mi az élet? Mi az ember? Ő nem csodálkozik, ő nem esik kétségbe, étvágyát, álmát, kedélyét nem zavarja és nem rongálja semmi, ami nem őrá tartozik. Móddal és mértékkel, kellő hővel, kellemes hüvösséggel őrzi, ápolja, biztositja életének egyenlő hosszu napjait, amelyek az örökkévalóság illuziójával jönnek egymás után. Isten éltesse sokáig, rózsába járjon bokáig.