A KARÁCSONYESTI CSENGŐ
Csililing, csing, ling… mama, gyermekek, ni de gyönyörü a karácsonyfa. De csodálatos tündöklő zöld torony. Mennyekbe induló sürü karcsu emelet. Fénynek és boldog titkoknak szökőkutja. De szépek a zöld tülevelek közt surranó és vonagló aranyfonalak. De ragyognak az aranycérnán csüngő aranydiók, az ezüstcérnán csüngő ezüstdiók, de édesen jubilálnak az üde gyertyácskák, s de örömmel pityergik tiszta fehér könycseppjeiket. Jaj, mi lehet a felaggatott skatulyákban, hát a fa alatt a tokokban, meg az átkötött csomagokban. Mennyi szépség, mennyi ujság, milyen kincsek, milyen gyönyörüség. Istenem de szép.
Csililing, apának is van karácsonyfája. Épen ilyen nagy. Aranylángu meleg gyertyácskák egyenesednek dus ágain és az ágakat lehajlitja a ráakasztott sok ajándék. Megkapta, amit küldtetek, mindent és a bajtársak is meglepték ajándékaikkal, mert odakinn ugy szokás a szeretet ünnepén, hogy valami jóval és széppel meglepik egymást. Ők mindig részesitik egymást jóságukban és kedvességükben, mert őközöttük mindig szeretet van, tehát mindennap ünnepük is van. Ők most szent énekeket énekeltek együtt, azután vacsorához ültek. A karácsonyfa a lámpájuk. Bort isznak a vacsorához, kocintgatnak, aztán feketekávét isznak és azután illatos piros teát is és vidáman füstölnek és szépen beszélgetnek. Apa tirátok gondol. Az ő karácsonyfáját is telifűzik az aranycérnák. Egy hosszu aranyszál elindul arról a fenyőágról és jön a ti fenyőfátok felé és a ti fenyőfátokról is elszalad egy aranyszál és összetalálkozik a másikkal a távolság és az éj közepén és összefogóznak és összekötődnek. Arany telegráfdrót huzódik köztetek és apa közt és továbbitja ide is, meg oda is a szivdobogás kopogtatásait. És a két karácsonyfa fehér kis gyertyái nézik egymást messzi-messziről és az aranyló lángocskák emelkednek, ágaskodnak folyton, ugy jeleznek egymásnak. Látjátok?
Elolvad a tél és a mezőről meleg szél szalad be az utcára, az ablakok csillognak, a föld puha és fekete lesz és a kövezet szélén zöld hajak bujnak elő a földből. Teli lesznek az ágak is a fákon zöld pettyekkel. És apa hazajön és itthon marad. A szekrényből kiakasztja az azelőtti ruháját és fölveszi és a kalapot teszi megint a fejébe és a kezébe fogja a régi sétapálcát, ugy fog járni. És kezén fogja kis fiát és kis leányát és megy velük sétára a városon kivül, mert olyan szép idő van. És a sétapálcával mutatni fogja a gólyát és megmondja a mezei virágok neveit, amelyek az uj gyep közé felkukucskálnak a földből.
És megmondja, hogy hijják azt a községet, amelyiknek a tornya idáig piroslik és elmeséli, milyen szép városok vannak messzebb és még messzebb. Apa elvisz majd titeket a városi kertbe is, ahol hattyuk és ragyogó sötétzöld kacsák uszkálnak a kis tóban és apa morzsát szór nekik és ugy gyönyörködtök bennük. Apa mindig játszani fog veletek és olyan jó lesz mindig hozzátok, amilyen még nem is volt, s oly szelid lesz, mint mama. Apának szakálla lesz, mikor hazajön, de atttól nem lesz az apa kinézése szigoru, hanem olyannak fogjátok látni apa orcáját a szakállban, mint egy fehér szivet. Apa olyan boldog lesz és ti is olyan boldogok lesztek.
Apa szenvedései világitanak majd a két válla felett, mint a két nagy égő gyertya, amelyek a mennyországi báránynak a hátából nőnek ki, ahogy látszik a szines templomablakon az átlátszó képen. Sokszor, ha apára néztek, a Jézuskára fogtok gondolni, aki karácsony éjszakán született egyszer és olyan üde szép gyermek volt, mint te vagy, apa kis fia és azután felnőtt és szakállas orcája lett és annyit szenvedett idelenn földünkön, mig a mennybe nem szállott.