HÁBORÚ
Mint nádszálat a szélvész, valami szédület rázott meg és magamhoz tértem és körülhordozom a világon szemeimet. Sötét van és mindig villámlik és élet van a földön. Fegyvert vettünk a vállunkra és megyünk előre egyforma öltözetben és megy apánk és fiunk, fivérünk, rokonunk, barátunk és ellenségünk… nézzétek, mennyi zászló, a zászlók szinei legszebbek minden szin közt és lobogásuk üditő tünemény. Hallga: éljen, éljen! Zene zúg és ének száll, a zene trombita, az ének Isten áldd meg a magyart… milyen érzésünk hasadozik: szeretjük a hazát, mint egy álmainkból életre kelt asszonyt, halálos szerelemmel. Gyülölünk messzire való tömegeket, amelyek más nyelven beszélnek. Távol dörgés és csattanás, lángnak ivei és füstnek fellegei. Az élet… a puska dördül, a kard villog, a tüz lángol. Nézd, a szemek könyekkel köszönnek egymásnak, nézd, a Nyomoruság processziót tart és a Bőség elébe megy, nézd, kényes dámák simogatják a szennyes koldusokat.
Az élet… mindenkit szeretsz és mindenkit sajnálsz. Az élet az, hogy munkád rendetlen, álmod nyugtalan és aggódol és irtózol és mindig jó vagy és minden óra végén és kezdetén azt mondod: istenem és életedet barátkoztatod a halállal. Érzed, milyen jó a Jóság, érzed, milyen szeretetreméltó a Szeretet, milyen hideg és milyen fekete a Halálfélelem, érzed, milyen mélyre ágaznak az Életösztön görbe gyökerei és a mélyben elvesznek, érzed a Bucsu két markával hogy tudja facsarni a szivből a kint, érzed az Elszántságot fagyni magadban, mint a telet? Ugy-e milyen keserü hullámokat korbácsol a Kétségbeesés, ugy-e milyen édes fehér tejjel itat a Reménység, micsoda tavaszi hóolvadás a Könyörület, milyen hajnal a tengeren a Rajongás, milyen tündökléssel harsonázik feléd a Dicsőség. Nem sajnáltad volna itthagyni ezt a világot, amelyen látogató vagy, anélkül, hogy érzéseit megismerted volna?
A világ csupa érzés, az érzések egy része jól esik, a másik része rosszul esik. Minden jó a tiéd legyen és minden rossz a másé? A rózsát tövisestől viszed annak, akit szeretsz, életedet minden érzésével fogod elvinni az örökkévalóságnak. A fájdalom is élet, az éhség is élet, az alázat is élet, az irtózat is élet. A Sors nem pincér, a Sors tanitó. Mit tudod, mit jelent az élet és mire való minden érzésed? Sóhajts csak: ugy-e jól esett. Ha könyeid legörögnek a szemedből ajkadig és kóstolgatod könyeidet, könyeid édesek. Nem tudod, mi lesz veled holnap. Hogy tudtad tegnap, mi lesz veled ma? Ki igérte meg programodat, tervedet, jószándékodat? Miért tartod rendetlennek a Rendetlenséget? Mit tudod mi a Rend? Nézz föl, a nap ma is szemlét tart az ég felhői felett és a hold feljön sétálni a csillagok között. Amilyen természetes a nap, meg a hold, olyan természetes a te életed. Az élet olyan, amilyen ebben a pillanatban.
Mint a gőg aranylánca megoldódik a gőgösök derekán, ugy oldódik meg a bajosok, bánatosok szivén a tegnapi gond, szégyen és bánat, ami a szivöket szoritotta. Ki teheti magát felelőssé vágyaiért és ki vádolhatja emlékeiért? Ki tudta, milyen a világ? Ha elkérhetném az égből a Föltámadás angyali trombitáját, amelynek zengését mindenütt meghallják majd… hangom a viharban egy lépésre nem hallatszik. Szeretném minden embernek odaadni őszinte lelkemet. Oh nézz körül a földön és a tengeren és csodálkozz, mintha ma jöttél volna a világra…