RÓZSIKA
Tudunk szép románcokat, legendákat, bibliai történeteket, meséket, amelyekben a hitnek, szerelemnek, hüségnek, szeretetnek tulzásai szárnyalnak, sejtett és költött példák, dicső és jóságos leckék, melyek lebocsátkoztak lelkünk legmélyére és ott bántatlanul szenderegnek. Az anyai szeretet a sirban is nyugtalankodik és éjfélkor felkél és fut, fehér reszkető árnyék, a három árvához. Az eltemetett két szerető szivéből virág nő és a két virágszál a sir fölött megöleli egymást. A szegény asszony elmegy a bucsura, az erdőben elébe áll a haramia: „Mit viszel a szüz Máriának?“ – „A szivemet egyebem nincsen.“ A haramia felhasitja a szegény asszony keblét, kiveszi a szivét, a kezébe teszi a szegény asszonynak: „Nohát vigyed a szivedet a Szüz Máriának.“ A szegény asszony feláll és megyen tovább az erdőn a kezében a szivével… S halott kisasszonya fehér ruhába öltözik s csolnakába lefekszik és behunyja a szemét és összeteszi a két kezét a mellén és Lancelot lovagra gondol és meghal és a csolnak uszik a folyón a holt kisasszonynyal Lancelot vára felé… Shalott kisasszonyt Tennyson idylljei közt olvastam, Rózsikát ma este olvastam az ujságban. A tizenkilenc éves Rózsikának Nagyváradon meghalt az anyja négy héttel ezelőtt, Rózsika hazament a temetés után és lefeküdt az ágyba és elaludt és négy hétig aludt egyfolytában és négy hét után meghalt csöndesen, anélkül, hogy egy pillanatra visszanyerte volna eszméletét. Az orvosok, akik négy héten át hiába élesztették Rózsikát, a nagy fájdalomtól való idegkimerültséggel magyarázzák Rózsika négyhetes alvását és halálát. Rózsika négy hétig aludt a fájdalomtól és akármennyire kimerült volt az idegrendszere, a csodálatos beteg alvásban agyveleje valami gyöngén mégis müködött. Rózsika álmodott és bizonyos, hogy meghalt anyját látta álmaiban s csak a menyországban láthatta, ahol semmi sincs, mert mindent agyonragyog az aranyfény, ahol örökké ugyanazt az édességet trombitálják az angyalok s ahol a boldogok mosolyogva sétálnak. Rózsika, aki Nagyváradon meghalt az anyja után, rokona a szép legendák nem e világról való személyeinek. Rózsika egy érzés végtelensége, mely nem fér meg a véges élettel. Rózsika neve itt rejtőzik az ujságban, a nagyvilág herce-hurcája közt, és mikor tovább lapozok, az ujságpapir zörgésétől és szelétől föllibben, mint gyönge fehér pihe és tétován száll feljebb, fel, fel, az arany menyország felé.