WeRead Powered by ReaderPub
Élet, halál cover

Élet, halál

Chapter 58: AZ ÉSZAKI TENGER
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A kötet lírai versekből és rövidebb prózarészletekből áll, amelyek az élet és a halál, a háború és a hazaszeretet témáit járják körül. A szövegek imádságszerű fohászoktól indulva személyes és kollektív szenvedést, frontélményt és vágyott megújulást ábrázolnak; gyakoriak a természet- és városképek, a katonai jelenetek és a paraszti táj képei. A hangváltások egyszerre fejeznek ki félelmet, reményt, nosztalgiát és kíváncsiságot a jövő iránt, miközben erkölcsi és érzelmi kérdéseket vetnek fel.

AZ ÉSZAKI TENGER

A város végén az Angyal-féle korcsmában, ahol megfordultam, egy huszárt láttam mulatni. Zene mellett mulatott, a falnál állott a zenélő automata, akibe egy hatost kell beledobni, az zenélt a huszárnak. A huszár az automata előtt illegette-billegette magát, összeveregette egyenes, zord sarkantyuit, a jobbkezével a tarkóját ütögette, a ballal meg szeretettel fenyegette az asztmatikusan muzsikáló automata-szekrény bádogsipjait. Egymagában mulatott délelőtt a korcsmában, egy pohár sárga sör állott mellette az asztalon. Se cimbora, se fehérszemély nem kellett, hogy viditsa. Szép magyar arcán a háboru vas szine és kifejezése.

A ló az ő barátja és babája a veszedelem. Angyal ur a kassza előtt könyvelt egy nagy noteszbe közönyösen, s a falon a kalitkában kanári madár hallgatott. Ugy látszik, az itt a rend, hogy ha az automata szól, a kanárinak nem szabad fütyörészni.

A huszár, mikor észrevett, megállott, szép haptákot vágott. Láthatta, hogy szivesen nézem őtet s vidámságában kedves bizalommal szólalt meg:

– Harctéri fiu vagyok én… ur. Kék ruhába vagyok, azér huszár vagyok.

Éltesse az Isten kék ruhába is. Illett megkérdezni, merről jön, hová megy.

– Itt voltam a kádernél egy hétig, de megyek már haza.

– Hova haza?

– Vissza Dunabürbe.

– Dunabür, hol van az?

– Itt van ni kérem, erre.

Térképet huzott elő a zsebéből, kihajtogatta, az orosz harctér térképe volt. Megmutatta rajta Dünaburgot. Azután feljebb vitte az ujját, egész a szélére a térképnek, a tenger kékségét ütögette meg az ujjával:

– Meg ide szándékolok még elmenni. Ehe az Északi tengerhe.

A szeme rajta ragadt azon a kék szinen a térképen.

– Nem látott még tengert, ugy-e?

– Nem, még sose. Azér akarom most látni, kérem. Földet, tanyát eleget láttam életembe. Tengert csak egy ember látott a századból, az mint civil Amerikába szok dógozni. Most már közel járunk. Ha annyit bajoltam, már ezt a tengert megérdemlem, hogy meglássam.

Meg, meg, szegény magyar huszár, jó magyar huszár. Bárcsak meglátnád a gyönyörü tengert. Szeretnék ott lenni, mikor a partján megállasz és szeretném hallani, milyet tudsz káromkodni, mikor megpillantod az Északi-tengert.