FALUSI UTCA
Kétfelől sorban a fehér házak, egyforma kis házak, a végtelen magos kék ég alatt hunyászkodnak csendesen. Ez a széles, hosszu, göringyes és poros föld a falu nagy utcája. A végiben a templom, mintha megállitaná a feléje járuló házakat. Régen meszelt fehér templom, kis templom és olyan egyszerü, mintha egy iskolás gyermek rajza lenne. Egy-egy ház előtt letett vastag, holt faderék, akin az öregek szoktak üldögélni, engedelmesen várván a nap lementét. Cséplőgép bug egy hangon és a rosta zakatol izgágán. Valamelyik udvarban masinázzák a buzát. A keritések mögött meg a háztetők mögött mindenféle nyugtalan kazlak, boglyok, felhordott asztagok emelkednek, mint valami földre telepedett szalmaszin fellegek.
A fehér házak tövében icipici leányok ülnek, két-három-négy esztendősök, sorban, szöszke porontyok, mennyei ártatlanságban felhuzott és széjjelnyitott térdekkel. Feketekendős öreg asszonyok mutatkoznak a kapukban, eltünnek. A házak mellett két nagyobbacska leánygyermek megy egymás mellett, hat-hét évesek, hosszu öregszinü rokolyában, pruszlikban, bekötött fővel, komolyan, mint apró cselédek, mint Törpeország parasztasszonyai. Meg kisfiuk ácsorognak, tekeregnek a házak közt csapatosan, sokszor mezitlábos, porban nevelkedő-növő gyerek, némelyiken huszársipka van, némelyiken bakasipka, egy gyereken kerek német katonasipka… ha megkérded őket: hogy hinak fiam, felnéznek és mind megmondják, hogy Jancsi, Jóska, Pista, Misi. Akad köztük, akit Lukácsnak hinak, meg Demeternek. Ilyen kis fiut. Mi kell nekik? Egy krajcár. Mennyi gyerek, mennyi, hemzsegnek a porban, felnőnek embereknek, kellenek a munkának, a szegénységnek és minden sorsnak. Itt vannak már, készenlétben, nőnek.
A virágtalan akácfák álldogálnak, dülnek a kiskapuk előtt, a házak körül. Leveleiken a nehéz por fekszik és hosszu szalmaszálak lógnak a lombok közül lefelé. Egy leányzót nem látni semerre, egy menyecskét nem látni jönni vagy menni. Hol járnak az eladó lányok, hol vannak az asszonyok? Mintha elbujtak volna, elbujdostak volna, mintha összecsődültek volna messzi csendes völgybe, vagy a sötét erdőbe, ott siránkoznának együtt egymás vállára hajladozván.
Egy idős ember ballag magában az utca közepén a templom felől. Toldott-foldott öltözetben van. Száraz és görbehátu öreg, kék kötény van előtte, papucs a lábán, drótozott szemüvegje van, mint a kövezőknek. Különös ember, minden faluban van ilyen, se nem paraszt, se nem mesterember, de bizonyosan szántott-vetett életében, alkalmasint ért minden furáshoz-faragáshoz, tud karikát tenni a disznó orrára, talán a beteg állatok kezelését is érti, patkányirtást is elvállal és ha koldus, vagy szegény vándorló hal meg a faluban, a test mellett ő szokott virrasztani.
A szegény házak közt egy sárga urilak áll az utcában, vaskerités mögött kertben. A kert ágyai közt felkötött karu tiszt sétál lassan, mellette fehérruhás hölgy… mint régi, régi és olcsó képeken, amilyeneket kispolgári lakásokban lehetett látni, meg a képkeretező üzletében politurozott széles piros farámában, reprodukcióban. Az égen odafenn a délután felhőzetében egy-egy álmélkodásra gerjesztő ragyogvány hasad. Egy csirke sikoltva szalad keresztbe az utcán. A disznók közelednek vágtában, egy vörhenyes, sárszinü és feketeszinü durva társaság, röfögve, horkolva, szuszogva, dühősen, szorongva és üzve egymást, s fejüket le-lekapva a földnek, mintha valami szörnyü kalandból menekülnének. Elporzanak. Azután lágy kolomppal és csengő csengővel egy-két-három tehén kezd felsétálni az utca végiből a poron által, fehér, jóságos, balga tehenek és az első már befordul egy kitárt kapun. Az estéli homályosság kezdi betakargatni fátyolába az ákácok tetejét és hirtelen eláll a cséplőgép bugása.