Élet, halál

Ez az a szeptember, amikor a föld orcái elváltoznak, hideglelősek és lázasak lesznek és szederjes szinüek… szeptember, alig merem kiejteni e sápadt és alélt és nehéz s oly sajátságos szót. Szeptember vége van. Jó lenne hamar másra gondolni, csak lopva szivok egy sóhajt, mint egy szivbajos uriember, akinek az orvos eltiltotta a dohányzást, szippant a nemes és nyomasztó havannából. Sokszor nem merek egy pár percre eltünődni, sokszor gyönge vagyok ahhoz, hogy gyönge merjek lenni. Kezdenek a levelek lelopózni a fákról, az ősz arany teritéke vár, a lombok és bokrok és mezők zöld szineinek végtelen tárlata készül, a szelek indulnak felém, a gyászos és boldogságos ősz tája és lelke jő, igérkezik, fenyeget. Menekülni szeretnék, elutazni előle egy lehetelen vonaton valamerre, de hová, ameddig mehetnék, mindenütt szeptember van.

Milyen árvaság itten embernek lenni, a levegőt a szivbe lélegzeni és nézni és mindig gondolkodni. Némely pillanatban segitségért kiáltanék, ugy rémlik, csak magam maradtam embernek a földön, a többi mind elvarázsolódott és csak hasonlit azokhoz az emberekhez, akiket azelőtt ismertem, de hiába szólitanám meg őket, másról beszélnek. Mintha más teremtések lennének, idegenek, egy nem igaz, egy eszelős világot hurcolnak itt szerteszéjjel a földön, szavaik fonákok és tekintetük elferdülve csüng távoli dolgokon, amik nem ide tartoznak a napsütés alá. És ami itt van, azt nem látják, a levegőt a tüdejük nem érzi, nem sejtik, hogy ég borul felettük, nem tudják, hogy füre taposnak, nem veszik észre, hogy fa az, aminek nekimentek, ezt mind nem kérdik, mindez nem kell nekik, nem látszanak tudni minderről.

Hangtalan csöndes mezőn felejtem szemeimet délelőtti órán, édes hüs levegőben, a nap oly hizelkedően, melengetően néz a földre, ahogy betegekre szoktak mosolyogni. Napraforgók ágaskodnak imitt-amott, gyenge száron óriás virágok, sárgájuk tüzel és barnájuk elsötétül. Mintha nem is a száruk tartaná őket, mintha dermedten függenének mint bámész és buja tünemények a levegőben. Elkésett fehér pillangók dideregnek ide és tova és egymásután egy kukoricásba tünnek el, egy száradt szinü sovány és vigasztalan rengetegbe, mintha ott várná valami ünnepély őket, valami otthon és életöröm. Meg-megrezegnek a kukoricaszárak aszott, megtört nyurga levelei, s a levelek közül szintelen füzérek epekednek jobbra-balra, az érett vastag csövek beburkolózva rejtőznek itt-ott. A kukoricás oly elhagyatott, oly egyforma, oly nyugodt és oly nyugtalan egyforma látvány. Az unt szinü és össze-vissza hajló sürü levelek és füzérek, ezek hideg őszi estén mily kisérteties zenét rezgetnek kapkodva és összeverődve a szélben. Ki hallgatta már?

Most csend van, s a szárak alatt a göröngyök közt testes sütőtökök nyugosznak, erős sárga szinekben, viritva és boldogan. És a kukoricás mögött távol zöld fák állanak, hosszu sor fa és erre-arra magános fák és nagyon távol egy fasor álldogál. Mind másforma körvonalakkal. Mind egy-egy egyéniség. Fák. Mily mozdulatlanok. Mily összetartók. Mily magánosak. Mily szép mind. Milyen nagy minden fa. Milyen néma mind. Mind él. Mind áll az ég alatt és sütteti magát a nappal. Senki nem szól bele, nézhetem a fákat, gyönyörködhetem bennük, ünnepelhetem őket. Oh mint nyomasztó példák állanak a földön előttem, mint méltóságok, akiket hiábavaló sóvárgással irigyelhetünk, mint felsőbbrendü lények, akiket bámulhatunk. Mint tökéletes lények, mint a teremtés igazi koronái, ugy állanak a tájon a fák, a létezés ámulatában, elcsábithatatlan nyugalomban, erősen és bölcsen és derülten.

Egy nagy tábla tiszta fekete szántás terül a tájon. Csak ez a gyönyörü fekete föld olyan nyugodt, mint a fák. S itt a lábam körül a gyepen halványkék virágocskák frissülnek a makacsul ragyogó zöld fü közt, kis kiváncsiak és vidámak, most hirtelen kinyiltak még, sunyitanak, köszöngetnek és itt vannak, amig az ősz türi őket. És a napraforgók a dél felé engedékenyen hevülő napsütésben felgyulnak, lázadva és rajongva tüzelnek a hervadástól fogantatott tájon s mint gyulladásos, szenvedő és szenvedélyes s megrenditő nagy szemek bámulják a fényes napot.