WeRead Powered by ReaderPub
Élet, halál cover

Élet, halál

Chapter 67: ŐSZI REGGEL
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A kötet lírai versekből és rövidebb prózarészletekből áll, amelyek az élet és a halál, a háború és a hazaszeretet témáit járják körül. A szövegek imádságszerű fohászoktól indulva személyes és kollektív szenvedést, frontélményt és vágyott megújulást ábrázolnak; gyakoriak a természet- és városképek, a katonai jelenetek és a paraszti táj képei. A hangváltások egyszerre fejeznek ki félelmet, reményt, nosztalgiát és kíváncsiságot a jövő iránt, miközben erkölcsi és érzelmi kérdéseket vetnek fel.

ŐSZI REGGEL

Lágy és tiszta, habos szürke selymekkel teli az ég. Végtelen vég drága felhő-selyem. A nap nem látszik sehol, pedig világos van, csak valahol a selyem égen gyengéden tündöklik kifelé valami szórakozott mosoly s aranynak és gyöngyháznak sejtelmét hinti maga körül. Varjak kerengenek magasan, a hervadás csalogányai, kárognak egyformán, sürün és mégis oly álmosan. Hangjaik és szárnyaik oly vontatottak és feketék, mintha a sötét kántálást látná az ember, mintha a szárnyak hallatszanának.

A hüs, tiszta tájon felocsudott reggel hallgat és csodálkozik. A zöld mezőn hamuszin szénaboglyák nyugodnak, s mintha még álmodnának. A fü közt vértelen kórók, dudvák, elaszott virágszálak dideregnek. De a fü milyen harmatos, milyen eleven, milyen ragyogó zöld, pedig ősz van. És a fák milyen elvarázsolt, boldog szinekkel haldokolnak. Vannak piros fák, sárga fák, bronzzal levelező fák, oly dermedten, eszméletlen gyönyörüségben állanak, mint valami tulvilági májusban. Távol és távol igy állanak az ősz kimondhatatlan fái, szebbek önmaguknál s mintha levelei virágok lennének, sárga és vörös és arany virágok. Ki tudja, mi gyönyörübb és dicsőbb nekik, a tavasz vagy az ősz?

És mennyi más ujult, csodálatos, üde és fényes szin ámul a földön körös-körül. Apró veteményekben, szőlőkben, kis kertben. Mily bágyadt és mily tündöklő szinei az imádott ősznek. Milyen violaszinek, milyen kékségek, milyen rózsállások és aranynál aranyabbak. Egy messzi kerités mögül sárga őszirózsák viritanak elvakultan.

Egy szekér jön ki a néma fehér faluból. Két csendes, hitvány pejló hozza lassan, lassan. Minden lépésnél ejtegetik, emelgetik nagy fejüket, mintha tanakodnának egymás közt valamin, az ő egyforma életükön talán. Jönnek, jönnek, közelednek, a szekér zörgése is hallik már a csöndes reggelben, s a párájuk látszik, hogy futkos lefele az orruk előtt. Egy sötétkék asszony ül a szekéren meg egy agyagszinü ember. Egy parasztasszony meg egy orosz fogoly. Az aszony hajtja a lovat. A fejük mindig egymás felé fordul. Beszélgetnek, ugy látszik. Az orosz a két öklét a két térdén pihenteti, gyöngén rázkódik az alakja a mozgó szekéren. Mennek ki a földre, őszi munkára. Közel jönnek, látni, hogy az ember mosolyog. Magyarországon tanult meg mosolyogni.