LEVÉL MAGYAR HADIFOGOLYHOZ
Barátom, ismerősöm vagy ismeretlenem, bajtársam, ki a végtelen Szibériában merengsz magad elé, vagy viruló olasz szigeten hervadozol, kinek fáradt alakja és halvány arca jön elém mint ködfátyolképen, tehozzád vágyakozom szólani, hátha ez irott szavak elhangzanak odáig. Hátha ez a neked tiltott honi ujság valahogy a kezedbe kerülhet, talán a csomagoló papirosok közt, talán mint leleményesen rejtett dugáru, mint valószinütlen véletlen, mint csodákon át végződött fehér madár ereszkedik le tán elébed s te elolvashatod. Milyen jól eshetnek neked az ujság nyomtatott betüi, melyekből Magyarország harangjai hangoznak s dal kél és sóhaj száll. Ugye milyen üdvös a szó, ugye milyen áldás a betü. Ugye milyen jóféle hang hallik szivedbe ebből a fekete nyomtatásból, amelyben valaki, aki se inged, se gallérod, kérdez: hogy vagy?
Te irod haza: jól érzed magad. Neked tilalmas a vallomás, a harag és keserüség és panasz neked tiltott dolgok. Itt-ott a szellem nyomorában kiravaszkodott hamis szavakkal csened sok hadijelzéssel és pecsételésekkel érkező levelezőlapodra, hogyha koplaltok, fáztok s embertelenül bánnak veletek.
Te szenvedsz, pedig ártatlan vagy, te fogoly vagy, pedig meg nem botlott férfiu vagy s tagja egy szabad és győzelmes nemzetnek. Te Európában születtél s elfoglaltad itt sorsodat s most mióta és mióta egy más földrész egén álmélkodol. Te tudod, hogy a napok elmaradnak a hátad mögött s nem jönnek megint bocsánatkéréssel elébed. Te alvás nélkül való éjszakákon s alkonyatok csüggedt unalmában már föleszméltél és te kitaláltad már, hogy az élet véletlen és benne minden véletlen.
Te fölmentetted magadat pályádnak és életkorodnak kiszámitott programja alól. Te megköszönöd a felgyulladó napot és elfogadod a leárnyékozó estét. Te megfoltozod idődet váratlan munkával, s megtanulsz hangszeren játszani, s magad fabrikálsz neveletlen zeneszerszámot, tamburát és furulyát, s polirozatlan sakkfigurákat és táblát készitesz, vagy dominójátékot, durva kis falapokból, amelyekbe a pontokat tintával pingálod vagy tüzes dróttal égeted. Tucat kártyát is szerkesztesz s rajzolsz, ha a kártyacsomagot nem sikerült a hátizsákban magaddal hozni. Te idegen nyelvet tanulsz, amelyet nem óhajtottál s nyelved csodálkozva tapogatja a jövevény szavakat, amelyek az idegen nemzet millióinak és millióinak kihült ajkain elhaltak már.
Te sokat sétálsz és te mindig ráérsz és nézted sokszor sokáig az előtted álló fát és a horizon halovány hajlatát és te hosszukat gondolkozhattál. Teveled észrevétette magát a természet, szórakoztatott, foglalkoztatott s megtéritett és te hiszel már a költőknek, akiket gyermekkorodban szavaltál s később nem olvastál, vagy nem sokat adtál rájuk. Már nem csodálod ugy, hogy valaki jajveszékel, akinek nem fáj a foga, s bánatot mond, mikor nem hagyta el a szeretője s beléragad a halálba értelmével, mikor egészséges mint a makk, s minden őt kérdezi, s mindennek ő felel, s érted már, hogy érezheti szivében a duslakodás, fenség és boldogság pillanatait valaki akinek semmije sincsen. Te már érted a költőket, akik a világ békéjében elszenvedték a világ háboruját s akik ma könyeiket az iróasztal fiókjába hullatják.
Te most barátja leszel annak, akinek bajtársa voltál és barátodnak testvére leszel. Te elmondod reggel álmodat és este életedet. Te bizalmas és őszinte vagy. Te kiismered magad a beszélgetés patikájában, te tudod a szavak karátjait, mint az aranyláncokét. Te sokat sóhajtasz és megfigyelhetted, hogy a sóhaj följebb emeli a szivet és közelebb hozza a fejhez. Te rákaphattál arra a szédelgésre, hogy könnyiteni tudj a másiknak a szivén, mikor a tied épp a legnehezebb. Te megszerethetted a jóság erősitő és üditő sportját. Te sokszor bemégy a tréfa és játék bazárjába.
Érdekelni fog talán, hogy a félkaru Cervantes Mihály, ki öt évig sinylődött mór hadifogságban, ez alatt az idő alatt irta a Don Quixote cimü nagy könyvet, amelyen a legtöbbet lehet könnyezni s a legtöbbet kell kacagni.
Oh Oroszország keletén oly közel vagy Japánhoz s eszembe jut véletlenül Buddhának egy mondása, szeretném közölni veled, ha nem ismernéd: „A szerencsétlenségek az életben hegynek csucsai, ha az ember a legmagasabb csucson van, megpillantja maga fölött a tiszta kék eget“. Nekem ez nagyon tetszett.
Mennyire lemélyedt és elnyujtózott lehet egy-egy érzés benned. Oly kiváncsi vagyok azokra. Milyen kut a te lemondásod. Mily végtelen hosszu tud lenni a te reményed sugara. Milyen ezerszer imádandó gyönyörü hazát látsz a honvágy kék messzilátóján. Menyasszonyod az ablakban vár. Feleséged van? Ő a türelem és epekedés izeit izleli s szépsége az álom üvegházában nem hervad, mig hazatérsz.
Várunk tégedet. Szenvedéseidet összegyüjtöd és hazahozod és mesélsz és beszélsz majd. Csönd lesz az országban, mindenki titeket hallgat. És mindent felirnak rólatok „vaspennával és ónnal a sziklafalba“ – ahogy a bibliában mondódik a Jób könyvében.