PIACTÉR
Vannak istenadta hangulataink, egy-egy fátyol, amelyekről azt hisszük, régen szétszakadoztak s amelyek megint és megint kibomolnak valahonnét s a képzeletre loppal ráterülnek. Más városban ugy néz körül az ember, mint egy uj világon, ahol egész mást lehet tán kezdeni. Ez a piactér itt ma este a távoli székely városban világosságával, sürgésével, korzójával, kocsizörgésével s minden hangjával oh annyiszor feledett s óhajtott idegen élet varázsával vesz körül. Mintha ezek a sorban, melegen fénylő ablakok csukták volna maguk mögé az öröm titkát s mintha ezek a sötét háztetők az életnek valami kedves álmát takarnák. Annyifélék a piactér házai, az egyik fáradt kis ódon palota, a másik friss bérház, a harmadik alacsony hosszu zöld ház s van régi családi lak, amely a barok kecsességeit tartogatja, s van nagy közönyös barna szálloda, s kedves uj magyar ház s van ház modern stilü s van amelyik a német izlés erőszakának engedelmeskedik s vannak egyforma nyugodt kis vidéki házak, akik semmit nem akarnak.
Ha majd csöndes éj lesz, ezek a házak az ő érthetetlen némaságukban talán beszélgetni kezdenek egymással, mult időkről s mai időkről, régi lakosokról és maiakról, a családok s magányosok napjairól, amelyek annyi minden más és más véletlennel folytak és folynak, csak végződni végződnek egyformán.
A világitó kirakatok előtt jönnek-mennek, sétálgatnak a járdán a népek szembe egymással, asszonyok, leányok, tisztek és mindenféle katonák és polgáremberek és gyermekek és siető cselédek, mint mindenütt a világon. Itt is szalutálgatnak, emelik a kalapot és mindenfelé csevegnek. Kihallik egy-egy hangos jó estét! a sürü sétálásból s ez eszembe juttatja azt a régi gyanumat, hogy az emberek alapjában véve mind jók s jóknak készülnek lenni örökösen egymáshoz, s a legszórakozottabban is jó reggelt, jó napot, jó estét, jó éjt, jó étvágyat, jó mulatást, jó utat tudnak egymásnak kivánni. Ha nem lennének a természettől jók az emberek, a köszönésnek ezt a formáját régen elvették volna vagy el se kezdték volna. Itt is kivilágitják estére kirakataikat a mindenféle fegyvernemhez tartozó boltosok, itt is van női divatüzlet és uri, és füszerkereskedés és csemegeüzlet, könyvkereskedés és gyógyszertár, vaskereskedés és kistrafik és nagytrafik és ékszerüzlet és drogueria és óriás ablaku kávéházak. Itt is nagy táblákról bámészkodnak egymásra az ut két oldalán a boltosok nevei, itt is van Nagy és Kovács és Vámos és Rosenfeld és minden. Hol az a bolt, amelyikben a boldogságot árulják?
Istenem, gyáva aggodalom gerjed az emberben, hátha hiába az egész világ csodálatos szerencsétlensége, hátha hiába minden borzadály és minden részvét és minden félelem és minden jóság s a halál örök megnyugtatása, s az érzéseknek egész kegyes és komor álarcosmenete bennünk, hátha hiába minden zaja a végtelen katasztrófának, hátha a szivünk az a sziv marad, ami volt s benne virraszt minden irgalom és megrendülés és alázat után is a földi élet bájának és tisztaságának álma, s a végtelen szerelem vágyódó vágya, hátha megvan ebben az időben is az ember egész régi szive, mint a köd alatt vergődő tenger?
A piactéren sötét és lezárt bódék hallgatnak s várakoznak a friss reggelre. Két elkomorodott szobor fordul egymásnak a téren, Kossuth Lajos és Bem apó. Az egyik szoboralaknak előre nyulik a jobbkeze, mint annyi szobornak a világon, mintha az elmult imádott férfiak a végtelen időn követelnének valamit. A felhők, az este halvány és sötét és violaszinnel derengő és ezüst gyapjakhoz hasonló felhői a hold körül és a csillagok alatt és mögött itt is oly álmélkodtató ünnepélylyel és lassusággal zarándokolnak a távol virradat elé. A városháza tornyában világitó óralap mutatja magát a hold alatt s a csillagok alatt az utcai lámpák sürüsége ragyog. Mintha egy külön ég versenyezne az éggel, egy külön csillagrendszer, amelyet az emberek csinálnak estéről-estére idelent, mintha utánozni akarnák azt, a mi örökkévaló.