A MOSZKVAI VIDÁM TÉL
Soha ilyen pazar élet nem folyt Moszkvában, mint most folyik, soha olyan vidám tél nem volt Moszkvában, mint amilyen vidám volt ez a tél. Látom a szent Oroszország boldog szivét, látom a fehér és arany és zöld és rózsaszin és fekete várost. Esteledik és rozsdás vörösség borul a hóval temetett tetők és tornyok fölött, az a szin, mint 1812-ben, mikor égett Moszkva és fölötte a lángfelhők piroslottak. Ezer meg ezer vakitó lámpa gyul a hószinü és árnyékszinü utcákon és felkacag a végzetes égboltra. A szánkók össze-vissza futnak sürün a hosszu Tverszkáján, dagadtan bebugyolált gyermekek és vén emberek ostorozzák a csörgős lovacskákat, orruk csöpög fényesen és szemük alatt ragyognak a hideg vidám könyei. Aggastyán és matróna ül egy kis szánon, mögötte a másik kis szánon ifju tiszt fátyolos és sapkás dámával, csupa agg és ifju pár minden szánon, mert csak kettőnek van hely s karolják egymást s dülöngnek előre és hátra mind a párok végtelenül, mert a szánkónak háta nincsen.
A Tverszkája végében, a városon kivül a szánkorzón, a porzó hóban árnyékok hajkurászszák egymást, trojkák, a három ló ragadja és tépi egymást, a középső felhányja a fejét és nyakán hánykolódik a nehéz és pazar járom, a vad izvolscsikok állanak az ülésen és korbácsaikat üvöltve forgatják, a gavallérok és aranynyal csillanó tisztek is állnak s dülöngenek a trojkákban és a nők sikoltozva vetik magukat hanyatt s orditás és kacagás és sürü csengő-zugás süketül össze s az üldözött trojkák egymásra törnek eszeveszett vágtájukban.
A város közepén, a Kremlin alatt a cárok ódon kapuja, autók rohannak keresztül alatta, vöröskeresztes nők kacagnak benne, a Golytzin-kórházból jönnek, mámorosan a katonák haldoklásától és az operációk vérétől és szagától. Térdepelő koldusasszonyok másznak ki sebesen az autók utjából, mint a pajkos, játszó gyermekek és egy-egy féllábu vitéz ugrál el a másik oldalra, mint utcai pojácok. A kapu kivilágitott szentképe alatt fetrengenek rongyosok, minha részegek lennének és a kapu mellett a Blasennij-templom lépcsőin is összerogyva hajbókolnak mindenféle tarka rongyok. Két fekete polgár találkozik a lépcsőkön, bundáikat egymásba dörzsölik és megcsókolják egymás arcát háromszor. Keztyütlen kezek emelkednek feléjük, egy kucsmás rendőr elrugdossa a lábával a rongyokat.
A Blasennij-templomból fény és ének árad, ez a templom a legmagasabb Moszkvában, tizenkét tornya van, mind a tizenkettő más szinü, csak a kupolájuk egyformán arany. Fekete nők jönnek le és mennek föl a lépcsőzeten, emberarcu nők és minden percben térdre omlanak és elvegyülnek a tarka rongyokkal. Fönn a Kremlin templomaiban is világosak a szines ablakok, a káprázatos oltárok mögött énekelnek a láthatatlan szerzetesek és a zarándoknép arccal fekszik a templomok kövén s feltartott gyertyáik százszorozva csillogtatják a falban drágakövekből kirakott szentképeket. A könnyek élénk szineikre mossák fel a templom földjének kőkockáit. A Kremlin háta mögött kuporgó távol faházak ablakocskáiban vigan pislognak a piros mécsek, fényjelek ezrei, melyek apostolok születését integetik.
A Szinházak-tere szorong a jubiláló tömegtől, mint farsangkor. A Mjala-Teatr előtt, amelyben ma a Bajaderka-balletet adják az imádott Gelcer kisasszonynyal, a görög oszlopok alatt verekednek a helyért a férfiak és a nők, egymás boáit cibálják s az oszlopokon kivül az összetorlódott szánokról ostorral csapkodják egymást a kocsisok. Dacoló és lármázó munkások és parasztok tömege tolong ki egy mellékutcából a térre, a szinház mögül előrugtatnak a lovasrendőrök kék bundáikban, s balkarjukra aksztott rézmarkolatu kardjaikkal és jobbkezükben nagajkájukat forgatva rontanak a fekete tömegbe és visszafullasztják a mellékutcába, s ott a sötétben elvonul a nyerités és jajgatás. Nagykucsmás katonai készültség topog át a téren, vállaknak támasztott fegyverekkel.
Egy utcában rózsaszin rendőrségi palota fehér ablakai égnek hallgatagon. A boltok tündöklenek ékszereikkel s ajtaikat eltemeti a tolongás. Szük sikátorban a zsidó kereskedők aggva járkálnak régiségeik közt és narancsos zsákjaik közt és az üvegajtóhoz jönnek és fejüket jobbra-balra huzgálva vizsgálódnak kifelé.
Csend támad. A zöld és barna és piros nagy paloták ablakai mind lángolnak a fénytől a fehér tetők alatt. A csillárok gyémántbokrai lelátszanak. A paloták felett a fagy remegteti s szorongatja a levegőt s mintha tapsolna és cintányérozna odafönn. A forró és tündöklő Nagy Szinházban a balletnek vége, a zöld ékszeres dámák legyezőjükkel és látcsövükkel tapsolnak s a gálába öltözött tisztek a szinpad elé tolonganak és feldobják virágaikat a lihegő Gelcer kisasszonynak, aki lehajol és könyei a zenekar örvényébe hullanak. Az Aquariumban és a Yardban, ahol az éji tánc és dorbézolás folyik, vörösképü emberek harapdálják a pezsgőspoharakat, beverik ökleikkel a hegedüket és revolvereiket sütögetik a sikoltozó cigány és magyar lányok felé, s lezuhannak eléjük és csókolják cipőiket.
Gőgös lakások rejtőző termeiben parfumos cigarette-ek, opium és mérges és édes szeszek kábulatában törvénytelen kéjeket üznek s a kürtőkön és kéményeken a boldogtalan örömök rettenetes gyásza füstölög fölfelé a sötétségbe. Féllábak lebegnek elő a vidám éjben, amelyek báli táncosokéi voltak és monoklik villannak elő, amelyek megvakitott szerelmes szemeken csillogtak, s ezek fönn keringenek s báloznak a tetők fölött. A megfagyott koldusok alusznak édesen a kapuk alatt.
Az Angol-Klub sötét és behavazott palotájának ablakai lázasan vöröslenek. Egy lehajtott fejü ur lép ki az oszlopcsarnok alól, szánjához sétál, kiemeli a fejét hódprémes gallérjából és az égre néz, aztán beül a szánba. Egy távol utcán ódon palotája előtt kiszáll. A kocsisnak meghagyja, hogy várjon még a kapu előtt. Fölmegy a lakásába és agyonlövi magát. A fekete selyemszakállu és földig érő kaftánjában bujt tatár kocsis összedugta a két kezét a kaftán bő ujjaiba és föl és alá jár a szán mellett.