JÓZSEF FŐHERCZEG CSALÁDJA KÖRÉBEN.
Sokat írtak már felőle, mint «nagy» emberről, szóljunk róla egyszer, mint a «jó» emberek mintaképéről, a családatyáról.
Minden államnak az alapja a család, s jó, ha a családi élet áldásaira onnan felülről jön a példa.
Többször volt szerencsénk a magyar nádor fiát családja körében tisztelhetni, s mind annyiszor azt a meggyőződést szereztük, mennyire drága ránézve az otthon. Kastélyának belső pompáját nem a bútorzatok drágasága adja meg, hanem az emlékezet becse. A falakon István főherczeg, az utolsó nádor aquarell-festményei; a családi képek sorában a gyermekek kedvencz nevelőnéjének arczképe; ereklyék, miken az anyák kézmunkája van megörökítve; a főherczegnők szobája művészi atelier, a főherczegfiuké tanulóterem: magáé a főherczegapáé műhely, muzeum és fegyvertár.
A mi idejét nem a közügyek veszik igénybe József főherczegnek, azt mind szeretett családja körében tölti. Igazi patriarkális élet van itt. Reggel korán, a nappal együtt kelnek, délig dolgozik mindenki; tizenkét órakor pontban ebédelnek, azután jön egy kis családi hangverseny, zongora, czimbalom, dal, újra munka, tanulás, kertészkedés, vívás, tornászat, fél hétkor együtt vacsorál a család, s kilenczkor már csendes a ház. Csak ha tüzi lárma támad a szomszédban, akkor szakad félbe a csendesség: a főherczeg, a tűzoltók parancsnoka, siet maga a vonata élén a vész színhelyére s ott működik, míg a pusztító elem le nincs győzve, néha másnap délig is.
A főherczeg gyermekeit rajongva szereti, maga mondja róluk: «ezekben már kettős magyar vér foly» (anyáról is Koburg-Koháry királyi család sarjai).
Egy jó barátunk, ki a főherczegi házzal közvetlen összeköttetésben áll, ez érdekes adatokat közlé velünk e példaszerű családi életről.
József főherczeget a jó Isten azzal a jóval áldotta meg, mely itt a földön leginkább képes igazán boldogítani az embert, mely kárpótolni képes minden veszteségért, de melyet nem pótolhat semmi; adott neki kedves, jó családot. Ott van a gondos, kedves, szerető és szeretett nő; körülötte az élénk, szép, eszes gyermekek. Mintha csak rólok szólna a zsoltár: «Feleséged mint a bőven termő szőlőtő, a házad falai között; gyermekeid mint az olajfa hajtási az asztalod körül. Ime így áldatik meg, a ki az Urat féli».
Mária Dorothea főherczegnő, a legidősb herczegkisasszony, gyönyörűen fejlett, felnőtt hajadon. Homlokáról magas értelmiség, szeliden fénylő szemeiből életvidor jókedv és szende szívjóság sugárzik elé. Példánya a jól nevelt fejedelmi hölgynek. A tudás minden ágában kimüvelve, igaz magyar nemzeties érzületben felnövekedve, az európai művelt nyelveken kívül, melyeken szabatos tisztasággal beszél és ír, a latin nyelv titkaiba is beavattatott. Művészi hajlamairól már sokat irtak a lapok, s valóban nem közönséges hivatottságra valló képeket festett jeles művészünk, Vastagh György vezetése alatt. Hasonló lelkesedéssel ápolja a zenét is, s a generál-bassban egy ideig Erkel Gyula volt mestere. A múlt farsangon el volt terjedve a magas szoczietás közt a vélemény, hogy Mária főherczegnő a budai várpalota fényes termeiben a világba fog vezettetni; de az uralkodó-háznál divó szokás szerint ez majd csak jövőre fog megtörténni, ha betöltendi a főherczegnő 18-ik életévét. Csupán Valéria főherczegnő tánczestélyén izlelte meg a táncz hevélyeit és gyönyörét.
Nővére, a három évvel fiatalabb Margit főherczegnő, a szelidség, báj, kellem megtestesülése. Testvérnénje művészi hajlamaiban ő is osztozik. Rajong a zenéért. Kisebb darabokat már is komponál titokban. Egyet ezekből sikerült nővérének megkeríteni, melyet a télen át esténként tartatni szokott családi koncertben el is játszottak. Mindenkit meglepett a kétségkívül gyermekies kisérletben is félreismerhetlenül mutatkozó dallamosság és szerkezeti tisztaság. Ebben is anyjuk leányai mind a ketten.
Józsi főherczeg, az idősebb fiu, a nyáron lesz 13 éves. Igazi grand-seigneur a szó ideális értelmében. Előkelő, urias minden mozdulata, modora, gondolkodásmódja, a nagyúrias gőg, fenhéjázás, elbizakodottság legkisebb árnya nélkül. Előzékeny, megnyerő, lekötelező. Most a gymnasiumi III-ik osztály tantárgyaival vesződik; vesződik, nem azért, mintha nehéz feje volna, sőt ellenkezőleg, nyilt eszű, könnyű felfogású. Hanem vesződik ambitioból, becsvágyból. Édes apja tudvalevőleg megköveteli, hogy gyermekei ország-világ előtt nyilvánosan beszámoljanak tanulmányaikról; mert nem akarja, hogy az ő számukra külön sütet készüljön. Azért a főherczeg-úrfiak is csak úgy kénytelenek tanulni, mint akárki fia. Három tanár van mellettük alkalmazva, s reggel 8-tól 11-ig, délután 4-től ½7-ig foly mindennap a tanulás a rendes tantárgyakból. Azután jönnek a szabad-művészetek: zene, rajz, lovaglás, vívás; lovaglásban a híres lovas, Juhász honvéd-alezredes, vívásban Keresztesi Sándor a főherczegek tanítója.
A kis László főherczeg, a mennyire elválhatatlan jó pajtása három évvel idősb testvérének, a mily benső szeretettel ragaszkodik hozzá, oly ellentéte bátyjának. Modora népszerű, fesztelen, semmi korlátot nem türő; merő pajzánság, csupa elevenség egész a féktelenségig. Egy helyben ülni, no arra ugyan nem képes. Számára nem létezik fa elég magas, árok elég széles, folyton ugrál, szaladgál, s vidám zajától egész nap viszhangzik a tágas kastély, s a még nagyobb kert. Van is ám dolguk tanítóinak, őt megfékezni. Hanem azért arany-jó szív. Önzetlen egész a magáról megfeledkezésig. Apró ötleteivel, melyekben kifogyhatatlan, gyermeteg élczeivel az egész főúri társaságot mulattatja. Ha huszár nem lesz belőle, hát akkor semmi sem! Bátyja ellenkezőleg már most is egy kis államférfiú.
A két legkisebb, Erzsébet és Klotild piczi főherczegnők, még nagyon is aprók. Igazi kis angyalkák a Murillo képeiről. Ezek az egész családi körnek beczéi, szemefényei, aranyos játékszerei. Isten tartsa meg őket, s nevelje nagygyá kitünő szüleik örömére, a haza javára és büszkeségére!