MAGYAR SZINÉSZEK ÉLETÉBŐL.
Hajh, azokban a boldog időkben, a mikből régi nagy művészeink kerültek elő, sokkal mostohább volt a szinész sorsa, mint most.
Mikor a jó Sz...i Kecskeméten játszott, mint fiatal reményteljes szinész, nem volt több egy piros nadrágjánál.
Azokban az időkben nappal is el lehetett viselni a piros öltözetet, s ezért Sz...i piros mondhatlanja nappal az utczán, este a szinpadon végzé kettős szolgálatát.
Ebédre akkor a cserepes vendéglőbe jártak, oda tartottak a helyben fekvő ezred tisztei is, kiknek ezredese örömest eltréfált jó kedvében a jámbor szinészekkel.
Feltűnt neki egyszer a fiatal szinész piros mondhatlanja s megszólítá érte, hogy mi jelentése van annak?
Sz... hivatalos komolysággal értesíté, hogy ezt azért vette ma fel, mert estére tábornokot fog személyesíteni.
Másnap azonban megint az a piros tünemény lépett a vendéglőbe.
– Ah, ma megint generális! – kiálta rá a tulsó asztaltól a víg ezredes s engedé magának újra megmagyaráztatni Sz...itől, hogy ezúttal azért vette fel a pirosat, mert estére régi magyar vitézt kell játszania.
De harmadnap is csak a piros nadrág volt kénytelen helyt állani.
– Teringettét, – kiálta az ezredes, vállára ütve a fiatal szinésznek, – ön ma megint generális.
De a szinész szeméből kiesett a köny e szóra s véget vetett a tréfának.
– No, no, ne legyen szomorú, vigasztalá az ezredes, megbánva, hogy tréfált vele. Teringettét, az nem szégyen; önnek csak egy ruhája van, mégis mindig más embert látok benne a szinpadon, más szinésznek meg tíz is van, mégis mindig ugyanazt az embert látni benne.
Katonásan volt meghatározva, de annak a hadfinak helyes fogalma volt a művészetről.
*
Általános bevett szokás volt hajdanta, hogy a színészi osztály pályájukat változtatott református tanulókból telt ki; még most is nagy többségben van e felekezet a művészet ezen ágánál képviselve. Legkevesebb pedig közöttük az evangélikus. Tudtomra kettőnél többet nem ismertem, az egyik volt Petőfi, a másik Fekete Soma.
Egyszer Petőfi vándorszinész korában valami kis városban keresztül utazván, megismerkedett egy becsületes molnármesterrel, a ki nagyon szives volt iránta.
Az első szónál bizalmasan veregetett a molnármester Petőfi vállára:
– Hát maga szinész? no, annak örülök, mert én is kálvinista vagyok.