WeRead Powered by ReaderPub
Életemből (I. rész) / Igaz történetek. Örök emlékek. Humor. Utleirás. cover

Életemből (I. rész) / Igaz történetek. Örök emlékek. Humor. Utleirás.

Chapter 58: MAGYAR SZINÉSZEK ÉLETÉBŐL.
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

The narrator offers autobiographical recollections of mid-nineteenth-century political life, describing a society ruled by a privileged nobility while the rural masses lacked representation and remained burdened by servile obligations. He summarizes reformist debates calling for responsible government and broader suffrage, explains how censorship and neighboring uprisings intensified urgency for change, and traces the sudden arrival of a popular upheaval that challenged entrenched institutions. Interwoven with personal memory, the account examines intellectual currents, obstacles to legal and social reform, and the conviction that national renewal required bringing the peasantry into the constitutional community.

MAGYAR SZINÉSZEK ÉLETÉBŐL.

Hajh, azokban a boldog időkben, a mikből régi nagy művészeink kerültek elő, sokkal mostohább volt a szinész sorsa, mint most.

Mikor a jó Sz...i Kecskeméten játszott, mint fiatal reményteljes szinész, nem volt több egy piros nadrágjánál.

Azokban az időkben nappal is el lehetett viselni a piros öltözetet, s ezért Sz...i piros mondhatlanja nappal az utczán, este a szinpadon végzé kettős szolgálatát.

Ebédre akkor a cserepes vendéglőbe jártak, oda tartottak a helyben fekvő ezred tisztei is, kiknek ezredese örömest eltréfált jó kedvében a jámbor szinészekkel.

Feltűnt neki egyszer a fiatal szinész piros mondhatlanja s megszólítá érte, hogy mi jelentése van annak?

Sz... hivatalos komolysággal értesíté, hogy ezt azért vette ma fel, mert estére tábornokot fog személyesíteni.

Másnap azonban megint az a piros tünemény lépett a vendéglőbe.

– Ah, ma megint generális! – kiálta rá a tulsó asztaltól a víg ezredes s engedé magának újra megmagyaráztatni Sz...itől, hogy ezúttal azért vette fel a pirosat, mert estére régi magyar vitézt kell játszania.

De harmadnap is csak a piros nadrág volt kénytelen helyt állani.

– Teringettét, – kiálta az ezredes, vállára ütve a fiatal szinésznek, – ön ma megint generális.

De a szinész szeméből kiesett a köny e szóra s véget vetett a tréfának.

– No, no, ne legyen szomorú, vigasztalá az ezredes, megbánva, hogy tréfált vele. Teringettét, az nem szégyen; önnek csak egy ruhája van, mégis mindig más embert látok benne a szinpadon, más szinésznek meg tíz is van, mégis mindig ugyanazt az embert látni benne.

Katonásan volt meghatározva, de annak a hadfinak helyes fogalma volt a művészetről.

*

Általános bevett szokás volt hajdanta, hogy a színészi osztály pályájukat változtatott református tanulókból telt ki; még most is nagy többségben van e felekezet a művészet ezen ágánál képviselve. Legkevesebb pedig közöttük az evangélikus. Tudtomra kettőnél többet nem ismertem, az egyik volt Petőfi, a másik Fekete Soma.

Egyszer Petőfi vándorszinész korában valami kis városban keresztül utazván, megismerkedett egy becsületes molnármesterrel, a ki nagyon szives volt iránta.

Az első szónál bizalmasan veregetett a molnármester Petőfi vállára:

– Hát maga szinész? no, annak örülök, mert én is kálvinista vagyok.