KÜLÖMBÖZŐ ÉLETÍRÁSOK.
I.
Lord X. ó-angol család sarjadéka, melynek minden tagja historiai nevet vívott ki magának.
Ősei mind hírneves arisztokraták, kiket nem onnan ismer a közönség csupán, hogy lovaikkal kis gyermekeket gázoltattak el, hanem pártfogói voltak a hazai iparnak, művészetnek, tudománynak: jó katonák, bölcs státus férfiak.
Lord X. maga is méltó utóda őseinek.
Fiatalsága tudományos előkészületekben folyt el, férfi korát a csatatéren tölté, egyik karját ott temették el Waterloo alatt.
Azután is híven szolgálta hazáját, minden intézmény, melynek virulása nemzetére fényt, hatalmat, gazdagságot hozott, benne önzetlen pártfogójára talált.
Férfi korában megnősült: erényes, szilárd volt szerelmében, derék fiakat és leányokat nevelt hazájának.
Idő haladtával bölcs tapasztalatait hozta a közügyek oltárára, mint követ a küludvaroknál eszesen, bölcsen tartá fenn nemzete tekintélyét.
Az országteremben a szabadelvűség bajnoka volt, a nép ügyeiért küzdött, örömét találta a gyors és hatalmas fejlődésben.
A közéletben szegények gyámola, ügyefogyottak védője, ifjak példaképe volt.
Midőn kiütött a nagy nemzeti harcz Anglia és Oroszország között, ő is elhozta a csatatérre azt a félkarját és azokat az ősz hajfürteit, hogy még egyszer viselhesse rajtok nemzete nehéz napjait.
Egy fia szeme láttára esett el az almai csatatéren, másik karja közt halt meg kholerában. A harmadikat is odahivatta magához.
Mint öreg tapasztalt katonára egy lovas csapat vezényletét bizták. Egy emlékezetes ütközetben félreértett parancs miatt vakmerő támadást tett az ellenfélre, a roham becsületére vált mint katonának, hármas kereszttűz között törte át az ellenség gyalog sorait, elfoglalta tűztelepeit, ágyúit beszegezte; hanem a szép lovas csapat, a britt sereg virágának kétharmada odaveszett, maga a derék lord is három nehéz sebet kapott, azokban becsülettel meg is halt.
És a midőn meghalt, a britt közvélemény oda állt sírja szélére, s itéletet mondott fölötte.
Elmondá egy, hogy ámbár nagy ember volt, ámbár free-tader volt, és jó katona, és nagy státusférfi, de seregvezényléshez nem értett semmit; fiatal korában talán jó kapítány lehetett, de a háború több egy parádé manoevrenél. Kárhoztatja, hogy miért vállal többet, mint a mit megbír.
A másik összecsapta kezeit, s jajgatva panaszlá, hogy ime egyetlen ember vakmerősége miatt mennyi derék brítt alattvaló veszté el életét, a kik ha Bright quaekkerei lettek volna, még most is portert ihatnának; ez már Lord X-t őrjöngő dæmoniakusnak mondja, ki hogy itthon felelősségre ne vonathassék, azt a malitiát követte el, hogy maga is elesett.
Harmadik szeretné tudni, hogy vajjon mi érdemei voltak Lord X-nek, a miért ily fontos állomás bizatott reá, miért kellett őt a kandalló mellől a köszvényes lábzsacskóból elővonni, fél kezével, fél eszével, öreg ember létére?
A negyedik már meg is mondja, hogy mi érdemei voltak erre? egyik leányát a hadügyészség titkárja bírja nőül; az anyja pedig született Lady Z. a külügyér unokahuga, stb.
Az ötödik még tovább megy; kimondja rá egyenesen, hogy áruló, hogy egész élete kemény kritika alá vehető: mint ifjú könnyelmű volt, mint státusférfi makacs, büszke tory, mint követ tapintatlan; Aberdeen azért engedte őt a harczba menni, hogy ez is egy eszköze legyen a hadviselés fonákságaiban; hogy elveszett, egyenesen Isten büntetése rajta.
Végre a karikatur lapok furcsa gúny és torzképei fejezték be a halotti beszédet, a hol fél kezü és fél fejű emberek nyargalnak lóháton kerített sánczoknak.
II.
Gróf Y. szinte régi hatalmas család ivadéka Magyarországról. Az ő ősei is mind historiai nevű férfiak, kik a hírnevet kereső minden pályán meghozták a babérokat hazájuk számára; ott függnek koszorúik a hosszú ősrégi családfa ágain, mint borostyán, mint cser és olajág, vagy gabonafüzér és pálma, a hős, a költő, a hadvezér, a békeszerző, a gazdagító, a diadalmaskodó jelvényei; a nemes gróf családjának utolsó ivadéka, az ő számára maradt ág sem leend koszorúzatlan, arra is jut, ha egyéb nem, egy pár kamélia bouquet Pepita da Olivától.
Gróf Y. fiatalságában nem tanult semmi tudományt, szépen felnőtt a nélkül is: mikor teljes korúvá lett, akkor kiment külföldre és elfelejtett magyarúl, még a nevét is megfordítva írta, elől a keresztnevet, hátul a családjáét, mintha nem elébb lett volna gróf Y. és csak azután harmadnapra Nepomuk János.
Sok időt élt ő is; hanem büszkén elmondhatja magáról, hogy soha nem szolgált senkinek, sem Istennek, sem hazának, sem emberiségnek.
Jószágain elpusztultak templomok és iskolák, megszaporodtak ellenben az uzsorások és pálinkaboltok.
Ott, a hol az ország ügyeiről tanácskoztak, késő vénségeig nem ült, csupán a homburgi és badeni játékházaknál szokott, mint rendkívüli követ, működni hazája érdekében.
Gyönyörű szép birtoka volt a hazában, egy nap fogadásból sem lovagolhatott volna egyik végétől a másikig; az összes hazai intézményeknek mind együtt nincs annyi alaptőkéje, mint neki egy évi jövedelme volt: ezt a szép javadalmat gróf Y. úgy elpazarlá az utolsó zsellértelekig, hogy midőn ötven éves volt, már jövedelmeit más kezelte, a nélkül, hogy valami hazai intézmény egy fillérét látta volna.
Ez az ötvenes szám gonosz szám, az ember huszonnégy éves korában azt hiszi, hogy jól osztotta fel vagyonát és idejét, ha ötven éves korára mind a kettőt elpazarlá: s ime előjönnek a fehér hajak, s mikor az embernek már nincs kedve élni, és pénze élhetni, akkor még előtte áll ki tudja milyen hosszú szánom-bánom idő.
A fehér hajakat még csak el lehet takarni egy ideig az álhajjal, a pénztelenséget a hitellel: a nemes grófot ez a két szomorú jó barát haza üldözé a jó Magyarországba.
Itt ugyan nem voltak sem Steeplechasek, sem híres ballettánczosok, de volt helyettök országgyülés; s ha egyéb nincs, ez is jó mulatság.
Ott gróf Y. a bal oldalra ült, mert a jobb oldalon mit konzervált volna? tartott is egy beszédet, melyről nem lehetett megtudni, hogy micsoda nyelven volt elmondva, hanem azután kijött az nyomtatásban, s ezért a derék grófot szabadelvű férfiúnak nevezték.
Titkárjával iratott hatalmas felszólításokat a nemzethez, hogy adakozzunk a nagy nemzeti czélokra, a közintézvényekre; ő maga nem adott semmit: ezért a derék urat nagy hazafinak nevezték.
Azt is megtette, hogy fél esztendeig eljárt a más páholyába, ezt a rossz magyar operát hallgatni, a mi elég szép áldozat volt tőle, s nem is valami csekély ok miatt maradt ki, hanem azért, mert ez a canaille von Schauspielern und Schauspielerinnen szinte ott ül egy sorban a többi úri renddel: az ember a páholyokban nem tudja őket megkülömböztetni a komteszek és baroneszektől. Ez derogált neki, a miért a derék urat nagyon elegans gavallérnak nevezték.
A nős életet nem sokra becsülte, az embernek nem az a rendeltetése, hogy gyermekeket neveljen a nyakára és saját örömeit kevesítse általuk; sem pedig, hogy menekülhetlen különczhöz kösse magát holtig, midőn az egész világon válogathat magának virágot; mely nézetért a nemes grófot igen okos embernek nevezték.
Mikor aztán odajutott ez érdemes úr, hogy egészen tisztában állott a világban, mikor tudniillik épen két annyi volt a jószágain fekvő adósság, mint azoknak értéke, mikor már a harmadik meghosszabbítás határideje közelgett legfenyegetőbb váltóival, akkor egy szép reggel szokása ellenére tíz óra előtt felkelt, elhivatta a fodrászt, parókáját felsüttette, megfőzette a theáját, megevett mellé két híg tojást, meggyujtott egy valódi Havannah szivart, azt kiszívta kétharmadáig, azután megkefélte a fogait, a szemöldökét kiviaszkolta, tükröt tett maga elé, s a tükörből szépen sziven keresztül lőtte magát.
És a midőn ily nemesűl bevégzé számadásait az élettel, a magyar közvélemény rendviselői megjelentek ravatala körül és elmondák: «hogy gróf Y. a geniális férfiú meghalt, a vitézlő, szabadelvű hazafi, a daliás lovag megtért az ő őseihez. A világfájdalom, a nemesebb kebel vágyainak meghiúsultán elfonyadt remények, az emberiség jobb jövője fölötti kétségbeesés megtörték a nemes férfi szivét.»
– Élte legvirulóbb szakában, épen akkor, midőn már csak hogy el akarta kezdeni nemes tetteinek sorozatát, dönté ki ez oszlopát a hazának egy eléggé meg nem siratható balvégzet.
– Mennyi jövendő nagyság, milyen szép munkásság reménye szállt vele a kora sírba, mely nagyratörekvő, de örök akadályokra találó szellemének egyedül volt képes nyújtani vigasztalást.
*
Oh nagy emberek, ne menjetek Angliába születni; jertek mi hozzánk!