CYRANO DE BERGERAC.
A tizenhetedik század Franciaországának egyik legkülönösebb zsenije ez a nyughatatlan vérü poéta-filozófus, akit a magyar közönség leginkább csak Rostand darabjából ismer és annyit tud róla, hogy nagy volt az orra és garázdaságával kivált még azokban az időkben is, mikor nem sokat teketóriáztak az emberek, ha arról volt szó, hogy karddal menjenek neki egymásnak. De sokáig félreismerték Cyranot még a saját hazájában is. A francia szellem és francia tulajdonságok megszemélyesitőjének tekintették. Vitéz és önzetlen, kissé könnyelmü és könnyüvérü, ötletes és sziporkázó, de se több, se kevesebb. A legfőbb előtte a kard becsülete, melyen foltot türni nem szabad. Pedig Cyrano sokkal több ennél. Irónak nem volt közönséges, gondolkodónak pedig egyenesen a mélyenjárók közé tartozott. De akárcsak az orra eltorzitotta a fizikai megjelenését, életének külsőségei és körülményei eltorzitották belső egyéniségének képét és hosszu időkön át meghamisitották értékelésének a mértékét is.
Cyranot sokkal általánosabb szempontok szerint kell megitélni. Rendszertelen, egyenetlen, szeszélyes tehetség volt, de telve eredetiséggel és gondolatokkal. A kihaló lovagi ideál egyesül benne az ujszerü merész képviselőjével. Rövid ideig élt, nagyon sokfelé forgácsolta szét a tehetségét, ezért nehéz róla egységes képet rajzolni. Akárcsak az időt, melyben élt, őt sem lehet egy szemszögletből nézni, mint a klasszicizmusnak határozott vonalu, de hideg alakjait.
Savinien Cyrano 1620-ban született Périgord valamelyik városkájában, alkalmasint Bergeracban. Erre utal az utóneve, melyet állandóan használt, bár a bergeraci anyakönyvekben nem fordul elő. Gascognei volt, felruházva mindazokkal a tulajdonságokkal, melyek a délfranciát az északitól megkülönböztetik. Akárcsak nálunk a felvidékiek, Franciaországban a déliek képviselik az állhatatlanabb, hangadóbb, de mindenre jobban reagáló és végeredményben értékesebb elemet. A gascognei kurta nemes familiából került a fiatal Cyrano különböző iskolákon keresztül Párisba, hogy az egyetemen szerezze meg a különböző hasznos tudományok ismeretét.
A párisi egyetem hires volt a tizenhetedik században is, de belső tartalma már más volt, mint azokban az időkben, mikor a tudományok koronája, a teológia adta meg a hirnevét. Nagy eltolódások történtek a tudományok tekintetében, de még inkább abban, hogy mit tekintenek tudománynak. A teológia és a jogtudomány mellett ekkor kezdték a modern orvostudomány alapjait lerakni, a természet jelenségeit vizsgálni és ezeket a studiumokat nem valamely más cél szolgálatába állitva, hanem önmagukért müvelni. A fiatalság pedig, amely mindig szivesen kapható az uj dolgokra, készséggel hallgatta azoknak az előadásait, akik uj világokat tártak fel előtte.
A párisi egyetemen Cyrano sokakat hallgatott, de igazában a hires jezsuitának, Pierre Gassendinek volt a tanitványa. Gassendi Descartesnak volt kortársa és ellenlábasa. Mint iró, nem szerzett magának akkora nevet, mint nagy ellenfele, de a maga korában alkalmasint nagyobb volt tanitásainak hatása. Jezsuita létére, Descartes spiritualizmusával ellentétben, a naturalizmusnak volt uttörője: tanitotta, hogy nem elvont spekulációval, hanem csakis empirikus, tapasztalati uton juthatunk el a dolgok lényegének megismeréséhez s nincs külön test és lélek, hanem az utóbbi csak az előbbinek a funkciója. Gassendi révén ismerkedett meg Cyrano Tommasso Campanellával, a hires olasz dominikánussal, aki a tudomány szabadságának hirdetéséért és egy utópisztikus köztársaság megtervezéséért megismerkedett az inkvizició börtöneivel. Campanella a harmincas évek végén érkezett Párisba, huszonhat esztendei börtönnek és kinoztatásának az emlékeivel. Kötelekkel gyötörték usque ad ossa és egy font hust vágtak ki alsótestéből. Hires könyve a Civitas Solis, nem maradt hatás nélkül Cyrano irodalmi müködésére.
Európaszerte ekkor kezdett érlelődni a világfelfogásnak az a forradalma, amely a reformációtól eltérőleg, nem bizonyos vallásos tételek átrendezgetésében, hanem magának az alapoknak kritikájában kereste a gondolkodó ész legmagasabb feladatát. A reformáció mindent a bibliára, mint alapvető igazságra akart visszavinni, az uj iskola, melynek követőit libertinusok-nak nevezték, fel merte vetni a kérdést, hogy a biblia egyes tételei nincsenek-e a tudomány megállapitásaival ellentétben.
A libertinusok merész és az akkori felfogás szerint részben istentelen, részben nevetséges tanokat vallottak. Kopernikus és Galilei tanitásai már régóta ismeretesek voltak ugyan, de se a nagyközönség se az egyházak nem barátkoztak meg velük. 1616-ban mondotta ki a szentszék, hogy a föld forgása ellenkezik a szentirással és még a tizenhetedik század közepén is a német szinpadokon Kopernikust bohócnak ábrázolták. Pierre Borel francia irónak 1647-ből maradt egy kéziratos munkája, amely a következő cimet viseli: „Uj értekezés a világok többségének bebizozonyitásáról, hogy a csillagok lakott földek és hogy a föld is csillag; hogy a föld a nap körül forog, amely áll és más nagyon különös dolgokról.“
A libertinusok forradalmárok voltak és tiszteletlenek a megállapodott tekintélyekkel szemben. Hiveikből fiatal iróknak, magukat irónak képzelő duhaj legényeknek, diákoknak, komédiásoknak és egyéb kapa-kaszakerülőknek a társasága verődött össze a Pont Neuf környékén, melynek kis korcsmáiban születtek meg a későbbi kabarék ősei. Amit a tudósok vastag foliánsokban irtak meg, ezek a fiatalok apró elmésségekre váltották fel. Szerelmes szonettek mellett, szatirikus versekben gunyolták a pedánsokat, burkolt értelmü sorokban csipkedték meg a hatalmasokat, szójátékokat rögtönöztek, ötleteket termeltek, kothurnusban járó hősi költeményeket travesztáltak, közben pedig beleavatkoztak a politikai kavarodásokba és meg-megforgatták a kardjukat. Cyrano is ebben a fegyelmezetlen, félig irodalmi, félig bohém társaságban tünt fel legelőször Pédant joué cimü szatirikus darabjával, mely Grangier professzort, a latin nyelv tudományának királyi lektorát állitotta pellengérre. Ez a tizenkilenc esztendős korában irott darabja, melyből Molière is sokat meritett, hat esztendeig forgott közkézen kéziratban, mig a Hotel de Bourgogne szinpadán 1645-ben előadásra került.
Nálunk Cyrano nevét főként a Rostand darabja tette ismeretessé. Históriájának feldolgozásában Rostand élt ugyan a költői szabadság jogaival, de majd mindennek, amit Cyranoról esemény gyanánt megirt, van történelmi alapja és belső igazsága. 1635-ben Cyrano beállott abba a gárda-századba, melyben vitézkedtek a gascognei legények és Castel-Jaloux volt a kapitány. Két esztendei katonáskodás alatt két izben veszedelmesen megsebesült: Mouzonnál golyó ment át rajta, Arrasnál pedig kardvágást kapott a torkára. Megint visszakerült Párisba, ahol megelőzte őt rettenthetetlen bátorságának hire. Ennek a bátorságának otthon is minduntalan tanujelét adta. Alkalma volt rá bőven. A Cinq-mars összeesküvés és a fronde idején a kard nagyon könnyen kirepült a hüvelyéből. L’honneur sali ne se lave qu’avec du sang. Százakra ment a Cyrano csatározásainak és párbajainak száma. Párbajainak okai között pedig nagyon gyakran szerepelt abnormis nagy orra, melyre irodalmi és egyéb ellenfelei szivesen tettek gunyos megjegyzéseket.
De ha igaz is Rostand jellemzése, nem teljes, mert csak egy oldalról mutatja be Cyranot. Ez a garázda legény, aki kardjával a nagyhasu Montfleuryt egy hónapra leparancsolta a Hotel de Bourgogne szinpadáról és egy barátjának védelmében szembeszállt a Conti ezred egész csapat tisztjével, gunyolódó verseivel pedig kikezdte a hatalmas Mazarint is, alapjában véve nagyon komolyan fogta fel az életet. Duhajsága csak külső máz volt. Eljárt a kis korcsmákba, mert ott tanyázott a publikuma, de nem ivott. Irt szerelmes verseket, de nem sok köze volt a nőkhöz. Foglalkozott ellenben az élet legmélyebb problémáival. Gassenditől sajátitotta el a természet megismerésének módszereit, Campanellától pedig a merész vallási, politikai és metafizikai gondolatokat. Irásai között töredékben maradt ránk egy kisérlet a fizikai tudomány alapelveiről, melyben néhol egészen modern gondolatok csillámlanak meg. Alapjában véve nagyon komoly két főmüve, az Utazás a holdban és A nap országainak és birodalmainak komikus leirása is.
Cyrano idejében a mai értelemben vett ujságok nem voltak; mégis, ha a filológusok hagyományos szokása szerint el akarnók skatulyázni őt, publicistának kellene minősitenünk. Publicisták, akik a napi élet eseményeire reagálnak legerősebben és koruk zürzavaros törekvéseinek, eszméinek a kifejezői, bizonyára voltak mindenkoron, csak a mód változott meg, amelyen a nyilvánossággal érintkeztek. Franciaországban ekkor vált divatossá ennek a publicisztikai jellegü irodalomnak egy uj fajtája, a levél. Cyranonak is párbajai mellett a levelei szereztek első sorban hirnevet, melyek kéziratban nagy számmal forogtak közkézen, mielőtt első gyüjteményük nyomtatásban megjelent volna. A tartalmuk a lehető legváltozatosabb: leiró, gunyos, szatirikus, politikai, filozófiai stb. jellegüek. Sok bizonyára elkallódott belőlük. Ez a könnyelmü zseni nem sokat törődött velük s ha barátai nem unszolják, irásainak legnagyobb része aligha lát nyomdafestéket.
A levelek után 1654-ben egymásután jelent meg Cyranonak két szindarabja, a már évekkel azelőtt megirt és szinpadon is játszott Pédant joué és az Agrippina. Az előbbinek gondolatát Molière átvette a Scapin furfangjaiban, az utóbbiból pedig Corneille szóról-szóra egész verssorokat másolt le. Ilyen tapasztalatai Cyranonak bőségesen voltak korának többi iróival is, akik még nem értelmezték valami szigoruan az irodalmi tulajdont. Két levele is szól a gondolattolvajok, pilleurs de pensées ellen. A két szindarabbal egy esztendőben jelent meg az Utazás a holdban is, amely kéziratban már szinte 1650 előtt készen volt.
Cyranonak ez a legfurcsább és legeredetibb könyve. Akár a Verne-regények, akár a társadalmi regények ősének lehet tekintenünk. Fantázia és társadalmi szatira egyaránt van benne bőségesen. A kiindulási tétele az, hogy a csillagok lakott égitestek; azért akar a legközelebbi csillagra, a holdba eljutni, hogy lakóival érintkezzék. Négy módot kisérel meg a holdba jutásra. Először harmattal telt fiolákat kapcsol magára; a harmatot a nap magához szivja, de ő kormánykészülékkel a közelebb eső holdba akar eljutni. Ez az ut zuhanással végződik – Kanadában. A második kisérlet, a levegőnél nehezebb repülőgép, szinte zuhanással ér véget. Harmadszor rakéták segitségével akarja magát elröpiteni odáig, ahol a hold vonzása kezdődik. Végül gázzal telt tartályok segitségével jut el a holdba. Primitiv és naiv formában ezek a levegő meghóditásainak máig is ismert módozatai. De még a szállóernyő is megvan Cyranonál, mellyel az esés veszedelmét csökkenti. Utjában a hold felé, észrevétlenül megfordul, mikor a hold vonzási körébe érkezik. A hold vonzása nem pontosan az ut felénél kezdődik, mert a hold kisebb test a földnél és „tevékenységi sugara rövidebb“.
De akár a holdba, akár a napba való utazás Cyranonál csak eszköz a cél elérésére, egy haladottabb és szebb társadalomnak a megrajzolására, amelyben sajátságosan találkoznak ezeknek az égitesteknek a benszülött lakói az elköltözött földi bölcsek szellemével. Különösen Campanella az, aki őt a nap országaiban kalauzolja és felvilágositást nyujt neki a mindenségről, melynek a föld nem legtökéletesebb pontja, nem is közepe, hanem csak egy jelentéktelen kis porszeme. Leirásai néhol, ahol például a holdba varázsolt Éden kertjét irja meg, az igaz költői szépségek megnyilatkozásáig emelkednek. Még a zenét is segitségül hivja e földöntuli világ megrajzolásánál. Embereknek, folyóknak, hegyeknek egyaránt zenei nevük van s e nevek hangjegyekkel leirva szerepelnek a szövegben. Máskülönben pedig a hold és nap társadalmával összehasonlitva birálja az emberi társadalom furcsaságait. Még a saját abnormisan nagy orrát se felejti ki. A holdban a nagy észnek és tehetségnek jele a nagy orr s aki kicsiny orral születik, azt az orvosok veszik kezelésbe és orrát mesterségesen megnyujtják.
1654 volt a nyomtatásban megjelent könyvek szempontjából Cyranonak a legtermékenyebb esztendeje. Ezt talán annak kell tulajdonitani, hogy élete egy időre nyugodtabb révbe ért. Előző esztendőben elfogadta Arpajon herceg meghivását és olyan udvari költő-féle lett mellette, aminővel majd minden francia főur büszkélkedett. Arpajon herceggel még 1640-ben, katonáskodása idején ismerkedett meg és valószinüleg a herceg társaságában járt Német- és Lengyelországban is. A herceg pártfogása lehetővé tette könyveinek kiadását, melyek révén rövid időre Franciaország legismertebb, de egyuttal egyik oldalról legjobban ünnepelt, másik oldalról pedig ócsárolt és gyülölt irói közé emelkedett. Libertinus hire mellett egyenesen istentagadónak kiáltották ki, templomokban kiprédikálták, mert más égitestekről azt merte irni, hogy azokon is Isten képére teremtett lények laknak, szentséggyalázással vádolták meg az Agrippina előszava miatt és mikor állta mindezeket a támadásokat, bolondnak kezdték hiresztelni.
Mikor mindez nem használt, merényletet követtek el ellene, amelybe hosszu betegeskedés után belepusztult. Halálának körülményeit Rostand idealizált előadásából ismerjük. Annyi igaz belőle, hogy kegyes nővérek vették őt körül. A lényeg azonban az, hogy a tizenhetedik század Franciaországának zavarosan kavargó világában, ahol megkezdődött a hagyomány és modern felfogás, a régi és uj világnézlet összeütközése, a libertinusokkal szemben állott az index szövetsége, amelynek tagjai Istennek tetsző munkát véltek cselekedni, amikor az istentelennek kikiáltott könyveket és irásokat minden módon és eszközzel eltüntették. Ha az irások eltüntetésén kivül sikerült még az atheistának kikiáltott irót is halálos ágyán megtériteni, teljes volt a diadaluk. Ezek vették körül a beteg Cyranot; odaadással ápolták, de kéziratos munkái közül többet, melyekről vagy maga, vagy barátai emlitést tesznek, a lelke üdvössége érdekében örökre megsemmisitettek. Halála után könyveit is buzgalommal pusztitották, ugy hogy eredeti Cyrano-példányok alig vannak a legnagyobb francia közkönyvtárakban is. Pedig amiért Cyranot istentelennek kiáltották ki a maga idejében, az ma már a csillagászatnak és a természettudománynak legközönségesebb, mindenki által elfogadott igazságai közé tartozik.
De mert irásai igy eltüntek, irói neve sokáig elfakult s az emberek emlékezetében nem mint komoly gondolkodó maradt meg, hanem mint kardforgató vitéz, akinek annyi köze van az irodalomhoz, hogy néha szonetteket és gunyos verseket is irogatott. Még Rostandnál is ez az elem tulnyomó, holott az igazi Cyrano, ha bohém módon élt is, filozófus volt és legfőbb büszkesége volt, hogy bon physicien.
1655 szeptemberében halt meg, sárga levelek hullásakor. Mindössze harmincöt esztendőt élt.