Emlékeimből

(1901.)

I.

Ezelőtt harminczöt esztendővel ő felsége a király legmagasabb trónbeszédében felszólítá az egybehívott magyar országgyűlést, hogy formulázza a nemzet kivánalmait, a melyek szerint Magyarország és Ausztria között az alkotmányos kiegyezés létrehozattassék.

Mindkét országban csak ideiglenes kormány volt, mely az adminisztrácziót vezette olyan közegekkel, a milyeneket épen elől-utól talált. A magyar országgyűlésre volt bízva a kezdeményezés.

Az országgyűlés egy hatvanhét tagból álló bizottságot választott meg, melynek feladata volt az alkotmány alapszervezése.

Engemet is beválasztottak e bizottságba.

A bizottság üléséből ki volt zárva a nyilvánosság. A tagokon kívül senkinek sem volt szabad megjelenni a tanácskozóteremben s azok becsületszóval köteleztettek a titoktartásra.

Mikor a helyeinket elfoglaltuk, én magam elé tettem egy nagy csomó papirost, meg egy szál plajbászt.

Deák Ferencz odaszólt hozzám: «Mit akarsz azzal a sok papirossal?»

– Jegyzeteket csinálni a mai tanácskozásról.

– Tudod jól, hogy az itt elmondandókról nem szabad semmit nyilvánosságra hozni. Felfogadtuk.

Én erre az egész gyülekezethez fordulva, azt kérdezém, hogy meddig tart a felfogadás záró ideje? (Azt hittem, legfeljebb egy esztendő lesz.)

Deák azt mondta, hogy harmincz esztendeig.

Nyáry könnyíteni akart, azt mondta: legyen huszonöt esztendő. Apponyi György harminczöt esztendőt javasolt. Az ő javaslatát fogadta el a bizottság.

Erre én azt mondtam: «Jól van, hát majd közölni fogom ezeket a lapomban – harminczöt esztendő mulva.»

Általános derültség fogadta e humorosnak látszó kijelentésemet.

Hát persze, hogy humoros volt.

Harminczöt esztendő mulva! Hisz ez még embernyi embernek is nagy idő. Szürkül a szakállunk! De hát még egy hírlapnak? Hogy akar egy magyar ujságlap még harminczöt esztendő mulva is élni?

És ime, a harminczöt év letelt és én még mindig főszerkesztője vagyok annak a lapnak, mely ma is, mint akkor, segít építeni a hangyamunkát a nemzeti lét és szabadelvüség nagy gúlájának emeléséhez.

Abból a hatvanhét emlékezetes politikusból csak öten vagyunk még életben: Tisza Kálmán, Podmaniczky Frigyes, Falk Miksa, Szontagh Pál és magam. A többi erős munkása az alkotmány építésének mind hazatért már az ő atyáihoz.

Most tehát, a harminczöt év lefolyása után, felszabadítva érzem magamat a felfogadás alól; s előkeresem a megfakult papirokat s igyekezem az odavetett kusza betűkből (plajbászszal) kihüvelyezni a tartalmat. Hogy jegyzeteim hívek, hogy hozzájuk semmit nem tettem, rajtuk semmit nem módosítottam, arról igaz hitemmel kezeskedem. Jegyzeteimnek értéke egyesegyedül a közvetlenség.

II.

A bizottság tagjai elfoglalják helyeiket az ülésteremben.2)

Deák Ferencz feláll s indítványozza, hogy a bizottság válaszsza meg elnökéül gr. Andrássy Gyulát, a képviselőház elnökét. Az indítvány közfelkiáltással elfogadtatik. Hasonlóul Csengery Antal megbizatása a jegyzői toll vezetésével.

Elnök és jegyző helyeiket elfoglalják.

Elnök átadja jegyzőnek a trónbeszédet és mellékleteit felolvasásra. Azok felolvastatnak, a tanácskozás asztalára letétetnek.

Első szónok Deák Ferencz, ki az elnök hívására feláll az első ülésből. Előtte, a kezében semmi írás. Mindent emlékezetből mondott el.

«Két különböző tekintet áll előttünk: az ország és a trón érdeke. A tárgyalás magva az, hogy az országgyűlés cselekvésjoga elismertetett. A trónbeszéd 1-ső sorban a közös ügyek megállapításáról szól, 2-od sorban kapcsolatosan az októberi diploma és a februári pátens megfontolásáról, 3-ikban a 48-iki törvények átalakításáról, 4-ikben Horvát-Szlavonország kivánalmairól. A többi rész motiváczió, kiindulási pontok megjelölése. A bizottság egyenkint akarja-e a trónbeszéd pontozatait tárgyalni, vagy egy általános válasz vázlatát elébb megvitatni?»

Báró Kemény Zsigmond a vázlat előterjesztését óhajtja.

Gróf Andrássy Gyula felszólítja Deákot, hogy közölje a bizottsággal a vázlatát.

Deák Ferencz ujra feláll s előadja az adandó válasz vázlatát, kezét a maga elé tett iraton nyugtatva, melybe bele nem néz.

A vázlat hódoló köszönettel nyitja meg a válaszfeliratot ő felségéhez: 1. Tény az, hogy ő felsége alkotmányosan kivánja az országot kormányoztatni. 2. Megszünteti a jelen zilált állapotokat s a jogvesztés elméletét félretette s a pragmatika szankcziót fogadja el jogalapul. 3. Igéri a korona az ország épségben tartását. Ez által lehetővé teszi, hogy az országgyűlés aggodalom nélkül s a siker reményével szólhasson a trónhoz. Ez lenne a bevezetése a válaszfeliratnak.

Tartozunk a multnak és magunknak, hogy a 48-iki korszak alapeszméinek fentartása mellett a magyar alkotmány átalakíttassék, hogy az uj rendszer, nyugodtabb idők követelményei szerint, minden érdeket kielégítsen. S ha e nyugodtság mindkét részről állandó lesz, bizton bekövetkezik a kiegyezés. A trón érdekeit az élet mutatja; a tapasztalás bizonyítja, hogy a kormányzati eszközök kisérletezése által az ország történetéből tizenhét év lett kiszakasztva. Ha azalatt igazíthattuk volna el a trón és az ország közötti válságot, sok tény elmaradt volna, a minek nem kellett volna megtörténni.

Tudjuk, hogy vannak válságok a trón körül s ez inkább mentség, mint vád, de ő felsége sok akadályt elhárított. Ő felsége tűzte ki alapul az ország önállóságát, a szankczió pragmatikát, melynek főczélja volt a trónöröklés biztosítása a leányágra átruházás által, az országra nézve pedig fő czél az ország feloszthatatlansága egy uralkodó jogara alatt s a trón uralma alatt egyesült országoknak egyesült erővel megvédelmezése minden kül- és belellenség ellen s azoknak biztonsága. Ezt az idő is igazolta. Ha a pragmatika szankczió ezt nem rendezte volna, tizenhét év mulva az ország szétbomlott volna. Azért mi a pragmatika szankczió minden pontjához ragaszkodunk s ezt a közös biztonság czélja végett kölcsönösen egymástól elvárjuk.

Ezután áttér Deák Ferencz a válaszfelirat lényegére.

A közös ügyek elnevezését közösen érdeklő viszonyok kifejezéssel akarja kifejeztetni.

Előadja, melyek a közösen érdeklő viszonyok: a hadügy, külügy s az ezekkel kapcsolatos pénzügy.

Az örökös tartományoknak is alkotmányos kormányzás adandó, azoknak a szabadsága a mienknek is támasza.

Mi készek vagyunk, mint szabad nemzet szabad nemzettel, az osztrákokkal, az ő és a mi függetlenségünk fentartása mellett, kiegyezni.

Az alkotmány formájára nézve nem bocsátkozik részletezésbe, ez ő felsége és az országok dolga.

Az októberi diploma s a február 26-iki pátens, melyek tárgyalás végett leküldettek, el nem fogadhatók, miután mindkettő oktrojálás útján lett kibocsátva.

Nagyfontosságúnak tartjuk azon biztosítást, hogy ő felsége alkotmányosan kivánja országait kormányoztatni.

A mi alkotmányunk nem ez októberi diplomával vette kezdetét, az egyidős a nemzettel s országunk létével. A király jogai az alkotmányon alapulnak.

Remélettük, hogy ő felsége az alkotmányt helyreállítja s a magyar országgyűlés fog értekezní a 48-iki törvények megváltoztatása felől, e helyett e közös alkotmány terveztetett az egész birodalomra nézve.

Tartalmukat tekintve, az októberi diploma is messzebbre terjeszti ki a közös érdekű viszonyokat, mint a pragmatika szankczió és sokat elvon a magyar törvényhozás hatásköréből, a februári pátens még messzebb megy, mert Magyarország képviseletét oly testület tagjává teszi, melynek kezelésmódja mellett örökös minoritást képezne s a majoritás érdekei mellett teljes abszorpcziót vonna maga után.

Ez irányunkban a jogvesztés elméletének kifejezése volt.

Az egyesülés czélja nem lehet beolvasztás.

Azután áttér Deák a törvényhozási feladatok összefüggésére, a kompenzáczió kérdésére, különösen a kereskedelmi és hiteli törvényekre.

Kifejti a közigazgatás egyesítésének lehetetlenségét; ez alkotmányos kormányzás mellett vagy megakasztja a közigazgatást, vagy az történik, hogy az erősebb magához ragadja a gyengébbet. Egyiket sem fogadhatjuk el, hanem követjük ő felsége útmutatását, hogy mi tegyünk oly javaslatot, mely alkotmányos önállásunkat megóvja s a szükséges reformoknak is megfelel.

Ő felsége a 48-iki törvényeket a fejedelmi jogokkal összeegyeztetni kivánja, mi is hajlandók vagyunk azokat ily irányzattal megváltoztatni.

A felelős miniszterium iránti javaslatot elvárjuk.

A koronázást óhajtjuk mi is. Ez a legszentebb kapocs a trón és a nemzet között, kiegészítése az alkotmánynak. Addig törvényjavaslataink csak javaslatok. Reméljük, hogy ő felsége megszünteti a mostani állapotot alkotmányunk akadályainak elhárításával.

Ő felsége anyagi és szellemi érdekeink előmozdítását igéri. Mi is készek vagyunk azon uj törvények tárgyalására, melyek hátramaradott anyagi és szellemi érdekeink felemelésére hivatvák. A politikai javulás ezeket is megjavítja. Uj törvényeink akként alkottassanak, hogy azok vallás- és nyelvkülönbség nélkül, a 61-iki felirat értelmében ez ország minden vallásfelekezetű és nemzetiségű polgárainak jogos igényeit az igazság és méltányosság szerint biztosítsák.

Bízunk ő felsége atyai jóságában.

Köszönetet mondunk Horvát- és Tótország képviseletének. Maradunk a 61-iki nyilatkozat mellett, testvéri kezet nyujtva, a Szent-István koronája alatt egyesült ország épségben fentartása mellett.

Erdélynek is köszönetet mondunk a megjelenésért. A 48-iki unió törvénye sok tárgyat fennhágy, melynek elintézéséhez sok óvatosság szükséges. A Rescriptum velünk nem közöltetett.

Dalmácziát nem említi a királyi leirat, Az is a Szent-István koronája alatti országok közé tartozik.

Fiumét is reméljük a magyar képviselőházba meghivatni.

A határőrség kérdését ezúttal érintetlen hagyjuk.

Kivánjuk a politikai vádak folytán elitéltek és elzártak szabadon bocsátását. Hallgassa meg ő felsége kérelmüket s törölje el a multak szomorú maradványait.

Kivánjuk elismertetni a jogfolytonosságot. Mult és jelen között ne legyen különbség. Ez legyen elvben elismerve s tettleg életbeléptetve. A mit a király és nemzet együtt elhatározott, azt csak a király és a nemzet együtt változtathatja meg.

Kivánjuk a megyék helyreállítását. Sok nehézséggel fog járni a közigazgatás ágainak átvétele; de ez sem teszi szükségessé az abszolut rendszer fentartását. Alkotmányunk most is fel van függesztve. Közigazgatásunk most kétféle kormány kezében van, azok közül az egyik idegen s a magyar kormánytól független.

A közigazgatás átvétele érdekében készek vagyunk az indemnityt felajánlani a magyar kormánynak az adók behajtására.

Végzi Deák a vázlatát a hódolat kifejezésével.

Andrássy Gyula elnök felolvasottnak nyilvánítja a vázlatot.

Ivannovics kéri a nemzetiségi kérdés megoldásának felvételét.

Deák Ferencz pártolja az indítványt a II-ik felirat értelmében s külön felemlíteni kéri a vallási ügyek rendezését is.

Kubicza a vallásügy kérdésénél kivánja a pátens visszavonását s a Concordatumra is reflektál.

Deák Ferencz szerint a pátens nemcsak azért sérelmes, a mit tartalmaz, hanem azért, mert oktrojálva van.

Andrássy elnök elrendeli, hogy Deák vázlata litografiroztassék.

Bartal György (jobboldali, Apponyi-párti képviselő) előrebocsátja, hogy tudomásul veszi a balközép (Tiszapárt) és a czentrum (Deák-párt) egyesülését, maga részéről kijelenti, hogy a jobboldal is kész hozzájárulni elvben az előadott vázlathoz, csak a kivihetőség akadályait tartja szem előtt, melyek az országgyülésen kívül vannak. Ezért óhajtandó, hogy minden nézet egyesüljön s az ország akarata csorbítatlanul jusson a trón elé. Kéri a szakasz tárgyalásának felfüggesztését a vázlat litografáltatásáig.

Deák átadja a vázlat fogalmazványát az elnöknek, a kitől azt átveszi a háznagy s rögtön viszi a ház kőnyomójába.

Hogy a bizottságnak a bekövetkezett szünet alatt is legyen alkotmányos foglalkozása, a ház elnöke, Szentiványi Károly bejelenti, hogy Rudnyánszky képviselő lemondott a báró Baldácsy képviselő elleni vizsgálat megbizatásáról. Ez egy igen kellemetlen dolog lesz, ha a ház elé kerül.

Deák megjegyzi, hogy ez itt most nem bizottság, hanem magántanácskozmány, mely meghallgathatja a tényállást, de határozatot nem hozhat.

Rudnyánszky előadja az esetet. Ő, mint a képviselőház által kiküldött biztos, jövő hétfőre kitűzte a vizsgálat megkezdését. Ez idő alatt Baldácsy báró ellátogatott több ízben a vizsgálattevő képviselőhöz, informácziókat tenni. Többek között egy kortesvezérének a fenyegető leveleit is bemutatta, melyben az a lovának az árát követeli, melyet a választás alatt tönkre nyargalt, megtagadás esetében terhelő bizonyítványok előadásával fenyegetődzik. Négyszer ismételte Baldácsy a látogatását s az utolsó látogatás után két darab százas bankót felejtett ott a képviselő mosdó-asztalán. Rudnyánszky elkeseredetten mutatja fel a bizottságnak a megvesztegetésére szánt két darab százast, melyet a lemondási leveléhez csatol in natura bizonyíték gyanánt, elszörnyedésének élénk szavakban adva kifejezést.

A társaság meg volt hatva e botrányos inczidens előterjesztése által.

Deák Ferencz azt a tanácsot adta a képviselőnek, hogy ezt az ügyet terjessze a képviselőház plénuma elé, miután ez a 67-es békéltető bizottság kiküldetésének hatáskörébe nem tartozik.

Ez alatt elkészültek a kőnyomatú levonatok s kiosztattak a bizottság tagjai között.

Andrássy Gyula elnök az ülést ujra megnyitja.

Csengery Antal jegyző pontonkint felolvassa a vázlatot.

1-ső pont változatlanul elfogadtatik.

2-ik szakasznál felszólal gróf Apponyi György:

Rajzolja a válságos időket. Egész Európa forrong. A dániai kérdés, a németországi hegemónia miatt monarchiánk akczióba kényszeríttetik. Bele akar valamit szuratni a feliratba, a mi a birodalom többi népeit megnyugtatja.

Deák Ferencz válaszol Apponyi György grófnak. Szeretné látni a szövegét annak a beiktatandó megnyugtatásnak. A toll sokat kivisz. Máskor is előhozhatja még Apponyi e javaslatot. Azután észrevételeket tesz a javaslat szellemére. Az első tény, mely bonyodalmat okozott, az 1860-iki októberi diploma kibocsátása volt. Ő felsége abszolut kormányzást akart behozni, egységes nagy birodalmat alakítani. Jó czélja volt teóriában. Az abszolut uralom boldogít teóriában. Des Menschen Wille ist sein Himmelreich. Ő felsége megpróbálta alkotmányos úton uralkodni. Ez úton legtermészetesebb lett volna azt mondani, hogy a birodalom egyik része bír alkotmánynyal s ez félre nem tehető; ha felfüggesztetett, természetes ennek visszaállítása. Ha a monarchia másik részének a 48-iki alkotmányunk ellen van kifogása, első feladat a monarchia ezen másik részével tisztába jönni. Ha akkor a magyar országgyűlés felszólíttatik s megállapodás jön létre, akkor kellett volna a lajtántúli országoknak kiadni az alkotmányt. Ennek az igazságát mutatja a szeptemberi manifesztum. Ő felsége odaviszi a dolgot, a hová akkor kellett volna vinni. Előbb a magunk viszonyait kell tisztába hozni; egyrészt a magyar nemzet és a magyar király között, másrészt Magyarország és az örökös tartományok között. Elutasítja az osztrák lapoknak azt az inszinuáczióját, hogy mi csak a magunk dolgára tehetünk inicziativát, az osztrákokéra nem. Csak az akadály, a mi közös: a birodalom rekonstruálásánál ők végezzék a dolgukat a maguk fejedelmével; mi is végezzük a magunk dolgait a magunk fejedelmével. Ha ő felsége nem tartja czélszerűnek, mi tehetünk javaslatokat, mások érdekeit is tekintetbe véve, de mi nem indítványozhatunk alkotmányt egy összbirodalom számára.

4. szakasz; felolvastatik.

Szentkirályi Mór az alkotmányt nem tartja változhatlannak.

Deák Ferencz annak tartja. – Azzal punktum.

Azután felolvastatik az 5-ik, 6-ik, 7-ik, 8-ik, 9-ik, 10-ik szakasz minden észrevétel nélkül.

A 11-ik szakasznál, mely az októberi diplomáról s annak tárgyalásra alkalmatlan voltáról szól, szót kér gróf Apponyi György. Elmondja, hogy az októberi diploma megalkotásában neki is tevékeny része volt s védelmezi annak alaptételeit. Ő és párthívei (az ó-konzervativek) nem fogadják el azon elvet, hogy csupán a szankczió pragmatika szolgálhat a kiegyezés alapjául.

Gróf Apponyi nézetét támogatja Bartal György.

Deák Ferencz felel neki. Most még egész higgadtan szól. A válaszfelirat kell, hogy megfeleljen a trónbeszédnek. Magyarország és a király közötti helyzet abnormis. A király még nincs megkoronázva. Addig propozicziókat nem tehet. Más körülmények között jött létre az 1791-iki trónbeszéd, melybe propozicziók voltak beszőve. Az felvilágosított megszüntetett tényeket. A mostani trónbeszéd egyenesen felszólítja a magyar országgyűlést, hogy a közös ügyekre nézve tegyen az osztrák alkotmánynyal összeegyeztethető javaslatot. Fogunk tenni. De nem az októberi diploma s nem a februári pátens alapján. Ha a mi javaslatunk az osztrákok által egyoldalúnak találtatnék, tegyenek ők pozitiv javaslatot. De nekünk nem szabad őket ámítanunk. Ez csak nehezítené a kiegyenlítést.

Deák nyilatkozatát pártolják: Tisza Kálmán, Klauzál Gábor.

Ujból felszólal gróf Apponyi György. Tekintélyének egész súlyát a mérlegbe veti.

Apponyi György gróf kétségbevonja a magyar országgyűlésnek azt a jogát, hogy a februári pátens és az októberi diploma ellen a válaszfeliratban nyilatkozzék. Sokakra nézve ez noli me tangere. Kivánja a vázlat e passzusának kihagyatását. Ha a bizottság tanácskozmányainak eredménye lesz s az a Ház plénuma elé fog kerülni, akkor lehet a két alkotmányozó okmány visszautasítása vagy elfogadása felől vitatkozni. Ez értelemben formulázott indítványt tesz le a bizottság asztalára.

Erre fölemelkedett Deák Ferencz és tartotta diplomatai szónoklatainak legremekebbjét. A ki Deák Ferenczet ez órában nem látta, annak nem lehet tökéletes fogalma e nagy államférfi hatalmas lelkületéről. A tiszta meggyőződés, az erős indulat melegíté át szavait. Reszkető kézzel írtam le azokat s őrzöm e rapturát, mint egy kincset.

Deák Ferencz: Mi nem a magunk nevében beszélünk, hanem a nemzetében. Az országgyűlés a nemzetet képviseli. Az volna a leggonoszabb neme az oktrojálásnak, ha azt mondanák: «ti nektek van jó alkotmányotok, a mit ti is szerettek, mi is elismerünk – in thesi –, de annak gyakorlati használatába addig bele nem helyezünk benneteket, míg abból bizonyos, nekünk nem tetsző részleteket ki nem hagytok». Ez volna a legnagyobb erőszak. Akkor legjobb lenne, ha mindjárt beletennők a koronázási hitlevélbe, hogy mindezen törvényeket megtartom, a míg nekem tetszeni fognak. Az alkotmány nemcsak a nemzet szabadságát biztosítja, hanem a trón fennállását is. Mi koronázott király nélkül nem is változtathatjuk meg a törvényeket, mert határozataink addig nem bírnak törvény erejével, a míg azokat a koronás fejedelem nem szankczionálja. Előmunkálatokra szívesen igérkezünk s azt meg nem tagadjuk. De nemcsak a 48-iki szentesített törvényeink vannak felfüggesztve, de egyáltalában minden alkotmányunk. Nincsen-e felfüggesztve az 1715-iki törvényczikkely: «nec ad normam aliarum provinciarum administrati». Kivánja-e a birodalom nagyhatalmi állása, hogy az 1791-iki (–) törvényczikk ellenére a vallásfelekezetek közötti béke pátensek által felháboríttassék? Kivánja-e, hogy a megyék és városok provisorie kormányoztassanak? Nincs-e kétféle kormány most is az országban? Oka vagyunk-e mi annak, hogy a jogfolytonosság 17 évig félbeszakadt? Oka vagyunk-e annak, hogy Horvátországban és Erdélyben ezalatt oly viszonyok idéztettek elő, a mikből most maga a király sem tud menekülni, úgy, hogy mi magunk sem fogjuk tudni, hogy mik lesznek az erdélyi követek a pesti országgyűlésen?

A midőn egy szász kerület kijelenti, hogy ő az uniót soha el nem ismeri s a 63-iki pátenshez ragaszkodik, a míg a magyar követek egyenesen hozzá akarnak szólni közjogi kérdéseinkhez is. Mi részleges jogfolytonosságot nem ismerünk. Ha a nemzet megváltoztatja akaratát, elveit, teheti; de én még akkor is tagadom, hogy magának a nemzetnek is joga legyen tőlem azt követelni, hogy megváltoztassam meggyőződésemet.

Ilyen beszédet még nem mondtak soha törvényhozói teremben, mint a minőt a haza bölcse előadott, kinek király iránti hűsége egyenlő próbájú volt honszeretetével. Soha el nem felejtem ezt a magasztos jelenetet; még most is, egy emberöltő idő mulva, hevesebben érzem ereimben lüktetni a vért, ha rá visszaemlékezem.

III.

Most jutottam hozzá az 1866-iki országgyűlési tudósításhoz s ezek szerint helyreigazítom a czikksorozatomban becsúszott emlékezeti tévedéseket.

A «közös viszonyok» elintézésére (és csak erre) kiküldött bizottságba márczius 5-én a képviselőház megválasztott 52 tagot, 15 hely a főrendieknek hagyatott fenn.

Szavaztak összesen 252-en.

Legtöbb szavazatot nyertek: Deák Ferencz 244, Andrássy Gyula gróf 242, Ghyczy Kálmán 242, Jókai Mór 240, Tisza Kálmán 239, Bónis Sámuel 238, Szentkirályi Móricz 238, Nyáry Pál 237, Eötvös József báró 239, Csernovics Péter 236, Podmaniczky Frigyes báró 235, Várady Gábor 235, Klauzál Gábor 239, Ivánka Imre 233, Joannovics György 233, Simonyi Lajos báró 232, Trefort Ágoston 231, Gozsdu Manó 230, Somsich Pál 229, Horváth Boldizsár 229, Lónyay Menyhért 228, Csáky László gróf 227, Szontagh Pál 227, Csengery Antal 226, Kautz Gyula 225, Bezerédy László 224, Madocsányi Pál 221, Hollán Ernő 220, Lónyai Gábor 220, Somossy Ignácz 218, Komáromy György 218, Rajner Pál 218, Sárközy József 216, Ujfalussy Miklós 216, Fest Imre 215, Tóth Lőrincz 215, Kubicza Pál 214, Gorove István 214, Justh József 213, Kemény Zsigmond báró 213, Szápáry Gyula gróf 213, Kandó Kálmán 213, Mocsonyi Antal 210, Prónay József báró 206, Orczy Béla báró 200, Keglevics Béla gróf 200, Milutinovics Szvetozár 199, Széll József 193, Bittó István 189, Bartal György 164, Zsedényi Eduárd 160, Apponyi György gróf 156.

E szerint a bizottságnak ma is életben levő tagjai a következők: Tisza Kálmán, Podmaniczky Frigyes báró, Szápáry Gyula gróf, Szontagh Pál, Tóth Lőrincz, Várady Gábor, Kautz Gyula, Joannovics György és Jókai Mór; számra kilenczen. Közülök három most is képviselő, öt főrendiházi tag.

A szavazás megejtése után élénk parlamenti vita támadt azon kérdés fölött, hogy a bizottság ülései a nyilvánosság mellett, vagy annak kizárásával tartassanak-e meg?

Perczel István formulázott indítványt tett le a Ház asztalára a nyilvános ülések tartása mellett.

Kállay Ödön a nyilvánosságot csupán a képviselőház tagjai számára kivánja fentartatni.

Böszörményi László a teljes nyilvánosságot követeli.

Zsedényi ellene mond a nyilvánosságnak.

Deák Ferencz nyomban az indítványtétel után kifejti nézeteit a nyilvánosság megtartása ellen. A nyilvánosság kizárja a kölcsönös kapaczitáczió lehetőségét. Megeshetik, hogy egy tag a felhozott okok által más véleményre téríttetik, mint a mit előzőleg magával hozott; de ha ma az elmondott véleményét már minden hirlap közzétette, holnap lehetetlen neki a jobbnak találtat elfogadni. Az országnak az fekszik érdekében, hogy ily nagyérdekű kérdésben megállapodás jöjjön létre, nem pedig az, hogy a vita fázisaival megismerkedjék.

Kettévágja a vitát Nyáry Pál, a házszabályokra hivatkozással, melyek szerint a fölött, hogy egy indítvány tárgyaltassék-e vagy sem? – előleges szavazással dönt. Hozzájárul e nézethez Tisza Kálmán is.

Elnök erre felteszi a kérdést: akarja-e a Ház tárgyalni a Perczel-féle indítványt? A Ház nagy többsége tagadólag szavaz.

És ezzel a bizottság kezébe lett letéve a határozás a nyilvánosság kérdése fölött, az pedig egyhangúlag a teljes titokbantartást mondotta ki.

Deák nagy beszéde után (jegyzeteim nyomán)

Apponyi György azon alláspontra helyezkedik, miszerint az Ausztriával való kiegyezés érdekében mi nekünk okvetlenül áldozatokat kell hoznunk.

Deák Ferencz: Én csak kétféle áldozatot ismerek: pénzt és vért; de jogokat feláldozni nem fogunk soha. Mi felelősséget csak olyan dolgokért vállalhatunk, a mik saját magunktól függnek; de itt a felelősségnek hiányzik a korpusza. Én ezt azért nem akartam a vázlatomba behozni, nehogy rekriminácziókra adjak alkalmat.

Apponyi: Mind a két félnek volna joga a rekriminácziókra.

Deák Ferencz: Tagadom, hogy a másik félnek joga volna rekriminálni.

Apponyi: Hát a 48? S a mi arra következett?

Bartal (csillapítólag lép fel) kéri Apponyi György grófot, hogy indítványát vonja vissza.

Jókai Mór (szót kér): Arról van szó, hogy ez a monarchia nagyhatalom legyen-e, vagy sem. Az uralkodó azzá akarja tenni. De államférfiai, kik országát kormányozzák, erre a leglehetetlenebb utat választották. Ők e birodalomból német nagyhatalmat akarnak alakítani. Mi megmutatjuk az utat a nagyhatalmi állás elérésére. Szabadelvű alkotmány helyreállítása Magyarországon, szabadelvű alkotmány inaugurálása Ausztriában. A szabadságukra féltékeny népek lesznek erős oszlopai a trónnak. Nem kibékülésről van közöttünk szó, hiszen nem vagyunk hadban álló ellenségek, Magyarország és Ausztria, hanem közösen érdekelt felek, a kik anyagi gyarapodásban, művelődésben, kölcsönös védelemben egymás támogatására vagyunk utalva. A multakra nézve kimondtuk, hogy vessünk rájuk fátyolt. De nem vethetünk fátyolt a jelen állapotainkra. Belügyeink tarthatatlanok. Ezeket teljesen összekuszálja a februári pátens. Nemzetünk belső élete van megbénítva. S e megbénított nemzettel akczióképtelenné válik kifelé a monarchia. Az uralkodó kormánya megpróbálta már a magyar nemzet lelkesedése nélkül európai akczióba lépni s végezte a kisérletet egyetlenegy győzelem kivívása nélkül. Most ujabb sötét fellegek tornyosulnak Európa egén. S az uralkodó kormányférfiai még most is a helyett, hogy ébren látnák az előttük levő nagy feladatot, a monarchia országainak, Magyarországnak alkotmányos kiépítését, e helyett a nagy német hegemónia álomképe után futnak. Adja isten, hogy rossz próféta legyek; de tartok tőle, hogy a monarchiát ujabb katasztrófába fogják belevinni.3) Az uralkodó jogait az 1848: III. t.-cz. 8. §-a teljesen biztosítja. E körül építsünk.

Még ezután Lónyay Menyhért és Ivánka Imre tettek indítványt az iránt, hogy az osztrák államadósságok egy részének elfogadása vétessék be a tervezetbe, a mi ellenvetés nélkül elfogadtatott.

Erre Apponyi György gróf visszavonta az ellentmondó indítványát.

Deák Ferencz tervezete egyhangúlag lett elfogadva.

És így fényesen bebizonyult annak az igazsága, hogy a nyilvánosság kizárása mellett (in camera charitatis) a legszembeállóbb politikai nézetek is kiegyenlíthetők.

Eddig tartanak följegyzéseim.