RUDOLF TRÓNÖRÖKÖS.
(1886.)
Mikor a trónörökös főherczeg a keresztségben e nevet kapta, egy öreg magyar tudós ezt az anagrammát csinálta nevéből «Fordul». És valóban attól fogva nagyot fordult Magyarország sorsa: és még mindig fordul, mindig jobbra fordul. Ha mi nem mondanók el, beszélnének a kövek, a szobrok, a palotasorok, beszélnének a vasutak, a gépek, a gyárak, beszélne maga a haza földje. A főváros kereskedelmi emporiummá, uralkodói lakhelylyé, európai nevezetességgé emelkedett: s vele versenyt haladtak a vidéki székvárosok, mívelődött a nép; – tudomány, művészet, irodalom magasra fejlődött; iparunk virágzóvá lett; kereskedelmünk kiterjedt; – hitelünk megerősült, országunk biztosságára honvéd-hadseregünk hatalmasan szervezve lett.
A szabadság minden téren meghonosult és érvényre jutott, alkotmányban, szellemben, vallásban és iparban, s a szabadság szülötte: a belső rend: – és visszfénye a szeretet, mely a trónt körülragyogja.
Mind e tanubizonyságait Magyarország sorsa boldog fordulatának gazdagon egyesítve látja ország-világ, e napokban feltárva azon országos kiállításban, melynek védnöke Rudolf trónörökös.
Megnyitó szavait, melyekkel a kiállítást felavatá, mint valódi aranybullát őrizheti a magyar nemzet. Igazságos, becsületünkre váló és megérdemlett nyilatkozatok azok.
Ez a kiállítás emel bennünket az európai népek magaslatára. A büszkeség helyét felváltja keblünkben az önérzet, a mi amannál több.
Ipartárlatunk magas védnöke, ki egykor a trónon fog ülni, e trón lépcsőit erősíti addig. Kivánjuk, hogy e munkája hosszú időn át tartson. Kivánjuk, hogy dicső atyja sokáig éljen, s trónörökösének sokáig legyen alkalma e trón támaszait megszilárdítani; s hogy mielőtt homlokát a szent korona övezné, a nép szeretetét fonja halántékai körül.
Valóban nagy megnyugtatás egy országra nézve, ha a távol jövendőbe is tisztán előre láthat; s ugyanazon nagyra törekvő alkotásnak, melyet a jelenben végez, folytatását szemlélheti a következő ivadékban.
Azért nagy érdekkel jegyez fel a nemzet minden vonást, mely a jövendők vezérének fejedelmi alakját kidomborítja.
A legelső és alapvonása a trónörökös jellemének a tiszta szabadelvűség, a mit mély vallásos buzgóságával ki tud egyeztetni. Irott műveiből, irányadó szavaiból mindenütt kiismerjük ezt az uralkodó vonást. Ilyen volt már a neveltetése is, s magas szülőin kívül ebben minden rendű nevelőinek érdemét el kell ismernünk. De mégis magában a lélekben kell az ahhoz való alapnak meglenni.
Azután jellemzi a főherczeget a munkásság ösztöne. Mint hadparancsnok már magában is eléggé el van foglalva hivatalos teendőivel, üres óráit irodalmi munkássággal tölti be. Mindent sajátkezüleg ír, kész, gyakorlott irálylyal, a min nem lehet igazítani semmit; egy pár sorban egész képet, egy lapon egy egész panorámát tud visszaadni, hogy azt bármely professionátus író irigyelhetné tőle. Utazásai a hazában és a külföldön megannyi érdekes tanulmányok; s a természettudományokban való jártasságával zavarba hozza a dilettans írókat. Még testedző mulatsága, a vadászat is buvárlásainak szegődött szolgája.
A trónörökös idylli boldogságú családi életet él; s otthonában ugyanaz az élet folyik, a mi a régi jó időkben a középosztály egyszerű családjai körét jellemezte. Még a magas szülői iránti kegyeletes viszonya is a mi régi patriarchalis szokásainkkal azonos.
A művelt emberek között szokásos udvariasságon kívül semmi udvari etiquette nem divik körülötte. Mikor a magyar vagy osztrák tudósokkal értekezik, azok abban az öltözetben mennek hozzá, a miben az utczán járnak, gála, érdemrendek nélkül; mindenkihez nyájas, szives; de a mellett figyelmesen kutató, és élesen itélő.
Az általa kezdeményezett és vezetése alatt szerkesztett nagy népismei mű alkotása is egyike a trónörökös jellemét kiegészítő vonásoknak.
Az is nagyon megszivlelendő körülmény, hogy a trónörökös nem élvhajhászó, hizelgő udvaronczokkal veszi körül magát, – hanem azokkal az egyszerű emberekkel, a kiknek életfeladatuk az igazságot kutatni, és hivatásuk azt napfényre hozni s a kiknek adott utasítása az aranymondás: «azt írjuk, a mi igaz». De még jobban ki fogja az idő (nyolcz évi tartam alatt) tüntetni, mily fontos feladat megoldását tűzte ki maga elé a trónörökös e mű létrehozásában, melynek irodalmi és művészeti tanulmányai mellett még az a czélja is van, hogy a monarchia népeit egymással valódi minőségükben, rokonszenves szokásaikban megismertesse, saját magunknak és a külföldnek a felől, hogy mik voltunk és mik vagyunk, felvilágosítást adjon: és végül láthatóvá tegye, hogy a monarchia egykor leendő uralkodója minden népei iránt való szeretetét mily igazságosan tudja felosztani.