A FELIRATOK.
(Országgyülési visszaemlékezés.)
I.
Az ujabb alkotmányos korszak óta, ide értve az 1861-iki kisérletet is, kilencz felirat jutott el a képviselőháztól a királyhoz. A tizedik a mostani, melyet Jókai Mór szerkesztett. A kilencz közül ötöt egyenesen Deák Ferencz szerkesztett, részint sajátkezüleg írva, részint másoknak tollba mondva, kettőt pedig, ugymint az 1869-ikit és 1872-ikit, ő sugalmazott s egyenesen helybenhagyott. Csakis két s a mostanival, az 1881-ikivel együtt három felirat az, melyhez Deák már nem szólhatott.
Az 1861-iki első felirat sorsa viszontagságteljes volt s ehhez egy nagyon szomoru emlék is van kapcsolva, melyet azonban kevesen tudnak vagy rég elfelejtettek már.
Ezt a feliratot egész terjedelmében Deák Ferencz írta saját kezével. Irta pedig az 1861-ik év ápril utolsó s május első napjaiban.
Deák legbensőbb tanácsát ekkor Szalay László és báró Kemény Zsigmond képezék. Olyan fontos dolognál, minő akkor a felirat volt, ezekkel közlé nézetét s mielőtt a megszerkesztett művet annak idején nyilvánosságra hozta volna, azt ezeknek megmutatá. Nyilván azért, hogy észrevételeiket meghallgassa s netalán helyes megjegyzéseiket elfogadja. De észrevételek és megjegyzések rendszerint nem voltak, ha voltak is, a művet helyeselték.
A hatvanegyediki feliratot Deák eleintén beszédnek szánta. Beszédeit ugyan ő előre megirni nem szokta, de most szükségesnek látta a kivételes eljárást. Tudta, hogy az országgyülés nagy része s esetleg a többség ő utána megy, ő rá hallgat; tudta, hogy Bécsben és az udvarnál a magyar alkotmány alapjára áttérni még nem hajlandók, Schmerling már akkor megkészíté a februári alkotmányt, mely Magyarországot is a Reichsrathba akarta terelni, tehát Deák minden általa kiejtett szót kétszeresen fontosnak tartott, nehogy a bekövetkezendő s előre látható ujabb szakitásért Európa előtt Magyarország tétessék felelőssé.
De más oka is volt arra, hogy felirati indítványnyal s már megszerkesztett felirati javaslattal elő ne álljon. Ugyanis az országgyülésen nem az ő pártja volt többségben, hanem a határozati párt, melynek vezére gróf Teleky László volt. A feliratok készítése erre kiküldött bizottságok által szokott történni s a képviselőháznak a javaslat külön jelentés mellett bemutattatni. Deák maga legkevésbbé tért volna el e szokástól, melyet az 1848-ik gyakorlat is szentesített. S aztán a határozati párt feliratot küldeni s Ferencz József császárral szóba állani nem is akart. Hogy állott volna tehát elő Deák kész felirati javaslattal, midőn egyáltalán nem volt bizonyos, hogy a képviselőház általában akar-e feliratot, sőt előreláthatólag azt lehetett bizonyosnak tartani, hogy a világos többség megmarad a határozatnál.
Ezért készített Deák pusztán csak beszédet.
Május 3-án szokatlan időben kereste fel Deákot gróf Teleky László. Olyan időben, korán reggel, a mikor biztos volt arról, hogy Deáknál nincs látogató.
– Mutasd meg nekem Feri, – mondá Deáknak – minő beszéddel akarod te a tárgyalást megkezdeni?
Deák és Teleky contemporaneusok valának, ifjukori barátok s egymással teljes bizalmas lábon.
Deák minden vonakodás nélkül szokott kedélyes szivességével megmutatá kész beszédét Telekynek.
Teleky az asztalra könyökölve, komor arczczal hallgatá végig. Nem mozgott, nem sétált, szokott idegességének semmi jelensége se mutatkozott.
Mikor a felolvasásnak vége lett: Teleky még több ideig hallgatott és gondolkodott. Végre azt mondá székéről felkelve Deáknak:
– Feri, mondanék én neked valamit; ne a magad nevében mondd el ezt a beszédet, hanem valamennyiünk nevében terjeszd elő, mint felirati javaslatot. Az »én« helyett tedd oda ezt a szót: »mi«. Egyebet nem kell rajta változtatni.
Deák nagyot nézett. Komor, fenséges arczával rábámult Telekyre. Meg nem foghatá, miért tanácsolja ezt épen Teleky, ki semmiféle feliratot nem akar s a határozati pártnak vezére. Teleky maga is észrevette Deák kételyét s nagy komolysággal mondá:
– Nem ok nélkül mondom ezt, megfontoltam jól.
– Jól van, – mondá Deák, – meggondolom a dolgot magam is, de ha elfogadom is javaslatodat, itt-amott némi változtatást kell tenni a beszéden.
Teleky ekkor elhagyta Deákot s pár napig nem találkoztak egymással. Másnap, május 4-én volt egy néhány perczig tartó képviselőházi ülés, de aztán 7-ig nyilvános ülés nem tartatott.
E három nap alatt Teleky sötét sejtelmeket és még sötétebb szándékot forgatott agyában. Sajátságos búskomorsággal búcsúzott el barátaitól és rokonaitól, kikkel ez idő alatt találkozott. A 7-iki ülés előtt találkozott Deákkal s kérdé tőle:
– Tehát csakugyan felirati javaslatként fogod előterjeszteni beszédedet?
– Úgy.
– Holnap?
– Holnap, – felelte Deák.
Teleky melegen és erősen megrázta Deák kezét s szó nélkül elváltak.
A bekövetkező éjszakán gróf Teleky László agyonlőtte magát s másnap reggel Deák Ferencz reszkető ajakkal s fátyolozott hangon nagy megindulással mondá, hogy: »A haza veszteségén kivül ő egy ifjukori hű barátot vesztett s a fájdalom első rohama alatt neki lehetetlen tanácskozni.«
A tárgyalás elnapoltatott. A nagy hazafit temette a haza. Deák csak május 13-án terjesztheté elő felirati javaslatát. Negyven napig folyt e fölött a felirati vita. A felirat a többségben levő ellenzék módosítványaival küldetett fel Bécsbe junius 25-én. Öt napig az udvar a fölött tanácskozott: elfogadhatja-e a fejedelem a feliratot. Az lett a határozat, hogy nem fogadja el. Gróf Apponyi György országbiró és Ghyczy Kálmán felbontatlanul hozták vissza. A képviselőház julius 5-én Hunkár Antalnak, a legvitézebb inzurgensnek indítványára azt határozta, hogy Deák eredeti felirati javaslatát küldjék fel a fejedelemhez.
Ez az, melyet még gróf Teleky László is látott. E felirat csakugyan elfogadtatott a fejedelem által. Sikere, mint tudjuk, nem lett.
A Deák és Teleky közti titkos beszélgetés történetét maga Deák Ferencz beszélte el két évvel később Németh Albertnek. Annak igazságában tehát kételkedni nem lehet.
Az 1861-iki országgyülés második felirata óriási mű, mind tartalmára mind terjedelmére nézve. Mióta alkotmány van és feliratok vannak, ily terjedelmes feliratot egyetlen parlament se intézett fejedelemhez.
Az igaz, hogy hasonló viszonyok nem is fordultak elő nálunk s talán másutt sem.
A leirat az első feliratra kelt julius 21-én s kihirdettetett a képviselőházban 22-én. A julius 6-ika és 21-ike közti időben báró Vay Miklós lemondott a kanczellárságról, mert a februári pátens kötelező voltát Magyarországra nézve elismerni nem akarta. Helyére gróf Forgách Antal jött. A leiratot már nem Vay és Zsedényi, hanem Forgách és Beke ellenjegyezték.
A leiratot 23-án kapta kezébe Deák s a felirati javaslat készítését 25-én kezdte meg. És dolgozott e művön szakadatlanul tizenhárom napig, majdnem két hétig. Augusztus 6-án lett vele készen.
E mű, mint akkor valaki kiszámítá: 99,170 betüből áll s terjedelmére nézve akkora, mint politikai napilapjaink szokott vezérczikkeiből 25–30 darab összevéve. E mű úgy van megírva, hogy ezt egyszeri felolvasása után az egész képviselőház egyetlen felkiáltással elfogadta s nem találkozott képviselő sem a szélső jobbon, sem a szélső balon, a ki egyetlen szava ellen felszólalt volna. Deák ugyan páratlan könnyüséggel és soha senki által felül nem mult szabatossággal fogalmazott, de ily nagy államokiratot oly gondosan megfogalmazni mégis csak nagy munkával és sok idővel járt.
Beszélték akkor, hogy az alaki szerkesztést Szalay László végezte, valamint később beszélték Deák néhány művéről, hogy azt Csengery Antal szerkeszté. A mit Deák szerkesztett, azt Szalay és Csengery művével összetéveszteni nem lehet. Deák irálya, valamint beszéde is egészen sajátságos, mely mindenki irályától és beszédétől könnyen megkülönböztethető.
A második felirat szerkesztésének külső körülményeiről elmondom azt, a mit tudok. Kicsiny dolgok ugyan, de a mainál nagyobb idők és nagyobb férfiak jellemvonásai. S azok a kicsinységek gyakran szebbek, mint napjaink nagyságai.
Deák az Angol királynő vendéglőben, szokott szobájában lakott. Ott készité művét. Julius és augusztus éktelen forró napokkal köszöntött be, de azért fürdőzni természetesen nem lehetett. Künt a vármegyéken tatár módra ment a katonai adóvégrehajtás, Olaszországban dicsőséges harczokat vívtak menekültjeink az olasz egységért, Kossuth és társai európai szövetséget készítettek Ausztria ellen, Bécsben Magyarország uj divatu bekeblezését csinálták, az országgyüléssel végezni kellett gyorsan. Így akarta az udvar is, de nem bánta a nemzet sem, ha vége lesz a meddő tanácskozásnak.
Deák magához rendelt egy-egy országgyülési elnöki titkárt. Többnyire Juraszek Ferencz barátom s később volt képviselőtársam volt ott, ki akkor Ghyczy Kálmán elnök mellett fungált. Deák maga írta művének legnagyobb részét, de ha elunta az írást, toll alá diktálta az oda rendelt elnöki titkárnak.
A reggeli séta után Deák nyolcz, néha fél kilencz órakor rögtön a dologhoz látott. S dolgozott egyfolytában délig. Akkor lement ebédelni. Ebédnél barátaival beszélgetett. Délután három órakor ismét munkához ült s dolgozott esti hét-nyolcz óráig. Ekkor ment ki sétálni.
Természetesen szivarfüstnél folyt a munka. Az ő szájában a szivar soha sem aludt ki. Kellett füstölni a titkárnak is. Ott volt a szivar nyaláb számra skatulyában. Deák rendesen két harmadát szivta el szivarjának szivó nélkül, akkor félretette, de nyomban ujra gyujtott.
A nyári forróság igen nagy volt. A nagy meleg iránt Deák nem volt érzéketlen, se közönyös. De a titkár nem feszélyezte őt. Letette kabátját, mellényét és vastag fekete selyem nyakkendőjét. Egy-rét ingben dolgozott, természetesen bezárt ajtóknál. Ha egyszer ajtaját bezárta, kopogtathatott ott a magyar birodalom legnagyobb ura vagy legelső államférfia, az »öreg ur« írt vagy diktált tovább, néha hangosabban, mint szokott, de azért az ajtó meg nem nyilott.
Benső barátainak mindamellett tett némi engedményt. Megengedte ugyanis, hogy ebéd után felmenjenek hozzá lakására s délután három óráig nála társalogjanak. Ekkor ő is anekdotázott. A feliratról beszélni nem engedett, sem maga nem beszélt semmit.
Leggyakrabban látogatták zalai követtársain s néhány kisebb nevü férfiun kivül Szalay László, báró Kemény Zsigmond, Klauzál Gábor, Szentiványi Károly, gróf Andrássy Gyula, Lónyay Gábor és Menyhért, Bittó, Csengery, báró Eötvös József, Gorove, Kazinczy Gábor, Bónis Samu, Ghyczy, Justh József, Somssich Pál, Trefort, Bezerédy László, az öreg Bernáth Zsigmond, Hunkár Antal és többen.
Egy délután a következő mulatságos jelenet történt.
Pontban három órakor Deák órájára nézett s a titkárnak szólt. Ez volt a jeladás arra, hogy az uraknak távozni kell. Azok el is siettek s egy percz alatt üres volt a társalgó terem. Deák nyugodtan leült asztalához és írt.
A mint egyszer gondolataiba mélyedve a legnagyobb buzgalommal dolgozik, szobájának egy sarkából rettenetes hortyogás üté meg fülét. Oda néz haragos szemöldökkel s látja, hogy a kényelmes karos székben Klauzál Gábor ül és aluszik. Feje hátraszegve, jóságos komoly arcza a plafont felé fordulva, hortyog hatalmasan. Ő bizony még akkor aludt el a nagy melegben, mikor ott volt a társaság s mikor az »öreg ur« kizárta barátait, ő észrevétlenül ott maradt a sarokban s aludt tovább.
Deáknak egy futó mosoly vonult el ajkai körül. Fölkelt, odament Klauzálhoz, forradalmi minisztertársához, megfogta vállát, megrázta becsületesen s midőn Klauzál fölébredt, ezt mondá neki:
– No eredj Gábor te is a többi után, orgona kiséret mellett nem szokás feliratot készíteni.
Augusztus 6-án kész lett a felirat. 7-én Deák közölte barátaival. 8-án felolvasta a képviselőházban. A felolvasás negyedfél órán át tartott szakadatlanul. Felolvasás közben Deákot két izben Szalay László váltotta fel. De több mint kétharmadát Deák olvasta, Szalayra alig jutott egyharmada.
Hol vannak e felirati javaslatok kéziratai?
Az elsőé, mely egészben Deák sajátkezü kézirata, Dániel Pál barátom birtokában van. Deák maga adta neki e szavakkal:
– Ne Pali, neked adom, nálad bizonyosan nem hányódik el, mint nálam. Majd ha kérem, add vissza.
Sohase kérte vissza.
A második felirat kézirata talán a 61-iki országgyülés iratai közt feltalálható. E kézirat némely részben másnak s leginkább Juraszek Ferencznek keze irása.
II.
Az 1865-iki országgyülés koronázó országgyülés volt. De mielőtt a koronázásra rá került volna a sor: előbb még a porosz-olasz szövetség ellen végig kellett harczolni a háborut, el kellett veszteni a königgräczi ütközetet, sőt a magyar emigrácziónak is egy betörő hadcsapatát Klapka vezérlete alatt látnunk kellett az ország határszélein.
A koronázás előtt három feliratot kellett a képviselőháznak felküldeni.
Miniszterium nem volt. E helyett Majláth mint korlátnok, Sennyey mint tárnokmester képezték a kormányt. Erdély és Horvátország s Fiume és a Határőrvidék nem volt jelen az országgyülésen. Az ország abban az állapotban vala, melyben Bach és Schmerling hagyta.
Az 1861-iki feliratoknak az az eredményük volt a 65-iki választásoknál, hogy tizenöt-húsz képviselőt kivéve, csaknem minden jelölt azzal a világos programmal lépett föl, hogy ő Deákot fogja követni. De azért az országgyülés elején mindjárt négy párt alakult. A szélsőbal, mely Magyarország és függetlenségét írta zászlójára, melyben az emigráczió tagjai: Simonyi Ernő, Irányi Dániel, Helfy stb. még nem vehettek részt, s melyet Kállay Ödön, Madarász József és Böszörményi László vezettek. Továbbá a szélső jobb, az akkori kormánypárt, gróf Apponyival az élén, harmincz-harminczöt tagból állva. Ez a főrendiházban oly erős volt, hogy Deák egyik felirata csakis négy szótöbbséggel győzhetett. Továbbá a valódi Deákpárt, melyet jobbközépnek is neveztek, végre a balközép, élén Tiszával, Ghyczyvel, Nyáry Pállal, Bónis Samuval. Ezt tigrispártnak nevezte el 1866. januárban Ludasi Gans Mór az Apponyi-párt lapjában, a »Magyar Világ«-ban s e név a koronázásig rajta maradt. A tigrispárt mintegy kilenczven tagból, a Deákpárt mintegy száznyolczvan tagból állott.
Az országgyülés deczember 10-re volt összehíva. Alakuló pártgyülését a Deákpárt 1866. január 22-én tartá az Európa vendéglőben. Pártelnökké Klauzál Gábor választatott. Ezután a tagok összeirták magukat. Voltak 181-en. Bánó József azt jelenté, hogy egy társaságban 20 balközépi férfiu kijelenté, hogy ő is idejönne, ha meghivnák őket, egy másik képviselő kijelenté, hogy Ghyczy Kálmán is hajlandó volna meghivásra idejönni. Deák azt mondá e kijelentésekre:
– Nem vendégséget tartunk mi, hova meghivásra kell megjelenni, e kör nem zárt kör, ide mindenki bejöhet s ha őszintén hozzánk csatlakozik: szivesen fogadjuk.
Ugyanezen az értekezleten indítványozta Deák, hogy egy felirati bizottság alakíttassék. E bizottság harmincz tagból volt összeállítandó, kik közé tizenkilencz deákpárti, kilencz balközépi és két szélsőjobb indítványoztatott. A szélsőjobbról gróf Apponyi György és Bartal György voltak a jelöltek.
Két nap mulva, január 24-én, a balközép is alakuló gyülést tartott a Tigris vendéglőben. A 30-as bizottságot ők is elfogadták, a pártarányt e bizottságban ők is helyeselték, de a Deákpárt kijelölt emberei közül csak 9-et fogadtak el, a többire nézve kinek-kinek szabad elhatározására bizatott a szavazás. Szavazhattak a kijelöltekre vagy másokra. A szélső jobbot egészen kihagyták s báró Kemény Zsigmond ellen, továbbá Fest Imre, gróf Csáky László és Kandó Kálmán ellen nagy agitácziót csináltak.
Mindamellett az Európa vendéglőbeli lajstrom nyert többséget január 27-én. Legkevesebb szavazatot Jókai Mór nyert, mert a Deákpárt meg ő rajta akart báró Keményért boszut állani.
A felirati bizottság már megalakult s működését meg is kezdé, mikor ő felségeik január 29-én Budapestre jöttek. Épen uri bál volt az Európa nagytermében. A császárné kiséretéből többen óhajtottak volna ott megjelenni s a császárné főudvarmestere ezt közlé a rendezőséggel. A rendezőség néhány tagja azonban kijelenté, hogy udvari emberekkel és katonatisztekkel ők együtt nem mulatnak s igazi honleányok nem tánczolnak. Megjegyzendő, hogy az Almássy összeesküvés áldozatai akkor még a börtönt szenvedék. No hiszen, lett erre az udvarnál rettenetes riadalom. Az udvari személyzet nem akart kevesebbet, mint hogy a fölségek rögtön pakoljanak s menjenek Bécsbe, a magyar rebelliseket pedig vasra kell verni. Midőn a császárné megtudta e báli botrányt, mint a bécsi lapok nevezték, kezét tördelve így kiáltott fel: »Mein Gott, was werden die Herren Erzherzoge dazu sagen?« (Istenem, mit mondanak ehhez a főherczegek.)
A felirati bizottság az akadémiában tanácskozott. Elnöke volt gróf Andrássy Gyula, előadója: Csengery Antal. A felirati javaslatot készen Deák Ferencz terjeszté elő. Ezt minden tag számára lelitografálták, de minden tag becsületére fogadta, hogy a bizottság tárgyalásait s a felirat szövegét titokban tartja s a hirlapoknak oda nem adja. Midőn e miatt egykor valaki a deákpárti körben zugolódott, azt felelé Andrássy gróf:
– A titoktartást megfogadtuk, meg is álljuk; ki szeretné a nyulpecsenyét, ha akkor hoznák az asztalra, mikor a nyulat nyúzzák?
A felirati javaslat egészen Deák műve. Néhány lényegtelen módosítással elfogadta a bizottság, február 8-án előterjesztetett a képviselőházban s tárgyalása 15-re kitüzetett. Előadója a házban Csengery volt.
Érdekes és izgalmas napok voltak ezek is.
A felirati bizottságban egy kínos jelenet történt egyszer. Deák Ferencznek és gróf Apponyi Györgynek rettenetes összeütközése.
Apponyi a bizottságban egy hosszabb módosítványt adott elő, mely elburkoltan az októberi diploma elfogadását s Magyarország alkotmányának erre alapítását tartalmazta.
Kemény Zsigmond felszólítá Apponyit, hogy ne beszéljen ilyen burkoltan s adja elő nézetét világosan.
Apponyi aztán előadá, nézete szerint az októberi diploma a legnagyobb vivmány, melyet elérhetünk s melyre számíthatunk.
Deák erre rettentő haraggal fölállott s tartott egy olyan beszédet, a minőt ő se tartott soha. Elszámlálta a konzervativ párt bűneit s összetörte Apponyit, az egykori alkanczellárt úgy, hogy az többé Magyarország politikai közéletében nem szerepelt. Azt mondá a többek közt, hogy a magyar nemzet ellen sem magyar, sem idegen ezer év óta nagyobb bűnt nem követett el, mint azok, kik az illir mozgalmat felszították s a 48-iki eseményeket, tudva, szándékosan előkészítették. S most – úgymond – mikor a nemzet és fejedelem ujra azon az úton van, hogy egymást megértse, most ismét előállanak azok a férfiak, hogy útját állják az üdvös közeledésnek. Engesztelhetlen haragja s a legsúlyosabb érvek özöne borítá el szavai alatt a konzervativ párt férfiait.
Tartott vagy egy óráig a beszéd. A jelenlevők elképedve hallgatták. Apponyi reszketve, halotthalványan ült székén. Deák után sokáig senki se szólt. Később Apponyi fölkelt s távozni készült. Távozás közben mondá:
– Félek, hogy gyönyörü csikóimnak, miket a koronázásra tanittattam be, nem vehetem már hasznukat.
Deáknak e beszédét a világ legnagyobb és legszebb szónoki művének mondák a jelenvoltak. A beszéd nincs meg. Gyorsíró nem volt jelen. Jókainak, ki jelen volt, csak később jutott eszébe jegyezgetni. A legszebb részeket ő sem jegyezheté fel. De azért az ő jegyzetei némi halvány képet nyujtanak a beszédről. Abban az időben – jól emlékszem rá – szájról-szájra menve a beszéd sok része köztudomásuvá vált. Másnap mondá Jókai, czélozván arra a körülményre, hogy Apponyiék lapja mindig a tigris-pártot – a balközépet – támadá:
– Apponyiék addig kerülgették a tigriseket, míg rábukkantak az oroszlánra.
Valóban úgy is történt.
A felirati általános vita február 20-ig tartatott, a részletes 24-ig.
Február 22-én a részletes vitánál tartá Deák legnagyobb és legszebb beszédét azok közt, melyek ránk maradtak.
A beszédnek óriási hatása volt. E beszéd volt a konzervativ pártnak akkor halotti beszéde. Ettől kezdve az Apponyi-párt örökre megszünt. Tagjai elszéledtek, a parlament tárgyalásaiban többé részt nem vettek s még a koronázás után a következő országgyülésre se vállaltak mandátumot.
– E beszéd után, – mondá nékem Ürményi Miksa később, – e beszéd után csak mi ketten, gróf Zichy Nándor és én maradtunk a parlamentben s vállaltunk mandátumot, hogy legyen mégis hírmondó az egykor oly hatalmas konzervativ pártból.
Báró Sennyey bejött ugyan a parlamentbe 1872 őszén, de külön pártot nem alakított. A külön konzervativ párt csakis 1875 tavaszán, a fuzió után, alakult meg, a 66-iki feloszlástól épen kilencz esztendőre. De három év mulva ez is meghalt a nélkül, hogy e három év alatt is élt volna. 1878-ban egyesült a középső ellenzék elemeivel s alkotá az egyesült ellenzéket.
A 65-iki országgyülés első felirata tehát a konzervativ párt megszünéséről nevezetes. De e felirat részletes tárgyalása alatt még egy más érdekes dolog is történt, mely azonban sokkal kevésbbé maradt emlékezetben.
Erdélynek külön országgyülése volt 1865-ben. A 48-iki törvényekkel ugyan ez ellenkezett, de az udvar a 48-iki törvényeket épen nem akarta úgy egyszerüen végrehajtani. Az Erdélylyel való uniót is csak az esetben volt hajlandó megszivlelni, ha azt még egy országgyülés, mely képviseleti alapon jön össze, helyben fogja hagyni.
Helyben is hagyta s most már nem volt tettleges akadály abban, hogy az erdélyi képviselők is Budapestre jőjjenek.
1848. óta először! Tizennyolcz esztendő óta nem látott Budapest erdélyi képviselőt.
1866. évi február 22-én jelent meg az első. Épen Deák nagy beszédének napján.
Gyula-Fehérvár egyik képviselője volt ez. Fiatal ember, középmagas termettel, kopaszodó homlokkal, de mosolygó arczczal. Egyszerü fekete díszben jelent meg ott a Nemzeti Muzeum dísztermében, a hol akkor a gyülések tartattak. De megjelenése harsogó éljenzésre ragadta a házat. Sok képviselő fölemelkedett helyéről, úgy adott hangot kitörő érzelmeinek.
E mosolygó férfiu, ez ifju törvényhozó pedig nem volt más, mint báró Kemény Gábor, a későbbi közgazdasági miniszter.
Sohase kapott többé oly egyetemes, dörgő éljent.